- Mit gondol, Beckett nyomozó? Elég nagy
kihívás Castle-nek egy sivatag? - húzta fel jelentőségteljesen a
szemöldökét Shaw ügynök.
Beckett bágyadtan az ügynökre mosolyodott. Hiába nőtt fel a férfi egy betondzsungelben, nem tragédiának fogja felfogni, hogy kirakták egy sivatagban, hanem egy testet és elmét próbára tevő kalandnak. Csak egy olyan életveszélyes helyzetre emlékezett, amikor valódi félelmet látott a szemében, amikor Tyson meglátogatta az kapitányság cellájában, és megfenyegette, hogy megöleti az előzetesben, de abból a helyzetből is megtalálta a kiutat. Amikor együtt kerültek veszélybe, maximum pillanatnyi ijedtséget látott rajta, de a következő másodpercben már száguldozott a képzelőereje, hogy megoldást találjon a baljóslatú helyzetből. Persze más volt a helyzet, amikor Alexis vagy ő volt életveszélyben. Akkor valóban rettegett.
- Akkor indulunk Arizonába? - rántotta ki a merengésből Espo hangja, akinek izgalomtól csillogó szemén látszott, hogy már szervezné is a keresőexpedíciót, de Javi nem kaphatott választ, mert Gates kapitány - mintha megérezte volna, hogy történt valami jelentős előrelépés - kilépett az irodája ajtaján, és egyenesen Shaw ügynöknek szegezte a kérdést.
- Találtak valamit?
Miközben Jordan beszámolt a következtetésükről, Kate dühösen harapta be a szája szélét, amiért a kapitány keresztülnézett rajta. Nem szerette, ha semmibe veszik! Ezek szerint Gates azt feltételezi, hogy ebben az ügyben nem tud reálisan gondolkodni, és a Castle iránti érzései megakadályozzák, hogy nyomozóként a maximumot hozza ki magából. Magában zsörtölődött, amikor Javi odahajolt hozzá, és alig hallhatóan a fülébe súgta: - A helyében te is így tennél. - Ahogy a férfira pillantott, azonnal megértette, hogy Javi kiszúrta a dühe okát, és megértő, szelíd tekintettel akarta rábírni, hogy belássa, kívülállóként ő még azt sem engedné, hogy egy érzelmileg érintett hozzátartozó részt vegyen a nyomozásban. Elszállt a dühe, mert belátta, Javi-nak igaza van, ráadásul eszébe jutott, milyen hálás volt a kapitánynak, amikor megengedte, hogy maradhasson. Sóhajtott egyet, aztán viszonozva Javi meleg tekintetét, bólintott.
- Beckett nyomozó! - csattant Viktoria Gates hangja, mire Kate nyugalmat és keménységet tükröző arccal fordult felé. - Nehogy az az őrült ötlet forduljon meg a fejében, hogy egyszemélyes expedícióként vág neki a sivatagnak! Hagyja, hogy mások is segítsenek, akkor talán eredményesebb lesz a keresés! Mennyi az esélye, hogy a feltételezésük helyes? - fordult újra Shaw ügynök felé. - Nem szeretném, hogy amíg maguk a sivatagban kóborolnak, Mr. Castle valahol egészen másutt küzdene az életben maradásért!
A levegő mintha megfagyott volna egy pillanatra, amikor a két erős akaratú nő farkasszemet nézett egymással. Gates csípőre tett kézzel állt, kissé előredőlve, egy pillanatra összehúzódó szemhéja még fenyegetőbbé tette szigorú tekintetét. Shaw ügynök karba font kézzel, kissé flegma mosollyal a szája sarkában, magabiztosan nézett vissza hideg kék szemeivel.
Kate lélegzete is elakadt. Tudta, hogy Jordan válaszától függ, hogy engedélyezi-e Gates az ő részvételüket az FBI akciójában. Ha bizonytalannak érzi a sikert, nem engedi pazarolni az erőiket.
- Uram - szólalt meg halkan. - Nincs más esélyünk.
Gates lassan Kate felé fordult, és ahogy legjobb nyomozója szemébe nézett, eltűnt arcáról a keménység.
- Nincs időnk sem, Beckett nyomozó. Biztosra kell mennünk.
Kate nézte a szelíden rászegeződő hatalmas, barna szemeket, amelyekben olyan ritkán látott együttérzést, hogy a tekintet meglepte. Hirtelen nem tudta, mit is lenne a helyes döntés, de miközben ő vacillált, Shaw ügynök határozottan megszólalt.
- 90 százalék - húzta fel a szemöldökét, és kihívóan nézett a felé forduló Gates-re. - 90 százalékig biztos vagyok abban, hogy Mr. Castle a Colorado-fennsík északi részén van.
- Hm ... szóval ennyire biztos benne? - húzta el meglepetten a száját Gates, aztán sóhajtott, és Beckett felé fordult. - A fiúk maradnak. Ha valami nyomra bukkannak, kell néhány használható ember itt is. Maga mehet, ha az FBI is úgy akarja - pillantott jelentőségteljesen Shaw ügynökre, aki cinkosan elmosolyodott - de a feltételem még mindig áll. Egy lépést sem tehet egyedül! Lehet, hogy Tyson már magára vadászik.
Fél óra múlva Espo vitte hazafelé, hogy egy gyors zuhanyt vegyen, egyen néhány falatot, és összekészítsen pár dolgot az útra. Hallgatagon ült az anyósülésen. Néha érezte, hogy Javi felé pillant, de mintha a férfi megérezte volna, hogy most nem akar semmiről beszélgetni, nem szólt. Mereven bámulta a metropolisz délutáni nyüzsgését, de nem érdekelték sem járdán siető emberek, sem a türelmetlenül dudáló autók. Jordan és Gates kapitány szavai csengtek a fülében: "90 százalék", "Lehet, hogy Tyson már magára vadászik." Az első megkönnyebbülés, hogy nyomon vannak, és végre csinálhat valamit, ami közelebb viszi Rick-hez, már rég a múlté volt. Amikor megbeszélték, hogy Jordan két órán belül szerez egy gépet, ami Phoenix-be viszi őket, onnan pedig két kisgéppel járják be a térképen időközben piros négyzettel jelölt területet, még csak izgalmat érzett az állandósuló feszültség mellett, azóta viszont újra elbizonytalanodott. Úgy érezte, mintha egy érzelmi hullámvasúton ülne, ami hol reménnyel repíti felfelé, hol kétségbeeséssel taszítja a mélybe. Most éppen a hullámvölgyben volt. Mi van azzal a 10 százalékkal? És ha Tyson őt követi? Lehet, hogy Castle már megszökött a fogságból, és talán éppen ő fogja újra Castle-höz vezetni ezt az elmebeteget?
Örült, amikor hazaértek. Bár nem lesz könnyű a Martha-val és Alexis-szel való találkozás, de legalább nem tud mindenféle rémképeket maga elé vetíteni. Nemrég hívta Martha, és érezte a hangján, hogy egyre nehezebben tartja magát, mert annak ellenére, hogy bízik fia leleményességében, pontosan tudta, kivel állnak szemben. Az ajtóban álló FBI ügynöknek nem volt elég, hogy igazolta magát, sőt a jelvényét is megmutatta, rádión megkérdezte a felettesét, beengedheti-e a lakásba.
Ahogy belépett a nappaliba, Martha és Alexis egy emberként állt fel a kanapéról, és reménykedve néztek rá. A lány szem vörös volt a sírástól, az asszony tekintete pedig fájdalommal telve, megtörten, fátyolosan fénylett.
- Ugye tudsz már valamit Apáról? - lépett felé bizakodva Alexis, hangjában félelem, számonkérés és remény csengett.
- Van egy elképzelésünk, hogy hol lehet - kezdett bele Kate, miközben megfogta a lány kezét, és a válla fölött Martha-ra pillantott. Tudta, hogy minden szavát jól meg kell gondolnia, nehogy hiú ábrándokat kergessenek, hanem reálisan nézzék a helyzetet. Nem kezdett magyarázatba, hogyan jutottak arra a következtetésre, hogy a Colorado-fennsík sivatagos területén lehet a férfi, egyszerűen csak közölte a tényt, és beszámolt a következő órák terveiről.
- Veled menjek? - hallott meg a konyha felől egy szeretetteli, mély hangot, gyerekkora legkedvesebb férfihangját.
- Apa? - kerekedett ki a szeme, amikor meglátta Jim Beckett-et, ahogy egy tálcával egyensúlyozva a nappali felé közeledik. Castle eltűnésének reggelén felhívta az apját, hogy elszorult torokkal elmondja neki, hogy ezen a napon nem fogja az oltárhoz kísérni, de azóta csak egyszer beszélt vele. Nem gondolta, hogy itt találkozik vele.
- Jim úgy gondolta, jól jön egy férfi a háznál - mosolygott szomorkásan Martha, aztán hálás tekintettel a férfira pillantott, aki letette a tálcát az asztalra, majd előzékenyen az asszony kezébe adta az egyik poharat, amiben forró tea gőzölgött.
Kate figyelmét nem kerülte el, mennyi gyengédség van a mozdulatban, és amikor a kezük egy pillanatra összeért, mindketten zavartan elkapták a tekintetüket.
- Veled menjek? - tette fel a kérdést újra a férfi Kate felé fordulva, aki szelíden rámosolygott, és megölelte.
- Ne. Többet segítesz, ha itt maradsz. Kell egy férfi a házba! - mondta, aztán halkan hozzátette: - Köszönöm, hogy vigyázol rájuk.
Apja kibontakozott az ölelésből, de csak annyira, hogy a szemébe tudjon nézni.
- Ne felejsd el, hogy az egyik legjobb vagy a szakmádban. Kitartó és következetes. Te nem üldözöl, te vadászol. Ennek mindig megvan az eredménye.
Kate-nek végtelenül jólestek a férfi szavai. Úgy érezte, ha mások ennyire hisznek benne, nem teheti meg, hogy kételkedik magában. Bólintott. Egy pillanatra még elmerült apja magabiztos tekintetében, aztán elindult, hogy készüljön élete legnehezebb repülőútjára.
Amíg zuhanyozott, azon töprengett, mennyi ember szeretne segíteni, milyen sokan dolgoznak megfeszítve, hogy megtalálják Castle-t. Az nem lehet, hogy mindez hiába való legyen! Becsukta a szemét, és fejét a vízsugár alá tartva hagyta, hogy a jótékony, frissítő zubogás megbizsergesse a testét. Néhány percre megszűnt a valóság, helyette felidéződött emlékeiben a néhány nappal ezelőtti múlt, amikor ugyanígy állt a zuhany alatt.
Örült, amikor hazaértek. Bár nem lesz könnyű a Martha-val és Alexis-szel való találkozás, de legalább nem tud mindenféle rémképeket maga elé vetíteni. Nemrég hívta Martha, és érezte a hangján, hogy egyre nehezebben tartja magát, mert annak ellenére, hogy bízik fia leleményességében, pontosan tudta, kivel állnak szemben. Az ajtóban álló FBI ügynöknek nem volt elég, hogy igazolta magát, sőt a jelvényét is megmutatta, rádión megkérdezte a felettesét, beengedheti-e a lakásba.
Ahogy belépett a nappaliba, Martha és Alexis egy emberként állt fel a kanapéról, és reménykedve néztek rá. A lány szem vörös volt a sírástól, az asszony tekintete pedig fájdalommal telve, megtörten, fátyolosan fénylett.
- Ugye tudsz már valamit Apáról? - lépett felé bizakodva Alexis, hangjában félelem, számonkérés és remény csengett.
- Van egy elképzelésünk, hogy hol lehet - kezdett bele Kate, miközben megfogta a lány kezét, és a válla fölött Martha-ra pillantott. Tudta, hogy minden szavát jól meg kell gondolnia, nehogy hiú ábrándokat kergessenek, hanem reálisan nézzék a helyzetet. Nem kezdett magyarázatba, hogyan jutottak arra a következtetésre, hogy a Colorado-fennsík sivatagos területén lehet a férfi, egyszerűen csak közölte a tényt, és beszámolt a következő órák terveiről.
- Veled menjek? - hallott meg a konyha felől egy szeretetteli, mély hangot, gyerekkora legkedvesebb férfihangját.
- Apa? - kerekedett ki a szeme, amikor meglátta Jim Beckett-et, ahogy egy tálcával egyensúlyozva a nappali felé közeledik. Castle eltűnésének reggelén felhívta az apját, hogy elszorult torokkal elmondja neki, hogy ezen a napon nem fogja az oltárhoz kísérni, de azóta csak egyszer beszélt vele. Nem gondolta, hogy itt találkozik vele.
- Jim úgy gondolta, jól jön egy férfi a háznál - mosolygott szomorkásan Martha, aztán hálás tekintettel a férfira pillantott, aki letette a tálcát az asztalra, majd előzékenyen az asszony kezébe adta az egyik poharat, amiben forró tea gőzölgött.
Kate figyelmét nem kerülte el, mennyi gyengédség van a mozdulatban, és amikor a kezük egy pillanatra összeért, mindketten zavartan elkapták a tekintetüket.
- Veled menjek? - tette fel a kérdést újra a férfi Kate felé fordulva, aki szelíden rámosolygott, és megölelte.
- Ne. Többet segítesz, ha itt maradsz. Kell egy férfi a házba! - mondta, aztán halkan hozzátette: - Köszönöm, hogy vigyázol rájuk.
Apja kibontakozott az ölelésből, de csak annyira, hogy a szemébe tudjon nézni.
- Ne felejsd el, hogy az egyik legjobb vagy a szakmádban. Kitartó és következetes. Te nem üldözöl, te vadászol. Ennek mindig megvan az eredménye.
Kate-nek végtelenül jólestek a férfi szavai. Úgy érezte, ha mások ennyire hisznek benne, nem teheti meg, hogy kételkedik magában. Bólintott. Egy pillanatra még elmerült apja magabiztos tekintetében, aztán elindult, hogy készüljön élete legnehezebb repülőútjára.
Amíg zuhanyozott, azon töprengett, mennyi ember szeretne segíteni, milyen sokan dolgoznak megfeszítve, hogy megtalálják Castle-t. Az nem lehet, hogy mindez hiába való legyen! Becsukta a szemét, és fejét a vízsugár alá tartva hagyta, hogy a jótékony, frissítő zubogás megbizsergesse a testét. Néhány percre megszűnt a valóság, helyette felidéződött emlékeiben a néhány nappal ezelőtti múlt, amikor ugyanígy állt a zuhany alatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése