Vajon azért ilyen, mert gyerekekről van
szó, és most ez érzékenyebben érinti a szokásosnál, vagy azért, mert
Will jelenléte zavarja? - tűnődött.
- Nos, az e-mail elküldése és a halála között nem telhetett el 25-30 percnél több, ezért lehet, hogy a gyilkosa megzavarta, és ezért küldte a neveket üzenet nélkül - bólintott az ügynök, de nem nézett Castle-re. - Az aktákban minden információt megtalálnak, amire szükségük lehet - intett fejével az asztalon álló két dosszié felé.
- Miért mi kapjuk az ügyet? - szólalt meg az író újra. Tudta, hogy kivívja Gates rosszallását, hogy újra okvetetlenkedik, de nem állhatta meg, hogy fel ne tegye a kérdést. Azt gyanította, Sorenson csak azért kérte, hogy ők nyomozzanak, hogy újra Kate közelében lehessen.
- Mr. Castle, - hajolt előre szikrázó szemekkel Gates kapitány - ha jól emlékszem, önök vállalták, hogy FBI ügyek felderítésében is részt vesznek. Most itt az alkalom, úgy hogy ne akadékoskodjon!
Kate régi szerelmének újbóli színre lépése miatt az íróban nagyobb volt a harag annál, mint hogy megijedjen Gates dühös tekintetétől, ezért dacosan tartotta a szemkontaktust.
Néhány másodpercig szinte kézzelfogható volt a feszültség, amikor Soranson törte meg a csendet. Bár nem kerülte el a figyelmét, hogy nem lopta be magát az író szívébe, az ügynök nem akart mindjárt az együttműködésük kezdetén konfliktust.
- A gyerekrablási ügyek az FBI-ra tartoznak, és van okunk feltételezni, hogy ezek a gyerekek nem eltűntek, hanem elrabolták őket. Az emberünk megölése gyilkossági ügy, amit az FBI átvenne a 22-es őrs nyomozóitól, de ha a helyszínt elárasztják a szövetségi erők, akkor elriasztjuk azokat, akik miatt Jason Parker-nek meg kellett halnia. Szeretnénk úgy megtalálni a gyilkosát, hogy közben az eltűnt gyerekek ügyét is megoldjuk. Kate-nek ... bocsánat ... Beckett nyomozónak mindkét területen van tapasztalata, Mr. Castle pedig lehet, hogy a fura meglátásaival tud segíteni. A gyerekrablásos közös ügyünknél talán senkinek nem tűnt volna fel, hogy hiányzik a gyerek játékai közül a plüss nyuszi, csak neki, és végül ez vezetett nyomra - intézte szavait Gates kapitány felé, noha a kérdést Castle tette fel.
- Kielégítő volt a válasz, Mr. Castle? - nézett a kapitány olyan tekintettel az íróra, hogy az tudta, ha nemet mond, Gates haragja kirepíti a kapitányságról, ezért megadóan bólintott. Magában azonban igencsak átlátszónak találta az indoklást, hiszen a 22-es körzetnek is vannak nagyszerű nyomozói, de nem akarta tovább feszíteni a húrt.
Beckett szótlanul figyelte két férfit. Will olyan volt, mint mindig: kedvesen mosolygós, ha ránézett, komoly és megfontolt, ha a munkáról volt szó, és mindenekelőtt áradt belőle a rendíthetetlen nyugalom. Ezzel szemben Castle maga volt a feszültség. Ellenállhatatlan, kisfiús mosolyát felváltotta valami dühös, visszafojtott szorongás, szeme gyanakvón méregette mindnyájukat, összeszorított száját idegesen harapdálta. - Jézusom! Az nem lehet! - suhant át agyán egy képtelennek tűnő gondolat. - De hiszen néhány órája repítettük egymást az érzékek mennyországába, itt a gyűrje az ujjamon, és ha nem is teljes egyetértésben, de tervezzük a közös jövőnket! Hogy lehet féltékeny? - töprengett magában. Mindenesetre nem Gates előtt akarta elkapni a férfit, mert hogy azt nem fogja megköszönni, amit tőle kap, abban biztos volt.
- Sorenson ügynök, a csapat a magáé, de én is kérek jelentést - zárta le a beszélgetést Gates.
Castle hagyta, hogy Kate és a férfi kilépjenek előtte az irodából, amikor a kapitány csattanó hangjától megrezzent.
- Mr. Castle, ugye nem felejtette el a megállapodásunkat? A kapitányságomon nincs helye a túlfűtött érzelmeknek. Ha megint összezavarja Beckett érzelmeit, vége a rendőrösdinek!
A férfi bólintott, bár úgy érezte, nem Kate, hanem az ő érzései kavarodtak össze. Az sem segített a helyzeten, ami a szeme elé tárult, amikor becsukta maga mögött a kapitány irodájának ajtaját. Kate az íróasztalánál ült, kissé előrehajolva támaszkodott karjaival az asztalra, és örömteli mosollyal hallgatta a férfit, aki Castle székében ülve kissé előre hajolt, így arcuk közel került egymáshoz. Sorenson mondott valamit, amire Kate jóízűen elnevette magát.
- Látom, a humorod még a régi - hallotta az író Kate hangját, ahogy közelebb lépett. A nő egy pillanatra Castle nézett, de mintha ott sem lenne, folytatta a beszélgetést.
- Na és mesélj! Eljött már érted a hercegnő fehér paripán? - nézett az ügynök rászegeződő szemébe.
- Tudod, még várom azt a hercegnőt, aki pontosan olyan, mint te - mosolygott pajkosan Kate-re, aztán előrenyúlt, és megfogta a nő összekulcsolt kezét.
Castle érezte, ahogy egyre kisebbre szűkül a gyomra. Már az is felháborította, hogy Sorenson az ő székében ült, az pedig, hogy nyíltan ráhajtott Kate-re, egyenesen dühítette, de a legjobban mégis az keserítette el, hogy Beckett milyen boldog az újbóli viszontlátástól. Amikor a férfi megfogta a nő kezét, elvesztette a magára erőltetett nyugalom utolsó morzsáját is. Odalépett az asztalhoz, és már nyitotta a száját, hogy megkérdezze, a romantikázás helyett nem kellene-e inkább a nyomozással foglalkozniuk, amikor az ügynök a nő kezét nézve megszólalt.
- Láttam a gyűrűt az ujjadon. Ezek szerint te megtaláltad a hercegedet - mondta őszintén, közben szeretettel figyelte a nő boldog, kamaszlányos zavarát. - Remélem boldoggá tesz, még ha most meg is eszi a féltékenység - kacsintott Kate-re, aztán kicsit kárörvendő tekintetét Castle-re emelte.
Az író újra kinyitotta a száját, aztán megint csak becsukta, és segélykérőn Kate-re pillantott.
- Igen Will. Megtaláltam, - mondta a nő sokkal komolyabban, mint ahogy Sorenson várta, de aztán kajánul mosolyogva hozzátette - igaz, néha kiborít a gyerekes viselkedésével - oldotta a feszültséget a nő egy kis évődéssel, amiről tudta, hogy bármilyen helyzetben feszültségoldóként működik. Most sem csalódott. Castle felháborodva mutatott magára, és a hatás kedvéért még előre is hajolt.
- Gyerekes? Féltékeny? Én? - háborgott, de Kate csak megforgatta a szemét a gyenge színész teljesítményt látva, Sorenson pedig felállt a székből.
- Bocs, hogy elfoglaltam a helyedet - nevetett.
- Nem a helyemet foglaltad el, csak a székemet - morgott Castle, lehuppant a székre, és remélte hogy a Kate szívében levő helyet senki más nem foglalhatja el, csak ő. - Na, lássuk azt a nyomozást! Vagy senki nem akar itt dolgozni? - tárta szét a karját rosszallóan.
- Én most elbúcsúzom. Az ügy a tiétek, én csak összekötő vagyok. Bármire van szükségetek, azt megszerzem, vagy elintézem. Tanulmányozzátok az anyagot, és holnap reggel tartsunk egy megbeszélést! Rendben? - állt fel Will, mire Kate bólintott, Castle pedig megkönnyebbült mosollyal nyugtázta, hogy megszabadul az ügynöktől. - Ja, és bocs Castle az előbbiért! Tudtam, hogy összejöttetek, de jólesett féltékenynek látni - veregette meg az író vállát, aki a mozdulattól hátrahőkölt.
- De hát én nem is ...
- Te honnan tudtad, hogy Castle és én ...? - lepődött meg a nő.
- Tudod Kate, megvannak a forrásaim, - mosolygott titokzatosan az ügynök, miközben a lift felé indult, de néhány lépés után visszanézett - és szeretem tudni, mi történik azokkal, akik fontosak nekem - mondta, aztán belépett a liftbe, és magában jól szórakozott a két, megrökönyödött arc látványán.
- Szóval fontos vagy neki - fordult vissza Kate felé az író, és olyan hangsúllyal ejtette ki a szavakat, hogy kijelentésnek és kérdésnek is hangzott egyszerre. Annak ellenére, hogy Sorenson a tudtára adta, hogy csak játszott vele, nem tudta kiverni a fejéből a férfi tekintetét, ahogy Kate-re nézett.
- Castle! Ezt most hagyd abba! - parancsolt rá határozottan.
- Mit? Én nem csináltam semmit! - vágott sértődött arcot Castle.
- Na jó, ezt majd otthon megbeszéljük - fejezte be a vitát Beckett, és figyelmét már az előtte levő dosszié tartalma kötötte le. Belelapozott az iratokba, aztán a fényképeknél megállt a keze.
Castle észrevette a hangulatváltozást, de annak ellenére, hogy jobban szerette volna most tisztázni, hogy mit érez a nő a volt szerelme iránt, tudomásul vette, hogy Kate már minden idegsejtjével az ügyre koncentrál. Követte a nő tekintetét. A dossziéban szétteregetett képekről hat gyerek nézett vissza rájuk.
- Sorenson ügynök, a csapat a magáé, de én is kérek jelentést - zárta le a beszélgetést Gates.
Castle hagyta, hogy Kate és a férfi kilépjenek előtte az irodából, amikor a kapitány csattanó hangjától megrezzent.
- Mr. Castle, ugye nem felejtette el a megállapodásunkat? A kapitányságomon nincs helye a túlfűtött érzelmeknek. Ha megint összezavarja Beckett érzelmeit, vége a rendőrösdinek!
A férfi bólintott, bár úgy érezte, nem Kate, hanem az ő érzései kavarodtak össze. Az sem segített a helyzeten, ami a szeme elé tárult, amikor becsukta maga mögött a kapitány irodájának ajtaját. Kate az íróasztalánál ült, kissé előrehajolva támaszkodott karjaival az asztalra, és örömteli mosollyal hallgatta a férfit, aki Castle székében ülve kissé előre hajolt, így arcuk közel került egymáshoz. Sorenson mondott valamit, amire Kate jóízűen elnevette magát.
- Látom, a humorod még a régi - hallotta az író Kate hangját, ahogy közelebb lépett. A nő egy pillanatra Castle nézett, de mintha ott sem lenne, folytatta a beszélgetést.
- Na és mesélj! Eljött már érted a hercegnő fehér paripán? - nézett az ügynök rászegeződő szemébe.
- Tudod, még várom azt a hercegnőt, aki pontosan olyan, mint te - mosolygott pajkosan Kate-re, aztán előrenyúlt, és megfogta a nő összekulcsolt kezét.
Castle érezte, ahogy egyre kisebbre szűkül a gyomra. Már az is felháborította, hogy Sorenson az ő székében ült, az pedig, hogy nyíltan ráhajtott Kate-re, egyenesen dühítette, de a legjobban mégis az keserítette el, hogy Beckett milyen boldog az újbóli viszontlátástól. Amikor a férfi megfogta a nő kezét, elvesztette a magára erőltetett nyugalom utolsó morzsáját is. Odalépett az asztalhoz, és már nyitotta a száját, hogy megkérdezze, a romantikázás helyett nem kellene-e inkább a nyomozással foglalkozniuk, amikor az ügynök a nő kezét nézve megszólalt.
- Láttam a gyűrűt az ujjadon. Ezek szerint te megtaláltad a hercegedet - mondta őszintén, közben szeretettel figyelte a nő boldog, kamaszlányos zavarát. - Remélem boldoggá tesz, még ha most meg is eszi a féltékenység - kacsintott Kate-re, aztán kicsit kárörvendő tekintetét Castle-re emelte.
Az író újra kinyitotta a száját, aztán megint csak becsukta, és segélykérőn Kate-re pillantott.
- Igen Will. Megtaláltam, - mondta a nő sokkal komolyabban, mint ahogy Sorenson várta, de aztán kajánul mosolyogva hozzátette - igaz, néha kiborít a gyerekes viselkedésével - oldotta a feszültséget a nő egy kis évődéssel, amiről tudta, hogy bármilyen helyzetben feszültségoldóként működik. Most sem csalódott. Castle felháborodva mutatott magára, és a hatás kedvéért még előre is hajolt.
- Gyerekes? Féltékeny? Én? - háborgott, de Kate csak megforgatta a szemét a gyenge színész teljesítményt látva, Sorenson pedig felállt a székből.
- Bocs, hogy elfoglaltam a helyedet - nevetett.
- Nem a helyemet foglaltad el, csak a székemet - morgott Castle, lehuppant a székre, és remélte hogy a Kate szívében levő helyet senki más nem foglalhatja el, csak ő. - Na, lássuk azt a nyomozást! Vagy senki nem akar itt dolgozni? - tárta szét a karját rosszallóan.
- Én most elbúcsúzom. Az ügy a tiétek, én csak összekötő vagyok. Bármire van szükségetek, azt megszerzem, vagy elintézem. Tanulmányozzátok az anyagot, és holnap reggel tartsunk egy megbeszélést! Rendben? - állt fel Will, mire Kate bólintott, Castle pedig megkönnyebbült mosollyal nyugtázta, hogy megszabadul az ügynöktől. - Ja, és bocs Castle az előbbiért! Tudtam, hogy összejöttetek, de jólesett féltékenynek látni - veregette meg az író vállát, aki a mozdulattól hátrahőkölt.
- De hát én nem is ...
- Te honnan tudtad, hogy Castle és én ...? - lepődött meg a nő.
- Tudod Kate, megvannak a forrásaim, - mosolygott titokzatosan az ügynök, miközben a lift felé indult, de néhány lépés után visszanézett - és szeretem tudni, mi történik azokkal, akik fontosak nekem - mondta, aztán belépett a liftbe, és magában jól szórakozott a két, megrökönyödött arc látványán.
- Szóval fontos vagy neki - fordult vissza Kate felé az író, és olyan hangsúllyal ejtette ki a szavakat, hogy kijelentésnek és kérdésnek is hangzott egyszerre. Annak ellenére, hogy Sorenson a tudtára adta, hogy csak játszott vele, nem tudta kiverni a fejéből a férfi tekintetét, ahogy Kate-re nézett.
- Castle! Ezt most hagyd abba! - parancsolt rá határozottan.
- Mit? Én nem csináltam semmit! - vágott sértődött arcot Castle.
- Na jó, ezt majd otthon megbeszéljük - fejezte be a vitát Beckett, és figyelmét már az előtte levő dosszié tartalma kötötte le. Belelapozott az iratokba, aztán a fényképeknél megállt a keze.
Castle észrevette a hangulatváltozást, de annak ellenére, hogy jobban szerette volna most tisztázni, hogy mit érez a nő a volt szerelme iránt, tudomásul vette, hogy Kate már minden idegsejtjével az ügyre koncentrál. Követte a nő tekintetét. A dossziéban szétteregetett képekről hat gyerek nézett vissza rájuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése