- Valamiről tényleg megfeledkeztünk - ragyogott izgatottan a férfi szeme.
- Elárulod, vagy vársz, amíg megőszülök? - vonta össze szemöldökét Kate.
- Hm ... - merengett el a lehetőségen Castle - szerintem ősz hajjal is gyönyörű lennél.
- Castle! - csattant a nő hangja, hogy visszatérítse a valóságba az írót, aki megrezzent a hangra, aztán büszkén kihúzta magát.
- Szóval, nem néztünk utána annak a névtelen adakozónak, aki fél éve rendszeresen támogatja a templomot.
Beckett meglepődött. Már napokkal ezelőtt kiderült a templomi alapítvány pénzügyeinek átvizsgálásakor, hogy fél éve rendszeresen kap az alapítvány jelentős pénzösszegeket egy névtelen adakozótól. A csecsemő elrablóinak felderítése, Castle sérülése, aztán a kamasz gyereke megtalálása annyira elterelte a figyelmüket, hogy megfeledkeztek az ismeretlenről. Kate tudta, hogy utána kell járni minden nyomnak, mégsem hitte, hogy az adakozónak köze lehet a gyerekek elrablásához.
- Nem hiszem, hogy az alapítvány számláján akkora összegek mozognak, hogy még egy bűnszövetkezet pénzmosásra tudná használni, de utánanézetek.
- Miért? - háborodott fel Kate hitetlenkedésén a férfi. - Képzeld el, hogy az emberünk itt nőtt fel a környéken, ide járt misére, talán még a templomi kórusban is énekelt, és úgy látszott jó ember lesz belőle. Aztán az élet bűnös oldalát választotta, elrabolt gyerekeket adott el meddő pároknak, amiből hatalmas összegekre tett szert, de egy nap megtudta, hogy halálos beteg, és élete utolsó évében megszólalt a lelkiismerete. Szerette volna helyrehozni élete legnagyobb bűnét, de a gyerekeket már nem adhatta vissza az igazi szüleiknek, ezért annak a templomnak kezdett adakozni, ami még az ártatlanság korát, a jóságot és a hitet jelentette neki, és abban reménykedett, hogy így bűnbocsánatot nyerhet - mesélte átéléssel a képzelete szülte történetet, amit Kate elnéző mosollyal a szája sarkéban, türelmesen végighallgatott.
- Castle! Ilyen csak a nyálas, gyenge, romantikus filmekben van.
- Mi? Miért nyálas, és miért gyenge? - háborodott fel a férfi.
- Azért mert van olyan ember, aki elalél a megtért bűnös figurától, és sír a film végén, hogy szegény gyerekkereskedő belehalt a gyilkos kórba, pedig milyen nagyszerű ember volt, mennyire megbánta a bűnét - gúnyolódott Kate.
- Na jó - duzzogott megadóan a férfi - tényleg nyálas és gyenge.
- Maradj inkább a krimiírásnál - mosolyodott el szeretettel a nő - és hagyd meg másoknak a romantikus regényeket!
- Azért utánanézel?
- Igen - állt fel Kate, miközben összeszedte az iratokat. - Tudod, az jár a fejemben, hogy Benson nyomozó, aki az első kihallgatásokat vezette, mondott néhány érdekes dolgot, amit nem írt bele a jelentésébe. Samuel Eckhardt, a kórusvezető, és az egyik templomszolga, Ben Jakobs viselkedése keltett benne gyanút.
- Beckett! Te megérzésekre hagyatkozol? - mosolyodott el Castle. - Te? A tények embere? Csak nem lázas vagy? - kérdezte kihívón, mire Kate megrázta a fejét, és sóhajtott egyet.
- Benson öreg róka. Ő egy nagy tapasztalatú nyomozó. Ha neki nem tetszett valami a két ember viselkedésének, annak oka van. Igen, hiszek a megfigyelésében, mert az több, mint megérzés - magyarázta meggyőződéssel. - És felhívom a figyelmedet a két névre! - vonta fel a szemöldökét jelentőségteljesen , aztán felkapta az iratokat és az üres kávéscsészét, és kaján kis mosollyal az arcán magára hagyta a meglepetten bámuló férfit.
Castle összeráncolt homlokkal összpontosított, hogy megfejtse a nő célzását. Alighogy becsukódott a hálószoba ajtaja, kisimultak a ráncai, szeme kikerekedett, szeme felragyogott.
- A monogramok! - kiáltott Kate után diadalittasan. - S.E. és B.J.! Őket akarta Daniel atya lehallgattatni!
Castle fülelt, hogy mit reagál a felfedezésére a nő, de csak a bejárati ajtó csukódását, és Alexis örömteli hangját hallotta meg. Nem értette, mit mond a lány, de a hangsúlyokból úgy gondolta, hogy örömmel üdvözli Beckett-et. Mivel Kate nem jött hozzá vissza, egyre kíváncsibb lett, hogy miről beszélgetnek, de erőt vett magán, és az ágyban maradt.Örült, hogy a lánya és a szerelme jól kijönnek egymással, sőt, őszinte, bensőséges kapcsolat alakult ki köztük. Úgy érezte, hagynia kell, hogy abban kevés időben, amit kettesben tölthetnek, még neki sem szabad megzavarni, bár volt egy rossz érzése, hogy őt beszélik ki, de azt sem bánta. Három csodálatos nő tölti ki az életét, amitől más férfi talán megrémülne, de ő tudta, hogy ennél nagyszerűbb dolog nem történhet vele az életben. Boldogan sóhajtott egyet, és reménykedve nézett az ajtóra, hátha minél előbb kinyílik, és befejezve a kitárgyalását, megkegyelmeznek neki. Ha tudta volna, hogy miről beszélget a két nő odakinn, nem maradt volna az ágyban fekve.
Kate éppen a poharat mosogatta el, amikor Alexis belépett, és széles mosoly ült ki az arcára, amikor meglátta a nyomozót.
- Szia Kate! De örülök, hogy itthon vagy! - mondta őszintén.
- Én is örülök, hogy látlak - lépett a lányhoz Kate, és megölelte. Az elmúlt napok zűrzavara után Alexis testesítette meg a hétköznapok nyugalmát. Okos volt, céltudatos, szorgalmas, élte az egyetemisták önfeledt életét, de soha nem keveredett zűrös helyzetekbe. Megfontolt volt és felelősségteljes. Ha Alexis-sal volt, mindig megfeledkezett a gyilkosokról, áldozatokról, bűnről és gonoszságról, róla mindig a feltétel nélküli szeretet és a család jutott eszébe. Talán azért, mert mindig csodálattal töltötte el a lány és Castle különleges kapcsolata.
- Hogy van? - kérdezte Alexis, miközben apját keresve tekintete körbejárt a lakáson.
- Fekszik - intett fejével a hálószoba felé Kate. - A varratszedés és a tetanusz elleni injekció kicsit megviselte, de már egész jól van.
- Tudod, ő sokszor játssza a nagyszájú macsót, közben meg retteg az injekciótól, és szégyenlős, ha a sérüléséről kérdezem - mondta aggódó tekintettel Alexis, aztán néhány másodpercnyi vacillálás után úgy döntött, inkább Kate-nek teszi fel a kérdést, mint az apjának. - Volt már azon a vizsgálaton, ahol kiderül, nem lett-e maradandó károsodása?
- Még nem, de szerintem a napokban rászánja magát - tűnt el a mosoly Beckett arcáról. Úgy érezte, hogy az egész gyerek kérdés egy nagy, fekete viharfelhőként lebeg a fejük felett. Alexis megérezte a nő hirtelen hangulatváltozását, ezért csak bólintott, és gyorsan másra terelte a témát.
- Remélem ír néhány fejezetet, amíg nem lehet az árnyékod, mert az étteremben összefutottam Gina-val, aki azt ecsetelte, hogy Apa hetek óta valami mesével kábítja, és jó lenne, ha Apa végre észrevenné, hogy ő nem az a kábulós fajta - húzta el a száját, és elindult a hálószoba felé. - Hogy van az én hősöm? - lépett be ragyogó tekintettel, őszinte mosollyal az arcán, és szorosan hozzábújva ölelte meg a boldogságtól sugárzó férfit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése