Az ablaktalan, sötét, hatalmas csarnok
üresen kongott, de amikor a betört ajtó csattanása elcsendesedett,
ismerős, mégis félelmetes hangok ütötték meg a fülüket.
A rohanó mancsok trappolásának hangja, ahogy a karmok élesen koppantak a sima, kemény betonon, visszhangozva töltötték be a hatalmas, üres épületet. A halk morgást már csak akkor hallották meg, amikor a négy rottweiler a nyitott ajtókon beáradó világos sávba ért. Két kutya az egyik, kettő a másik ajtó felé rohant. A 40-50 kilogrammot nyomó kutyák testén minden mozdulatnál keményen megfeszült a tömör izom, vicsorgó pofájuk engedni láttatta hosszúra nőtt szemfogaikat, amelyek félelmetesen nyúltak a hófehér, tűhegyes fogsor fölé. Mire meglátták a veszélyt, már késő volt. Az egyik kutya az elöl álló két emberre, Sorenson-ra és az egyik rohamosztagosra vetette magát. Beckett látta, hogy a másik rohamosztagos társa segítségére siet, és a puskatussal próbálja leütni a fegyvert tartó kézbe maró kutyát, nekik azonban csak pisztolyuk volt, azzal pedig nem vehették fel a harcot a Sorenson-t megtámadó kutyával anélkül, hogy le ne lőtték volna az állatot. Kate a rottweilerre tartotta a fegyverét, de érezte, hogy a ha lő, talán az ügynököt találja el. A kutya először a férfi alkarjába harapott, majd amikor az egy fájdalmas kiáltás kíséretében elejtette a pisztolyt, olyan erővel mélyesztette fogait a combjába, hogy Sorenson elvesztette az egyensúlyát, és elterült a földön. A rottweiler az ügynök mellkasára téve mellső lábait, vicsorogva, morogva nézett farkasszemet a rémült férfival. Espo közelebb lépett, hogy elkapja a kutya nyakörvét, amikor a távoli sötét sarokból felvillant egy zseblámpa fénye, ami végigszáguldott a kéretlen látogatókon, majd egy határozott hang hasított a kiabálástól, kutyaugatástól hangos csarnok levegőjébe.
- Rufusz! Rocky! Brutus! Bruno! Lábhoz! - utasította a négy kutyát a reptér biztonsági őre, amikor meglátta az FBI és NYPD feliratú mellényes embereket, mire azok engedelmesen gazdájuk lábához futottak.
Beckett figyelte, ahogy Shaw ügynök csapata a biztonsági őr felé rohan, és néhány másodperc alatt körülveszik. A földön fekvő Sorenson-hoz lépett, hogy megnézze mennyire súlyosak a sérülései. A férfi halál sápadt volt, zihálva lélegzett, arca eltorzult a fájdalomtól.
- Ááááá! A rohadt dög megharapott - dühöngött a kíntól fetrengve.
- Hadd nézzem! - hajolt közelebb Beckett, de amikor meglátta a zakó véres ujját, és a szakadt, véráztatta nadrágot, a mögötte álló Ryan-ra nézett. - Hívj mentőt! - mondta, aztán visszafordult Sorenson-hoz. - Grant kapitány embere majd vigyáz rád - mutatott a parancsra váró rohamosztagosra, aki engedelmesen bólintott, Beckett pedig még egy utolsó pillantást vetve a fájdalommal küszködő férfira, aztán Jordan Shaw ügynök csapata után sietett.
Lelkiismerete még néhány másodpercig háborgott, ahogy felidézte a szenvedő Sorenson csalódást tükröző arcát, de most nem volt ideje jótékony tündért játszani. Van egy férfi, akit teljes szívéből szeret, és meg kell mentenie. Az akció izgalma egy pillanatra átvette a hatalmat a félelme fölött, de ahogy csökkent vére adrenalinszintje, úgy jelentek meg lelki szemei előtt a tudatalattijában rejtőző rémképek. Megpróbált nem gondolni az ágyon fekvő, öntudatlan író képére, inkább csibészes mosolyát, pajkos, kihívó tekintetét vetítette maga elé.
- Ha csak a repülési naplókra kíváncsiak, miért jöttek egy fegyveres hadsereggel? - rántotta vissza a valóságba az őr felháborodott hangja. - Különben is, magukon kívül biztosan nincs itt senki! Most jártam körbe, és a kutyák messziről kiszagolták volna az idegent.
Néhány perc múlva Beckett és Shaw ügynök már az irodában forgatták a repülési engedélyeket, miközben a rohamosztagosok a biztonság kedvéért ellenőrizték a többi hangárt, Ryan és Espo pedig az irányítótoronyban dolgozó két repülésirányítót indult kihallgatni.
Kate szeme száguldott az iratok szövegén, amelyek pontosan megjelölték a gépek tulajdonosát, bérbevevőjét, indulását, útvonalát, és mellékelve a szállított áru pontos megnevezése és mennyisége is szerepelt. Az elmúlt 24 órában 32 gép szállt fel, az utolsó alig negyedórával a megérkezésük előtt.
Egy óra múlva dühösen csapta az asztalra az utolsó iratot. A papírokban semmi gyanúsat nem találtak. Újra úgy érezte, minden erőfeszítésük hiábavaló, zsákutcák zsákutcákat követnek, és különben is, az egész repteres rajtaütésük csak egy elméleten alapult. Gondolatai megint Castle felé terelődtek. A férfi volt, aki mindig elméleteket gyártott, ő azonban a nyomokat, bizonyítékokat, tényeket követte. Mit keresnek egyáltalán itt?
- Tudom, mire gondol - szólalt meg higgadtan Jordan - de mielőtt végleg elvetnénk ezt a lehetőséget, cseréljük meg az repülési engedélyeket! Nézze át ezeket - nézett átható tekintettel Beckett-re, miközben elétette az általa átnézett iratokat.
Kate úgy érezte, hiábavaló energia- és időpocsékolás Jordan ötlete, de a nő olyan meggyőződéssel nézett rá, hogy kelletlenül kinyitotta a felső dossziét, és olvasni kezdte.
Ahogy telt az idő, és egymás után csukta be az engedélyeket, amelyekben semmi gyanúsat nem talált, egyre feszültebb és türelmetlenebb lett. Összeszorított ajkát beharapva nyitotta ki a hetedik iratot, és alig olvasott bele, amikor valami szöget ütött a fejében.
- Kate? - nézett rá kérdőn Jordan, aki a nyomozó megmerevedő testtartásából, egy pontra szegeződő szeméből és töprengő tekintetéből azonnal tudta, hogy valami felkeltette Beckett érdeklődését.
- Phoenix. Ez a gép Phoenix-be ment, és volt rajta akkora méretű konténer, mint amiben Castle-t fogva tartja Tyson - mondta lassan, mint aki elbizonytalanodott a megérzésében.
Jordan Shaw agyában villámként cikáztak a gondolatok.
- Egy Phoenix nevű szállodából loptak egy londiner ruhát és egy csomaghordó kocsit - villant az ügynök tekintete elégedetten, amikor rájött, hogy mire gondol Beckett. - Úgy gondolja, hogy Tyson útjelzőket hagy, amik elvezetik Castle-höz?
Kate bólintott.
- Játszik velünk. Nyomokat hagy, de csak annyit, hogy ne legyen sok esélyem megtalálni időben Castle-t. Nem élvezné a beteges játékát, ha nem járnánk a megoldás közelében, amikor ... - Elhallgatott. Nem akarta kimondani, hogy "amikor elveszi Castle életét". Nem volt babonás, most mégis úgy érezte, ha kimondja, azzal a falra festi az ördögöt.
- Lehetséges - húzta fel a szemöldökét az ügynök elismerően. - Ez illik a profiljába. Ennek ellenére azt mondom, legyünk nagyon körültekintőek. Ha Tyson azt akarja, hogy ezt a repülőt kövessük, azzal valami célja van. Értesítem a phoenix-i kollégákat, nézzenek a gép, és a rakomány után, és egy egység legyen ott, amikor földet ér a repülő - mondta, és már húzta is elő a telefonját.
Kate megdörzsölte a homlokát. Azon gondolkodott, túl egyszerű lenne, ha a repülővel Phoenix-be vinné Tyson az írót. Ha ezt akarja velük elhitetni, akkor ez csapda. Ha napokig nyomoznak a gép rakománya után, szinte biztos, hogy kifutnak az időből. Előhúzta a telefonját, és Espo-t hívta. Személyesen akarta látni a repülési tervet, a gép útvonalát, a lehetséges leszállóhelyeket New York és Phoenix között, mindent, amivel kizárhatja, hogy tévedjenek. Elbizonytalanította az is, hogy a gép nem sokkal azelőtt szállt fel, hogy ők odaértek. Miért várakozott volna Tyson majdnem egy napot? Talán ezzel is táncolni akar az idegein, hogy csak egy lépéssel előzi meg?
Tíz perc múlva Espo és Ryan kíséretében, egy hatvan év körüli, körszakállas, alacsony férfi lépett az irodába, kezében egy jókora, összehajtogatott térképet, és egy vastag irattartót szorongatott. Barna szeme élénken csillogva mérte végig a két, golyóálló mellényben ülő, komoly tekintetű nőt.
- James Middleton vagyok. A nyomozók mondták, hogy a segítségemre van szükségük - nyújtotta kezét Shaw ügynök felé fontossága teljes tudatában.
Miután a férfi megmutatta a térképen a kérdéses repülőgép útvonalát, radarképek és a műholdas jelzések eddigi eredményeit ismertette, és közölte, nem történt semmi szokatlan, de a gép még csak az útja negyedénél tart. Az irányítótoronyból követhetik az útját, és megláthatják, történik-e valami szokatlan, vagy letér-e a kijelölt útvonalról.
Beckett idegesen simított végig a haján. Érezte, hogy valami nem stimmel, túl egyszerűnek tűnt a dolog, és ez nem vallott Tyson-ra.
- Nem volt semmi szokatlan? Nem kértek egyedi útvonalat, vagy külső pilótát, vagy bármit, ami nem szokványos? - kérdezte hitetlenkedve, de az idős ember határozottan megrázta a fejét.
- Tudjatok meg mindent a pilótáról és a másodpilótáról! - nézett Beckett Espo-ra és Ryan-re. - Van-e anyagi gondjuk, vagy zsarolhatók-e valamivel? Én az irányítótoronyban leszek.
Órák teltek el eseménytelenül. Kate időnként felhívta a fiúkat és Jordan-t, aki visszament a kapitányságra, de nem volt semmi új információjuk, ami előbbre vihette volna az ügyet. Egyre jobban elbizonytalanodott. Úgy érezte, rossz döntés volt a reptéren maradnia, de valami azt súgta neki, a Phoenix-be tartó gépnek köze van Castle elrablásához. Nem értette, miért hagyatkozik egy megérzésre, mikor ez soha, de soha nem volt jellemző rá.
James Middleton, és jóval fiatalabb kollégája, Robert Norton, készségesen mutatták meg neki a radarképet, és az arról leolvasható jeleket, sőt a műholdas rendszer adatai és képeit is. Mivel valaha katonai célokat szolgált a reptér, jóval komolyabb technikai háttérrel rendelkeztek, mint egy hagyományos polgári reptér. A két repülésirányító kávét, és szendvicset is készített a nyomozónak, akiről lerítt, hogy kimerült és rettentő feszült.
Szinte semmi nem történt. A levegőben levő gépek az előírás szerint haladtak, felszálló gép pedig egyetlen egy volt, mivel az FBI csak akkor engedélyezte az indulást, ha a repülő és a rakomány minden négyzetcentiméterét átvizsgálták. Az irányítók többször is kapcsolatba léptek a megfigyelt gép pilótájával, de Kate hiába figyelte a megfigyelte a férfi kihangosított hangját, mondatai hivatalosak és szakszerűek voltak, és olyan hangsúllyal beszélt, mint aki ezredszer ismétli ugyanazokat a bejáratott szavakat. Sem idegességet, sem félelmet nem érzett a hangjában.
A délelőtti nap éles sugarakkal tört utat a csupa üveg irányítótoronyba. Kate egy ideig hunyorogva védekezett a kellemetlen fényesség ellen, aztán néhány percre becsukta a szemét. Jólesett egy kicsit kizárni a külvilágot. Hallotta a két férfi hangját, ahogy a mikrofonba beszélnek, de a hangok egyre távolabbi zsongásként értek csak el a tudatáig. Castle-re gondolt.
Miután a férfi megmutatta a térképen a kérdéses repülőgép útvonalát, radarképek és a műholdas jelzések eddigi eredményeit ismertette, és közölte, nem történt semmi szokatlan, de a gép még csak az útja negyedénél tart. Az irányítótoronyból követhetik az útját, és megláthatják, történik-e valami szokatlan, vagy letér-e a kijelölt útvonalról.
Beckett idegesen simított végig a haján. Érezte, hogy valami nem stimmel, túl egyszerűnek tűnt a dolog, és ez nem vallott Tyson-ra.
- Nem volt semmi szokatlan? Nem kértek egyedi útvonalat, vagy külső pilótát, vagy bármit, ami nem szokványos? - kérdezte hitetlenkedve, de az idős ember határozottan megrázta a fejét.
- Tudjatok meg mindent a pilótáról és a másodpilótáról! - nézett Beckett Espo-ra és Ryan-re. - Van-e anyagi gondjuk, vagy zsarolhatók-e valamivel? Én az irányítótoronyban leszek.
Órák teltek el eseménytelenül. Kate időnként felhívta a fiúkat és Jordan-t, aki visszament a kapitányságra, de nem volt semmi új információjuk, ami előbbre vihette volna az ügyet. Egyre jobban elbizonytalanodott. Úgy érezte, rossz döntés volt a reptéren maradnia, de valami azt súgta neki, a Phoenix-be tartó gépnek köze van Castle elrablásához. Nem értette, miért hagyatkozik egy megérzésre, mikor ez soha, de soha nem volt jellemző rá.
James Middleton, és jóval fiatalabb kollégája, Robert Norton, készségesen mutatták meg neki a radarképet, és az arról leolvasható jeleket, sőt a műholdas rendszer adatai és képeit is. Mivel valaha katonai célokat szolgált a reptér, jóval komolyabb technikai háttérrel rendelkeztek, mint egy hagyományos polgári reptér. A két repülésirányító kávét, és szendvicset is készített a nyomozónak, akiről lerítt, hogy kimerült és rettentő feszült.
Szinte semmi nem történt. A levegőben levő gépek az előírás szerint haladtak, felszálló gép pedig egyetlen egy volt, mivel az FBI csak akkor engedélyezte az indulást, ha a repülő és a rakomány minden négyzetcentiméterét átvizsgálták. Az irányítók többször is kapcsolatba léptek a megfigyelt gép pilótájával, de Kate hiába figyelte a megfigyelte a férfi kihangosított hangját, mondatai hivatalosak és szakszerűek voltak, és olyan hangsúllyal beszélt, mint aki ezredszer ismétli ugyanazokat a bejáratott szavakat. Sem idegességet, sem félelmet nem érzett a hangjában.
A délelőtti nap éles sugarakkal tört utat a csupa üveg irányítótoronyba. Kate egy ideig hunyorogva védekezett a kellemetlen fényesség ellen, aztán néhány percre becsukta a szemét. Jólesett egy kicsit kizárni a külvilágot. Hallotta a két férfi hangját, ahogy a mikrofonba beszélnek, de a hangok egyre távolabbi zsongásként értek csak el a tudatáig. Castle-re gondolt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése