- Örülök, hogy megismertelek Joe -
nyújtotta Castle kezét a fiú felé, és örömmel érezte, ahogy a kis puha
kéz az övébe simul. - Remélem, még találkozunk! - állt fel, és sietve a
kapu felé indult.
Beckett nézte, ahogy a kisfiú reményteljes, mégis szomorú tekintettel néz a férfi után, aztán egy pillanatra felé fordította a fejét, végül újra a Szent Antal szobor kötötte le a figyelmét. Sietve indult Castle után, de amikor kilépett a templomból, sehol sem látta. Érezte, hogy valami olyan megrázó dolog játszódott le a férfi és a gyerek között, ami miatt szinte kimenekült az épületből az író. - Hova bújtál? - kutatta a szeme a templomkertet, és hamarosan meg is látta. Castle lehajtott fejjel előrehajolva, könyökét a combján megtámasztva, összekulcsolt kézzel ült az egyik árnyas fa tövében levő padon. Lassan odasétált, és szótlanul leült mellé.
- Az ő húga is eltűnt - szólalt mag halkan a férfi, de nem nézett fel. - Hisz a jó emberekben, a rendőrökben és Szent Antalban.
Kate átérezte Castle fájdalmát, tehetetlen dühét, elkeseredettségét, de nem vigasztalhatta azzal, hogy megtalálják a gyerekeket, és tudta, hogy a férfi sem várja azt, hogy áltassa. Gyengéden a combjára tette a kezét, mire Castle halkan sóhajtott, és kezét a nőére tette.
- Én miben higgyek Kate? - emelte könnytől csillogó szemét az együtt érző zöld szempárra.
- Bennünk Rick! Higgy bennünk! - mondta teljes meggyőződéssel a nő. - Meg fogjuk találni azokat, akik ezt tették. Gondold végig, hány gyilkost fogtunk el, akik mind azt hitték, hogy ők követték el a tökéletes bűntényt! Nem tudom mi az oka, de jó párost alkotunk - szorította meg a férfi kezét, és közben egy kis mosoly bujkált a szája sarkában, amivel azonnal oldotta Castle feszültségét.
- Szóval jó páros vagyunk? - mosolyodott el a férfi, bár a tekintetéből még szomorúság áradt.
- Hát, a statisztikák azt mutatják ...
- A statisztikák? - háborodott fel a férfi, és már nyoma sem volt az előbbi kesergő férfinak, de mielőtt elkezdhette volna sorolni, hogy mi mindenért illenek össze, Kate megfogta a tarkóját, maga felé húzta, és egy érzéki, lassú csókkal elhallgattatta.
- Gyere, szeretnék beszélni a házvezetőnővel - simogatta meg a férfi arcát, és megnyugodva látta a kék szemekben megjelenő bizakodást. Castle bólintott, és kézen fogva elindultak a plébánia felé. Az ajtó előtt Kate kihúzta kezét a férfi meleg, puha tenyeréből, egy pillanat alatt átváltozott határozott, kemény Beckett nyomozóvá, és bekopogott. Az író halványan elmosolyodott, amikor az ötvenes évei végén járó, szigorú tekintetű, merev tartású, kontyos házvezetőnőt meglátta. Szürke szoknyájában, állig begombolt fehér ingblúzában és kötött kardigánjában pont olyan volt, amilyennek egy plébános házvezetőnőjét leírná a regényében.
- Fáradjanak be - tárta szélesre az ajtót, amikor Beckett bemutatkozott. - Megkínálhatom önöket egy teával?
- Köszönjük, nem, igen - válaszolt egyszerre Kate és Castle, mire a nő rosszallóan nézett az íróra, aki ártatlan arccal nézett vissza rá. Leültek az egyszerűen berendezett nappaliban, és Beckett türelmetlenül várt, amíg a nő eltűnt a konyhában, majd egy perc múlva egy tálcát tett az asztalra. Gyakorlott mozdulattal tette Castle elé az elegáns porcelán teáscsészét, és a kannából teletöltötte a kellemes illatú, forró teával. Arca nem tükrözött semmilyen érzelmet, de Kate úgy gondolta, a megszokott mozdulatok csak arra valók, hogy eltereljék gondolatait a bánatáról.
