Változatok egy témára 6/92

- Csak nem volt benn maga is a privát szobában? - visított Vivien nővér hangja a férfi mögül olyan erővel, hogy a kórház folyosóján levő összes beteg, nővér és látogató kíváncsi tekintettel fordult feléjük. 

Kate úgy meglepődött a nővér hisztérikus kirohanásán, hogy egy pillanatig csak meredt rá nagyra nyitott szemekkel, míg Castle megpördült a tengelye körül, és zavarában védekezőn emelte maga elé a kezét. 

- Mi? Dehogy volt benn! - mentegetőzött a férfi, miközben lopva körbepillantott, vajon hány nézelődőnek esik le, hogy milyen privát szobáról is van szó. Nem elég, hogy most élte túl élete egyik legkínosabb félóráját, a nővérnek köszönhetően ezt már legalább tizenöt ember tudja is. Nem látta, hogy a mögötte álló nyomozó szeme először összeszűkül, aztán arcára fensőbbséges nyugalom ül ki. 

- Mi is a valódi probléma, Vivien nővér? - lépett magabiztosan a magyarázkodni készülő férfi mellé Kate.

Vivien, bár mintha egy pillanatra elbizonytalanodott volna Beckett nyugodt, határozott fellépésétől, a düh, hogy nem tudja megkörnyékezni a gazdag, ráadásul jóképű írót egy rendőrnő miatt, felbátorította. Telt, vörösre festett ajkait lebiggyesztve, megvetően mérte végig Beckett-et.

- Azt hiszi, azért, mert van egy jelvény az oldalán, mindent megtehet? Abba a szobába a páciensen kívül nem mehet be senki! - kiabált egyre hangosabban, hangja már hisztérikusan visított, fehér bőre olyan vörös lett, mint a főtt rák. - Az esetet jelenteni fogom az igazgatónak! Mondhat amit akar, mindenki hallotta, hogy Mr. Castle azt mondta, hogy olyat tett vele abban a szobában, amire más nem lett volna képes.

- Tudja, kedves nővérke, egy igazi nő akkor is boldoggá tud tenni egy férfit, ha fizikailag nincs vele - húzta fel szemöldökét mosolyogva Kate. Halk szavai magabiztosságot sugároztak, de érezni lehetett benne az enyhe gúnyt, tekintete pedig kihívóan villant a nővérre. - Tudja, az a baj, hogy van olyan nő, aki csak tapogatni tud egy férfit, de van aki szerelemmel szereti - tette hozzá gúnyos éllel.

Vivien bármilyen butácska is volt, azonnal megérezte a nyomozó szellemi fölényét, és a rá irányuló lekicsinylő célzását. Nyitotta a száját, hogy visszavágjon, de a nyomozónő átható tekintete belefojtotta a szót, így csak a levegőt kapkodva, felháborodást színlelve  habogott, aztán zavartan körbenézett, hátha valaki a segítségére siet. 

A nem mindennapi jelenet tanúi először csak kíváncsian fordultak a három ember felé, és míg az egyik pillanatban még Kate-t méregették rosszallóan, a másikban már a nővért illették megvető pillantásokkal, végül elismerően mosolyogtak rá.

Vivien megérezve, hogy megalázó helyzetbe fog kerülni, ha folytatja a vádaskodást, felszegett fejjel, fortyogva játszotta el az igazságtalanul sértegetett ember szerepét, aztán megvető tekintetek össztűzében elvonult.

- Gyere Castle, menjünk - intett fejével Kate a férfinak, aki ámulva nézett a megsemmisült nővér után. - Most miért is bámulod? - vonta össze a szemöldökét.

- Én ... én csak arra gondoltam, milyen könnyen elintéz egy nő egy másik nőt - fordult őszinte tekintettel Castle Kate felé. - Én biztosan még mindig magyarázkodnék, a nővér meg nem hinne nekem - révedt el a tekintete, ahogy elképzelte a jelenetet.

- Ne felejtsd el, az sem mindegy, hogy ki az egyik nő, és ki a másik! - kacsintott pajkosan nevetve a Beckett, és a kijárat felé indult.

- Igaz - bólintott egyetértően a férfi, és szinte futva követte, de alig tett meg pát lépést, amikor egy ismerős hang megállította.

- Mr. Castle! - hallotta meg az utána kiabáló idős nővér hangját. - Ezeket itt felejtette - lebegtette meg a kezében tartott papírokat. - Öt órára jöhet az eredményekért, de ezeket kérem, hozza magával - adta át az időközben a nővérpulthoz érő férfinak a papírokat.

- Igen, persze - vágta rá gyorsan Castle, miközben hátrapillantott, vajon Kate hallotta-e a nővér szavait. Amikor meglátta Kate komollyá váló arcát, már tudta, hogy dönthet ő akárhogyan, ha a sors közbeszól. Nyelt egyet, és úgy tett, mintha a papírra írt szöveget tanulmányozná. 

- Mehetünk - mondta közömbösen, amikor Kate mellé ért, de kerülte a tekintetét.

Néhány perc múlva már a kocsiban ültek szótlanul. Ahogy telt az idő, a csend egyre nagyobb feszültséggel járt, végül egyikük sem bírta, és egyszerre fordultak egymás felé, és szólaltak meg.

- Castle!

- Kate!

- Mondd te! - mosolyodott el szomorkásan Castle.

Kate szerette volna, ha a férfi mondja el előbb a gondolatait, de ebben a bizonytalan helyzetben nem akart vitát, így megadóan bólintott. Lassított, és a járdaszegély mellé parkolt, hogy az íróra nézhessen. Szeme meleg-barnán csillogott, tekintete a legmélyebb szeretetet tükrözte, ahogy a kétségekkel teli kék szemekbe nézett.

- Szeretlek, és azt akarom, hogy tudd, és hidd el, hogy a vizsgálat eredménye semmit nem változtat azon, ahogy irántad érzek.

Castle nem tudott megszólalni, csak elmerült a világ leggyönyörűbb tekintetében. Érezte, hogy elszorul a torka, és könnybe lábad a szeme, de most azt sem bánta, ha Kate látja elérzékenyülni. Vett egy nagy levegőt.

- Tudom, hogy így érzel - szólalt meg elcsukló hangon. - De ha kiderül, hogy nem ...

- Castle! Ne lovald bele magad előre egy negatív gondolatba! Az orvos bizakodó volt, azt mondta, nagy valószínűséggel nem lesz semmi baj  - próbálta biztatni a nő.

- Kate! Ha kiderül, hogy nem lehet gyerekem, én ... én ... - hirtelen elhallgatott. Gyenge pillanatában majdnem kimondta a nő előtt eddig titkolt érzéseit, hogy annak ellenére, amit Kate-nek a Moore-birtokon mondott, mindennél jobban vágyik egy közös gyerekre. Észrevette a nő szemében megjelenő gyanút, ezért megpróbált valami hihető dologgal előállni. - Én azt hiszem, nem érezném magam igazi férfinak - mondta szomorúan, és örült, hogy nem hazudott, igaz, nem mondta el a teljes igazságot.
Kate elmosolyodott, aznap már másodszor végigsimított a bánatos arcom, és lágyan megcsókolta.
- Marconán jóképű vagy, megmentetted New York-ot, talán a világot, Alexis-t, na és néha az én életemet is. Nem az ilyen tettektől férfi egy férfi? - suttogta Kate, aztán ujjaival beletúrt a férfi tarkóját borító sűrű hajba és közelebb húzta magához. Ajkát puhán érintette a férfiéhoz, aztán nyelvével édes játékba kezdett, míg a gyengédséget felváltotta a szenvedély. - Ráadásul úgy csókolsz, mint egy igazi férfi - nézett mosolyogva Castle elhomályosuló tekintetébe, amikor hátrébb húzódva megszakította  csókot.
- Szerintem valami hiányzik a felsorolásból - nyögte zakatoló szívvel Castle.
- Ó! Valóban? - Kate oldalra hajtotta a fejét, és töprengő arcot vágott, miközben finoman végighúzta tenyerét a férfi mellkasán, aztán lefelé haladva a hasán. Mozdulata egy pillanatra megállt a derékszíjnál. - Azt hiszem, azt este letesztelhetjük, hogy igazi férfihoz méltóan működik-e még - villant kacéran a tekintete, keze pedig tovább folytatta lefelé simogató útját. Amikor érezte, hogy Castle nyel egyet, ujjai visszatértek a férfi hasára, majd mellkasára.
- Oké - mosolyodott el a férfi. Még mindig meglepte, milyen érzéki tud lenni a nő. - Talán tényleg igazi férfi vagyok - tűnődött, mintha megfontolná Kate érveit. - Lehet, hogy én vagyok Superman?
Amikor meglátta, hogy Kate elnézően elmosolyodik, és égnek emeli a szemét, megnyugodott. El tudta hitetni vele, amit akart. 
- Most viszont igyekeznünk kell, mert Gates-től csak öt napot kaptunk - helyezkedett vissza az ülésébe Kate, indított, és már robogtak is a kapitányság felé. Alig mentek néhány száz métert, amikor Castle megszólalt.
- Menjünk el a templomba! 
- A templomba? - kérdezett vissza Kate csodálkozva. Bár örült, hogy a férfi az ügyre koncentrál, és gondolatait eltereli a nyomozás a kétségekről és a keserves várakozásról, nem értette, miért akar a templomba menni.
- Igen. Még nem beszéltünk a mindent tudó, pletykás Mary Turner-rel - indokolta hihetően a kérést, bár nemcsak az öreg hölggyel akart találkozni. Valami sokkal fontosabbat akart csinálni.