Változatok egy témára 6/84

Valami, ami ellentmondott a szavaknak: Kate tekintete.

Beckett alig várta, hogy becsukódjon a háta mögött az ajtó. Hátát a falnak vetette, és arcát a kezébe temette. Egy pillanatra elgyengült, de csak egy pillanatra. Tudta mi a célja az életben. Attól a perctől kezdve tudta, hogy lezárták az édesanyja gyilkossági ügyét. Nem akarta, hogy másnak is azzal a tudattal kelljen élni, hogy nem tudja, ki felel az édesanyja, apja, testvére, férje, felesége vagy a gyereke haláláért, és hogy a tettes soha nem fog érte megbűnhődni. A munkája több volt, mint hivatás. Az élete volt, de ebbe az életbe nem fér bele egy gyerek. A gyerek a legnagyobb felelősség az életben, és ha ő vigaszt akar nyújtani az áldozatok hozzátartozóinak, akkor nem vállalhat ekkora felelősséget. Annak ellenére, hogy folyamatosan győzködte magát, hogy ez a helyes döntés, egyre inkább úgy érezte, nem tud mit kezdeni a világ elől elrejtett érzékeny oldalával, a boldogságra, szerelemre, szeretetre, családra és gyerekre vágyó női mivoltával. Eltökélt tekintettel lökte el magát a faltól, és megpróbálta kitalálni, hogy mivel terelje el Castle gondolatait az előbbi jelenetről. Nem akarta, hogy a férfi nagyobb jelentőséget tulajdonítson a szavainak, mint a valóság. Legszívesebben bement volna az őrsre, de ezt a lehetőséget megfutamodásnak érezte. Ösztönösen a konyhába ment, feltett egy kávét, és amíg nézte, hogyan folyik a gőzölgő, fekete ital a pohárba, eszébe jutott Castle megjegyzése a többi elrabolt gyerekről. Felvette a telefont, és Espo-t hívta.

Lassan kortyolgatta a kávét, és időnként a hálószobaajtóra pillantott, ahonnan semmi nesz hallatszott ki, néha pedig türelmetlenül a bejárati ajtóra. Tudta, hogy legalább húsz perc kell, hogy a járőr ideérjen a csomaggal, amit Javi-tól kért, de úgy érezte, ólomlábakon jár az idő. Elmosogatta a poharat, aztán még egy kávét is feltett. Éppen egy tálcára tette a gőzölgő nedűt, amikor csengettek. Az ajtóban Martinez járőr mosolygott, kezében egy sárga borítékkal.

- Elég gyors voltam? - kérdezte. Szeméből kiolvasható volt, hogy éhezik a dicséretre. Beckett az órájára pillantott, és elismerően bólintott.

- Hogy csinálta? - húzta fel kérdőn a szemöldökét. Ő még sosem ért ennyi idő alatt az őrsről Castle lakására.

Martinez mosolya kényszeredetté vált, és láthatóan zavarba jött, amiből a nő azonnal tudta, bizonyára nem egy szabályt hágott át a férfi, hogy a csomagot minél előbb kézbesítse.

- Bekapcsolta a szirénát? - nézett rá tettetett rosszallással a nő, mire a járőr ártatlanságát erősítve széttárta a karját.

- Azt mondta Esposito nyomozó, hogy életbevágó, hogy mielőbb megkapja a csomagot - magyarázkodott a férfi, félve, mert hirtelen nem tudta eldönteni, hogy helyesen tette-e, hogy úgy vijjogtatta a megkülönböztető jelzést, mintha az élete múlna rajta.

Kate majdnem elnevette magát. Szinte maga előtt látta a jelenetet, ahogy Javi halálosan komolyan megeteti az újonc járőrrel, hogy a csomag kézbesítésén múlik a világ sorsa. Komolyságot erőltetett magára, és megdicsérte a járőrt. Elmosolyodott, ahogy a büszkén elsiető férfi után nézett. 

Egy perc múlva az ebédlőasztalon kiteregetett nyomozati anyagot szemlélte. Tudta, hogy az FBI a megtalált gyerekek ügyével van elfoglalva, folynak a kihallgatások, előkészítik a dokumentációt a vádemeléshez, és a többi eltűnt gyerek ügyével rajtuk kívül nem foglalkozik senki, ezért kérte Espo-t, hogy küldjön másolatot mindenről, ami a templomi alapítványról, a kórházról és a gyerekekről eddig megtudtak. Javi elküldte Daniel atya naplójának másolatát és az FBI-nak küldött jelentéseit is. Ha valamivel fel tudja oldani az előbbi kínos helyzetet Castle-lel, akkor az a nyomozás. Egyik kezében a kávéval, másikban az iratokkal lépett a hálószobába.

Castle, csukott szemmel az oldalán feküdt, és mivel nem mozdult az ajtónyitódásra, Kate egy pillanatig azt hitte, hogy alszik, de a férfi gyorsan emelkedő-süllyedő mellkasa és feszülő izmai elárulták, hogy éberen fekszik.

- Hoztam kávét - tette le a csészét az éjjeli szekrényre.

Castle kinyitotta a szemét, de nem nézett a nőre, csak benyúlt a takaró alá, előhúzta a zacskót, amiben a jég már kásává olvadt, és sértődött arccal az ágy szélére tette, aztán felült, és elvette a kávét az éjjeli szekrényről.

- Köszönöm - mondta, de tekintetét a nő helyett a fekete folyadékra szegezte.

- Szívesen. Elhozattam a nyomozás anyagait - mondta tárgyilagosan Kate, miközben a férfi arcát fürkészte. Nem csalódott. Castle nagyot kortyolt a kávéból, szemében megjelent az izgatott csillogás, és végre ránézett. - Gondoltam, estig átnézhetnénk őket, hátha találunk valamit. - Megvárta, míg a férfi egyetértően bólint, aztán halványan elmosolyodott, és elvette a jeges zacskót az ágy széléről. - Hozzak jeget?

- Már nem érzem a fenekemet - rázta meg a fejét a férfi, miközben a kezébe vette Daniel atya naplóját.

Castle örült, hogy újra belevetik magukat az ügybe. Amíg egyedül volt a szobában, agya újra meg újra lejátszotta Kate mondatait, mint egy végtelenített magnófelvételt, és ő hol a reményt, hol a csalódást élte meg közben. Szerette volna, ha a jég nemcsak a hátsóján levő gyulladt szúrásnyomot érzéstelenítette volna el, hanem a kínzó gondolatokat is. Örült, hogy az ügyre koncentrálhat.
- Nagyon kicsik a gyerekek - mondta elgondolkodva, miközben a naplót lapozgatta.
- Igen. Az a kérdés, miért rabolnak el ekkora gyerekeket. 
- Vannak tippjeim - nyelt egyet a férfi. Kék szeme szomorúan csillogott. Nem akarta kimondani, amire gondolt. Máskor el tudott határolódni az áldozattól, és könnyedén dobálózott az elméleteivel, most azonban szíven ütötte az emberi gonoszság. Gyerekeket raboltak el a szüleiktől, és ő már pontosan tudta, mit jelent ez a szülőnek és a gyereknek.
- Szervkereskedelem, gyerekkereskedelem, pedofilok, gyerekpornó - mondta ki helyette Kate, és ahogy a férfira nézett, biztos volt abban, hogy ő is ezekre gondolt.
- Az is lehet, hogy a kicsik a gyerekkereskedők, a nagyobbak a pedofilok kezei közé kerültek - tűnődött Castle, mivel a gyerekek kora még mindig elég különböző volt.
- Mit gondolsz, mennyi a valószínűsége, hogy ugyanazon a környéken jelenjem meg Patricia Mars Ian Carpenter-rel, és még két alvilági szervezet? - nézett kérdőn Beckett a férfira, mivel neki ez már túl hihetetlennek tűnt.
- Igaz - húzta el a száját Castle, miközben a naplót lapozgatta. - Biztos vagyok abban, hogy az atya gyanakodott valamire, és nem véletlenül akarta lehallgattatni a kórusvezetőt és a templomszolgát. 
- Igen, de ez csak szándék volt, mert az FBI-tól még nem kérte.
- Beszélnünk kellene Mary Turner-rel. Róla az a hír járja, hogy szinte minden idejét a templomban tölti, mindenről tudni akar és mindenbe beleüti az orrát.
- Az ilyen emberek néha értékes információk birtokában vannak - értett egyet Castle-lel a nő. - Holnap behozatom.
Castle elgondolkodott. Képzeletében megjelent a impozáns templom pompás belső tere, a gyerekkórus tisztán csilingelő hangja, Joe, a húgáért imádkozó kisfiú szomorú, barna szeme. 
- Nem beszélhetnénk vele inkább a templomban? - kérdezte komoly arccal.
Kate meglepődve nézett a férfira. Nem értette, miért akar a templomba menni, bár sejtette, hogy az imádkozó kisfiúnak köze lehet hozzá.
 - Rendben - egyezett bele, és úgy döntött, nem faggatja a férfit. Kezébe vett egy köteg iratot, és Castle kezébe nyomta, a maradékkel pedig az ágy melletti fotelba ült. - Addig is rágjuk át magunkat az eddigi információkon - mondta, és elégedetten látta, hogy sikerült elterelnie a férfi figyelmét az előbbi kellemetlen helyzetről, mert Castle összeráncolt homloka arról tanúskodott, hogy teljes figyelmével a jelentésekre koncentrál.
A csend, ami betöltötte a szobát, most nem volt kínos, csak az elmélyült munkát jelezte. Nem hallatszott más, csak a papírok suhogása, mappák fedelének csukódása. Castle csalódott arccal az éjjeli szekrényre tett egy dossziét, amiben semmi új információt nem talált, és sóhajtva Beckett-re nézett. 
- Egyszer már átolvastam őket. Akkor sem volt bennük semmi használható, és most sincs - morogta lemondóan, mire Kate felemelte a fejét, és rosszallóan nézett rá.
- Tudom, hogy unalmas, de te akartál rendőrösdit játszani - mondta kihívóan. - Nem szeretném, ha valamiről megfeledkeznénk, és azért nem tudnánk megoldani az ügyet - tette hozzá komolyan. Alig mondta ki a szavakat, látta, hogy a férfi arcvonásai megváltoznak, tekintetében fény gyúl, szeme kikerekedik. Abban a pillanatban tudta, hogy eszébe ötlött valami nagyon fontos.
- Mi az Castle?
- Valamiről tényleg megfeledkeztünk - ragyogott izgatottan a férfi szeme.