- Már minden elmondtam Benson nyomozónak - ült le félve az asztalhoz, mint aki nem szokott ennél az asztalnál helyet kapni - de szívesen elmondok mindent, amire kíváncsiak, ha ezzel segítek elfogni azt, aki ... - csuklott el a hangja, és szigorú, rendezett vonásai hirtelen ellágyultak, és bánattal teltek meg.
- Ms. Harrison, van valami, amire Benson nyomozó nem kérdezett rá, de el szeretné mondani, vagy azóta az eszébe jutott? - kérdezte Beckett. Nem akarta a szokásos kérdéseket feltenni a nőnek, hiszen azokra már egyszer válaszolt, és benn vannak a nyomozati anyagban, amit megkaptak. Valami újat szeretett volna megtudni.
- Nem is tudom - bizonytalanodott el a nő, és kezeit tördelve nézett hol a nyomozóra, hol a teát kortyolgató íróra. - Tudják, nem akarok pletykálni. Azt meghagyom Mary Turner-nak. Daniel atya jó ember volt, és nem érdemli meg, hogy rosszindulatú emberek valótlanságokat terjesszenek róla.
- Mi nem valótlanságokat szeretnénk megtudni, de minden információra szükségünk van, hogy kideríthessük, ki ölte meg az atyát - mondta szelíden Beckett. Látta a nő tétova tekintetét, és érezte, hogy valami pletyka terjengett az atyáról, ami felháborította, ezért nem akar róla beszélni. - Lehet, hogy a pletyka alaptalan, mégis köze van a gyilkossághoz.
- Daniel atya segíteni akar a nehéz sorsú gyerekeken, ezért gyakran foglalkozott velük és tartotta a kapcsolatot a családjukkal - szólalt meg sokára a nő szemlesütve.
Castle fuldokolni kezdett a félrenyelt teától. A házvezetőnő ijedten ugrott fel, és ütögette meg a köhögéstől vörösödő arcú férfi hátát, Kate pedig csodálkozva figyelte a jelenetet, ahogy a lassan levegőhöz jutó férfi hálásan köszönetet rebeg, a nő pedig megkönnyebbülten rámosolyog, és ettől mintha bensőségesebb kapcsolat alakult volna ki köztük.
- Csak ... csak nem azt akarja mondani, hogy emiatt pletykáltak? - háborodott fel látványosan a férfi. - Nem szeretheti valaki a gyerekeket anélkül, hogy rá ne sütné valami gonosz vénasszony, hogy pedofil? Hát milyen világot élünk?
Beckett magában elmosolyodott. Ha Martha most látná a fiát, biztosan elégedett lenne a színészi teljesítményével, arról nem is beszélve, hogy ezzel a kis színjátékkal belopta magát a házvezetőnő szívébe, aki azonnal megnyílt. - Valóban jó páros vagyunk - gondolta.
- Mary Turner nem rossz ember, de a célozgatásaival rosszindulatú pletykát indított el. Gondolják, hogy valaki emiatt ölte meg Daniel atyát? - nyílt tágra a szeme. Döbbent tekintetéből kiolvasható volt, hogy eddig nem számolt ezzel a lehetőséggel.
- Mindennek szeretnénk utána nézni, hogy mielőbb kézre keríthessük a gyilkost - tért ki a válasz elől Beckett.
- Nagyon szép a templomuk - szólalt meg elismerően Castle. A megjegyzésre büszkén kihúzta magát a nő. - Biztosan nem könnyű adományozókat találni a mai, lelki sivárságba süllyedt világban.
- Évek óta kapunk jelentős adományokat. Az itteni emberek hálásak az Úrnak, hogy segített nekik a bajban, de van egy állandó adományozónk is, ő azonban titokban tartja a kilétét. Daniel atya sokat kérdezősködött tőlem, hogy tudok-e az ismeretlenről valamit, de mondtam neki, jobb, ha tiszteletben tartja az adakozó kívánságát, ha az anonim akar maradni.
- Mióta támogatja ez az ismeretlen a templomot? - kérdezte mintegy mellékesen, két korty tea között az író.
- Három évvel ezelőtt érkezett az első összeg, azóta félévente egyszer kapjuk az adományt.
- Öröm hallgatni a gyerekkórusukat is - váltott témát Castle, mintha csak egy kellemes beszélgetést folytatnának teázás közben. Beckett hagyta, hogy a férfi átvegye a beszélgetés irányítását, bár nem tudta, hova akar kilyukadni, de tudta, hogy könnyen kivívja az emberek bizalmát, és sokszor a legzárkózottabbak is önkéntelenül megnyílnak előtte.
- Ó! A kórusunk már versenyeket is nyert! - dicsekedett lelkesen Ms. Harrison. - Mr. Eckhard-t elkötelezett kórusvezető, jól ismeri a gyerekeket, mert az iskolában is tanítja őket, és persze rengeteget próbálnak a templomban.
- Köszönjük a beszélgetést Ms. Harrison - állt fel Beckett, Castle kelletlenül követte.
- Köszönöm a teát! Igazán kitűnő volt - mosolygott a nőre. - Találkoztam a templomban egy Joe nevű kisfiúval. Neki is gyönyörű hangja van - mondta mintegy mellékesen Castle, folytatva az előbbi témát, amikor kilépett az ajtón.
-Á! Joe, egy édes, szeretni való gyermek - mosolyodott el a házvezetőnő, de aztán elkomorult az arca. - Szegény teljesen belebetegedett, mert eltűnt a húga. Daniel atya segíteni akart megkeresni, még plakátokat is nyomtatott, de nem került elő a kislány - sóhajtott.
Tíz perc múlva már a belváros őrült forgalmában autóztak az őrs felé, és Beckett a vezetés mellett megpróbálta összegezni magában a tapasztalatait, megfigyeléseit és a benyomásait, ezért eddig fel sem tűnt neki Castle szótlansága.
- Ki vele, mit gondolsz! - pillantott a gondolataiba merülő férfi felé.
- Ha ezt megoldjuk, és csak egy gyereket is sikerül megmentenünk, akkor tényleg jó páros vagyunk - mondta halkan, maga elé nézve.
- Megoldjuk, Castle - mondta elszántan Kate, de nem merte hozzátenni, hogy megmentik a gyerekeket. - Persze Ryan és Espo is jó páros, így leszünk mi egy jó csapat.
- Azért mi másként is jó páros vagyunk, ugye? - jelent meg Castle arcán egy pajkos mosoly, és kezét Kate combjára csúsztatta, mire az jólesően elmosolyodott.
- Este megmutathatod, hogy mennyire - kacsintott a férfira.
Beckett nézte, ahogy a kisfiú reményteljes, mégis szomorú tekintettel néz a férfi után, aztán egy pillanatra felé fordította a fejét, végül újra a Szent Antal szobor kötötte le a figyelmét. Sietve indult Castle után, de amikor kilépett a templomból, sehol sem látta. Érezte, hogy valami olyan megrázó dolog játszódott le a férfi és a gyerek között, ami miatt szinte kimenekült az épületből az író. - Hova bújtál? - kutatta a szeme a templomkertet, és hamarosan meg is látta. Castle lehajtott fejjel előrehajolva, könyökét a combján megtámasztva, összekulcsolt kézzel ült az egyik árnyas fa tövében levő padon. Lassan odasétált, és szótlanul leült mellé.
- Az ő húga is eltűnt - szólalt mag halkan a férfi, de nem nézett fel. - Hisz a jó emberekben, a rendőrökben és Szent Antalban.
Kate átérezte Castle fájdalmát, tehetetlen dühét, elkeseredettségét, de nem vigasztalhatta azzal, hogy megtalálják a gyerekeket, és tudta, hogy a férfi sem várja azt, hogy áltassa. Gyengéden a combjára tette a kezét, mire Castle halkan sóhajtott, és kezét a nőére tette.
- Én miben higgyek Kate? - emelte könnytől csillogó szemét az együtt érző zöld szempárra.
- Bennünk Rick! Higgy bennünk! - mondta teljes meggyőződéssel a nő. - Meg fogjuk találni azokat, akik ezt tették. Gondold végig, hány gyilkost fogtunk el, akik mind azt hitték, hogy ők követték el a tökéletes bűntényt! Nem tudom mi az oka, de jó párost alkotunk - szorította meg a férfi kezét, és közben egy kis mosoly bujkált a szája sarkában, amivel azonnal oldotta Castle feszültségét.
- Szóval jó páros vagyunk? - mosolyodott el a férfi, bár a tekintetéből még szomorúság áradt.
- Hát, a statisztikák azt mutatják ...
- A statisztikák? - háborodott fel a férfi, és már nyoma sem volt az előbbi kesergő férfinak, de mielőtt elkezdhette volna sorolni, hogy mi mindenért illenek össze, Kate megfogta a tarkóját, maga felé húzta, és egy érzéki, lassú csókkal elhallgattatta.
- Gyere, szeretnék beszélni a házvezetőnővel - simogatta meg a férfi arcát, és megnyugodva látta a kék szemekben megjelenő bizakodást. Castle bólintott, és kézen fogva elindultak a plébánia felé. Az ajtó előtt Kate kihúzta kezét a férfi meleg, puha tenyeréből, egy pillanat alatt átváltozott határozott, kemény Beckett nyomozóvá, és bekopogott. Az író halványan elmosolyodott, amikor az ötvenes évei végén járó, szigorú tekintetű, merev tartású, kontyos házvezetőnőt meglátta. Szürke szoknyájában, állig begombolt fehér ingblúzában és kötött kardigánjában pont olyan volt, amilyennek egy plébános házvezetőnőjét leírná a regényében.
- Fáradjanak be - tárta szélesre az ajtót, amikor Beckett bemutatkozott. - Megkínálhatom önöket egy teával?
- Köszönjük, nem, igen - válaszolt egyszerre Kate és Castle, mire a nő rosszallóan nézett az íróra, aki ártatlan arccal nézett vissza rá. Leültek az egyszerűen berendezett nappaliban, és Beckett türelmetlenül várt, amíg a nő eltűnt a konyhában, majd egy perc múlva egy tálcát tett az asztalra. Gyakorlott mozdulattal tette Castle elé az elegáns porcelán teáscsészét, és a kannából teletöltötte a kellemes illatú, forró teával. Arca nem tükrözött semmilyen érzelmet, de Kate úgy gondolta, a megszokott mozdulatok csak arra valók, hogy eltereljék gondolatait a bánatáról.
- Már minden elmondtam Benson nyomozónak - ült le félve az asztalhoz, mint aki nem szokott ennél az asztalnál helyet kapni - de szívesen elmondok mindent, amire kíváncsiak, ha ezzel segítek elfogni azt, aki ... - csuklott el a hangja, és szigorú, rendezett vonásai hirtelen ellágyultak, és bánattal teltek meg.
- Ms. Harrison, van valami, amire Benson nyomozó nem kérdezett rá, de el szeretné mondani, vagy azóta az eszébe jutott? - kérdezte Beckett. Nem akarta a szokásos kérdéseket feltenni a nőnek, hiszen azokra már egyszer válaszolt, és benn vannak a nyomozati anyagban, amit megkaptak. Valami újat szeretett volna megtudni.
- Nem is tudom - bizonytalanodott el a nő, és kezeit tördelve nézett hol a nyomozóra, hol a teát kortyolgató íróra. - Tudják, nem akarok pletykálni. Azt meghagyom Mary Turner-nak. Daniel atya jó ember volt, és nem érdemli meg, hogy rosszindulatú emberek valótlanságokat terjesszenek róla.
- Mi nem valótlanságokat szeretnénk megtudni, de minden információra szükségünk van, hogy kideríthessük, ki ölte meg az atyát - mondta szelíden Beckett. Látta a nő tétova tekintetét, és érezte, hogy valami pletyka terjengett az atyáról, ami felháborította, ezért nem akar róla beszélni. - Lehet, hogy a pletyka alaptalan, mégis köze van a gyilkossághoz.
- Daniel atya segíteni akar a nehéz sorsú gyerekeken, ezért gyakran foglalkozott velük és tartotta a kapcsolatot a családjukkal - szólalt meg sokára a nő szemlesütve.
Castle fuldokolni kezdett a félrenyelt teától. A házvezetőnő ijedten ugrott fel, és ütögette meg a köhögéstől vörösödő arcú férfi hátát, Kate pedig csodálkozva figyelte a jelenetet, ahogy a lassan levegőhöz jutó férfi hálásan köszönetet rebeg, a nő pedig megkönnyebbülten rámosolyog, és ettől mintha bensőségesebb kapcsolat alakult volna ki köztük.
- Csak ... csak nem azt akarja mondani, hogy emiatt pletykáltak? - háborodott fel látványosan a férfi. - Nem szeretheti valaki a gyerekeket anélkül, hogy rá ne sütné valami gonosz vénasszony, hogy pedofil? Hát milyen világot élünk?
Beckett magában elmosolyodott. Ha Martha most látná a fiát, biztosan elégedett lenne a színészi teljesítményével, arról nem is beszélve, hogy ezzel a kis színjátékkal belopta magát a házvezetőnő szívébe, aki azonnal megnyílt. - Valóban jó páros vagyunk - gondolta.
- Mary Turner nem rossz ember, de a célozgatásaival rosszindulatú pletykát indított el. Gondolják, hogy valaki emiatt ölte meg Daniel atyát? - nyílt tágra a szeme. Döbbent tekintetéből kiolvasható volt, hogy eddig nem számolt ezzel a lehetőséggel.
- Mindennek szeretnénk utána nézni, hogy mielőbb kézre keríthessük a gyilkost - tért ki a válasz elől Beckett.
- Nagyon szép a templomuk - szólalt meg elismerően Castle. A megjegyzésre büszkén kihúzta magát a nő. - Biztosan nem könnyű adományozókat találni a mai, lelki sivárságba süllyedt világban.
- Évek óta kapunk jelentős adományokat. Az itteni emberek hálásak az Úrnak, hogy segített nekik a bajban, de van egy állandó adományozónk is, ő azonban titokban tartja a kilétét. Daniel atya sokat kérdezősködött tőlem, hogy tudok-e az ismeretlenről valamit, de mondtam neki, jobb, ha tiszteletben tartja az adakozó kívánságát, ha az anonim akar maradni.
- Mióta támogatja ez az ismeretlen a templomot? - kérdezte mintegy mellékesen, két korty tea között az író.
- Három évvel ezelőtt érkezett az első összeg, azóta félévente egyszer kapjuk az adományt.
- Öröm hallgatni a gyerekkórusukat is - váltott témát Castle, mintha csak egy kellemes beszélgetést folytatnának teázás közben. Beckett hagyta, hogy a férfi átvegye a beszélgetés irányítását, bár nem tudta, hova akar kilyukadni, de tudta, hogy könnyen kivívja az emberek bizalmát, és sokszor a legzárkózottabbak is önkéntelenül megnyílnak előtte.
- Ó! A kórusunk már versenyeket is nyert! - dicsekedett lelkesen Ms. Harrison. - Mr. Eckhard-t elkötelezett kórusvezető, jól ismeri a gyerekeket, mert az iskolában is tanítja őket, és persze rengeteget próbálnak a templomban.
- Köszönjük a beszélgetést Ms. Harrison - állt fel Beckett, Castle kelletlenül követte.
- Köszönöm a teát! Igazán kitűnő volt - mosolygott a nőre. - Találkoztam a templomban egy Joe nevű kisfiúval. Neki is gyönyörű hangja van - mondta mintegy mellékesen Castle, folytatva az előbbi témát, amikor kilépett az ajtón.
-Á! Joe, egy édes, szeretni való gyermek - mosolyodott el a házvezetőnő, de aztán elkomorult az arca. - Szegény teljesen belebetegedett, mert eltűnt a húga. Daniel atya segíteni akart megkeresni, még plakátokat is nyomtatott, de nem került elő a kislány - sóhajtott.
Tíz perc múlva már a belváros őrült forgalmában autóztak az őrs felé, és Beckett a vezetés mellett megpróbálta összegezni magában a tapasztalatait, megfigyeléseit és a benyomásait, ezért eddig fel sem tűnt neki Castle szótlansága.
- Ki vele, mit gondolsz! - pillantott a gondolataiba merülő férfi felé.
- Ha ezt megoldjuk, és csak egy gyereket is sikerül megmentenünk, akkor tényleg jó páros vagyunk - mondta halkan, maga elé nézve.
- Megoldjuk, Castle - mondta elszántan Kate, de nem merte hozzátenni, hogy megmentik a gyerekeket. - Persze Ryan és Espo is jó páros, így leszünk mi egy jó csapat.
- Azért mi másként is jó páros vagyunk, ugye? - jelent meg Castle arcán egy pajkos mosoly, és kezét Kate combjára csúsztatta, mire az jólesően elmosolyodott.
- Este megmutathatod, hogy mennyire - kacsintott a férfira.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése