Változatok egy témára 6/21

- Este megmutathatod, hogy mennyire - kacsintott a férfira.

- De a páros másik tagjának is aktívan részt kell vennie minden akcióban, csak úgy lehetünk igazán sikeresek - vigyorgott az író kajánul, és merészen feljebb csúsztatta a kezét Kate combján.

- Castle! Majd este! - kapta el a férfi kezét a nyomozó, és hangja ugyan szigorú volt, de a szeme nevetett. - Most inkább az ügyre koncentráljunk, különben az őrsön tölthetjük az éjszakát.

- Ott is vannak csendes, meghitt helyek - ábrándozott ártatlan arccal Castle, és lopva oldalra nézett, így látta, ahogy Kate mosolyogva megcsóválja a fejét.

- Mégis melyik helyiség szerinted a "meghitt"? Az öltöző, az edzőterem, netán a férfi mosdó?

- Mondjuk Gates irodája egészen barátságos, ha nem tartózkodik benn a házisárkány - merengett a férfi, de magában már várta Kate kitörését, ami nem is váratott sokáig magára.

- Mi? Gates irodája?  - kiáltott fel a nő pont olyan arccal, mint amire Castle számított. 

- Miért? Be lehet zárni, le lehet engedni a redőnyöket, és az éjszakai takarítókon kívül senki nem akar bemenni - tett rá egy lapáttal a férfi, miközben ujján számolva sorolta az iroda előnyeit. - Ráadásul kényelmes, hatalmas forgószék is van benn, meg egy kanapé is, no és persze ott van az a jó nagy íróasztal is.

Kate először hitetlenkedve bámult a férfira. Nem tudta eldönteni, hogy csak őt akarja bosszantani, vagy komolyan elgondolkodik a lehetőségen. Úgy döntött, nem hagyja csőbe húzni magát, ezért taktikát váltott, és pajzánul elmosolyodott.

- Hát ... ha belegondolok, tényleg nagyon izgalmas lenne! - húzta fel kacéran a szemöldökét.
Castle szája elnyílt, szemében hitetlenkedő megdöbbenéssel nézett a nőre.
- Ez komoly? Nem hittem volna rólad, hogy belemennél - mondta ki önkéntelenül a gondolatát, amit azonnal meg is bánt, mert az a gyanúja támadt, hogy Kate csak játszik vele.
- Abban a hitben ringatod magad, hogy ismersz? - incselkedett Kate.
- Hát, mivel mindig meglepsz valamivel, el kell fogadnom, hogy örök rejtély leszel a számomra - sóhajtott beletörődve a vereségbe a férfi.
- Castle! Valld be, hogy rám sem néztél volna, ha egy könnyen kiismerhető cicababa lennék!
- Hmm ... azért a gyönyörű szemedre és a ... khm ... feszülő farmerodra már akkor ráfeledkeztem, amikor még sejtelmem sem volt, hogy mekkora kihívás vagy - vigyorgott pajkosan, de amikor meglátta, hogy Kate bosszúsan megforgatja a szemeit, gyorsan hozzátette - de igaz, a titokzatosságod is különösen vonzó.
- Látod, ezért nem engedem, hogy teljesen kiismerj, mert akkor nem lennék érdekes, és ... - hirtelen elhallgatott. Már bánta, hogy elkezdte a mondatot, és érezte, hogy nem tud jól kijönni a helyzetből. Nem akart ennyire megnyílni a férfi előtt, nem akarta, hogy megismerje a félelmeit.
Castle megérezte a nő hangulatváltozását és zavarát.
- Ha egyszer megismerném minden gondolatodat és érzésedet, akkor is ugyanígy szeretnélek, és soha nem tudnálak megunni - szólalt meg sokára nagyon komolyan, miközben levette kezét Kate combjáról, és ujjaival finoman megsimította az arcát, mire az egy pillanatra jólesően becsukta a szemét, aztán szája sarkában egy kis mosollyal újra a forgalomra szegezte a tekintetét. Beckett tudta, hogy Castle teljes szívével hisz abban, amit mond, ő mégis úgy érezte, a férfinak szüksége van a megfejtendő rejtélyekre a kapcsolatukban is, de ezt ő sem bánta.
- Azért arra ne számíts, hogy mindent elárulok magamról, mert akkor nem élvezhetném, hogy olyan meglepett képet vágsz, mint az előbb - tért vissza az évődésre, oldva ezzel a feszültséget - de kis adagokban kapod a meglepetéseimet, nehogy sokkot kapj tőlük - húzta fel a szemöldökét huncutul.
- Micsoda? Sokkot? Én? - háborodott fel látványosan Castle, aztán ijedten a nőre nézett és nyelt egyet. - Komolyan gondoltad Gates irodáját?
- Mi az Castle? Attól félsz, hogy benne lennék, vagy attól, hogy nem? - kérdezett vissza gonoszkodva a nő, mert tudta, hogy ebből a helyzetből a férfi már nem jöhet ki jól, bármit válaszol.
- Izgalmas lenne, de túl sokat veszíthetnénk azzal, ha valaki rájönne, ráadásul Gates-től kitelik, hogy bekamerázta az irodáját - visszakozott hirtelen Castle elgondolkodó arccal, és míg nemrég az iroda előnyeit, most a hátrányait sorolta - na meg ha belegondolok, a hálószoba franciaágya sokkal kényelmesebb - mondta sajnálkozó tekintettel, aztán önfeláldozó tekintettel hozzátette - de ha te kipróbálnád, én benne vagyok.
Kate elégedetten állapította meg, hogy mennyire kiszámítható a férfi. Nagyobb a szája, mint a bátorsága, és úgy forgatja a szavakat, hogy a végén ne neki kelljen dönteni. Csak mosolygott sejtelmesen, hogy még egy kicsit kételyek között hagyja Castle-t, de magában semmi másra nem vágyott jobban, mint a lassan közös otthonukká váló lakás hálószobájának intim félhomályában szeretni a férfit. Most nem vágyott félelem keltette izgalomra, csak egy nyugodt, biztonságos helyre, ahol megszűnik a külvilág minden gonoszsága, fájdalma, ahol csak ketten vannak, és hosszan élvezhetik a gyengéd érintések, a szerelmes, bizsergető csókok keltette vágyak mámorító beteljesülését.
- Egyenlőre a nyomozásban kell jó párost alkotnunk - tért ki a válasz elől, de az arcán levő titokzatos mosollyal próbálta bizonytalanságban hagyni a férfit.
Alig léptek ki a 12-es őrs liftjéből, Ryan máris egy jegyzettömbbel a kezében indult feléjük, Espo pedig egy fehér táblát tolt a másik mellé, amit időközben teleraktak az eltűnt gyerekek fotóival, és teleírtak az adataikkal.
Beckett elismerően bólintott. A két nyomozó rendkívül jó volt az adatgyűjtésben és rendszerezésben, ami feltétele volt annak, hogy ne fantáziából építsenek légvárakat, hanem a tényekből rakják ki a kirakós darabkáiból a teljes képet, melynek a végén a bűnös kezén kattan a bilincs.
- Sziasztok! - köszöntötte őket izgatottan Ryan, és éppen belekezdett volna a mondandójába, amikor meglátta, hogy Castle jelentőségteljesen Gates irodája felé néz, Beckett pedig követi az író pillantását, és sejtelmesen elmosolyodik. A nyomozó megrázta a fejét, mintha nem akarna belegondolni, mi lehet a titokzatos jelzések hátterében, és zavarában inkább belekezdett mondandójába. - Csoportosítottuk a gyerekeket az eltűnésük ideje szerint, aztán koruk szerint, végül testi jellemzőik, bőrszín, hajszín, stb. szerint, de nem találtunk összefüggést, ezért visszatértünk az idő szerinti csoportosításhoz. 
- Találtatok köztük bármilyen kapcsolatot? - koncentrált a nyomozóra Beckett összehúzott szemöldökkel.
- A templom valóban egy kapcsolódási pont, ott mindannyian megfordultak, talán felületesen ismerték is egymást. Azon gondolkodtunk, mi az a hely, ahol egy gyerek biztosan megfordul az élete során.
- Óvoda, iskola - szólt közbe Castle, aki közben zsebre tett kézzel a tábla előtt állva figyelmesen nézte a képeket.
- Két óvodába, két általános iskolába és négy féle középiskolába jártak - mondta Ryan, de szeme izgatottan csillogott, mintha azt várná, kérdezzék már meg, hogy mit talált.
- Mondtam Ryan-nek, képzelje bele magát az apaszerepbe, és azt hiszem ez elég jól sikerült neki - lépett társa mögé mosolyogva Espo, mire Ryan büszkén elmosolyodott.
- Arra gondoltam, hogy orvoshoz minden gyereket elvisznek, még akkor is, ha egészséges, mert vannak kötelező vizsgálatok és védőoltások.
- Ez igaz. Alexis-t is egy csomószor be kellett vinnem a rendelőbe - idézte fel a kellemetlen emlékeket érdeklődve feléjük fordulva az író, Beckett pedig előbbre hajolt a székében. - Ugyan ahhoz az orvoshoz jártak?
- Nem, még csak nem is ugyanabba a rendelőintézetbe, de mindegyiküknek volt olyan betegsége, amivel néhány napot vagy hetet kórházban töltöttek, még pedig ...
- ... ugyanabban a kórházban - zengte Beckett és Castle egyszerre, és megerősítésre várva kérdőn néztek a nyomozóra.
- Igen - sóhajtott letörten Ryan. - Leszokhatnátok már arról, hogy kitaláljátok a mondataimat!