Kíváncsian megfordult, de amikor meglátta a feléjük közeledő FBI ügynököt, bosszúsan beharapta a száját.
- Szia Kate! - villantotta tökéletes fogsorú mosolyát a nő felé az ügynök, aztán az író felé bólintva kicsit gúnyos tekintettel hozzátette - Castle!
Beckett átvette a felé nyújtott dossziét, és elmélyülten tanulmányozni kezdte. Castle mögé lépett, hogy lássa az iratokat, és egyre közelebb hajolt Kate-hez, mintha messziről nem tudná elolvasni a szöveget. Elégedetten elmosolyodott, amikor a nő válla fölé ért a feje, a hullámosan leomló selymes haj megcirógatta az arcát, és felpillantva meglátta Sorenson összeszűkült szemében a csalódást.
- Nem illik a sorba - szólalt meg Beckett elgondolkodva, de tekintetét nem vette le a kisgyerek képéről. - Túl kicsi.
- Miért? Az eddig eltűnt gyerekek 5-16 év közöttiek, ami nagyon nagy korkülönbség. Lehet, hogy ebből kellene kiindulni. Mit csinálnak ilyen különböző életkorú gyerekekkel? - egyenesedett fel Castle, és a fehér táblán sorakozó képekre nézett.
- Will! Egy kicsit besegíthetnétek. Több az emberetek, és a számítógépes rendszeretek is gyorsabb - pillantott fel az ügynökre Beckett, és azonnal feltűnt neki, hogy Will és Castle már megint vetélytársként méregetik egymást. Nem értette, hogy Will miért tesz úgy, mintha újra szeretne közeledni felé, de úgy érezte, csak Castle látható féltékenysége váltja ki az ügynök reakcióját, aki csak bosszantani akarja az írót - sikerrel. - Kell a templom teljes pénzügyi kimutatása, főleg az adományok érdekelnek.
- Meglesz - bólintott Sorenson. - Akkor holnap reggel találkozunk - búcsúzott el, és miközben a lift felé indult, visszafordulva Kate-re mosolygott. - Semmit sem változtál. Még mindig észbontóan gyönyörű vagy! - csillogott tekintetében az elismerő csodálat.
Castle bosszúsan nézett a férfira, de amikor meglátta, hogy Kate olvadozva elmosolyodik a bókra, már fortyogott a dühtől.
- Ez már mégis csak pofátlanság! Ott a gyűrű az ujjadon, ő meg nyíltan rád hajt, pedig tudja, hogy összetartozunk - duzzogott az író, aztán amikor meglátta a nő mosolygó arcát, keserűen hozzátette - te meg még biztatod is.
Kate egy kicsit szekálni akarta a férfit, aztán mégsem tette. Érezte, hogy már nem csak egy kamaszos féltékenységről van szó, hanem valóban bántja a helyzet.
- Gyere, igyunk egy kávét - állt fel a nő, és ahogy a pihenő felé indulva elment Castle mellett, alig észrevehetően megsimította a kezét.
Rick sóhajtott egyet, követte a nőt. Belépve a helyiségbe csodálkozva nézte, ahogy Kate leereszti a sötétítőket, aztán odalép hozzá, és karjaival átöleli a nyakát.
- Aranyos vagy, amikor féltékenykedsz, de az nem szeretem, amikor szomorú vagy - suttogta bársonyos hangon, és egyenesen a kék szemekbe nézett. - Azt hittem, ismered annyira a nőket, hogy tudod, jólesik, ha egy férfi megdicséri őket.
Castle töprengve összeszorította a száját, aztán lassan átkarolta a nő derekát, és finoman közelebb húzta magához, hogy egész testében érezhesse Kate közelségét.
- Én nem mondom elégszer, hogy milyen gyönyörű vagy? - kérdezte homlokát a nőéhez érintve.
- Hát, tőled nem csak azt várom, hogy mondd, hanem azt, hogy másképp is éreztesd velem, hogy gyönyörűnek tartasz - búgott kihívóan a nő hangja.
Rick szeme egy pillanatra tágra nyílt a felismeréstől, aztán egy határozott mozdulattal szorosan magához szorította a karcsú testet, és vágyakozva megcsókolta. Nem várta meg, hogy a nő ajkai elnyíljanak, nyelve szenvedélyesen utat tört magának, amivel sikerült meglepnie Kate-t, aki engedelmesen visszacsókolt.
- Erre gondoltál? - szakította meg a csókot a férfi, kicsit hátrébb húzódott, és megnyugodva nézte Kate mámoros boldogságot sugárzó arcát, ahogy lehunyt szemmel még a csók hatása alatt áll. Amikor a nő kinyitotta a szemét, huncutul felhúzta a szemöldökét - Vagy inkább erre? - kérdezte, és most lágyan, puhán érintette a vágytól duzzadt ajkakat, miközben meleg tenyerével úgy simította végig a nő hátát fentről lefelé, hogy ujjai a gerincén játszadozva borzongatták meg az idegszálakat.
- Igen, erre gondoltam - nyögte a nő, amikor Castle ajka a fülére, majd a nyakára vándorolt - és még másra is ...
- Este ezerféleképpen el fogom mondani, milyen gyönyörű vagy - suttogta Castle, miközben keze már Kate inge alá csúszva simogatta a selymes bőrt.
- Ó! - hallották meg Espo meglepett kiáltását, és a becsukódó ajtó csattanását, mire egy nagy sóhajjal kibontakoztak egymás karjából.
- Khm, khm - köszörülte meg a torkát az ajtó előtt a nyomozó, aztán a biztonság kedvéért kopogott, és csak utána lépett a pihenőbe. - Szerencsétek, hogy nem Gates-nek támadt kedve egy kávéra - mondta tettetett szigorral, aztán cinkosan elmosolyodott. - Csak felhívom a figyelmeteket, hogy van kulcs az ajtó zárjában, ha legközelebb kedvetek támadna khm ... szóval ... kettesben lenni - mondta kajánul mosolyogva, miközben magában jót derült a két ember zavarán. Beckett egyik kezével a haját tűrte a füle mögé, másikkal az ingét igazgatta, és próbált komoly arcot vágni, míg Castle gyorsan zsebre dugta a kezét, és ártatlan szemekkel pislogott.
- Mit találtál? - próbálta a kínos helyzetről elterelni a figyelmet Kate.
- Mit gondoltok, ki járt minden hétfőn és csütörtökön lelki segítséget nyújtani a kórház gyerekosztályára?
- Daniel atya! - vágta rá az író és a nő egyszerre.
- Úgy van! - bólintott elégedetten Espo. - Sőt! Vasárnaponként a kórház kápolnájában misét is tartott.
Beckett Castle-re nézett, akinek ugyanaz a lelkesedés csillogott a szemében, mint az övében.
- Javi! Az FBI átküldi a templom pénzügyi helyzetéről készült jelentést. Nézzétek át Ryan-nel, főleg az nagyobb adakozások érdekelnek. Gyere Castle! Mi megyünk a kórházba! - mondta ellentmondást nem tűrően a nő, és mér viharzott is ki a helyiségből.
Espo nézte, ahogy Beckett határozott léptekkel siet a lift felé, Castle pedig szinte futva lohol utána. Mosolyogva csóválta meg a fejét, miközben arra gondolt, hiába teltek az évek, nem változott semmi! Beckett a főnök, Castle pedig árnyékként követi, és a helyzet mindkettőjüket boldoggá teszi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése