Drága Barátom!
Szeretném megköszönni, hogy segítettél átjutni a holtponton, és őszinte véleményeddel, ötleteiddel olyan gondolatokat ébresztettél bennem, hogy folytatni tudtam ezt a történetet!
Kedves Olvasóim!
Tegnap olyan pontra értem, hogy teljesen kilátástalannak tűnt, hogy folytatni tudjam ezt az írást anélkül, hogy hiteltelenné, vagy unalmassá válna. Segítséget kértem, és igazi baráti, önzetlen segítséget kaptam K.B-től! Az ő ötletei, gondolatai adták meg a lökést, és tudtam folytatni az írást. Ha örömöt, kellemes perceket, szórakozást nyújt a történetem, az Neki is köszönhető!
- De vajon mik a tervei? - forgatta meg töprengve a nyomkövetőt.
Beckett türelmetlenül járt fel-alá a reptér várócsarnokában. A vihar olyan gyorsan ért véget, ahogy érkezett. A dörgés, villámlás szinte percek alatt megszűnt, és abban az irányban, amerre Castle-t sejtette, már az ég is világosan kékellett, a szétfoszló felhők között pedig erőszakosan tört utat magának a napsugár. A koromfekete felhőkből lehulló eső nem volt jelentős, inkább a szél által felkavart por jelentett gondot a helikopternek, ezért a dzsipekkel induló ügynökök már készülődtek, de ők még nem tudtak felszállni. Már épp afelé hajlott, hogy Jordan-ék egyik terepjárójával indul átfésülni a területet, amikor meglátta a felé közeledő Bryan-t. Óvatosan lépkedett a forró kávéval színültig töltött poharakkal a kezében, miközben hol a nőre, hol a kávéra pillantott. Barátságos mosollyal az arcán nyújtotta az egyik poharat Kate felé, aki meglepve vette észre a férfi tekintetében megcsillanó érdeklődést. Ha nem kötötte volna le annyira a gondolatait Castle keresése, bizonyára észrevette volna, hogy egy ideje más szemmel néz rá a férfi, és a hanghordozása is sokkal bizalmasabb. Eddig a segítőkészségének tudta be, hogy mindig mellette van, és nem téveszti szem elől a férfi akkor sem, amikor két repülés között csak várakozik, most azonban feltűnt neki, hogy ennél többről van szó.
- Ha ilyen ütemben oszlanak fel a felhők, és csillapodik a szél, akkor negyed óra, húsz perc múlva felszállhatunk - mosolygott Bryan bizakodva. Belekortyolt a kávéba, és kikémlelt az ablakon. - A terepjárók lassabbak, és kisebb területet lehet róluk belátni - tette hozzá, mintha olvasna a nő gondolataiban.
Bármennyire is türelmetlen és ideges volt, Beckett-nek el kellett ismernie, hogy a férfinak igaza van, és többre megy, ha vár egy kicsit, és helikopterrel megy, mintha vaktában elindul az egyik autóval.
Egyetértően bólintott, miközben a kinti felhőket figyelte, de a szeme sarkából látta, ahogy a pilóta arcán átsuhan egy elégedett mosoly.
- Kate! - hallották meg Jordan hangját, mire mindketten megfordultak. - Úgy gondoltam, a fiúk menjenek csak a terepjárókkal, és inkább magukkal mennék. A helikopterből nagyobb terepet átvizsgálhatunk.
Beckett arcán hálás mosoly jelent meg. Örült, hogy Jordan vele lesz. Az elmúlt napokban közel kerültek egymáshoz, bár nem sokat beszélgettek, a tekintetéből tudta, hogy a nő előtt nyitott könyv minden gondolata és érzelme.
- Köszönöm - nézett hálásan az élénken csillogó, kék szemekbe.
- Khm ... - köszörülte meg a torkát Byan, és zavartan hol az egyik, hol a másik nőre kapta a tekintetét. - Ez nem jó ötlet - mondta feszengve. - A helikopter üléseit hátul kiszereltettem, és egy hordágyat tetettem a helyére, hogy ha Mr. Castle-t ... olyan állapotban találnánk meg, le tudjuk fektetni.
A két nő néhány másodpercig meglepve hallgatta a férfi érvelését, aztán Jordan reagált hamarabb.
- Milyen figyelmes! - húzta fel elismerően a szemöldökét. - Rendben, akkor én a fiúkkal megyek - döntött, aztán Kate felé fordult. - Rádión tartjuk a kapcsolatot.
Shaw ügynök megvárta, amíg Beckett kényszeredetten bólint, aztán elsietett. Tudta, hogy a nyomozó csalódott és rettentő feszült, ezért is ment volna szívesen vele, de a pilóta érvei meggyőzték. Mielőtt a csapatához csatlakozott volna, visszapillantott a nőre, aki összeszorított szájjal, elszánt tekintettel az órájára nézett. Jordan szomorúan gondolt arra, hogy túl sok idő telt el a konténer ledobása óta. Vajon ki lehet bírni ennyit a sivatagban? Úgy érezte, egyre inkább vesztésre állnak az idővel való versenyfutásban.
- Készíttetek kávét, vizet és néhány szendvicset az útra - mondta halkan Bryan, és mintha megérezte volna, hogy Kate-nek nincs kedve társalogni vele, magára hagyta,
Beckett leül az ablakkal szemben álló műanyag széksor szélére. Néhány másodpercig nézte a napsugarak és a felhők harcát, aztán lehajtotta a fejét, és a kezébe temette az arcát. Az egy órával ezelőtti telefonbeszélgetésre gondolt.
- Egy dolgot kérek csak, Katherine. Légy velünk őszinte! - csengett a fülében Martha komoly hangja.
Kate tudta, hogy az asszony kihangosította a telefont, így Alexis is hallja minden szavát. Tudta, hogy Martha erős asszony, aki már sok kudarcot és fájdalmat megélt az élete során, de ahogy múlt az idő, egyre nehezebben győzte meg magát arról, hogy a fia túl fogja élni Tyson csapdáját, mert erős, okos, és minden helyzetre van egy megoldásra váró ötlete. Ráadásul ő sem tudott semmi konkrét nyommal előállni, a beszélgetéseik tele voltak olyan kifejezésekkel, hogy: talán, esetleg, valószínűleg. Castle elrablása óta először hallotta, hogy az asszony hangja alig észrevehetően megremegett. Végre biztató hírekkel szolgálhatott! Legalább azt tudták, hogy jó nyomon járnak, amióta a konténerben talált ujjlenyomatokról megállapították, hogy Castle-é, bár ennek a hírnek sem tudott felhőtlenül örülni, hiszen Tessa Horton megölésekor is a helyszínre tudta varázsolni Castle ujjlenyomatát Tyson. Nyugtalanította az is, hogy Castle nem hagyott semmi üzenetet a konténerben. Vagy csak ő nem vette észre?
- Minden jel arra mutat, hogy Rick a sivatagban van - kezdte, és röviden beszámolt a konténerről, a keresésről és a viharról. A vonal végén a két nő hallgatott, aztán Martha szólalt meg sokára.
- Mit mondanak a szakemberek? Mennyi ideig lehet kibírni a sivatagban?
- Senki nem mer jóslatokba bocsátkozni - próbálta kikerülni a konkrét választ Kate, ahogy mindenki kikerülte, ha ő tette fel a kérdést. - Bíznunk kell benne Martha! Nem indult volna el a konténertől, ha nem látott volna esélyt a megmenekülésre.
- Bárcsak én is ilyen biztos lennék ebben! - sóhajtott nagyot az asszony, és Kate tudta, hogy emlékeiből számtalan olyan esetet tudna felsorakoztatni Martha, amikor a fia meggondolatlanul, néha felelőtlenül vágott bele valamibe, és nem mérlegelte a következményeket.
- Apa megváltozott - hallotta meg kicsit távolabbról Alexis hangját, és szinte látta maga előtt, ahogy apját védve, rosszallóan a nagyanyjára néz.
- Igen, én is azt hiszem, hogy Rick nem hoz felelőtlen döntést, ha az életéről van szó - állt Alexis mellé Kate.
- Ha nem tapasztaltam volna meg az ellenkezőjét már számtalanszor, akkor én is úgy tudnék bízni, mint ti.
Kate meglepődött. Martha, az örök optimista, aki a kudarcokat is úgy élte meg, mint jó dolgok, amik arra valók, hogy tanuljunk belőlük, és erősebbek legyünk általuk, most a legpesszimistább volt hármuk közül. Már éppen nyitotta a száját, amikor meghallotta Alexis-t aki szavait a nagyanyjához idézte.
- Nagyi! Apa azért lett híres író, nagyszerű apa és szerető fiú, mert mindig bíztál benne. Hittél benne, és ez volt az, amivel jó embert neveltél belőle!
Nem gondolta, hogy a lány
lesz az, aki lelket önt az asszonyba. Sokkal inkább számított arra, hogy
Martha lesz az, aki nem hagyja, hogy az unokája összeomoljon. Kate hallotta, hogy Martha elérzékenyülve szipog egy kicsit, aztán mintha kicserélték volna, minden kételyét félretéve szólalt meg.
- Mikor tudjátok folytatni a keresést?
- A vihar már érezhetően gyengül, de napnyugtáig már csak három óránk maradt.
A hallgatásból érezte, hogy a pillanatnyi bizakodás helyét újra átvette a félelem, hiszen lassan eltelik egy újabb nap, és ha Castle-nak még egy éjszakát kell a sivatagban töltenie, egyre kisebb lesz az esély a túlélésre.
- Katherine! - szólalt meg halkan, de minden szót jelentőségteljesen kiejtve Martha. - Richard szeret téged. Igaz szerelemmel szeret, úgy, ahogy még soha senkit nem szeretett. Alexis szerint jó embert neveltem belőle, ő viszont jó apává tette, de te tetted boldog férfivá. Köszönöm. Csak azt akartam, hogy tudd, mennyire szeretlek ezért!
Ahogy visszagondolt az asszony utolsó mondataira, újra elszorult a torka. Martha ritkán mutatta meg a külvilágnak az érzékeny, érzelmes énjét, és ritkán beszélt az érzéseiről, akárcsak Castle. Kate örült, hogy az asszony elfogadta a fiával való kapcsolatát, befogadta a családjukba, soha egyetlen rosszalló megjegyzést sem hallott tőle, pedig érezte, sosem tudja félelem nélkül elfogadni, hogy gyilkossági nyomozóként veszélybe sodorhatja a fiát. Mindig közvetlen, kedves, barátságos volt vele, de soha nem mondta ki, hogy szereti. Végtelenül jólestek neki Martha szavai, de azt kívánta, bárcsak ne kerültek volna ilyen érzelmektől túlfűtött helyzetbe, hogy az asszony úgy érezze, ki kell mondania, hogy miért is szereti!
- Beckett nyomozó! Indulhatunk - érintette meg a vállát Bryan. Annak ellenére, hogy halkan beszélt, Kate összerezzent. Nem tudta, hogy a férfi bizalmas érintése, vagy ahogy az emlékből hirtelen a valóságba kerültek a gondolatai, váltották-e ki belőle a kellemetlen érzést.
- Mehetünk! - pattant fel a székről, és mit sem törődve az utána lépkedő férfival, hatalmas léptekkel indult a hangár felé.
Castle annak ellenére ülve maradt az ágyon, hogy az indián nő finom mozdulatokkal megpróbálta rávenni, hogy lefeküdjön. Gyenge volt, de nem akarta elhagyni magát. A kunyhó farönkjeinek támaszkodva hallgatta, hogy a dörgések egyre távolabbról, és egyre ritkábban hallatszanak. Egyre csak Tyson szavai zakatoltak a fejében. Egy darabig azon töprengett, vajon meddig akarja folytatni ez a szociopata férfi az elmebeteg játékát, aztán gondolatai a Kate-ről mondottakra terelődött. Szinte fizikai fájdalmat okoztak neki a szavak, ahogy becsmérlően elemezte a nőt.
Tudta, hogy olyan tervet kell kieszelnie, amire nem számít Tyson, de egyelőre a gyengeség megakadályozta abban is, hogy felálljon, így pedig nehéz bármilyen tervet megvalósítani. Becsukta a szemét, hogy pihenjen egy kicsit, de szinte azonnal felszínes, zaklatott álomba zuhant. Úgy érezte, csak percek teltek el, amikor hangos csattanásra riadt. A kunyhó ajtaját olyan erővel csapta a gerendáknak a huzat, hogy az egész szerkezet beleremegett. Castle hallotta, hogy az indián nő felkiált. Kinyitotta a szemét, és az elé táruló látványtól még a szívverése is elállt. Az asszony lélekszakadva rohant az ajtóban álló alak felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése