Változatok egy témára 7/38

 Az asszony lélekszakadva rohant az ajtóban álló alak felé. 

Castle ösztönösen ellökte magát a faltól, és megpróbált volna felállni, amikor meglátta, hogy a nő megtorpan a magas, erőteljes férfi előtt, aztán szemérmesen átöleli. Az író egy pillanatra megkönnyebbülten behunyta a szemét, és nagyot sóhajtva hátradőlt. Valószínűleg többet aludt, mint amennyinek érzékelte az időt, mert az ajtó nem volt sem kitámasztva a székkel, sem bereteszelve. Az asszony valószínűleg már rég kinyitotta, talán időnként ki is ment a kunyhó elé, és reménykedve várta a férjét.

Az ölelésből kibontakozó férfi beljebb lépett, így Castle már jól látta szikár alakját, hátul összekötött őszes-fekete haját, az asszonyéhoz hasonló sötét bőrét, és jellegzetes indián vonásait. A korát 50-60 évre becsülte, mivel az arcát mély ráncok barázdálták, bár izmai erőteljesen feszültek szálfaegyenes, büszke tartású testén. Az indián az ágy elé lépett, és élénk tekintetű sötétbarna szemével végigmérte az írót.

- Nem halott - állapította meg tört angolsággal. - Amikor megtalál, kicsi esély élni - mondta komoly, de barátságos tekintettel.

Castle megkönnyebbülten sóhajtott. Végre kommunikálni tud valakivel! Az asszony a férje mellé állt, és Castle-re mutatva valamit nagyon magyarázott, aztán erőteljesen gesztikulálva az ajtóra mutatott. A férfi összevonta a szemöldökét, mintha mérlegelné, milyen veszélyt jelenthet rájuk ez az idegen férfi.

- El kell jutnom a legközelebbi városba - szólalt meg Castle, mielőtt azt hinné az indián, hogy bajt hozhat a fejükre.

- Gyenge. Eszik, lesz erő. Én hoztam lovak, és elviszem város - jelentette ki, és anélkül, hogy további figyelemre méltatta volna Castle-t, mondott valamit a feleségének, aztán az ajtó felé indult, de egy pillanatra visszafordult. - Asszony meggyógyít kígyómarást – mondta, és kilépett a kunyhóból.

A nő egy tálat vett elő, amiben félpohárnyi, nem túl bizalomgerjesztő zöldes massza volt, olyan, amilyen a marás helyét fedte, amikor Castle magához tért. Hagyta, hogy az asszony segítsen neki lefeküdni. Most érezte meg, milyen gyenge. Amikor azonban a ráncos, barna kezek a slicce felé nyúltak, ijedten kapta el a nő csuklóját, és zavarában kínos mosolyra húzta a száját, mire az asszony csak megingatta a fejét, és türelmesen megvárta, amíg Castle átbujtatta a gombot a lyukon, és lehúzta a sliccét, majd megemelve a csípőjét, letolta a nadrágját. Sajnálkozva nézett a férfira, amikor annak eltorzult az arca a combjába hasító fájdalomtól. Megnyugtató hangon mondott valamit, aztán óvatosan bekente a seb környékét. Castle megállapította, hogy már egész tűrhetően néz ki a lába, nem olyan duzzadt és gyulladt, ennek ellenére igencsak jólesett a zöld kotyvalék okozta hűsítő érzés. Behunyta a szemét, és azon gondolkozott, mennyi időbe telhet, amíg megerősödik annyira, hogy lóra tudjon ülni. Érezte, hogy az asszony az arcára ken valamit, de mivel a saját szemével látta, hogy mit tett az égető napsugárzás érzékeny, fehér bőrével, megadóan hagyta. Magában elmosolyodott. Úgy nézhet ki, mintha egy kozmetikus arcpakolást tett volna rá! Ha így látnák meg a fiúk, biztosan élcelődnének rajta egy darabig. Ryan csak finoman, Espo azonban kajánul vigyorogva szekálná. Gondolatai elkalandoztak. Vajon találtak valami nyomot, ami elvezeti őket Tyson-hoz? Mindketten kitartóak és türelmesek, ha ezernyi adat átnézéséről van szó, ráadásul észrevesznek minden apró anomáliát, ami gyanús lehet. Tyson szavaiból tudta, hogy Kate az ő nyomát követte, és talán már nincs is messze tőle. Hirtelen egy bosszantó gondolat jutott eszébe, és dühösen a homlokára csapott, amitől a keze csupa krém lett. Az indián asszony mérgesen mondott neki valamit, és feddő tekintettel megcsóválta a fejét, majd egy ruhával letörölte a kezéről a fehér, aludttejes masszát.
- Nem hagytam üzenetet Beckett-nek a konténerben - nézett kétségbeesett tekintettel a nőre Castle, bár tudta, hogy az egy szavát sem érti. Nem értette, miért nem gondolt arra, hogy valami jelet hagyjon a nőnek, amivel tudathatja, hogy Tyson ott tartotta fogva, és valami utalást arra, hogy merre indult. A kábítószer hatása tompította el az elméjét, vagy a menekülési ösztön, amiért csak azon járt az esze, hogyan élheti túl a sivatagot, és hol találhat legközelebb embert ezen a kietlen vidéken? Vajon mit gondol Kate, ha megtalálja a konténert, de nem talál üzenetet? Hogy lehetett ilyen balga? Nagyot sóhajtott, de nem volt ideje tovább folytatni az önmarcangolást, mert az indián férfi lépett a kunyhóba. Ahogy nyílt az ajtó, Castle orrát enyhe füstszag csapta meg. A férfi kezében tartott tálra nézett, már sejtette, hogy valamit sütött a szabadban. Az indián a kezét nyújtotta, ő pedig engedelmesen elfogadta a segítséget, és felült. Az asszony vizet töltött egy pohárba, és a kezébe adta. Pár kortyot ivott csak, amikor a férfi elvette tőle a poharat, és az ölébe tette a tálat, amiben kör alakú sült hús darabok voltak. Az étel illata finom volt, színe pedig olyan fehér, mint a csirkehús, mégis gyanakodva szemlélte a furcsa alakú húsokat, és azon tűnődött, vajon milyen állatot lehet elejteni ezen a félsivatagos területen. Alighogy feltette magában a kérdést, már tudta is a választ! Megrázkódott a gondolatra! Fancsali képpel nézett az indiánra, majd a feleségére, miközben nagyot nyelt.

- Kígyó jó - mutatott a húsra a férfi, majd hogy meggyőzze Castle-t kivett egy darabot a tálból, és jóízűen megette.
Az író képzelete összerakta a kis húskarikákat, tarka mintás bőrt húzott rá, és tekergő mozgással ruházta fel. Egy pillanattal később szinte hallani vélte a farok szarupikkelyeinek csörgő hangját. A gyomra fordult egyet, és eltolta magától a tálat.
Az indián arca elkomorult. Néhány másodpercig szigorúan nézte a civilizált élethez szokott fehér férfit, aztán ellentmondást nem tűrőn visszatolta elé a tálat.
- Ember eszik húst. Hús ad erő. Ember elmenni városba.
Castle tudta, hogy az indiánnak igaza van. A hús kell ahhoz, hogy szervezete legyőzze a kígyóméreg és a kiszáradás okozta gyengeséget, és csak akkor tud elindulni, ha erőre kap. Megpróbálta legyőzni az undorát, és miközben felpillantott az indián szigorú arcára, egy darabot a szájába tett. A tudattól, hogy mi ér a nyelvéhez, öklendezni kezdett, de aztán megérezte a kellemes sült csirkemellre emlékeztető ízt, és elmúlt a hányingere. Lassan megforgatta szájában a falatot, majd megrágta és lenyelte. Az indián elégedetten elmosolyodott, amitől elmélyültek az arcát barázdáló hosszú ráncok, és megveregette az író vállát.
- Kígyó mar embert, rossz, halál. Ember enni kígyót, jó, erő - mondta meggyőződéssel.
Castle arra ugyan nem volt képes, hogy az összes húst megegye, de ahhoz képest, hogy néhány perce még elképzelhetetlennek tartotta, hogy akár csak hozzáérjen a sült kígyóhúshoz, elég sokat elfogyasztott. Azért a biztonság kedvéért ivott rá egy pohár vizet, hogy ne érezze az ízét, hátha a tudattól, hogy mit evett, újra hányingere lesz, és kijön belőle az egész. Ha legközelebb választhatok, a kukoricakására szavazok - gondolta.
- Ember pihen! - mutatott az indián az ágyra, Castle pedig engedelmesen lefeküdt, mint a szófogadó kisfiú, ha szigorú, de szerető apukája lefeküdni küldi.
Hiába próbált Kate-re, a megmenekülésére vagy arra gondolni, hogy Tyson mit tartogathat a számukra, mert a jóllakottság érzése, a zivatar utáni hőség, vagy egyszerűen csak a gyengeség hamar elnyomta, és mély, gyógyító álomba zuhant.

Beckett végignézett a helikopter átrendezett belsején. Az első ülések mögötti részt valóban úgy alakították ki, hogy alkalmas legyen egy sebesült kényelmes szállítására. Érezte, ahogy összeszorl a torka, és mintha egy mázsás kő nehezedne a mellkasára. Egy pillanatra látta a hordágyon fekvő írót, ahogy szomorúan rámosolyog, mintha örökre búcsúzna tőle, aztán erőtlenül becsukja a szemét. Kate megrázta a fejét, és egy pillanatra becsukta a szemét, így kényszerítette magát, hogy megszabaduljon a félelem szülte kínzó gondolattól. Beült Bryan mellé, aki már a műszaki adatokat ellenőrizte a gépen. Hálás volt a férfinak a kitartásáért, de főleg azért, mert mindig mindenre gondolt. Tekintete megállt az összekészített ennivalón, vízen, és a kávét melegen tartó termoszon. Ha megtaláljuk Castle-t, meg fogom neki köszönni a figyelmességét - gondolta. 
Bryan, mintha megérezte volna, hogy ő jár a nő fejében, felé nézett, és behízelgő mosollyal az arcán megszólalt.
- Higgyen a megérzésemben! Meg fogjuk találni - mondta magabiztosan. Kate nézte a jóképű férfi filmsztárszerű mosolyát, és annak ellenére, hogy teljes szívéből hinni akart a reményt adó szavakban, hirtelen rossz érzése támadt.