- Mit teszek én veled, ha haragszom rád? - hallották meg Kate hangját.
A két nyomozó egy lépést hátrált, aztán nagy egyetértésben egymásra néztek, végül Ryan talált gyorsabban kifogást, hogy elszelelhessenek.
- Akkor mi most megyünk a kórházba - mondta ártatlanul, és már lépett is az asztalához, és kapta fel a zakóját, Esposito pedig komoly arccal követte.
- Aha - bólintott Beckett, és villámló szemekkel fordult Castle felé, aki zavarában pislantott két nagyot, és reményvesztetten kapta tekintetét az elrobogó nyomozók felé, aztán vissza Kate-re. Csalódottan vette tudomásul, hogy egyedül maradt a magyarázkodásban.
- Szóval? Mit teszek én veled, ha haragszom rád? - húzta fel szemöldökét a nő a válaszra várva.
- Hát ... például ilyen szúrós tekintettel nézel rám, amitől még egy ártatlan is azonnal bevallaná az el sem követett bűneit - kezdte lassan, hogy időt adjon magának a továbbiak kitalálására. - Aztán csípőre teszed a kezed - intett szemével a nő valóban csípőre tett kezei felé, aki erre gyorsan karba fonta őket - vagy karba teszed a kezed, és összeráncolod a szemöldököd.
- Castle! Ha most elemezni mered a testbeszédemet, elfelejtheted az éjszakát! - szűkült össze a nő a szeme, de ajkain alig észrevehető mosoly játszadozott. Élvezte ezeket a pillanatokat, amikor úgy tett, mintha haragudna, a férfi pedig esetlenül , de magabiztosságot játszva sorolta a mondvacsinált érveit.
- Látod, erről beszéltem! - emelte fel mutatóujját Castle elégedetten. - A vége mindig az, hogy megfenyegetsz.
- Megfenyegetlek? - háborodott fel Kate, és újra csípőre tette a kezét.
- Vagy megzsarolsz - vágott durcás arcot a férfi, aztán keseregve folytatta. - Tudod te, mit élek át nélküled, magányra kárhoztatva?
Beckett most már nem állhatta meg mosolygás nélkül. Tudta, hogy néha kibeszélik a fiúk a háta mögött egy-egy poén erejéig, de azt is , hogy soha nem lépnék át azt a határt, amin túl ez már bántó lenne.
- Ha jó fiú leszel, akkor még meggondolom a büntetésed.
- Látod, erről beszéltem! Semmi bűnöm nincs, de te meg akarsz büntetni - morgolódott a férfi.
- Na jó, kiengesztelhetsz egy ebéddel, mert éhen halok - vette fel a blézerét Kate, és elindult a lift felé, Castle pedig boldog mosollyal az arcán, árnyékként követte, mert úgy érezte, minden visszaállt a régi kerékvágásba. Érdeklődve figyelte, ahogy a nő felveszi csörgő telefonját, aztán elkomorodva zsebre teszi a készüléket.
- Egy óránk van - pillantott az órájára Beckett a liftbe lépve. - Négyre vissza kell érnünk, mert Will új anyagot hoz.
Castle megtorpant a név hallatán, így majdnem beszorította a liftajtó. - Mégsem olyan minden, mint régen - gondolta csalódottan, de nem szólt semmit, mert Kate elgondolkodó tekintete szomorúságot tükrözött.
- Történt valami? - kérdezte a férfi rosszat sejtve.
- Megint eltűnt egy gyerek - nézett fel a nő. - Egy négy hónapos kisfiú. Az anyja a babakocsiban hagyta az alvó picit, amíg néhány percre bement a gyógyszertárba. - Rick olyan fájdalmat látott a nő szemében, amilyet már régóta nem. Hangja alig volt hallható, és fojtottan szólt, mintha összeszorult volna a torka. - Mi ez az egész Castle?
- Nem tudom - hagyták el a szavak sóhajként a férfi száját.
Beckett meglepve pillantott rá. Castle képzelete ilyenkor már szárnyalni szokott, és kész történeteket alkotott a lehetséges megoldásról, és talán soha nem mondta azt, hogy "nem tudom".
Csendben telt az ebéd. Kate érezte, hogy Alexis elrablása miatt mélyebben érinti a férfit az ügy, mint amennyit bevall magának, de nem akart erőszakos lenni, és kikényszeríteni, hogy a férfi beszéljen az érzéseiről.
- Tudom mit éreznek - szólalt meg váratlanul Castle. Letette a kést és a villát, megtörölte a száját, és szaggatottan fojtatta. - A szülők. Tudom mit éreznek. Még ha jól alakulnak a dolgok, akkor sem lehet rajta túl lenni. Most nem akarok elméleteket gyártani, csak a tényeket akarom nézni, ahogy te szoktad.
Kate szájában megállt a falat. Érezte, hogy Rick a ritkán látott arcát mutatta meg neki, az elrejtett, komoly, felelősségteljes, érzékeny oldalát, amit csak nagyon keveseknek fedett fel. Lenyelte az ételt, átnyúlt az asztalon, és megfogta a férfi szalvétát szorongató kezét.
- Te ne akarj én lenni. A tényeket és a bizonyítékokat hagyd meg nekem. Mi éppen attól vagyunk jó páros, hogy nem vagyunk egyformák, és az élénk fantáziád már nagyon sokszor bizonyult hasznosnak - próbálta meleg hangon biztatni a férfit.
- Á! Téged is csak kiborítalak az elméleteimmel - mosolyodott el kicsit kényszeredetten.
- Na jó - sóhajtott megadóan Kate - bevallom, sokszor élvezem a képzeleted szülte történeteket, még akkor is, ha semmi közük nincs a valósághoz. - Ahogy kimondta a szavakat, már meg is bánta, mert Castle szemében csintalan fény villant. - De ha ezt el mered mondani valakinek ...
- Tudom, tudom - vágott a szavába a férfi - elfelejthetem az éjszakát.
- Okos fiú - mosolygott elismerően Kate, aztán kicsit fenyegető hangsúllyal hozzátette - de ne hidd, hogy nem tudok kitalálni ennél nagyobb büntetést!
Castle szóra nyitotta a száját, aztán inkább becsukta és nyelt egyet. Jobbnak érezte, ha nem tudja meg, mivel kínozná a nő. Néhány másodpercnyi csend telepedett közéjük, és a férfi gondolatai újra a nyomozásra terelődtek.
- Nem tartod furcsának, hogy ennyi adakozója van a mai világban egy templomnak? - kérdezte összehúzott szemmel elgondolkodva.
- Lekérem a plébánia pénzügyi iratait, talán kiderül belőlük valami. Indulnunk kellene - nézett az órájára.
Castle fizetett, de közben azon járt az esze, hogy egyetlen porcikája sem kívánja a Sorenson-nal való találkozást. Amikor tíz perc múlva kiléptek a liftből, végigfuttatta tekintetét a kapitányságon, és megkönnyebbülten állapította meg, hogy az ügynök még nem érkezett meg.
Kate Espo asztalához ment, miközben bólintott Ryan-nek, aki éppen telefonált.
- Hogy álltok? - kérdezte Javi-t.
- Most indulok a kórházba a gyerekek zárójelentéseiért. Elvileg összeszedik, mire odaérek. A kezelőorvosok névsora már megvan. Ryan éppen most próbálja a technikusokat megsürgetni, mert lefagyott a számítógépes rendszer, így a nevükön kívül nem tudunk még róluk semmit - húzta el a száját, és egy lapot nyújtott Beckett felé, akinek azonnal megjelent a két kis ránc a szemöldökei között, ahogy a listát tanulmányozta. Castle átnézett a nő válla fölött és végigfuttatta tekintetét a neveken.
- Hm ...
- Mi az? - fordult hátra Kate. Ha valami szokatlant látott a férfi, ami felkeltette a figyelmét, mindig hümmögött.
- Túl sok az orvos - állapította meg.
- Mi az, hogy túl sok?
- 26 gyerek, és 14 orvos. Egy vagy két orvosra számítottam. Akkor elindulhattunk volna azon a szálon, hogy az orvosoknak köze van a gyerekek eltűnéséhez - nézett komolyan a nőre, akit átjárt a félelem, amikor rájött, hogy Castle szervkereskedelemre gondolt. Egyikük sem mondta ki a gondolatait.
- Meg kell néznünk, van-e valamilyen kapcsolat a templom és a kórház között! - törte meg a csendet Ryan, aki közben befejezte a telefonálást, és fültanúja volt Beckett-ék beszélgetésének.
- Mi az Kevin, gondolatolvasó lettél? - ütközött meg a nyomozón mosolyogva Kate, aki szinte szó szerint mondta ki a gondolatait.
- Nem szép tőled, hogy a felmenőim babérjaira törsz - morgott Castle, aki néha poénkodni szokott "gondolatolvasó" nagyszüleivel.
- Nézz utána, járt-e a kórházban Jason Parker, azaz Daniel Burns atya! - mondta Beckett, mire Ryan azonnal a telefonhoz sietett.
Castle a férfi után nézett, és arra gondolt, milyen készségesen teljesíti Kate utasításait a két nyomozó, amikor észrevette, hogy Ryan - fülén a telefonkagylóval - hol rá, hol a háta mögé néz. Kíváncsian megfordult, de amikor meglátta a feléjük közeledő FBI ügynököt, bosszúsan beharapta a száját.
Castle megtorpant a név hallatán, így majdnem beszorította a liftajtó. - Mégsem olyan minden, mint régen - gondolta csalódottan, de nem szólt semmit, mert Kate elgondolkodó tekintete szomorúságot tükrözött.
- Történt valami? - kérdezte a férfi rosszat sejtve.
- Megint eltűnt egy gyerek - nézett fel a nő. - Egy négy hónapos kisfiú. Az anyja a babakocsiban hagyta az alvó picit, amíg néhány percre bement a gyógyszertárba. - Rick olyan fájdalmat látott a nő szemében, amilyet már régóta nem. Hangja alig volt hallható, és fojtottan szólt, mintha összeszorult volna a torka. - Mi ez az egész Castle?
- Nem tudom - hagyták el a szavak sóhajként a férfi száját.
Beckett meglepve pillantott rá. Castle képzelete ilyenkor már szárnyalni szokott, és kész történeteket alkotott a lehetséges megoldásról, és talán soha nem mondta azt, hogy "nem tudom".
Csendben telt az ebéd. Kate érezte, hogy Alexis elrablása miatt mélyebben érinti a férfit az ügy, mint amennyit bevall magának, de nem akart erőszakos lenni, és kikényszeríteni, hogy a férfi beszéljen az érzéseiről.
- Tudom mit éreznek - szólalt meg váratlanul Castle. Letette a kést és a villát, megtörölte a száját, és szaggatottan fojtatta. - A szülők. Tudom mit éreznek. Még ha jól alakulnak a dolgok, akkor sem lehet rajta túl lenni. Most nem akarok elméleteket gyártani, csak a tényeket akarom nézni, ahogy te szoktad.
Kate szájában megállt a falat. Érezte, hogy Rick a ritkán látott arcát mutatta meg neki, az elrejtett, komoly, felelősségteljes, érzékeny oldalát, amit csak nagyon keveseknek fedett fel. Lenyelte az ételt, átnyúlt az asztalon, és megfogta a férfi szalvétát szorongató kezét.
- Te ne akarj én lenni. A tényeket és a bizonyítékokat hagyd meg nekem. Mi éppen attól vagyunk jó páros, hogy nem vagyunk egyformák, és az élénk fantáziád már nagyon sokszor bizonyult hasznosnak - próbálta meleg hangon biztatni a férfit.
- Á! Téged is csak kiborítalak az elméleteimmel - mosolyodott el kicsit kényszeredetten.
- Na jó - sóhajtott megadóan Kate - bevallom, sokszor élvezem a képzeleted szülte történeteket, még akkor is, ha semmi közük nincs a valósághoz. - Ahogy kimondta a szavakat, már meg is bánta, mert Castle szemében csintalan fény villant. - De ha ezt el mered mondani valakinek ...
- Tudom, tudom - vágott a szavába a férfi - elfelejthetem az éjszakát.
- Okos fiú - mosolygott elismerően Kate, aztán kicsit fenyegető hangsúllyal hozzátette - de ne hidd, hogy nem tudok kitalálni ennél nagyobb büntetést!
Castle szóra nyitotta a száját, aztán inkább becsukta és nyelt egyet. Jobbnak érezte, ha nem tudja meg, mivel kínozná a nő. Néhány másodpercnyi csend telepedett közéjük, és a férfi gondolatai újra a nyomozásra terelődtek.
- Nem tartod furcsának, hogy ennyi adakozója van a mai világban egy templomnak? - kérdezte összehúzott szemmel elgondolkodva.
- Lekérem a plébánia pénzügyi iratait, talán kiderül belőlük valami. Indulnunk kellene - nézett az órájára.
Castle fizetett, de közben azon járt az esze, hogy egyetlen porcikája sem kívánja a Sorenson-nal való találkozást. Amikor tíz perc múlva kiléptek a liftből, végigfuttatta tekintetét a kapitányságon, és megkönnyebbülten állapította meg, hogy az ügynök még nem érkezett meg.
Kate Espo asztalához ment, miközben bólintott Ryan-nek, aki éppen telefonált.
- Hogy álltok? - kérdezte Javi-t.
- Most indulok a kórházba a gyerekek zárójelentéseiért. Elvileg összeszedik, mire odaérek. A kezelőorvosok névsora már megvan. Ryan éppen most próbálja a technikusokat megsürgetni, mert lefagyott a számítógépes rendszer, így a nevükön kívül nem tudunk még róluk semmit - húzta el a száját, és egy lapot nyújtott Beckett felé, akinek azonnal megjelent a két kis ránc a szemöldökei között, ahogy a listát tanulmányozta. Castle átnézett a nő válla fölött és végigfuttatta tekintetét a neveken.
- Hm ...
- Mi az? - fordult hátra Kate. Ha valami szokatlant látott a férfi, ami felkeltette a figyelmét, mindig hümmögött.
- Túl sok az orvos - állapította meg.
- Mi az, hogy túl sok?
- 26 gyerek, és 14 orvos. Egy vagy két orvosra számítottam. Akkor elindulhattunk volna azon a szálon, hogy az orvosoknak köze van a gyerekek eltűnéséhez - nézett komolyan a nőre, akit átjárt a félelem, amikor rájött, hogy Castle szervkereskedelemre gondolt. Egyikük sem mondta ki a gondolatait.
- Meg kell néznünk, van-e valamilyen kapcsolat a templom és a kórház között! - törte meg a csendet Ryan, aki közben befejezte a telefonálást, és fültanúja volt Beckett-ék beszélgetésének.
- Mi az Kevin, gondolatolvasó lettél? - ütközött meg a nyomozón mosolyogva Kate, aki szinte szó szerint mondta ki a gondolatait.
- Nem szép tőled, hogy a felmenőim babérjaira törsz - morgott Castle, aki néha poénkodni szokott "gondolatolvasó" nagyszüleivel.
- Nézz utána, járt-e a kórházban Jason Parker, azaz Daniel Burns atya! - mondta Beckett, mire Ryan azonnal a telefonhoz sietett.
Castle a férfi után nézett, és arra gondolt, milyen készségesen teljesíti Kate utasításait a két nyomozó, amikor észrevette, hogy Ryan - fülén a telefonkagylóval - hol rá, hol a háta mögé néz. Kíváncsian megfordult, de amikor meglátta a feléjük közeledő FBI ügynököt, bosszúsan beharapta a száját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése