Hallotta a két férfi hangját, ahogy a
mikrofonba beszélnek, de a hangok egyre távolabbi zsongásként értek csak
el a tudatáig. Castle-re gondolt.
Az emlékek magukkal ragadták, és a képek megállíthatatlanul cikáztak fejében a találkozásuk pillanatától az utolsó együtt töltött estéig. Látta maga előtt a férfit a különböző helyzetekben, és most döbbent rá, milyen sok arcát, tekintetét ismeri, és mindegyiket mennyire szereti: a huncut, csibészes mosolyt, a pajkosat, a pajzánt; az elolvadóst, ha Alexis-ről volt szó és a szeretetteli elnézőt, ha az édesanyjáról. Ismerte a kisfiús, ártatlan nézését, és a sármos világfi arcát is, a kemény, rettenthetetlen oldalát is megmutatta neki, és a végtelenül érzékenyet is, a humorosat és a komolyat is. Mégis, volt egy tekintet, amit mindennél jobban szeretett, az, amiből tudta, hogy a férfi a legmélyebb szerelemmel szereti. Egy pillanatra elidőzött egy néhány héttel ezelőtti emléknél.
Gina minden eddiginél nagyobb szabású könyvbemutatót szervezett a legújabb Nikki Heat könyv piacra dobása előtt. Kate-t a helyszín és a hangulat az első találkozásukra emlékeztette. Minden hasonló rendezvényen feszengett, úgy érezte, egy másik világhoz tartozik, ugyanakkor mindig megállapította, hogy Castle mennyire otthonosan mozog ebben a világban, és milyen jól érzi magát benne. Sokáig kételkedett benne, hogy a kapcsolatuk hosszú távon is működhet, de aztán megállapította, hogy a két különböző világ, amiből jöttek, egészen jól működik együtt. Ezen a könyvbemutatón azonban valahogy minden más volt. Már nem merültek fel benne olyan kételyek, hogy mit is keres ő itt. Ahhoz a férfihoz tartozott, akiért minden jelenlevő rajongott, és akinek mindenkihez volt egy kedves mosolya, köszönő szava. Eleinte mardosta lelkét a féltékenység, amikor látta, mennyire simogatja Castle egóját, hogy gyönyörűbbnél gyönyörűbb nők alélnak el a közelségétől és a sármjától, és milyen jóleső mosoly terül szét a férfi arcán, amikor egy szilikonnal felturbózott csitri félrehúzza az egyébként is kihívó dekoltázsát, és a mellére kéri az aláírást. Néhány perc után azonban minden féltékenysége elmúlt, mert annak ellenére, hogy Castle láthatóan élvezte a helyzetet, minden bók után, amit más nőnek tett, oldalra pillantott, és őszinte, szerelmes tekintete az övét kereste. Amikor tekintetük összefonódott, Castle udvarias mosolyát felváltotta a szerelmes, bensőséges mosoly, amit csak neki tartogatott. Persze azért a kisördög nem hagyta Kate-t nyugodni, és otthon megcsipkedte a férfit.
- Jézusom, de fáradt vagyok! Üss agyon, ha még egyszer hagyom, hogy Gina ekkora rendezvényt szervezzen, és ennyi rajongót meghívjon! Egy hulla is használhatóbb most nálam - botorkált elő a fürdőszobából Castle, és erőtlenül roskadt az ágyra Kate mellé, majd néhány nyögés és sóhajtás kíséretében magára cibálta a takarót.
- Azért voltak olyan pillanatok, amiket nagyon is élveztél - húzta fel a szemöldökét Kate ártatlan arccal, és kihívó tekintettel a csukott szemmel mocorgó férfira nézett, akinek azonnal kinyíltak a szemhéjai, és gyanakodva nézett a nőre.
- Hidd el, századik autogramot már egyáltalán nem élveztem - mondta durcásan.
- Hát, szerintem csak azokat nem élvezted, amit a könyvborítóra írattak veled.
- Hohó! Te féltékeny vagy - vigyorodott el önelégülten Castle. - Nem tudod megemészteni, hogy olyan gyönyörű, fiatal lányok is vonzónak tartanak, akiknek akár az apja is lehetnék!
- Nem, nem vagyok féltékeny - ingatta meg elgondolkodva a fejét Kate, mint akit egyáltalán nem izgatják a fiatal női rajongók. - Csak eltűnődtem, mennyivel jobban érezted magad velük, mint velem.
- Mi? Még hogy én? - könyökölt fel ellenkezve a férfi, és összevont szemöldökkel, ijedt arccal kutatta a nő vonásait, miközben hitetlenkedve gondolt arra, hogy Kate talán nem vette észre, milyen sokszor nézett rá sóvárogva. - De hát egész este csak rád vágytam! - kezdett magyarázkodni, de amikor meglátta Kate szemében a huncut lángocskát, már tudta, hogy a nő csak incselkedik vele, és ő boldogan ment bele a játékba.
- Hát, nem éreztem igazán - játszotta a megbántott, elhanyagolt menyasszony szerepét Kate, miközben durcás arccal karba fonta a kezét.
- Mit tegyek, hogy higgy nekem? - kérdezte teátrálisan, esdeklő tekintettel Castle.
- Nem is tudom ...
- Nekem lenne pár ötletem, amivel bebizonyíthatnám - villant pajzán fény a férfi tekintetében, és közelebb bújva Kate-hez, keze gyengéd felfedezőútra indult a takaró alatt.
- Az előbb még hulla fáradt voltál! - jegyezte meg évődve a nő, mire Castle a könyökére támaszkodva fölé hajolt.
- Ehhez nem vagyok fáradt - suttogta, és vágytól ködös, szerelmes tekintettel nézett a zöldesbarna, ragyogó szemekbe.
Beckett szinte érezte, ahogy a férfi finoman hátrasimítja a haját, közel hajol hozzá annyira, hogy ajkain érzi meleg leheletét, míg végül lágyan megcsókolja. Tudta, hogy képzelete játszik vele, és az érintés csak egy emlék, de az érzés olyan boldogsággal töltötte el, hogy elnyomta a rideg valóságot, egészen addig, amíg a háttérben beszélő két repülésirányító hangja erőteljesebbé, és izgatottabbá nem vált. Érezte, hogy valami szokatlan történik, így egy szempillantás alatt száműzte az emlékképeket, szemei éberen néztek a két férfira, miközben felugrott a kényelmes forgószékből, és James Middleton mögé lépett. A repülésirányító feszülten figyelte a radarképet, és csak egy pillantásra méltatta a nyomozót, amiből Kate érezte, hogy valami veszélyes helyzet lehet a magasban, amit a férfinak kell megoldani.
Gina minden eddiginél nagyobb szabású könyvbemutatót szervezett a legújabb Nikki Heat könyv piacra dobása előtt. Kate-t a helyszín és a hangulat az első találkozásukra emlékeztette. Minden hasonló rendezvényen feszengett, úgy érezte, egy másik világhoz tartozik, ugyanakkor mindig megállapította, hogy Castle mennyire otthonosan mozog ebben a világban, és milyen jól érzi magát benne. Sokáig kételkedett benne, hogy a kapcsolatuk hosszú távon is működhet, de aztán megállapította, hogy a két különböző világ, amiből jöttek, egészen jól működik együtt. Ezen a könyvbemutatón azonban valahogy minden más volt. Már nem merültek fel benne olyan kételyek, hogy mit is keres ő itt. Ahhoz a férfihoz tartozott, akiért minden jelenlevő rajongott, és akinek mindenkihez volt egy kedves mosolya, köszönő szava. Eleinte mardosta lelkét a féltékenység, amikor látta, mennyire simogatja Castle egóját, hogy gyönyörűbbnél gyönyörűbb nők alélnak el a közelségétől és a sármjától, és milyen jóleső mosoly terül szét a férfi arcán, amikor egy szilikonnal felturbózott csitri félrehúzza az egyébként is kihívó dekoltázsát, és a mellére kéri az aláírást. Néhány perc után azonban minden féltékenysége elmúlt, mert annak ellenére, hogy Castle láthatóan élvezte a helyzetet, minden bók után, amit más nőnek tett, oldalra pillantott, és őszinte, szerelmes tekintete az övét kereste. Amikor tekintetük összefonódott, Castle udvarias mosolyát felváltotta a szerelmes, bensőséges mosoly, amit csak neki tartogatott. Persze azért a kisördög nem hagyta Kate-t nyugodni, és otthon megcsipkedte a férfit.
- Jézusom, de fáradt vagyok! Üss agyon, ha még egyszer hagyom, hogy Gina ekkora rendezvényt szervezzen, és ennyi rajongót meghívjon! Egy hulla is használhatóbb most nálam - botorkált elő a fürdőszobából Castle, és erőtlenül roskadt az ágyra Kate mellé, majd néhány nyögés és sóhajtás kíséretében magára cibálta a takarót.
- Azért voltak olyan pillanatok, amiket nagyon is élveztél - húzta fel a szemöldökét Kate ártatlan arccal, és kihívó tekintettel a csukott szemmel mocorgó férfira nézett, akinek azonnal kinyíltak a szemhéjai, és gyanakodva nézett a nőre.
- Hidd el, századik autogramot már egyáltalán nem élveztem - mondta durcásan.
- Hát, szerintem csak azokat nem élvezted, amit a könyvborítóra írattak veled.
- Hohó! Te féltékeny vagy - vigyorodott el önelégülten Castle. - Nem tudod megemészteni, hogy olyan gyönyörű, fiatal lányok is vonzónak tartanak, akiknek akár az apja is lehetnék!
- Nem, nem vagyok féltékeny - ingatta meg elgondolkodva a fejét Kate, mint akit egyáltalán nem izgatják a fiatal női rajongók. - Csak eltűnődtem, mennyivel jobban érezted magad velük, mint velem.
- Mi? Még hogy én? - könyökölt fel ellenkezve a férfi, és összevont szemöldökkel, ijedt arccal kutatta a nő vonásait, miközben hitetlenkedve gondolt arra, hogy Kate talán nem vette észre, milyen sokszor nézett rá sóvárogva. - De hát egész este csak rád vágytam! - kezdett magyarázkodni, de amikor meglátta Kate szemében a huncut lángocskát, már tudta, hogy a nő csak incselkedik vele, és ő boldogan ment bele a játékba.
- Hát, nem éreztem igazán - játszotta a megbántott, elhanyagolt menyasszony szerepét Kate, miközben durcás arccal karba fonta a kezét.
- Mit tegyek, hogy higgy nekem? - kérdezte teátrálisan, esdeklő tekintettel Castle.
- Nem is tudom ...
- Nekem lenne pár ötletem, amivel bebizonyíthatnám - villant pajzán fény a férfi tekintetében, és közelebb bújva Kate-hez, keze gyengéd felfedezőútra indult a takaró alatt.
- Az előbb még hulla fáradt voltál! - jegyezte meg évődve a nő, mire Castle a könyökére támaszkodva fölé hajolt.
- Ehhez nem vagyok fáradt - suttogta, és vágytól ködös, szerelmes tekintettel nézett a zöldesbarna, ragyogó szemekbe.
Beckett szinte érezte, ahogy a férfi finoman hátrasimítja a haját, közel hajol hozzá annyira, hogy ajkain érzi meleg leheletét, míg végül lágyan megcsókolja. Tudta, hogy képzelete játszik vele, és az érintés csak egy emlék, de az érzés olyan boldogsággal töltötte el, hogy elnyomta a rideg valóságot, egészen addig, amíg a háttérben beszélő két repülésirányító hangja erőteljesebbé, és izgatottabbá nem vált. Érezte, hogy valami szokatlan történik, így egy szempillantás alatt száműzte az emlékképeket, szemei éberen néztek a két férfira, miközben felugrott a kényelmes forgószékből, és James Middleton mögé lépett. A repülésirányító feszülten figyelte a radarképet, és csak egy pillantásra méltatta a nyomozót, amiből Kate érezte, hogy valami veszélyes helyzet lehet a magasban, amit a férfinak kell megoldani.
- 12-41-es, emelkedjen tízezer méterre! Ismétlem, emelkedjen tízezer méterre! - mondta erélyesen, szinte parancsolón az idős férfi, aztán tekintetén látszott, hogy a fejhallgatón keresztül figyelmesen hallgatja a gép pilótáját. - A műszerek nem jeleznek időjárási kockázatot. Ha nincs műszaki hibája, emelkedjen tízezer méterre! - közölte a pilótával, miközben szemét nem vette le a radarképről.
- Mi történt Robert? - fordult Beckett a fiatal légi irányítóhoz, akinek izzadságtól fényes homloka elárulta, hogy nehezebben viseli a feszültséget, mint idős kollégája.
- A 12-41-es Phoenix-be tartó járat légörvénybe került Arizonában, és csökkentették a magasságot, és elérték a kisgépeknek fenntartott magassági sávot, ami nagyon veszélyes helyzetet teremtett - hadarta, miközben nyirkos tenyerét végighúzta a combján.
- Mielőtt ilyen manőverbe kezdene, értesítsen bennünket, különben a maga felelőssége lesz, ha katasztrófa történik! - dörgött mérgesen James Middleton hangja, aki fellélegezve, hogy a hatalmas teherszállító elérte a számára kijelölt repülési magasságot, rázúdította mérgét a pilótára. Még váltottak pár szót, aztán az irányítást Robert-re bízta a férfi, aztán elgondolkodó arccal Beckettre nézett.
- Az arizonai sivatag felett szinte soha nincs légörvény, de egy ekkora gépnek az sem okozhatna gondot, ha lenne. A meteorológiai műholdképek is tiszta, derűs eget jeleznek, enyhe felszálló légáramlatokkal.
- Úgy gondolja, valami más oka van, hogy csökkentették a magasságot?
- Hm ... nem tudom. Öt-hat perc után visszatértek az eredeti magasságba. Talán tényleg csak egy légörvény volt - bizonytalanodott el a férfi, de Beckett közben már kiteregette a térképet.
- Megmutatná, hol történt ez?
- Persze. Pont itt - bökött rá néhány másodpercnyi egyeztetés után a térképre James Middleton, aztán önkéntelenül elmosolyodott. - Itt jártam tavaly tavasszal az unokáimmal. Imádják a régi westernfilmeket, és addig hízelegtek, amíg el nem vittem őket a Monument Valley sziklatornyaihoz. Nem mondom, lenyűgöző látvány a táj, főleg naplementekor!
- Mikor ér a gép Phoenix-be?
- Húsz perc múlva.
Beckett felpattant. Mire a gép leszáll, a kapitányságon akart lenni. Az FBI emberei már a phoenix-i reptéren vannak, és azonnal átvizsgálják a repülőgépet és a rakományt is. Ott akart lenni, amikor az első jelentést megkapják, bár szinte biztosan tudta, hogy az ügynökök nem csak Castle-t nem fogják megtalálni, de semmi gyanúsat nem fognak tapasztalni. Tyson nem követ el ilyen hibát! Ha a repülőn volt Rick, akkor New York és Phoenix között kell lennie. Ha a repülőn volt ...
Castle órák óta gyalogolt. A sarkán levő sebet fájdalmasan dörzsölte a cipő sarka, amitől minden lépés kínszenvedés volt, és lassan úgy érezte, elérte a tűréshatárát. Az egyenetlen talajon való járás megterhelte az izmait, amelyek oxigénre és energiára áhítoztak. Éhes volt, szomjas és kimerült. A nap szinte perzselte a bőrét, érezte, hogy az arca vörösre égett, és sejtette, hogy a hasogató fejfájásért is a napsugarak felelősek, bár azt okozhatta az alacsony vércukorszint vagy a szomjúság is. Tudta, hogy jobb lesz, ha árnyékot keres és pihen addig, amíg a napsugarak ilyen magasról nagy szögben érik, ezért egy nem túl távoli sziklatömb felé vette az irányt. Gyanakodva megszemlélte a talajt és a repedéseket, csak utána pakolta le a csomagját, és rogyott a vörös porba a szikla árnyékos oldalán. Nem szeretet volna még egy találkozást semmilyen állattal, skorpióval főleg nem. A hőség ellenére megrázkódott az emlékre, mivel élénk fantáziájának köszönhetően szinte érezte hasán az apró lábak érintését. Zihálva lélegzett, szája kiszáradt, lábai ülve is remegtek. Nézte a túlságosan távolinak tűnő jellegzetes sziklaalakzatokat, aztán elővett az ásványvizes flakont, és hatalmasat kortyolt a meleg, szénsavas vízből. Többet párologtat a teste, mint amennyit iszik, ennek bizonyítéka volt, hogy a veséi nem termeltek vizeletet. Ha így marad, hamarosan a méreganyagok felgyűlnek a vérében, és elgyengül. Innia kell, de csak mértékkel. Nem nyelte le a vizet egyszerre, előbb a szájában tartva élvezte, ahogy kiszáradt nyálkahártyája megkönnyebbül, aztán a víz utáni sóvárgás átvette a józan ész felett a hatalmat, és addig ivott, amíg a flakon ki nem ürült, de nem bánta. Az összehajtogatott ejtőernyőt párnának használva elfeküdt az árnyékban, lerúgta a cipőjét, és becsukta szemét. Három nőre gondolt. Három nőre, akik meghatározták az életét.
- Mi történt Robert? - fordult Beckett a fiatal légi irányítóhoz, akinek izzadságtól fényes homloka elárulta, hogy nehezebben viseli a feszültséget, mint idős kollégája.
- A 12-41-es Phoenix-be tartó járat légörvénybe került Arizonában, és csökkentették a magasságot, és elérték a kisgépeknek fenntartott magassági sávot, ami nagyon veszélyes helyzetet teremtett - hadarta, miközben nyirkos tenyerét végighúzta a combján.
- Mielőtt ilyen manőverbe kezdene, értesítsen bennünket, különben a maga felelőssége lesz, ha katasztrófa történik! - dörgött mérgesen James Middleton hangja, aki fellélegezve, hogy a hatalmas teherszállító elérte a számára kijelölt repülési magasságot, rázúdította mérgét a pilótára. Még váltottak pár szót, aztán az irányítást Robert-re bízta a férfi, aztán elgondolkodó arccal Beckettre nézett.
- Az arizonai sivatag felett szinte soha nincs légörvény, de egy ekkora gépnek az sem okozhatna gondot, ha lenne. A meteorológiai műholdképek is tiszta, derűs eget jeleznek, enyhe felszálló légáramlatokkal.
- Úgy gondolja, valami más oka van, hogy csökkentették a magasságot?
- Hm ... nem tudom. Öt-hat perc után visszatértek az eredeti magasságba. Talán tényleg csak egy légörvény volt - bizonytalanodott el a férfi, de Beckett közben már kiteregette a térképet.
- Megmutatná, hol történt ez?
- Persze. Pont itt - bökött rá néhány másodpercnyi egyeztetés után a térképre James Middleton, aztán önkéntelenül elmosolyodott. - Itt jártam tavaly tavasszal az unokáimmal. Imádják a régi westernfilmeket, és addig hízelegtek, amíg el nem vittem őket a Monument Valley sziklatornyaihoz. Nem mondom, lenyűgöző látvány a táj, főleg naplementekor!
- Mikor ér a gép Phoenix-be?
- Húsz perc múlva.
Beckett felpattant. Mire a gép leszáll, a kapitányságon akart lenni. Az FBI emberei már a phoenix-i reptéren vannak, és azonnal átvizsgálják a repülőgépet és a rakományt is. Ott akart lenni, amikor az első jelentést megkapják, bár szinte biztosan tudta, hogy az ügynökök nem csak Castle-t nem fogják megtalálni, de semmi gyanúsat nem fognak tapasztalni. Tyson nem követ el ilyen hibát! Ha a repülőn volt Rick, akkor New York és Phoenix között kell lennie. Ha a repülőn volt ...
Castle órák óta gyalogolt. A sarkán levő sebet fájdalmasan dörzsölte a cipő sarka, amitől minden lépés kínszenvedés volt, és lassan úgy érezte, elérte a tűréshatárát. Az egyenetlen talajon való járás megterhelte az izmait, amelyek oxigénre és energiára áhítoztak. Éhes volt, szomjas és kimerült. A nap szinte perzselte a bőrét, érezte, hogy az arca vörösre égett, és sejtette, hogy a hasogató fejfájásért is a napsugarak felelősek, bár azt okozhatta az alacsony vércukorszint vagy a szomjúság is. Tudta, hogy jobb lesz, ha árnyékot keres és pihen addig, amíg a napsugarak ilyen magasról nagy szögben érik, ezért egy nem túl távoli sziklatömb felé vette az irányt. Gyanakodva megszemlélte a talajt és a repedéseket, csak utána pakolta le a csomagját, és rogyott a vörös porba a szikla árnyékos oldalán. Nem szeretet volna még egy találkozást semmilyen állattal, skorpióval főleg nem. A hőség ellenére megrázkódott az emlékre, mivel élénk fantáziájának köszönhetően szinte érezte hasán az apró lábak érintését. Zihálva lélegzett, szája kiszáradt, lábai ülve is remegtek. Nézte a túlságosan távolinak tűnő jellegzetes sziklaalakzatokat, aztán elővett az ásványvizes flakont, és hatalmasat kortyolt a meleg, szénsavas vízből. Többet párologtat a teste, mint amennyit iszik, ennek bizonyítéka volt, hogy a veséi nem termeltek vizeletet. Ha így marad, hamarosan a méreganyagok felgyűlnek a vérében, és elgyengül. Innia kell, de csak mértékkel. Nem nyelte le a vizet egyszerre, előbb a szájában tartva élvezte, ahogy kiszáradt nyálkahártyája megkönnyebbül, aztán a víz utáni sóvárgás átvette a józan ész felett a hatalmat, és addig ivott, amíg a flakon ki nem ürült, de nem bánta. Az összehajtogatott ejtőernyőt párnának használva elfeküdt az árnyékban, lerúgta a cipőjét, és becsukta szemét. Három nőre gondolt. Három nőre, akik meghatározták az életét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése