- Ha hazaértünk, felhívom a kórházat - mondta, és megnyugodva látta, hogy Castle egy kis habozás után beleegyezőn bólint.
Kate régen érezte magát ennyire fáradtnak. Amikor a kapitány asztalára tette a jelentést, mintha minden adrenalin eltűnt volna a véréből, ami addig éberen tartotta az idegrendszerét, és ólmos fáradtság lett úrrá rajta. Már alig várta, hogy hazaérjen, és egy megnyugtató fürdő után befészkelhesse magát Castle gyengéden ölelő karjai közé. A gondolatra elmosolyodott, de ahogy jött, úgy el is illant a jókedve. Amikor hazaértek, csak azután volt hajlandó legalább a kanapéra lefeküdni Rick, amikor a kórház egyik orvosától megtudták, hogy a gyerekek pár percre magukhoz tértek, most infúziót kapnak, és alszanak. A jó hír ellenére azonban a férfi tekintetéből nem tűnt el a szomorúság. Kate tudta, hogy valami nyomja a lelkét, és addig nem fog változni a kedélyállapota, amíg nem beszél róla. Aztán eszébe jutott az összezörrenése Will-lel. Biztos volt benne, hogy máskor nem így reagált volna Castle az ügynök megjegyzésére. Nem értette a viselkedését, és ez nyugtalanította. Tíz perc múlva már a lakás ajtaját nyitotta a kulccsal, és remélte, hogy a férfi jobb kedvű lesz, amikor bentről hangos csörömpölést és szitkozódást hallott.
- Hogy az a ... - dohogott Castle, miközben dühösen nézett végig a konyha padlóján, amit beborított a paradicsomszószos tészta, melynek közepén árválkodott egy felborult serpenyő, és az egész halmon megcsillantak a törött fedő üvegszilánkjai. Dermedten nézte a vacsorának szánt finomságot, ami egy másodperc alatt úgy alakította át a konyhát, mintha bomba csapott volna be. - Ez nem az én napom - sóhajtotta, és lehajolt a serpenyőért, miközben azon töprengett, hogyan takarítsa fel a gusztustalan masszát, ami egy perccel ezelőtt még ínycsiklandozó vacsorának nézett ki. Amikor felállt, mintha megérezte volna, hogy figyelik, az ajtó felé nézett.
- Mit szólnál egy kis kínaihoz? - emelte magasabbra a kezében levő elviteles dobozokat Kate, és mosolyogva nézte a pizsamában főzőcskéző, bánatos arcú férfit.
- Ó! - sóhajtott Castle. - Az éhhaláltól mentesz meg! - mondta, aztán lemondóan a földre nézett. - Lehet, hogy egy kutyát kellene tartanunk. Akkor nem menne veszendőbe a bolognai spagettim, és még takarítanom se kéne - húzta el a száját.
- Ha őszintén válaszolsz egy kérdésemre, akkor segítek eltüntetni a háborús övezetet - húzta fel várakozón a szemöldökét a nő.
Castle gyanakodva húzta össze a szemöldökét, és elgondolkodva méregette Kate-t. Feltételezte, hogy valami kínos kérdést akar neki feltenni, amiért még a takarításban is segédkezne, de fogalma sem volt róla, hogy mire kíváncsi a nő ennyire.
- Hmm. Na jó, legyen! - egyezett bele miután felfedezte, hogy a szósz ezernyi cseppje beterítette a konyhaszekrény ajtajait is.
- Oké! Tiéd a lapát és a szemetes, enyém a felmosó és a törlőruha - vette le a blézerét a nő, és mosolyogva figyelte a férfit. Jobban szerette így látni a férfit, duzzogva lapátot keresni, mint szomorúnak.
Viszonylag hamar rendet tettek, bár Castle nem tudta megemészteni, hogyan tudott kicsúszni a kezéből a serpenyő, és emiatt morgolódott.
- Talán máskor nem kellene bekötözött, fájó kézzel főzőcskézned - pillantott fel Kate szeretettel a férfira, aki éppen jóízűen kapott be egy szezámmagos csirkefalatkát a dobozból.
- Nem tudtam, hogy hozol vacsorát, és gondoltam megleplek valami finommal - mondta Castle, miközben a pálcikával szórakozottan piszkálgatta az ételt.
Kate lopva méregette a férfit. Tudta, majd megeszi a fene, hogy megtudja, mit akar tőle kérdezni.
- Mit akartál kérdezni? - szólalt meg mintegy mellékesen Castle, mintha semmi jelentősége nem lenne a kérdésének, és szemét nem vette le a csirkefalatkákról.
Kate magában jót derült, hogy milyen kiszámítható a férfi, de esze ágában sem volt most feltenni a kérdést. Lesz még ennél kedvezőbb pillanat is!
- Ne légy kíváncsi! Majd megkérdezem, ha eljön az ideje - állt fel az asztaltól, egy gyors, puha csókot adott a férfi arcára, miközben végigsimított dús haján. - Fáradt vagyok, lezuhanyozok.
Castle vágott egy bosszús grimaszt, és bekapta az utolsó falat húst. Nem akart a nap eseményeire gondolni. Örült, hogy Kate más irányba terelte a gondolatait. Egyfolytában azon járt az agya, mire lehet kíváncsi Kate, de a válaszra még várnia kell. A hálószobába ment, leült az ágy szélére, és ábrándozva nézett a fürdőszobaajtóra. Sóhajtott egy nagyot, aztán bekötözött kezére nézett. Nem elég, hogy csak álmodozhat egy zuhany alatti intim pillanatról, most még meg sem simogathatja a nőt a lezúduló vízsugár alatt. Bebújt a takaró alá, és a könyökére támaszkodva várta, hogy Kate kilépjen az ajtón. Lelki szemei előtt már látta maga előtt, ahogy a nő fekete csipkés hálóingében belibeg a szobába, és ő gyönyörködve futtatja végig rajta a tekintetét. A valóság azonban egészen más volt, mint amit képzelete vetített. Kate apró, feszülő, hosszú combját kiemelő kis sortban, és nőiesen kecses nyakát hangsúlyozó kinyúlt nyakú pólóban lépett ki a fürdőből. Castle szája elnyílt a látványtól. Sosem gondolta, hogy egy kisnadrág és egy régi póló ilyen szexi tud lenni.
- Castle, ne nézz így! - feddte meg tettetett szigorral a nő, és egy gyors mozdulattal bebújt mellé a takaró alá. A férfi becsukta a száját, nyelt egyet.
- Miért? Hogyan néztem? - kérdezte ártatlan szemekkel, miközben közelebb húzódott a nőhöz, aki egy pillanatnyi hezitálás után hozzásimult, és hagyta, hogy átölelje.
- Úgy, mintha egy hónapja nem érhettél volna hozzám - cirógatta meg a férfi mellkasát Kate. - Már nem kell sokáig várnunk, ezt már bírd ki.
- Így, hogy átölelhetlek, talán kibírom - mosolyodott el Castle, és egy puha csókot adott a nő homlokára. Élvezte Kate közelségét, selymes bőrét, finom illatát, gyengéd érintését, a meghitt pillanatot, de érzékei mindezeket olyan intenzíven érzékelték, hogy egy perc múlva teste irányíthatatlanná válva önálló életre kelt. Nem mozdult. Nem akarta, hogy Kate észrevegye a testén végbemenő változást, amit ő annak ellenére sem bánt, hogy tudta, vágyai nem teljesülhetnek be.
- Miért vagy szomorú? - szólalt meg váratlanul a nő.
- Ez a kérdésed? - emelte fel csodálkozva a fejét a párnáról Castle.
- Nem. Az majd később jön.
Kate érezte, ahogy a férfi mellkasa megemelkedik, majd lesüllyed, és hallotta a mozgást kísérő sóhajt. Néhány másodpercnyi csend után megköszörülte a torkát, és halkan megszólalt.
- Hat gyerekre számítottam, de csak öten voltak - kezdte, aztán elhallgatott, de Kate érezte, hogy van valami más is, ezért türelmesen árt. - Azt hittem, hogy megtaláljuk őket, ők pedig euforikus boldogságban úszva nevetnek, vagy örömükben sírnak, hogy kiszabadultak a fogságból, és azt hittem, én is azt az örömöt fogom átélni, amit ők. Nem gondoltam, hogy elkábítva, magatehetetlenül fogunk rájuk találni, és csak az járt a fejemben, hogyan lehet valakiben ilyen gonoszság, hogy ezt teszi.
Kate a könyökére támaszkodott, hogy a szomorú kék szemekbe nézhessen.
- Megmentetted őket. Csak ez számít - mondta meggyőződéssel, és zöldes árnyalatú szeme szinte hipnotizálta a férfit, aki engedelmesen bólintott, és halványan elmosolyodott.
Kate visszahajtotta fejét Castle mellkasára, és egy ideig szótlanul hallgatta a férfi egyenletes szívverését.
- Miért borított ki annyira Will megjegyzése? - tette fel azt a kérdést, ami jobban izgatta.
- Hogyhogy miért? - háborodott fel a férfi. - Arra célozgatott, hogy nem vagyok teljes értékű férfi - mondta, mintha ezzel mindent megmagyarázna.
- Nem akarsz még egyszer nekifutni a válasznak? - kérdezte szeretettel a hangjában, de a férfi hallgatott. - Castle! Ez az a kérdés! Ne akarj mellébeszélni - emelte fel a fejét, és az íróra mosolygott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése