- Igen - sóhajtott letörten Ryan. - Leszokhatnátok már arról, hogy kitaláljátok a mondataimat!
- Szép volt fiúk - nézett a morgolódó Kevin-re, és az elismerést hálásan fogadó Espo-ra Kate. - Szedjétek össze a neveket és a dátumokat, melyik gyerek mikor járt a kórházban, ki kezelte és mi volt a baja!
A két férfi bólintott, és már siettek is vissza az asztalukon magasodó papírhalomhoz. Beckett ilyenkor gondolt bele, milyen nagy segítség a két nyomoz, akik néha morogva, de hangyaszorgalommal ásták bele magukat adathalomba, és csak reménykedhettek, hogy hasznos információra lelnek. Visszafordulva látta, hogy Castle a fényképekkel teli fehér tábla előtt áll, és elgondolkodva nézi az egyik képet. Halkan mellé lépett, de hagyta, hogy a férfi magától mondja el, mi bántja. Követte a tekintetét. A kép egy ötéves kislányról készült egy kertben, vagy talán egy parkban, aki hatalmas barna szemekkel mosolygott a kamerába, fekete, göndör fürtjeit hátralibbentette a szél, és sugárzott belőle a szeretet.
- Talán az édesanyja vagy az édesapja fényképezte le - szólalt meg a férfi, mintha kitalálta volna Kate gondolatait. - Biztos, hogy ismerte a fotóst. Nézd meg ezeket a szemeket! Egy könyvben sosem tudom szavakkal kifejezni azt, amit ezeknek a szemeknek a csillogása hordoz magukban.
- Amy Harper - olvasta a kék filctollal felírt nevet Kate. - Két hete tűnt el. - Ismerősnek tűnt a hatalmas, barna szempár neki, de csak néhány másodperc múlva jött rá, hogy honnan. - A kisfiú testvére? - fordult kérdőn Castle felé, aki még mindig megbabonázva nézte a kislányt.
- Igen. Joe kishúga - mondta halkan. - Érte imádkozott.
Kate szeretett volna valami vigasztalót mondani, de nem talált megfelelő szavakat, ezért csak megfogta a férfi kezét.
- Nem kell ebben részt venned, ha nem akarod. - Eddig csak pillanatokig tapasztalta, hogy Castle-t megrázza a rengeteg eltűnt gyerek ügye, de úgy érezte, a férfi megpróbál külső szemlélő maradni, aki érzelmileg nem érintett az ügyben, de most megváltozott a tekintete, a testtartása. Olyan volt, mint egy megtört elgyötört szülő, aki tele van félelmekkel, akit elemészt a bizonytalanság és a tehetetlenség, aki nem mer gondolni a legrosszabb lehetőségre, csak kétségbeesetten kapaszkodik bármibe, ami reményt ad. Szeméből végtelen szomorúság áradt, és Kate szinte biztosan tudta, hogy az Alexis elrablásakor érzett fájdalmat érzi át.
- Nincs semmi baj - szakadt el tekintete a képtől, és kényszeredett mosollyal Kate-re nézett. - Segíteni akarok, hogy ne kelljen ezt átélni se több gyereknek, se több szülőnek.
- Rendben - szorította meg biztatón Castle kezét a nő.
- Különben is, nem hagyhatlak egyedül az FBI-al. Túl veszélyes lenne rám nézve - vágott morcos arcot, mert képzeletében megjelent Will Sorenson tenyérbemászó mosolya, de közben hüvelykujjával végigsimított a kezébe simuló finom ujjakon.
Gates kapitány erélyes hangjára úgy rebbentek szét, mintha főbenjáró bűnt követtek volna el azzal, hogy az őrsön megfogták egymás kezét.
Amíg Beckett beszámolt a kapitánynak az ügy állásáról, Espo és Ryan az üres táblára író férfihoz lépett. Először csendben figyelték, ahogy Castle szabályos betűi betöltik a tábla felső harmadát a számukra ismeretlen nevekkel és megjegyzésekkel. Először úgy tett, mintha nem érzékelné a háta mögött figyelő nyomozókat, aztán amikor kínossá vált a csend, a tollal a kezében megfordult.
- Mi az? - kérdezte hol az egyik, hol a a másik férfira nézve.
- Minden rendben? - húzta magasra a szemöldökét Ryan, amitől megjelentek homlokán a ráncok.
- Mi ne volna rendben?
- Hát, nem is tudom Castle ... Egyik nap még olyanok voltatok, mint egy álompár, aztán Beckett eltűnt egy hétre, te teljesen kiborultál, Gates meg őrjöngött - csillogtak a nyomozó átható tekintetű kék szemei kíváncsian. - Bár az "álompár" kifejezést visszavonom, ha arra gondolok, milyen szemekkel néz rád Beckett, amikor kiakasztod - tette hozzá.
Castle zavarában egyik lábáról a másikra állt, és nagyokat pislogott. Tudta, hogy nem tudja eltitkolni, hogy veszekedtek, hiszen az a két nyomozó előtt egyértelmű volt, de esze ágában sem volt elárulni a veszekedésük tárgyát.
- Ti vagytok a nyomozók, és ütitek az orrotokat az emberek magánügyeibe, követitek őket, - nézett szúrósan Espo felé, aki összecsücsörített szájjal a padlót kezdte tanulmányozni - talán még a hallgatózástól sem riadnátok vissza, hogy kiderítsetek valamit - intézte egyre indulatosabban a szavait Javi-nak, aki azonban az utolsó szavakra értetlenül felnézett. Castle árgus szemekkel figyelte barátja reakcióit, és egyfelől biztossá vált számára, hogy Espo járt a birtokon, másrészt megnyugodott, hogy nem hallgatózott az ajtónál vagy az ablak alatt, és nem hallotta szenvedélyes szeretkezésük hangjait.
Rayn értetlenül kapkodta a tekintetét, mert fogalma sem volt arról, mire célozgat az író, ugyanakkor észrevette Javi zavarát is.
- Hát, csak gondoltam jólesne egy kis baráti segítség, ha Beckett haragudna rád - mondta halkan, és az asztala felé indult. Castle kiérezte a hangsúlyból a sértődöttséget és a szégyent, de egy pillanattal később döbbent csak rá, hogy Ryan magára vette a célozgatást, amit ő Espo-nak szánt. Miközben csak jóindulatúan segíteni akart, csak gúnyos megjegyzést kapott cserébe.
- Ne ...nem úgy gondoltam - szólt a férfi után bocsánatkérőn, mire az megtorpant, és egy másodpercnyi habozás után megfordult. - Ne haragudj! - nézett Castle Ryan szomorú szemébe. - Összevesztünk Kate-tel, és ez kikészített.
- Azt látom, hogy nem vagy még önmagad - vetette oda morcosan a nyomozó, de megenyhült vonásai már megbocsátásról tanúskodtak. - Nem szoktál gúnyolódni a munkánkon.
Hallgattak. Castle szerette volna elmesélni az előző napok kínjait, félelmeit, amikor azt hitte, hogy Kate elhagyta, ugyanakkor nem akarta kiteregetni a problémáikat. A kínossá váló csendet Espo torokköszörülése törte meg.
- Azt hiszem, valamit el kell mondanom - nézett először Ryan-re, majd Castle-re. Már percek óta kínosan érezte magát. Először Beckett célozgatása, most pedig Castle-é világossá tette, hogy rájöttek a kis magánakciójukra Lanie-vel, de ez még nem zavarta, viszont azt, hogy a barátja kapja a neki szánt rosszalló megjegyzéseket anélkül, hogy bármi köze lenne az ügyhöz, nem nézhette tétlenül. - Én követtelek, hogy kiderítsem, hova tűnt Beckett - vallotta be, aztán azonnal mentegetőzni kezdett - de ő olyan nekem, mintha a húgom lenne, nem hagyhattam, hogy szenvedjen! Csak segíteni akartam neki.
Az író figyelmét nem kerülte el az egyes szám első személy, és magában már mosolygott, hogy Espo vagy annyira félti Lanie-t, hogy nem akarja kellemetlen helyzetbe hozni, vagy annyira fél a nő haragjától, hogy nem meri megemlíteni, hogy ketten követték.
- És ezért követtél engem? Miért nem Beckett után nyomoztál?
- Tesó! Csak meg akartalak puhítani! Gondoltam, ha kiszedem belőled, hogy mivel üldözted el Kate-t, akkor rájövök, hova mehetett, de amikor odaértem a lakásodhoz, te éppen kikanyarodtál a garázsból, így hát követtünk a Moore birtokig - magyarázkodott hevesen gesztikulálva Javi.
- Követtünk? - nyomta meg az utolsó szótagot Rick.
- Ezért voltál Lanie-vel? - kapcsolt egy szempillantás alatt Ryan, aki meglepve hallgatta barátja vallomását. - Én meg azt hittem, hogy ... khm - köszörülte meg a torkát elpirulva.
- Mi? Lanie-vel? Dehogy! - próbált átlátszóan ellenkezni Espo.
Castle magában rettentően élvezte a férfi zavarát, ugyanakkor megértette a félelmeit is, ami miatt a végsőkig tagadott volna, ezért végül úgy döntött, megkönyörül neki. Kajánul mosolyogva átölelte a vállát.
- Hidd el haver, megértelek. Én is tagadnék a helyedben, mert ha Lanie rájön, hogy elárultad a kis titkotokat, neked annyi!
- De ugye, ti ... - nyelt egy nagyot a nyomozó, miközben riadt tekintetét kapkodta két barátja között.
- Nem áruljuk el, ne félj! - veregette meg a vállát az író mosolyogva, aztán kicsit hátrébb húzódva gonoszkodva hozzátette - Persze ha egyszer, valamivel kihúzod a gyufát, eszembe fog jutni a kis akciótok.
- Ne már Castle! Lanie rosszabb, mint Beckett! - háborgott Javi, és bosszankodva vette tudomásul, hogy Ryan is csak nevet rajta.
- Azt te csak hiszed! Ha tudnád mit tud velem tenni Beckett, ha haragszik! - vágott fájdalmas képet Rick, mire Espo is elnevette magát.
- Mit teszek én veled, ha haragszom rád? - hallották meg Kate hangját.
Gates kapitány erélyes hangjára úgy rebbentek szét, mintha főbenjáró bűnt követtek volna el azzal, hogy az őrsön megfogták egymás kezét.
Amíg Beckett beszámolt a kapitánynak az ügy állásáról, Espo és Ryan az üres táblára író férfihoz lépett. Először csendben figyelték, ahogy Castle szabályos betűi betöltik a tábla felső harmadát a számukra ismeretlen nevekkel és megjegyzésekkel. Először úgy tett, mintha nem érzékelné a háta mögött figyelő nyomozókat, aztán amikor kínossá vált a csend, a tollal a kezében megfordult.
- Mi az? - kérdezte hol az egyik, hol a a másik férfira nézve.
- Minden rendben? - húzta magasra a szemöldökét Ryan, amitől megjelentek homlokán a ráncok.
- Mi ne volna rendben?
- Hát, nem is tudom Castle ... Egyik nap még olyanok voltatok, mint egy álompár, aztán Beckett eltűnt egy hétre, te teljesen kiborultál, Gates meg őrjöngött - csillogtak a nyomozó átható tekintetű kék szemei kíváncsian. - Bár az "álompár" kifejezést visszavonom, ha arra gondolok, milyen szemekkel néz rád Beckett, amikor kiakasztod - tette hozzá.
Castle zavarában egyik lábáról a másikra állt, és nagyokat pislogott. Tudta, hogy nem tudja eltitkolni, hogy veszekedtek, hiszen az a két nyomozó előtt egyértelmű volt, de esze ágában sem volt elárulni a veszekedésük tárgyát.
- Ti vagytok a nyomozók, és ütitek az orrotokat az emberek magánügyeibe, követitek őket, - nézett szúrósan Espo felé, aki összecsücsörített szájjal a padlót kezdte tanulmányozni - talán még a hallgatózástól sem riadnátok vissza, hogy kiderítsetek valamit - intézte egyre indulatosabban a szavait Javi-nak, aki azonban az utolsó szavakra értetlenül felnézett. Castle árgus szemekkel figyelte barátja reakcióit, és egyfelől biztossá vált számára, hogy Espo járt a birtokon, másrészt megnyugodott, hogy nem hallgatózott az ajtónál vagy az ablak alatt, és nem hallotta szenvedélyes szeretkezésük hangjait.
Rayn értetlenül kapkodta a tekintetét, mert fogalma sem volt arról, mire célozgat az író, ugyanakkor észrevette Javi zavarát is.
- Hát, csak gondoltam jólesne egy kis baráti segítség, ha Beckett haragudna rád - mondta halkan, és az asztala felé indult. Castle kiérezte a hangsúlyból a sértődöttséget és a szégyent, de egy pillanattal később döbbent csak rá, hogy Ryan magára vette a célozgatást, amit ő Espo-nak szánt. Miközben csak jóindulatúan segíteni akart, csak gúnyos megjegyzést kapott cserébe.
- Ne ...nem úgy gondoltam - szólt a férfi után bocsánatkérőn, mire az megtorpant, és egy másodpercnyi habozás után megfordult. - Ne haragudj! - nézett Castle Ryan szomorú szemébe. - Összevesztünk Kate-tel, és ez kikészített.
- Azt látom, hogy nem vagy még önmagad - vetette oda morcosan a nyomozó, de megenyhült vonásai már megbocsátásról tanúskodtak. - Nem szoktál gúnyolódni a munkánkon.
Hallgattak. Castle szerette volna elmesélni az előző napok kínjait, félelmeit, amikor azt hitte, hogy Kate elhagyta, ugyanakkor nem akarta kiteregetni a problémáikat. A kínossá váló csendet Espo torokköszörülése törte meg.
- Azt hiszem, valamit el kell mondanom - nézett először Ryan-re, majd Castle-re. Már percek óta kínosan érezte magát. Először Beckett célozgatása, most pedig Castle-é világossá tette, hogy rájöttek a kis magánakciójukra Lanie-vel, de ez még nem zavarta, viszont azt, hogy a barátja kapja a neki szánt rosszalló megjegyzéseket anélkül, hogy bármi köze lenne az ügyhöz, nem nézhette tétlenül. - Én követtelek, hogy kiderítsem, hova tűnt Beckett - vallotta be, aztán azonnal mentegetőzni kezdett - de ő olyan nekem, mintha a húgom lenne, nem hagyhattam, hogy szenvedjen! Csak segíteni akartam neki.
Az író figyelmét nem kerülte el az egyes szám első személy, és magában már mosolygott, hogy Espo vagy annyira félti Lanie-t, hogy nem akarja kellemetlen helyzetbe hozni, vagy annyira fél a nő haragjától, hogy nem meri megemlíteni, hogy ketten követték.
- És ezért követtél engem? Miért nem Beckett után nyomoztál?
- Tesó! Csak meg akartalak puhítani! Gondoltam, ha kiszedem belőled, hogy mivel üldözted el Kate-t, akkor rájövök, hova mehetett, de amikor odaértem a lakásodhoz, te éppen kikanyarodtál a garázsból, így hát követtünk a Moore birtokig - magyarázkodott hevesen gesztikulálva Javi.
- Követtünk? - nyomta meg az utolsó szótagot Rick.
- Ezért voltál Lanie-vel? - kapcsolt egy szempillantás alatt Ryan, aki meglepve hallgatta barátja vallomását. - Én meg azt hittem, hogy ... khm - köszörülte meg a torkát elpirulva.
- Mi? Lanie-vel? Dehogy! - próbált átlátszóan ellenkezni Espo.
Castle magában rettentően élvezte a férfi zavarát, ugyanakkor megértette a félelmeit is, ami miatt a végsőkig tagadott volna, ezért végül úgy döntött, megkönyörül neki. Kajánul mosolyogva átölelte a vállát.
- Hidd el haver, megértelek. Én is tagadnék a helyedben, mert ha Lanie rájön, hogy elárultad a kis titkotokat, neked annyi!
- De ugye, ti ... - nyelt egy nagyot a nyomozó, miközben riadt tekintetét kapkodta két barátja között.
- Nem áruljuk el, ne félj! - veregette meg a vállát az író mosolyogva, aztán kicsit hátrébb húzódva gonoszkodva hozzátette - Persze ha egyszer, valamivel kihúzod a gyufát, eszembe fog jutni a kis akciótok.
- Ne már Castle! Lanie rosszabb, mint Beckett! - háborgott Javi, és bosszankodva vette tudomásul, hogy Ryan is csak nevet rajta.
- Azt te csak hiszed! Ha tudnád mit tud velem tenni Beckett, ha haragszik! - vágott fájdalmas képet Rick, mire Espo is elnevette magát.
- Mit teszek én veled, ha haragszom rád? - hallották meg Kate hangját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése