- Férfiak - sóhajtotta, és kiment a szobából.
Egy óra múlva már a kórház folyosóján figyelte, ahogy Castle szótlanul, feszülten ül mellette a kényelmetlen műanyag széken. Száját összeszorítva támasztotta hátra fejét a falnak, ujjait olyan szorosan kulcsolta össze, hogy kifehéredtek az ízületei. A férfi combjára tette a kezét, és gyengéden megszorította. Castle pislantott egyet, és halványan elmosolyodott. Jólesett neki, hogy Kate elkísérte, de a jelenléte sem tudta feloldani a szorongását. Összeszűkült gyomorral állt fel amikor a nővér szólította, és egy nagy levegőt véve indult a rendelő felé. Kate ösztönösen felállt, de nem követte a férfit. Úgy érezte, csak rontana a helyzeten, ha bemenne vele a varratszedésre.
- Nem kell félnie - szólt biztatón a férfinak az Alexis-nél alig idősebb nővér, aki lófarokba kötött hajával, a mosolytól belyukadó arcával inkább nézett ki egy vidám kis fruskának, mint szakképzett, komoly nővérnek. - Jobb lesz, mint újkorán! - villantotta tökéletes, fehér fogsorú mosolyát Kate felé, aztán behúzta mögöttük az ajtót.
Castle reménykedve nézett körbe, hátha az ismerős Margo nővér várja a rendelőben, és nem ez a kis bakfis akar asszisztálni az orvosnak, aki talán még nem is látott meztelen férfit közelről. Margo nővért legalább már ismerte, és nem érezte kínosan magát előtte, de kettejükön kívül senki nem volt a vizsgálóban.
- Mindjárt jön a doktor úr, addig kérem vetkőzzön le és feküdjön fel a vizsgálóágyra - mutatott barátságosan egy vetkőzőfülkére a nővér. - A trikó és az ing maradhat - tette hozzá pajkosan csillogó szemekkel, amikor látta a férfi tétova mozdulatait és zavarát.
- Nem ér rá akkor, ha itt lesz a doktor úr? - próbálkozott Castle, de abban a pillanatban meg is bánta, mert a lány átlátott a szitán, és hangosan felkacagott.
- Nem kell szégyenlősnek lennie, nem először látok férfit!
Castle bánatos szemekkel sóhajtott egyet, és miközben belépett a fülkébe, azon gondolkodott, vajon elég hosszú-e az inge, hogy eltakarja a lényeget.
Kate türelmetlenül járkált a folyosón. Bár semmi oka nem volt az idegességre, mégis átragadt rá Castle szorongása. Sajnálta a férfit, amiért kellemetlen és fájdalmas vizsgálatokon kellett keresztülmennie, de csak nehezen vallotta be magának, hogy nemcsak ez nyomja a szívét. Egyre többször gondolt arra, hogyan fogja viselni a férfi, ha nem lehet gyereke, de ami megrémítette az volt, hogy egyre inkább félt attól, hogy ő hogyan fogja viselni.
Nyugalmat erőltetett magára, amikor nyílt az ajtó, és Castle óvatosan lépkedve, megkönnyebbült nyugalommal az arcán, kilépett az ajtón.
- Túléltem. Legyen ennyi elég - nézett Kate-re, megelőzve, hogy bármit is kérdezzen. Jobb, ha az ő titka marad, hogy milyen kínosan érezte magát a vizsgálat és a varratszedés közben.
- Akkor mehetünk a harmadik emeletre - nézett szeretettel Kate a férfira.
- Most komolyan? - torpant meg Castle, és arcáról egy pillanat alatt eltűnt a nyugalom. Esdeklő, kisfiús nézését elővéve próbálta meggyőzni Kate-t. - Majd otthon átkötözzük a kezem.
- Hiába nézel így rám - hajtotta kicsit oldalra a fejét a nő, és noha szigorúságot tettetett, gyönyörű szemében a szeretet lángja ragyogott. - A kedvenc nővéred már vár az ötös vizsgálóban - mondta, és elindult a lépcső felé. Nem kellett hátranéznie ahhoz, hogy tudja, Castle durcás arccal vacillál, aztán duzzogva követi.
Mire felért a harmadikra, hallotta a mögötte lépkedő férfi szuszogását, így habozás nélkül bekopogott az ötös számot viselő ajtón.
- Á, Beckett nyomozó! Hát megérkeztek - örvendezett a vizsgálóból kinéző Margo nővér. Kate megállapította, hogy semmit nem változott az utolsó találkozásuk óta. A fehér nővérruha most is feszült molett alakján, töretlen jókedvét pedig csillogó fekete szeme, és széles mosolyra húzódó szája jelezte. Sötét bőre még inkább kihangsúlyozta tökéletes, hófehér fogsorát, odavonzva a tekintetet, így a szemlélőben legerősebben a nevető száj tudatosult, ha a nőre nézett. - Üdvözlöm Mr. Castle - fordult barátságosan az író felé. - Látom, semmit sem változott.
Castle kényszeredetten elmosolyodott, miközben azon töprengett, hogy a megjegyzést bóknak, vagy sértésnek vegye-e. Letörten nézett hol az egyik, hol a másik nőre, és megállapította, hogy nem sármos külsejének, hanem ijedt tekintetének, és az injekciótól való félelmének szóltak a nővér szavai. Félórával ezelőtt még megnyugtatóan hatott volna rá a nővér, most azonban legszívesebben elmenekült volna.
- Maga sem - nézett Margo nővérre olyan arccal, mint egy árva kisfiú, aki tudja, semmi jó nem vár rá.
- Jöjjenek! - tárta ki az ajtót, és teljesen természetesnek vette, hogy Kate is bemegy a férfival a vizsgálóba. - Hát Mr. Castle, a kegyetlen sors megint a kezeim közé sodorta. Most éppen mibe keveredett? - kérdezte mosolyogva, miközben előkészítette a fertőtlenítőt és a kötszereket.
- Megmentette egy csecsemő és öt kamasz életét - szólalt meg büszkén Kate.
- Hát, ez elismerésre méltó - nézett Castle szemébe szokatlanul komolyan a nővér. - Úgy látszik, miután megmenti valakinek az életét, mindig nálam köt ki. Na, hadd lássam a kezét! - mosolyodott el újra.
- Lehet, hogy ezután nagyon fogok vigyázni, nehogy valakit megmentsek - morogta maga elé elgondolkodva a férfi, mire mindkét nő elnevette magát.
A nővér leültette, aztán gyengéd, de határozott mozdulatokkal letekerte az előző napi kötést. Egy perc múlva már egy köpcös, szemüveges, ötvenes évei végén járó orvos szemlélte a sérülést, miközben kitudakolta, milyen körülmények között szerezte.
- A nővér ellátja a sebet. Holnap leveheti a kötést, és ha nem váladékozik, akkor nem kell bekötni. Szépen gyógyul - nézett ki szemüvege felett Castle-re, aztán Margo nővér felé pillantott. - Kapjon egy tetanusz elleni injekciót - mondta, aztán sietve elbúcsúzott.
Margo nővér lefertőtlenítette a sebet, steril gézzel befedte, és leragasztotta. Castle sziszegett egy kicsit, de szó nélkül tűrte a műveletet.
- Köszönöm - mondta a férfi, amikor a nő pakolni kezdett, és feltűnően sietve indult az ajtó felé.
Kate lépett egyet felé, a nővér pedig olyan gyorsan fordult meg a tengelye körül, mint egy tornádó.
- Na na! Nem megy sehová! - emelte figyelmeztetőn magasra a mutatóujját, mire Castle megtorpant. - Egyszer már megszökött a kezeim közül, másodszor már nem játszhatja el! A lányom mesélte, hogy akkor annyira megijedt tőle, hogy inkább velem adatta volna be az injekciót, mint vele.
- Csak azért, mert magát már ismertem - védekezett azonnal ártatlan arccal az író. - De most teljesen felesleges megszurkálnia, az a múltkori még biztosan hatásos. Még érzem a helyét - nyúlt hátra fájdalmas arccal a fenekéhez.
Kate és a nővér egymásra nézett, aztán mindketten égnek emelték a tekintetüket.
- A képzeleted játszik veled Castle - mondta elnézően mosolyogva Kate.
- Na, le a nadrággal Mr. Castle! - emelte fel a kezében levő fecskendőt a nővér.
A férfi elnyíló szájjal csodálkozott rá az elé táruló képre, amit képzelete kísértetiesen hasonlónak látott a filmbéli Terminátoréval. Margo nővér úgy állt az injekciós tűvel a kezében, mint Arnold Schwarzenegger a magasba tartott hatalmas puskájával.
- Jézusom! - kiáltott fel tettetett ijedtséggel a nővér. - Még sosem voltam ilyen hatással egy férfira! - nézett a hitetlenkedve rá bámuló íróra, aztán elnevette magát.
Castle vágott egy bosszús grimaszt az őt kinevető két nőt látva, aztán megfordult, kicsatolta az övét, és letolta a nadrágját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése