Változatok egy témára 7/36

Abban a pillanatban a sötét égbolton átcikázott egy villám, és a vakító fényben egy férfi alakjának körvonalát látta meg.

Az indián asszony megtorpant, teste megfeszült, és tétován hátrált pár lépést. Castle érezte, hogy várt valakit, de az ajtóban nem az a személy áll, akire számított. Még nem tudta kivenni a férfi arcát, de rossz érzése támadt. Megpróbált a könyökére támaszkodva felemelkedni, hogy jobban lássa az érkezőt, akinek még mindig árnyék vetődött az arcára, de olyan erőtlen volt, hogy csak a fejét tudta megemelni. Érezte, hogy baj van, és egy pillanat alatt átragadt rá az indián nő látható félelme. Szívverése felgyorsult, az éhezéstől összeszűkült gyomra fájdalmasan rándult össze, szája kiszáradt.

- Hm ... Mr. Castle - hallotta meg az a hangot, amit ezer közül is felismert volna, és ami a félelmet rettegéssé változtatta benne - maga igazán szerencsés fickó - lépett beljebb a férfi, és ravaszul csillogó, átható tekintetével szinte megbabonázta az írót.

Castle úgy nézett rá, mintha kísértetet látna. Az arc csak a konténerben látott monitorról volt ismerős, hiszen a plasztikai sebészet vívmányainak köszönhetően csak karakterében hasonlított az eredetire, de a hangját és a szemét nem változtatták meg.

- 3XK - suttogta rekedt hangon, miközben vett egy nagy levegőt, és nyelt egyet. Fogalma sem volt, hogyan került ide a világ végére az egyetlen ember, aki valódi félelmet tudott kiváltani belőle. 

- Tehát megjegyezte a leckét! - húzta alig észrevehető gúnyos mosolyra száját a férfi. - Sokkal jobban szeretem a 3XK-t, mint a Tyson-t - utalt arra, hogy kétszer is megjegyezte ezt a tényt az írónak.

- Mit akar? - kérdezte erőteljesebb hangon Castle, és remélte, hogy le tudja győzni a rátörő reszketést. Az ereiben száguldó adrenalin megsokszorozta az erejét, és nehézkesen felült. Nem akart kiszolgáltatottnak és elesettnek látszani.

- Nocsak, hogy megbátorodott! Azt hiszi, nem érzem a félelmét? - gúnyolódott tovább Tyson. Halkan, és nyugodt, magabiztos hangnemben beszélt. Egy pillanatra oldalra nézett, mert az indián asszony az ajtó felé lépett, de a fenyegető tekintetet látva megtorpant, aztán meghúzódott a kunyhó egyik sarkában.

- Mit akar? - tette fel újra a kérdést Castle. Bár szinte biztosan tudta, mit fog válaszolni Tyson, abban reménykedett, hogy tesz egy apró utalást Kate-re. Amióta az öntudatánál volt, csak arra tudott gondolni, vajon tényleg csak játszadozik-e velük 3XK, mert ha igen, akkor talán nem bántotta Kate-t. Már az a tudat is megviselte, hogy mit kell elviselnie a szeretteinek az ő elrablása nyomán, de azt nem bírta volna ki, ha bántja őket ez az elmebeteg.

- Már egészen jól ismer. Miért kérdez ilyet?

- Oka van annak, hogy idejött - nézett farkasszemet a férfival. - Talán nem úgy alakultak a dolgok, ahogy eltervezte?

Tyson közelebb lépett, az egyik széket szembefordította az ággyal, és leült. Ujjait összefonva, töprengve nézett Castle-re, mintha azt fontolgatná, beavassa-e a gondolataiba.

- Arra gondol, hogy még életben van? Téved, ha azt hiszi, hogy gyors halált szántam magának! Minden úgy alakult, ahogy elterveztem. Igazán jó móka irányítani az életét - dőlt hátra a széken önelégülten. - Lassan jobban élvezem, hogy bármikor az életük része lehetek, mint azt, hogy szép, szőke nőket fojtsak meg. A tervezés, az előrelátás, aztán a megvalósítás - ami igazolja minden gondolatom pontosságát - kiváló játék.

- Legutóbb mégis hiba csúszott a számításába, hiszen életben maradtam.

- Ó! Maga is tudja, hogy ez gyenge próbálkozás - suttogta közelebb hajolva. - Úgy számoltam, hogy a beszélgetésünk utáni reggel vagy megszökik, vagy Beckett nyomozó megszökteti. Életben kellett maradnia, hogy a hídon találkozhassunk, és én halott lehessek a világ számára.

- Akkor miért van itt? Meg akar ölni? - kérdezte az író rezignáltan.

- Tudja, hogy nem. A lelki kínzás sokkal izgatóbb, mint egy kötél megfeszítése a puha nyakon, vagy egy pisztoly ravaszának meghúzása - révedt a távolba egy pillanatra Tyson tekintete, aztán kissé felhúzott szemöldökkel újra Castle nézett, és kutató tekintettel várta a reakcióit. - Élveztem, ahogy a konténerben viselkedett, aztán ahogy a kapott eszközökkel megpróbálta túlélni a sivatagot. Reméltem, hogy vagy skorpiókkal, vagy csörgőkígyóval összetalálkozik, hiszen van belőlük elég, de ezt a véletlenre bíztam. Azon viszont jót szórakoztam, ahogy füsttel próbált jelezni a repülőgépnek! - húzta lekicsinylő mosolyra a száját. - A saját szememmel akartam meggyőződni róla, hogy hol jár. Csak látni akartam, de jobban szórakoztam, mint gondoltam! Az a veszett igyekezet, hogy füstöt csináljon, megnevettetett.

Castle szája elnyílt meglepetésében, amikor rájött, miről beszél a férfi.

- Maga? Maga ült a repülőgépben - állapította meg letörten, miközben felidézte, mennyi energiával gyújtott tüzet, szedte össze a kicsit nedves fűcsomókat, hogy ne lánggal, hanem gomolygó füsttel égjen a tűz, és milyen reménykedve integetett az égen elsuhanó repülőgépnek. Nézte Tyson önelégült képét, és arra gondolt, csak egy ember van, aki a gyűlölet érzését ki tudta váltani belőle. - Tehát minden a terve szerint történt - állapította meg, és remélte, hogy most már Kate-ről is említést tesz Tyson. Nem akarta megadni neki azt az örömöt, hogy ő kérdez rá.

- Egy dologban kockáztattam csak, de nyertem - dicsekedett 3XK önelégülten. - Túl kevés nyomot hagytam Beckett nyomozónak, és túlságosan a megérzéseire és az elméleti következtetéseire alapoztam, bizonyítékok nélkül. De hát ő sem különleges! Nagyon is kiszámítható - mondta lekicsinylően, Castle pedig úgy érezte, mintha megsebezték volna a lelkét. - A kétségbeesett ember hajlamos olyan dolgokban hinni, amire nincs bizonyíték, és ha a félelem irányítja a tetteket, akkor minden, még a hihetetlennek tűnő elméleteknek utána néz, mert retteg, hogy elszalasztja a megoldást. Ha ez megvigasztalja magát, rettentően aggódik. Ő is csak olyan, mint minden olyan nő, aki keménynek mutatja magát: sokkal érzelmesebb, sokkal érzékenyebb, és sokkal több félelemmel küzd, mint a nyafogó plázacicák. Hallottam, ahogy remeg a hangja - mosolyodott el elégedetten.

Castle egyik oldalon megnyugodott, hogy Kate-t nem bántotta Tyson, ugyanakkor keserűen gondolt arra, mennyire kiismerte a nőt ez az őrült. Úgy érezte, ahhoz csak neki van joga, hogy Kate lelkének legmélyebb érzéseit és félelmeit ismerje. Nyitotta a száját, de Tyson megelőzte. Egészen közel hajolt hozzá, szinte érezte a leheletét.

- Hogy miért jöttem? Csak azt akartam, hogy tudja, élvezem a játékot - suttogta, miközben kajánul elvigyorodott, és önelégülten figyelte az író szemében tükröződő félelmet, és a felismerést, hogy jelen időben fogalmazott, kétséget sem hagyva afelől, hogy a terve még korántsem ért véget.

Castle kiszáradt torokkal, szótlanul figyelte, ahogy Tyson feláll, egy pillantást vet a sarokban kucorgó asszonyra, aztán az ajtó felé indul.

- Az indiánok kiváló gyógyítók. Remélem, hamar összekapja magát, mert szüksége lesz az erejére! - szól vissza, mielőtt kilépett volna a szabadba.

Az ajtó hangtalanul becsukódott, de Castle még mindig nem vette le róla a szemét, mintha attól félne, a férfi újra megjelenik. Az indián nő hamarabb ocsúdott, felkapta széket, amin az előbb még Tyson ült, és megtámasztotta vele az ajtót, és elhúzta a reteszt. Nagyot sóhajtva dőlt a falnak, és szótlanul bámult Castle-re, aki keserűen gondolt arra, milyen félelmet váltott ki Tyson a nőből annak ellenére, hogy egy szót sem szólt hozzá. Talán meglátta az őrületet a szemében? 

Becsukta a szemét, és ő is felsóhajtott. Gondolatai egy ideig még Tyson mondatain jártak, leginkább azon, amit Kate-ről mondott. Összeszorult szívvel gondolt arra, hogy az is előfordulhat, hogy Tyson félrevezeti, csapdába csalja, és semmi nem igaz abból, amit Beckett-ről mondott. Nem akarta, hogy eluralkodjon rajta a félelem, ezért megpróbált a jelenre koncentrálni, és felnézett. Az asszony, mintha az előző percekben mi sem történt volna, egy tálban kevergetett valamit, aztán egy perc múlva hozzá lépett, egy fából faragott kanállal merített a kukoricakása szerű ételből, és a szájához tartotta. Elgondolkodva nézte a nőt, miközben lassan ízlelgette az egyszerű, de tápláló ételt. Itt van egyedül a semmi közepén egy idegen férfival, ráadásul rettegésben tartotta egy másik idegen, és néhány perc elteltével már újra a gondoskodás ösztöne határozza meg a cselekedeteit.

Először úgy érezte, úgy elszorult a torka, hogy egy falatot sem tud lenyelni, de teste áhítozott az étel után, és tudta, hogy szüksége van rá, hogy erőt gyűjtsön. Hagyta, hogy a barna, ráncos kezek a szájába tegyék az ételt, de az ötödik-hatodik falat után fáradtan becsukta a szemét. Kate incselkedő mosolyát, pajkos tekintetét látta maga előtt, ahogy egy tejszínhabba mártott epret harap lassan, érzéki mozdulattal ketté, aztán behunyja a szemét, és arcára kiül az aromás íz élvezetének minden öröme. A következő pillanatban már az ő szája felé közelített a félbe harapott eperrel, és amikor érezte a savanykás-édeskés levet a szájába csorogni, Kate lassan fölé hajolt, és gyengéden megcsókolta. Ajka lassan elnyílt, és a puha, játékos csók egyre szenvedélyesebbé és vággyal telibbé vált.

Az indián asszony megérintette a vállát, mire az emlék szertefoszlott, és kinyitotta a szemét. Az ajtóra nézett, amin nemrég Tyson kilépett. Minél előbb el kell indulnia, de tudta, hogy még nem képes kilométereket gyalogolni a sivatagban. A nőre nézett. Vajon egyedül él itt, a távol a civilizációtól, vagy van férje? Nem hitte, hogy egyedül cipelte a kunyhóig, ezért reménykedett, hogy él férfi is a kunyhóban, csak elment segítséget hívni. Bosszankodott, hogy a szavak embere, mégsem tud kommunikálni a bennszülött asszonnyal, aztán mintha Activity-t játszana, próbálta elmutogatni neki, hogy fel szeretne öltözni. Kiszolgáltatottnak érezte magát, hogy meztelen a takaró alatt, és szerette volna átvizsgálni a ruháit. Amióta megjelent Tyson az ajtóban, azóta nem hagyta nyugodni egy kérdés: hogyan követte a nyomát a gyilkos.

Megkönnyebbülten látta, hogy a nő megérti, mit akar, és a polc aljáról kihúzta a kimosott, összehajtogatott ruháit. Letette őket az ágy szélére, kivette közülük a bokszeralsóját, és mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, lehúzta róla a takarót. Mire észbe kapott, már hiába nyúlt a takaró után, így nagyot nyelt, és zavartan pislogva takarta el kezével a férfiasságát. A nő hangtalanul elnevette magát, és megcsóválta a fejét, mintha nem értené a fehér emberek szemérmességét. Gyakorlott mozdulatokkal húzta fel rá a bokszert, a zoknit, a nadrágot, majd az inget. Castle végigtapogatta a nadrág zsebeit, övrészét, de semmi gyanúsat nem talált. Felemelte a zakót, és módszeresen megvizsgálta minden négyzetcentiméterét. Amikor a gallérhoz ért, ujjai azonnal megérezték az apró, lapos tárgyat a dupla anyagrész között. A nőnek mutogatta, hogy egy kést kér, és egy perc múlva már tenyerében tartotta a nyomkövetőt. Végigsimított az anyagon. Biztos volt benne, hogy az indián nő ezt is kimosta, akkor pedig tönkrement a műszer, és Tyson elvesztette a nyomát. Ezért jött hát ide! Meg akart győződni arról, hogy minden a terve szerint halad! De vajon mik a tervei? - forgatta meg töprengve a nyomkövetőt.