Változatok egy témára 7/33

Ha tudta volna, hogy Castle ugyanebben a pillanatban az életéért küzdött, megfontolta volna a férfi elméletét!

Amióta Tyson ledobta a sivatagban, Castle először gondolt arra, hogy milyen kicsi az esélye annak, hogy ezt túlélje. Talán öt perce feküdt mozdulatlanul, és figyelte a testén végbemenő változásokat. A combján levő seb nagyon fájt, és úgy érezte, mintha lángolna. Nem kellett látnia, hogy tudja, egyre duzzadtabb is, mert annyira feszült, mintha szét akarna szakadni. A szívverése gyors volt, amit okozhatott az előbbi stressz, de a méreg is. Nézte a csillagokat, és megpróbált nem a kígyóra és a marásra gondolni, de képtelen volt valami kellemes emléket felidézni ebben az állapotban. Egy óra múlva már jócskán érezte a méreg hatását. Ujjai zsibbadtak, szemhéja elnehezült, és annak ellenére, hogy kialudt a tűz, és alig lehetett a hőmérséklet 6-7 fokkal a fagypont felett, az egész teste tűz forró volt. Még várt. Ha jobban lesz, nem adja be a ki tudja milyen szérumot, de ha rosszabbul, akkor kockáztatnia kell. Mire megjelent az ég alján a pirkadatot jelző vöröses fénycsík, már érezte, hogy vagy a kígyóméreg végez vele, vagy a Tyson-féle szérum, de nincs más választása, be kell adnia, ez az egyetlen reménye. Rosszul volt. A nadrág feszült megdagadt combján, mivel a marás környékén jelentős ödéma keletkezett, a fájdalom állandósult, amit egyre nehezebben viselt, egész teste reszketett, és rettentő erőtlennek érezte magát. Kigombolta a nadrágját, és letolta a térdéig. Felordított a fájdalomtól, amikor megemelte a csípőjét a mozdulathoz. Behunyt szemmel várt, amíg a fájdalom csillapodik, aztán minden erejét összeszedte, hogy fel tudjon ülni. Amikor a derengő fényben a combjára nézett, tudta, hogy nagy baj van. Az éhségtől, a méregtől, vagy egyszerűen csak a látvány okozta undortól émelygés tört rá. Remegő kézzel húzta elő a fiolát, a fecskendőt és az injekciós tűket. Egy pillanatra ráfeledkezett a hegyes végű szúróeszközre, amitől gyerekkora óta annyira félt, aztán kibontotta a steril csomagolást, a tűt a fecskendőhöz csavarta, kibontotta a szérumot tartalmazó üvegcsét, és ahogy a nővérektől szokta látni, felszívta a hatóanyagot, majd felfelé tartva a fecskendőt, kinyomott belőle egy kis folyadékot, hogy légtelenítse. Azt sem tudta, hogy vénába vagy izomba kell-e adni a hatóanyagot, ezért néhány másodpercig tétován tartotta az injekciót, aztán a tűvel lefelé tartva a két fognyom fölé tartotta. Remegett a keze. Utálta az injekciót. Valahányszor beleszúrták a tűt, egy kép jelent meg a képzeletében, ahogy a hegyes tárgy erőszakosan belefúródik a sejtekbe, amelyek sikoltva robbannak szét. Most saját magát kellene megszúrnia. Úgy érezte, képtelen megtenni ezt az egyszerű, kicsi mozdulatot, és leengedte a kezét. Várt. Néhány perc múlva fokozódott az émelygés, és olyan érzése volt, mintha az izmai nem akarnának engedelmeskedni az akaratának. Mi lesz, ha olyan állapotba kerül, hogy már ha akarná, akkor sem tudná beadni magának a szérumot? Végül a szúrástól való félelmét legyőzte a halálfélelme, újra felemelte az injekciós tűt, a marás fölé tartotta, vett egy nagy levegőt, és egy erőteljes mozdulattal a combjába szúrta.

- Ááááá - nyögte erőtlenül, a félelemtől és a fájdalomtól eltorzult arccal, aztán lassan belenyomta a hatóanyagot az izomba. Amikor kihúzta a tűt, megkönnyebbülten dőlt hanyatt. - Te jó ég! - zihálta halkan. - Beadtam magamnak egy injekciót!

Annak ellenére, hogy életveszélyben volt, a büszkeség érzése járta át. - Beckett el sem fogja hinni, ha elmesélem neki - gondolta lehunyt szemmel, és elhessegette a kérdést, hogy vajon lesz-e alkalma megosztani Kate-tel az élményt. Képzeletében megjelent a nő hitetlenkedve mosolygó arca, ahogy felhúzza a szemöldökét, és égnek emeli a szemét. Látta magát, ahogy élénken gesztikulálva meséli el, hogyan marta meg a csörgőkígyó, hogyan aprította a bicskával miszlikbe, és végül diadalittasan előadja az injekció beadásának történetét. Hirtelen megjelent Alexis és az anyja elnézően mosolygó arca, ő pedig elégedetten húzta ki magát. A három nő szeretetteli mosolya lassan elhomályosult, majd a kép szertefoszlott. Úgy érezte, képtelen védekezni a rételepedő sötétség ellen, ami lassan beborítja, és magával húzza az öntudatlanságba.

Nem tudta mennyi ideig volt eszméletlen. Amikor újra érzékelte a külvilág ingereit, már meleg volt, és úgy érezte, ring alatta a föld. Ki akarta nyitni a szemét, de szemhéjai mintha ólomból lettek volna, nem engedelmeskedtek az akaratának. Nem érzett fájdalmat, de olyan erőtlen volt, hogy csukott szemmel, mozdulatlanul feküdt. Hangokat hallott. Egy férfi és egy nő váltott néhány rövid mondatot, de nem értette a szavakat. Furcsa, a fülének szokatlan hangsúllyal, halkan beszéltek. Megpróbált éber maradni, de hiába küzdött az öntudatlansággal, a sötétség újra magával ragadta.

Kate nyitott szemmel feküdt a motel egyszerűen berendezett szobájának franciaágyán, és a parkban átélt rossz érzésre gondolt. Nem tudta kiverni a fejéből a történteket, és a félelmet, hogy talán éppen abban a pillanatban került az író életveszélybe. - Jézusom! Tisztára olyan leszek, mint Castle - gondolta, és nem tudta, hogy bosszankodjon ezen, vagy örüljön neki. Néha irigyelte a férfi hinni tudását. Hogy elterelje a figyelmét, az órájára nézett. A zöldesen foszforeszkáló mutatók már elhagyták az éjfélt, ami azt jelentette, hogy már csak néhány órája van pihenni. Becsukta a szemét, és megpróbálta újra végiggondolni az esti megbeszélést. Jordan még két gépet szerzett, így nagyobb eséllyel folytathatták a keresést. Beckett tudta, hogy örülnie kellene a megnövelt csapatnak, mégsem volt elégedett. Fogyott az idejük, fogyott Castle ideje, és amióta a saját bőrén tapasztalta meg a sivatagi nagyságát, és a benne uralkodó hőséget, egyre elkeserítőbbnek érezte a helyzetet. Az is rontott a hangulatán, hogy amikor felhívta Martha-t és Alexis-t, és beszámolt nekik a keresés eredménytelenségéről, hallotta, ahogy a lány a háttérben zokog. Átérezte a fájdalmukat, és a tehetetlenség rajta is úrrá lett, ezért képtelen volt fékezni az indulatait a megbeszélésen. Utólag már sajnálta, hogy szinte kiabálva követelte, hogy az FBI kerítsem még több gépet és embert, holott jól tudta, hogy semmi bizonyítékkal nem tudják alátámasztani az elméletüket.

- Hát nem értik, hogy Castle életéről van szó? - ütött öklével az asztalra dühében.

- Beckett nyomozó! - emelte fel figyelmeztetően a hangját Shaw ügynök, jelezve, hogy ne a jelenlevőkön töltse ki a haragját és az elkeseredését, mert nem az ő kezükben van a döntés.

Összeszorította a száját, hogy ne mondjon olyat, amit később maga is megbán, és kirohant a kis irodából. Azóta nem beszélt Jordan-nel. Már bánta, hogy a félelemből táplálkozó dühét éppen azokon vezette le, akik segíteni akartak, de akkor nem tudta kordában tartani az érzéseit.

Sokáig forgolódott azon töprengve, hogy a legmegfelelőbb útvonalakat jelölték-e be a térképen, nem maradt-e ki átvizsgálatlan terület, végül zaklatott, felszínes álomba merült.

A telefonja ébresztőjére riadt fel. Pólója nyirkosan tapadt a testéhez, végtagjai mintha ólomból lettek volna. Fáradtabbnak érezte magát, mint amikor lefeküdt. - Olyan vagyok, mint egy zombi - gondolta, bár maga is érezte a paradoxont, hiszen zombik nincsenek, így fáradtnak sem érezhetik magukat. - Castle még a zombikban is hisz - mosolyodott el önkéntelenül. A frissítő zuhany valamelyest segített rajta, de szinte sóvárgott egy kávé után. A gőzölgő feketéről természetesen megint a férfira asszociált. Miközben a reptér felé haladt a Bryan-től kölcsönkapott terepjáróval, egyfolytában képek villantak fel előtte: ahogy Castle két kávéval a kezében kilép a liftből, és kisfiús mosolyával közeledik felé, vagy kávét főz a pihenőben, és a kék csészét úgy adja a kezébe, hogy közben gyengéden végigsimít a kézfején, tekintetéből pedig végtelen szeretet árad, aztán otthon, ahogy otthonosan mozogva a konyhában épp egy különlegességgel próbálkozik, ő pedig fancsali arcot vágva közli vele, hogy kávéfőzés közben inkább ne játsszon újítót.

Még nem ért a kávéval kapcsolatos emlékek végére, amikor a hangárhoz ért, ahol meglepetésére Bryan beszélgetett egy búzakék overált viselő szerelővel, aki bőszen törölgette olajtól feketéllő kezét. Még négy óra sem volt, de úgy tűnt, a pilóta már útra készen áll.

- Gondoltam, időben akar indulni - indult

 felé Bryan szelíden mosolyogva, amikor belépett a csarnokba.

- Tegnap kicsit indulatos voltam - nézett a férfi barátságos tekintetébe bocsánatkérően Kate, az előző esti megbeszélésre utalva. Sajnálta, hogy a dühe Byan-t is utolérte, pedig a férfi igazán mindent megtett, ami emberileg lehetséges, rajta igazán nem múlt semmi.

- Semmi gond - legyintett, aztán a hangárban álló piros-fehérre festett repülőgépre mutatott. Beckett, bár nem értett a repülőgépekhez, azonnal látta, hogy ez más típus, mint amivel tegnap repültek - Ma inkább ezzel menjünk! - paskolta meg szeretettel a gép törzsét a férfi, és büszke elégedettséggel járatta végig rajta a tekintetét, aztán Beckett-re nézett. - Lassabb, és alacsonyabban lehet vele repülni. Igaz, jobban be kell osztanunk az időnket, és kevesebb lesz a pihenőnk, ha napnyugtáig be akarjuk járni a kijelölt területet, de nagyobb az esélye, hogy észrevegyük a barátját.

- Rendben - bólintott némi gondolkodás után Kate. Nem bocsátotta volna meg magának, ha elrepülnek Castle fölött, és nem veszik észre. - Nem mondtam, hogy a barátom - nézett kérdőn Bryan-re, aki alig észrevehetően elmosolyodott.

- Tegnap legalább tízszer forgatta meg az ujjai között azt a gyönyörű gyémántgyűrűt, ami a nyakában levő láncon lóg - intett fejével a nő mellkasa felé, mintha teljesen kézenfekvő lenne a válasz.

Kate önkéntelenül megfogta a pólóján átsejlő gyűrűt, és elmosolyodott.

- Igen, ő a barátom, a társam, a … vőlegényem - mondta ki elszorult torokkal az utolsó szót, aztán a pilóta szemébe nézve mondta ki az oly fájdalmas szavakat. - Ha el tudtunk volna fogni egy szociopata sorozatgyilkost, akkor már két és fél napja a férjem lenne.

Látta a férfi szemében a döbbenetet, aztán az együtt érzést.

- Sajnálom - csengett őszintén a hangja, és bár tekintetében megjelent a kíváncsiság, nem kérdezősködött. - A gépen van kávé. Ha gondolja, indulhatunk. Hamarosan virrad - mondta, és amikor Kate egyetértően bólintott, csak intett az overallos szerelőnek, hogy nyithatja a hangárt.

Néhány perc múlva a futómű kerekei elszakadtak a kifutópálya betonjától, és abban a pillanatban, amikor a levegőbe emelkedtek, a látóhatár alól narancsos fénnyel tört utat magának a hajnali derengésbe az első napsugár. A fenséges látvány reménnyel töltötte el a nőt. Mintha a természet azt üzenné, a sötétséget felváltja a fény, a szenvedést a boldogság. 
Már dél felé járt, amikor harmadszor tankolták tele a kis gépet, és a kijelölt terület majdnem felét átvizsgálták, eredménytelenül. Amíg Bryan a gépet ellenőrizte, Kate a hangár árnyékában ült egy ládán, kortyolt egyet az ásványvízből, és a másik három repülőgépben ülők rádióbeszélgetését hallgatta. Egyikük sem tapasztalt semmi szokatlant, így csak a várható időjárásról osztották meg a véleményüket. Harry, a magas, szőke pilóta, aki Jordan gépét vezette, megpróbálta meggyőzni két újonc társát, hogy higgyenek az előrejelzésnek, de azok viccelődve leintették, nehogy felüljön már annak, hogy vihar készülődik a sivatagban, amikor az olyan ritka, mint a fehér holló. Harry egy darabig még próbálta óvatosságra inteni a két fiatal pilótát, aztán belátta, a szikrázó napsütés, és a néhány bárányfelhővel tarkított kék ég látványa valóban hihetetlenné teszi a vihar kitörését.
Beckett felnézett az égre. Semmi nem utalt arra, hogy zivatar lenne készülőben, de már minden nyugtalanította. Az idő volt a legnagyobb ellensége, nem hiányzott mellé még egy vihar is, ami lehetetlenné tenné a repülést!
- Igyekeznünk kell! - lépett mellé Bryan, és ő is az égre pillantott.
Kate figyelmét nem kerülte el a férfi aggódó tekintete.
- Lehetséges, hogy vihar lesz? - kérdezte elszoruló torokkal, és feszülten várta, hogy a pilóta válaszoljon. A férfi itt élte le az életét, jobban megbízott benne, mint a csalóka látványban és a meteorológusokban, de Bryan tétovázott, mintha nehezére esne kimondani, amit gondol.
- Nehéz megjósolni - szólalt meg hosszú hallgatás után anélkül, hogy Beckett szemébe nézett volna.
Kate dühösen felpattant, és a férfi elé állt, teste megfeszült, szemei szikrát szórtak.
- Ne ködösítsen! Arra van szükségem, hogy tisztán lássak, hogy fel tudjam mérni a lehetőségeinket!
Bryan nyelt egyet, aztán a nő haragoszöld szemébe nézett, és szomorúan megszólalt.
- Néhány óra múlva olyan égiháború lesz, amilyet még nem látott.