Változatok egy témára 5/13

Castle még a bejáratra pillantott, de csak a zárt üvegajtót látta a fegyveres őrökkel, ezért megadóan Kate-re nézett, és elindult a nő után. A félelem okozta görcs a gyomrában valamelyest engedett. Beckettnek igaza van. Már megint igaza van - gondolta jóleső érzéssel.

A reptér közelében levő parkba mentek, ahonnan jó rálátás nyílt a bejáratra, és az előtte tornyosuló tömegre. Castle el nem hagyta volna a padot ahonnan mindent látott, ezért Kate otthagyta, míg ő elment enni- és innivalóért. Félóra múlva, kezében szendvicsekkel és ásványvizes palackokkal, már messziről látta, hogy Castle még mindig milyen nyugtalan. A férfi a padon ült bal lábát az üléslapon pihentetve, egyik tenyeréből napellenzőt formálva a szikrázó napsütés ellen, türelmetlenül figyelte a bejáratot, másik kezével idegesen forgatta a telefonját.

- Espo hívott. Van benn egy FBI-os haverja, akivel együtt szolgált a különleges erőknél. Ha megtudja, hogy mikor engedik ki az utasokat, hívni fog - ült le Castle mellé, és amikor a férfi rá figyelve levette szeme fölül a kezét, gyorsan belenyomott egy szendvicset. 

- Nem kérek, egy falat sem megy le a torkomon, ráadásul a gyomrom is egy gombócban van - nyomta volna vissza az ételt Castle a nő kezébe, de az a kezére kulcsolta az ujjait a szendviccsel együtt.

- Enned kell néhány falatot, és innod is kell. Nagy a hőség, nem szeretném, ha valami bajod lenne - mondta ellentmondást nem tűrve Kate olyan arccal, mint amikor az anyuka beszél a kisfiához, aki nem akarja megenni a spenótot.

Castle sóhajtott egyet, aztán engedelmesen beleharapott a szendvicsbe, de olyan hosszasan rágta és forgatta a szájában a falatot, hogy Kate összehúzott szemöldökkel ránézett, mire nagy nehezen lenyelte, aztán ivott rá egy korty vizet.

- Mikor engedik már ki őket? Megőrjít ez a várakozás - szegezte szemét megint az ajtóra, de mivel a riporterek tömege is csak egy nyugodtan várakozó masszának látszott, tudomásul vette, hogy még mindig nem történik semmi.

A következő órák iszonyú lassan teltek. Ahogy vánszorogtak a percek, Kate érezte, abban a pillanatban, hogy nem beszélget a férfival, átveszi a hatalmat élénk képzelőereje, és mindenféle rémtörténeteken agyal, ezért igyekezett folyamatosan szóval tartani, de ez egyre több erőfeszítésébe került. Újra végigbeszélték a történteket, elemezték Fallon és Martha mondatait, de Castle nem lett nyugodtabb. Már enyhült a hőség, a lenyugvó nap egyre alacsonyabban ontotta gyengülő sugarait, néhány riporter is szedelőzködött és pakolt be stúdiója autójába, amikor megszólalt Kate telefonja.

- Javi az - mondta Castle-re nézve, és kihangosította a készüléket.

- Beckett. Kihangosítottalak - mondta gyorsan.

- Sziasztok! A haverom szólt, hogy vége a tanúvallomásoknak, hamarosan hazamehetnek az utasok. Többet sajnos ő sem tud.

- Köszi Javi - mondta Kate, miközben Castle-re nézett, akin látszott, hogy teljes izgalomba jött, felpattant a padról, és a reptér felé indult. Alig lépett néhányat, megtorpant, mert először csak rezegni, majd zenélni kezdett a kezében tartott telefon. Ránézett, és Alexis mosolygós arca nézett szembe vele. Izgatottan felvette és a füléhez tartotta, aztán amikor meghallotta a lánya életteli hangját, becsukta a szemét, és megkönnyebbülten felsóhajtott. Boldog nyugalom áradt szét a testében, és egy pillanatig fel sem fogta, mit is mondott a lány.

- Jól vagy, drágám? Biztosan jól vagy? - hajtogatta, és Kate látta, ahogy szétterül arcán a boldog mosoly, szeme pedig egyre jobban csillog a kibuggyanni vágyó könnycseppektől. 

- Jól vagyok Apa, hidd el! Tudom, hogy izgultál értünk, de nincs semmi baj. Öt perc múlva a kijáratnál leszünk. Odajönnél? Aztán majd mesélünk! - mondta.

Castle hallotta a jókedvvel vegyes izgalmat lánya hangjában, és arra gondolt, talán nem is történt olyan tragikus dolog a gépen. Olyannak hallotta a hangját, mint amikor egy élményekkel teli táborozás után alig várta, hogy élménybeszámolót tarthasson.

- Ott leszünk - mondta, miközben kézfejét végighúzta szemein, aztán egy zsebkendőt kotorászott elő a zsebéből.

Néhány perc múlva Kate boldogan nézte, ahogy a három ember szorosan öleli egymást. Annyi szeretet és féltés volt abban az ölelésben! Aztán Martha és Alexis is ránéztek, egyik kezükkel elengedték Castle-t, és felé nyújtott karral hívták magukhoz. Kate meglepődve, de boldogan csatlakozott hozzájuk. Olyan volt ez az ölelés, mintha egy család lennének, és Kate megértette, hogy befogadták. 

- Apa lassíts! Annyi kérdést teszel fel egyszerre, hogy egy hétig sem tudjuk megválaszolni - korholta apját Alexis hazafelé a kocsiban ülve. - Otthon mindent elmesélünk. Igaz, Nagyi?

- Ó, persze, még el is játsszuk! Mert amilyen alakítást nyújtottam a gépen, azt nektek is látnotok kell! - emelte fel mutatóujját Martha.

- De Anya! Tíz órán keresztül  nem tudtam mi történt veletek, csak annyit, hogy a gépetek kényszerleszállást hajtott végre, sokan megsérültek, fegyver volt a gépen, terroristák ki tudja mire készültek, titeket kihallgattak, nem láthattalak benneteket és nem beszélhettem veletek, mindent elözönlöttek a kommandósok és az FBI. Mit gondolsz? Mit éreztem ezalatt a tíz óra alatt? - kérdezte komolyan, és hangjában sértődöttség bujkált.

- Tudom, tudom, kisfiam, de hidd el, egyszerűbb, ha otthon az elejétől a végéig elmesélünk mindent, mint hogy most az össze-vissza kérdéseidre válaszolunk.

- Na jó - adta meg magát a férfi, és durcásan hátradőlt az ülésben. 

Kate mosolyogva hallgatta, hogyan szereli le a két nő az írót egy pillanat alatt, aztán gondolt egyet, bekapcsolta a szirénát, és a gázra lépett. Érezte, ahogy Castle felé fordul.

- Csak azért, nehogy beleőszülj a várakozásba - mondta szenvtelenül.

- Miért? Talán őszen már nem is tetszenék Beckett nyomozó? - kérdezte tettetett felháborodással a férfi, mire mindannyian elnevették magukat. Az egész nap feszültségét feloldotta ez a jóízű, felszabadult nevetés.

- Megnyugodhatsz Castle, csak a kopasz férfiak nem tetszenek - nézett rá kacéran Kate, és még jobban nevetettek, amikor látták, hogy Castle végigsimít a haján, és belepislant a napellenző tükrébe, mintha meg akarna győződni róla, hogy még megvan a haja.  

Félóra múlva Castle lihegve tette le az utolsó bőröndöt is a nappaliba, és becsukta az ajtót. 
- Akkor most megkapom a válaszokat? - kérdezte.
- Jaj drágám, de türelmetlen vagy! - korholta Martha. - Először is rendelünk vacsorát, aztán megiszunk egy pohár bort, amit a mai nap eseményei után azt hiszem megérdemlünk, aztán jöhet az előadás.
Castle elhúzta a száját, aztán fogta a telefonját, és miközben az éttermet hívta a bárszekrény felé indult.
Néhány perc múlva egy pohár vörösborral a kezükben álltak egymással szemben. Castle megemelte a poharát.
- A legboldogabb ember vagyok a világon, amiért vagytok nekem! - mondta mosolyogva, és ahogy körbejáratta tekintetét a három nőn, könny csillant a szemében.
- Ó Richard! Ennél szebbet nem is mondhattál volna! - tette bal kezét a szívére Martha elérzékenyülve, míg a jobbal megszorította a fiáét.
- A szeretetre, ami összeköt minket! - szólalt meg Alexis, és már az ő szemei is jobban csillogtak a szokásosnál.
Castle megsimogatta lánya arcát, és lágyan megpuszilta a homlokát. 
Kate érezte, hogy neki is mondania kellene valamit, de a megható jelenet láttán összeszorult a torka. Castle boldogan mosolygó, ragyogó kék szemébe nézett, és már nem töprengett. Tudta, mit fog mondani.