Változatok egy témára 6/93

- Igen. Még nem beszéltünk a mindent tudó, pletykás Mary Turner-rel - indokolta hihetően a kérést, bár nemcsak az öreg hölggyel akart találkozni. Valami sokkal fontosabbat akart csinálni.

- Be is hozathatnánk az őrsre, nem gondolod? - pislantott oldalra Kate. 

- Igen, de a saját közegében talán könnyeben mesél olyan dolgokról, amit lehet, hogy meg sem említene a kihallgatószobában - érvelt Castle.

Beckett-nek volt egy olyan érzése, hogy nem csak erről van szó, de megadón bólintott, és sávot váltott, hogy a következő kereszteződésben lekanyarodhasson.

- Ha nem lesz a templomban, akkor feleslegesen autózgatunk, és csak fogy az időnk - figyelmeztette a férfit, aztán felvette a telefont és Espo-t hívta, hogy megtudja Mary Turner lakcímét.

- A templomban lesz - tettetett magabiztosságot Castle.

Amikor kiszálltak az autóból, Beckett azonnal felsietett a lépcsősoron a templom hatalmas, faragott domborművekkel díszített ajtajáig, míg Castle megállt az első lépcső előtt, és felnézett az előtte magasodó karcsú harangtoronyra, ami alulról nézve azt a hatást keltette, mintha átszúrná a gyülekező komor, sötét felhőket, és egészen a mennyországig nyúlna. Castle sóhajtott egyet, aztán követte Beckett-et.

Mindkettőjüket meglepte az eléjük táruló látvány, amikor a súlyos fa ajtó feltárta előttük a templom belső terét. Emlékeikben élénken élt, ahogy a napsugarak áttörve a színes üvegablakokon, különös fénypásztákkal világították meg az aranyló szobrokat, a frissen lakkozott padokat, a tükörfényes járólapot; minden fényben úszott, és a gyerekkórus csilingelő hangja még meseszerűbbé tette a hatást. Most csend volt és sötétség. Mintha nem is ugyanabban az épületben jártak volna. A kinti borús idő itt benn hatványozva érződött: A gyenge kinti fény alig tudott átderengeni az ablakok színesre festett felületén, a hatalmas csillárokat sem kapcsolta fel senki, az aranyozott angyalkák is alig látható, matt fénnyel jelezték csak a pompát. Míg legutóbb a reményt és a lélek békéjét sugározta a templombelső, most inkább komor volt és félelmetes. Kate megállt a főhajó végében, megvárta, hogy szeme alkalmazkodjon a félhomályhoz, aztán módszeresen végigpásztázta a padsorokat, aztán határozott léptekkel elindult. Castle oldalra pillantott,hátha meglátja Joe-t a kishúgáért imádkozó kisfiút Szent Antal szobra előtt térdelni, aztán csalódottan követte Kate-et. 

- Bocsásson meg asszonyom - szólította meg halkan Kate a harmadik padsor szélén ülő idős nőt, miközben felmutatta a jelvényét. - Kate Beckett nyomozó vagyok, az úr Mr. Castle - mutatott az éppen odaérő férfira. - Ön Mary Turner?

- Igen, de mit akar tőlem? - húzódott hátrébb a vékony nő. Fakó arcát megannyi mély ránc borította, szeme vizenyős szürke színe ridegséget árasztott, keskeny, színtelen ajkát összeszorítva, gyanakodva méregette a nyomozót.

- Csak beszélgetni szeretnénk magával Daniel atyáról - mondta Kate a lehető legbarátságosabban, de az asszony nem mozdult, hogy helyet adjon a padban. 

- Biztosan hallotta, hogy elakadt a nyomozás - szólalt meg Castle, mire a nő rideg tekintetét az íróra emelve bólintott. - Mi olyan tanút keresünk, aki kiváló megfigyelő, és nagyon okos, így észreveszi, ha valami gyanús a környezetében - mondta ártatlanul, egyenesen az asszony szemébe nézve a férfi.

Beckett magában elmosolyodott. Elég volt Castle-nek észrevétlenül meglegyezni Mary Turner hiúságát, máris eltűnt tekintetéből a gyanakvás, helyébe öntelt magabiztosság költözött, és egy másodperc múlva beljebb csúszott a padon, hogy Beckett melléülhessen.

- Tudják, sokan itt bogaras, rosszindulatú vénasszonynak tartanak, de tudom, amit tudok! - húzta ki nehézkesen a csontritkulás első jeleit mutató gerincét büszkén. Halkan beszélt, de fontossága teljes tudatában, megállíthatatlanul áradtak belőle a mondatok. - A múltkori rendőrök azt hitték, csak egy zavarodott vénasszony vagyok. Feltettek néhány kérdést, aztán az mondták, majd keresnek, ha valamire még szükségük lesz. Látom, maguk tényleg értékelik, ha valaki jó megfigyelő - pillantott Castle-re, és száját egy pillanatra groteszk mosolyra húzta. - Tudtam én mindig, hogy nincs minden rendben az atyával. Nem is csodálkoztam, hogy ez lett a sorsa.

- Mit ért azon, hogy nem volt vele minden rendben? - kérdezte érdeklődve Kate.

- Tudja, TÚL kedves volt a gyerekekkel - nyomta meg jelentőségteljesen a szót, miközben lopva körbepillantott, nem hallja-e őket valaki, aztán suttogva folytatta. Szavaiból csak úgy sütött a rosszindulat! - Észreveszem én az ilyet! Simogatta őket, kirándulni vitte őket, ahol aztán ki tudja mit csinált velük. Egy ideig csak gyanakodtam, de amikor fel-fel tűntek a beteg lelkű társai, már biztos voltam benne, hogy az atya pedofil. Jelentettem is a püspök úrnak, de még csak vizsgálatot sem indított - húzta össze a szemét rosszallóan.

- Milyen társak? - kérdezte egyszerre Beckett és Castle. Egy pillanatra egymásra néztek, tekintetükben mosoly villant.

- Kétszer is láttam itt azt a két férfit. Beültek a padba, és a gyerekkórust figyelték. Amikor vége lett a próbának, és a gyerekek mentek kifelé, mindegyik férfi hosszan megbámulta őket. Szinte kiguvadtak a szemeik, éppen csak a nyáluk nem csorgott. - Az asszony megborzongott az emlék hatására.

- Látta beszélni azt a két férfit Daniel atyával? - fürkészte a nő tekintetét Beckett, hiszen ő tudta, az atya beépített FBI ügynök volt, és nem volt kapcsolata pedofilokkal.

- Azt nem láttam, de biztos rá vártak - mondta meggyőződéssel az általa elképzelt variációt. - Mindig megvárták, amíg Mr. Eckhardt, a kórusvezető elmegy, aztán a két idegen is távozott. Biztos arra számítottak, hogy az atya megnézi a próbát, de mivel nem találták itt, a próba után átmentek a plébániára - adta elő a saját történetét Mary Turner teljes meggyőződéssel.

- Látta őket bemenni a plébániára?

- Nem kedvesem, én mindig itt maradtam a helyemen. A kóruspróba után mindig nyugalom van, akkor szoktam leghosszabban imádkozni a kisfiamért - vált fátyolossá a hangja, tekintete a régmúltba révedt, szája réveteg mosolyra húzódott.

Beckett várt egy kicsit, hogy az asszony gondolatai visszatérjenek a jelenbe.

- Le tudná írni azt két férfit egy rendőrségi rajzolónak? 

- Persze! Jól megnéztem magamnak őket! Tudtam, hogy rosszban sántikálnak, és egyszer még a rendőrségnek szüksége lesz a segítségemre - mondta öntelten. 

Kate-et bármennyire is taszította a nő tudálékos, rosszindulatú természete, most örült, hogy talán kimozdíthatja az ügyet a holtpontról. A noteszába feljegyezte a személyleírás a két férfiről, amit meglehetős pontossággal leírt az asszony, aztán megbeszélte vele, hogy ki, és mikor fogják a kapitányságra vinni a rajzolóhoz, végül megköszönte a segítségét. Ekkor vette észre, hogy Castle eltűnt mellőle. Nem értette, hova tűnt a férfi, hiszen a múltkor már végigjárta a templom minden négyzetméterét, és megfogdosott mindent, ami felkeltette az érdeklődését. Tétován fordult körbe, amikor meghallotta Mrs. Turner hangját.

- Ha a társát keresi, ő arrafelé ment - szegezte tekintetét a bejárattól jobbra levő sötét sarokra az asszony.

Kate bólintott, és a mutatott irányba indult. Megborzongott a gondolatra, hány Mary Turner lehet a környezetében, akik mindig mindent látnak és hallanak, aztán a saját szájízüknek megfelelő történetet  találnak ki. Lassan lépkedett a templom sötétbe burkolózó sarka felé. Már sejtette, hol lehet a férfi. Amikor meglátta a Szent Antal szobor előtt térdelő alakot, megállt. Néhány másodpercig hitetlenkedve nézte az összekulcsolt kezű, lehajtott fejű férfit, aztán óvatosan a bejárathoz ment, és hangtalanul kilépett a templomkapun. Beült az autóba, és várt. Elgondolkodott, vajon mennyire ismeri Castle-t. Még azt sem tudja, hisz-e Istenben. Azt már tapasztalta, hogy hisz minden lehetetlennek tűnő dologban, de hogy komolyan hisz-e egy olyan erőben, ami hatalmasabb az embernél, és meghatározhatja az életünket, arról sosem beszélgettek. Meglepte, hogy imádkozni látta a férfit. A jelenet, amit látott, annyira nem volt Castle-re jellemző! De miért imádkozott? Még szinte fel sem tette a kérdést, már tudta a választ. Ha hitt volna valami felsőbb, segítő hatalomban, ő is imádkozott volna, hogy a vizsgálat azt mutassa ki, hogy minden rendben van. 

A templomajtó kinyílt, és a férfi szaporán szedve a lépcsőfokokat, lehajtott fejjel sietett a kocsi felé. 

- Mehetünk? - kérdezte Kate, mire Castle csak bólintott, de nem nézett rá. - Olyan vagy, mint egy ötéves. Még egy templomban is képes vagy elveszni - mondta tettetett rosszallással, évődve, és szeme sarkából látta, ahogy a feszültség eltűnik a férfi arcáról.

- Nem is vesztem el, csak már untam azt a rosszmájú vénasszonyt - mentegetőzött Castle. - Mit gondolsz, kiket láthatott? - terelte az ügyre a szót.

- Nem vagyok jós! Mindenesetre remélem, hogy előbbre viszi az ügyet, ha kiderítjük, ki volt az a két férfi.

A kapitányságig tartó úton kitárgyalták Mary Turner-t, aztán Castle szemöldökét felhúzva tanulmányozta a részletes személyleírásokat. Amikor becsukta Beckett jegyzeteit, hirtelen csend telepedett közéjük. Kate úgy tett, mintha minden figyelmét lekötné a new york-i forgalom, de érezte, hogy Castle egyre jobban feszeng az anyósülésen.

- Imádkoztam - szólalt meg váratlanul.