Változatok egy témára 6/15

- Te is bízz bennem, Kate! - suttogta Castle, és olyan közel húzta magához a nőt, hogy testük szorosan simuljon össze. Lassan közeledett az ajkuk, már érezték egymás meleg leheletét, végül összeforrva, szemüket becsukva merültek el az édes csókban.

- Ugye kikapcsoltad a telefonod? - kérdezte a férfi, miközben ajkai már a nő nyakára vándoroltak, hogy csókokkal borítsa be. Utálta, amikor a legszebb pillanataikat zavarta meg Kate telefonjának csörgése.

- Kész a vacsora fiatalok! - hasított a levegőbe Martha hangja, mire Castle akkorát ugrott, hogy Kate elnevette magát.

- Mi az Castle, dolgoznak a régi beidegződések?

- Ennyi titkolózás után csodálkozol? - morogta durcásan a férfi. Kate végigsimított a bosszús ábrázaton, aztán egy vigasztaló csók után kézen fogta, és az étkező felé húzta.

A vacsora kellemesen telt, ami köszönhető volt annak is, hogy sem Martha, sem Alexis nem firtatta, hogy mi történt köztük az elmúlt héten. Az asszony és a lány néha jelentőségteljesen egymásra mosolygott, ahogy az újra elemében levő férfi egy-egy poénján derültek. Alexis boldogan vette tudomásul, hogy minden visszatért a régi kerékvágásba, és apja újra boldog, Martha azonban kiváló színésznőhöz méltóan sokkal jobban ismerte az emberi arc finom rezdüléseit és a beszédes tekintetet. Szeme gyakran megpihent fián, ahogy szerelmes pillantással néz Kate-re, de mintha valami rejtett szomorúság bujkált volna a tekintetében, Kate pedig sokkal elgondolkodóbb volt, mint máskor. Alig fejezték be a vacsorát, az asszony diszkréten távozásra bírta Alexis-t is, hogy minél előbb kettesben maradhasson a fia Kate-tel. 

- Hát, kettesben maradtunk - szólalt meg kicsit zavarban a férfi, aztán Kate felé emelte vörösboros poharát. - A békülésre! - nézett a ragyogó zöld szemekbe.

- A békülésre! - ismételte Kate, és mosolyogva koccintotta poharát a férfiéhoz. Tekintetük összefonódva merült el a másikéban, és néhány másodpercig egyikük sem mozdult.

- Mindent ott folytatunk, ahol egy hete abbahagytuk, ugye? - szólalt meg rekedt hangon Castle.

- Igen, úgyhogy idd meg a borodat, rakodjunk gyorsan össze, és már jöhetsz is átolvasni az új ügyünk aktáját, hogy holnap hozzá tudjunk látni - emelte meg a poharát Kate, aztán kiitta a kellemes portói utolsó kortyait, és már állt is fel, hogy leszedje a terítéket. Érezte, hogy túl gyorsan, és túl könnyedén válaszolt a komolyan feltett kérdésre, de maga sem tudta, valóban folytathatják-e ott a kapcsolatukat, ahol egy hete. A lelke mélyén tudta, hogy nem. Castle kimondta a vágyait, ő pedig ettől megrémült. Igyekezett figyelmét a rakodásra összpontosítani, és megkönnyebbült, amikor leültek a nappali kanapéjára, és kiterítette az asztalra a nyomozati anyag iratait. Elemében érezte magát. Bár semmi újat nem tudtak meg az anyagból, legalább holnap már az FBI információira koncentrálhatnak. Megnyugtatta az érzés, hogy nem felkészületlenül fogja kezdeni a napot.

- Gyere, feküdjünk le! - nyújtózott nagyot.

- Egész héten erre a mondatra vártam - húzta fel a szemöldökét Castle egy csintalan mosoly kíséretében, mire Kate csak megcsóválta a fejét, és viszonozta a mosolyt, aztán hirtelen elkomolyodott, és gyanakodva nézett az íróra.

- Jól vagy? - kérdezte aggódva.

Castle meglepődve nézte az érzelmek változását a nő arcán, és szorongva nézett végig magán, miközben ujjaival végigtapogatta az arcát.

- Igen, de mi ... mit nézel? - bujkált ijedtség a hangjában, mert bár nem érzett semmi különöset, a Kate tekintetéből áradó félelem nyugtalansággal töltötte el.

- Lehet, hogy beteg vagy - nézett rajta végig sajnálkozva a nő - máskor legalább két elméletet felvonultattál, hogy miért adhatná ki magát egy FBI ügynök papnak, és gondolatban már meg is oldottad az ügyet - sóhajtott ártatlan tekintettel Kate, aztán amikor meglátta a férfi bosszús tekintetét, amikor rájött, hogy rászedték, elnevette magát.

- Tényleg ott folytatjuk, ahol egy hete - húzta el a száját Castle. - Különben nehogy azt hidd, hogy nem tudtam volna akár három variációt is, de máshol jártak a gondolataim - húzódott közelebb Kate-hez, és ujjai már az nő ingének felső gombján játszottak.

- Megosztaná velem ezeket a gondolatokat Mr. Castle a hálószobájában, amiben emlékeim szerint egy kényelmes franciaágy is van? - kérdezte kihívóan Kate, miközben a következő gombot már maga gombolta ki, odavonzva ezzel a férfi vággyal telt tekintetét.

- Szívesen! Szeretem az ilyen elmélyült beszélgetéseket - nyelt egyet Castle, hogy elcsukló hangját életre keltse, közben felállt, és ujjait Kate vékony, kecses ujjaira fonva, maga után húzta a hálószobába.

Tudata az álom és az ébrenlét keskeny mezsgyéjén imbolygott. Idegsejtjei érzékelték a külvilág jeleit, de akarata még ellenállt, és nem akart tudomást venni sem a fények változásáról, sem a megnövekvő utcai zajokról. Amikor azonban megérezte a leheletnyi, kicsit csiklandós érintést, ahogy Kate keze becsúszik a pólója alá, és az oldalától lassan elindul a hasa, majd a mellkasa felé, azonnal megszűnt az ellenállás. Érezte, ahogy a nő közelebb húzódik, és teste az övéhez simul, lélegzete meleg áramlatként suhan végig a nyakán, telt mellei a hátához nyomódnak, lábával átkulcsolja a combját. Már nem akart aludni.
- Mmm ... - hagyta el egy elégedett sóhaj a száját.
- Jó reggelt kis mormota - suttogta a fülébe Kate, és finoman ajkai közé vette a férfi fülcimpáját. - Ideje felkelni! 
- Maradj még! Kérlek! - nyögte Castle, és csukott szemmel élvezte a kényeztető ébresztést.
- Te maradhatsz, de én nem késhetek el - húzta ki a kezét Kate a férfi pólója alól, miközben egy gyors csókot adott a nyakára.
- Neee! - nyúlt nyafogva Castle a nő után, aki már a fürdőszoba felé lépdelt.
- Aludj csak nyugodtan tovább! - szólt vissza a fürdőszobaajtóból elgondolkodva. - Gates úgyis annak örülne a legjobban, ha egyáltalán nem jönnél be - csillant gonosz kis fény a szemében, azzal becsukta maga mögött az ajtót.
- Na persze - morgott Castle fejét a párnába fúrva, aztán pár perc múlva erőt vett magán, és felkelt. Nem fogja megadni a kapitánynak azt az örömöt, hogy elkésik. 

Egy óra múlva Beckett kilépett a 12-es őrs liftjéből, Castle szokás szerint árnyékként követte, kezében két kávéval. 
Ryan és Espo szinte egyszerre emelték fel fejüket az előttük tornyosuló irathalomból, és vigyorodtak el a látványtól, aztán jólesően egymásra mosolyogtak.
- Szia Beckett! - üdvözölték egyszerre főnöküket.
- Á! A tékozló író visszatért - fordult csipkelődve Javi Castle felé.
Castle töprengve megállt Espo asztalánál. - Én is örülök, hogy látlak - mondta enyhe éllel, és az egyik kávét letette a meglepett nyomozó elé, aztán Ryan-hez lépett. - Jó újra itt lenni - mosolygott Kevinre, letette elé a másik kávét, és nem törődve a döbbent tekintetekkel, elfoglalta szokásos helyét Beckett asztala mellett. Ryan jólesően mosolyogva kortyolt a forró italba, míg Espo gyanakodva forgatta kezében a kávéspoharat. Kate szeme sarkából figyelte a jelenetet, amikor meghallotta a kapitány hangját.
- Beckett nyomozó! Örülök, hogy előkerítette a szárnysegédje - futott át arcán egy szinte láthatatlan mosoly, miközben fejével az irodája felé intett. - Mr. Castle, jöjjön maga is! - csattant barátságtalanul a hangja a nyakát behúzva ülő író felé. 
A férfi épp csak felpillantott a kapitány szigorú szemébe, és már pattant is fel a székből. Gates belépett az irodába, Beckett követte, de hirtelen megtorpant, így Castle csaknem beleütközött. Átnézett a nő válla fölött, hogy lássa, mi okozta a mozdulatot, de az irodában ülő, mosolyogva feléjük forduló alak láttán, neki is földbe gyökerezett a lába.