Amikor már elviselhetetlennek érezte a
feszültséget, hatalmas reccsenés hangja töltötte be a csarnokot, és Kate
döbbenten nézte az acélkeretből kiszakadó fém ajtó helyét, majd a
fegyverét előszegezve belépő Jordan Shaw ügynököt.
Látta, hogy a nő egy pillanatra rá néz, aztán veszély után kutatva járatja körbe tekintetét az üres épület minden zegzugán.
- Nincs itt - kiáltotta kétségbeesve az ügynök felé. - Segítsen Castle-nek!
Jordan még egyszer körbefuttatta tekintetét a raktáron, aztán intett a mögötte lépkedő John-nak, hogy a biztonság kedvéért nézzen körül, ő pedig fegyverét a pisztolytáskába téve a hozzá közelebb álló Beckett-hez rohant. A mellénye zsebéből elővett egy kést, kipattintotta a pengét, és egy határozott mozdulattal elvágta a nő nyakán feszülő zsinórt. Tekintetük egy pillanatra találkozott. Az ügynök szavak nélkül is kiolvasta a neonfényben zöldes árnyalatúvá váló szemekből a hitetlenséget, a megkönnyebbülést, a hálát, de mellette a félelmet is.
- Jól vagyok - mondta Kate a kimondatlan kérdésre, és folytatta volna, hogy ne vele foglalkozzon az ügynök, de mire levegőt vett, Jordan már Castle felé rohant.
Beckett bicegve eredt a nyomába. A férfi még mindig lehunyt szemekkel állt, ezért Kate ösztönösen szólítgatni kezdte.
- Castle! Nézz rám! Rick! Kérlek, tarts ki! - kiabálta, miközben rémülten látta, hogy Jordan elvágja a kötelet, és Castle még egy másodpercig mozdulatlanul áll, aztán izmai elernyednek, lábai összerogynak, és élettelenül zuhan a földre. - Neeeee! - ordította, mintha az előző órák összes félelme szakadt volna ki a tüdejéből.
Jordan próbálta megtartani a férfit, de csak az esést tudta csillapítani. Mire Beckett odaért, a nő mát kioldotta a bilincset, aztán a térdre rogyó nyomozó kezét is megszabadította a fémkarikáktól.
Kate nem érezte sem a combjában lüktető fájdalmat, sem elmerevedett vállízületének hasogatását. Minden fizikai fájdalmat elnyomott a rettegés, hogy az utolsó pillanatban veszíti el Rick-et. Nem hallotta az egymásnak jelzőszavakat kiabáló ügynököket, és a kintről behallatszó, egyre erősödő helikopterzúgást sem, csak a saját szívverésének dübörgését. Hátrasimította a férfi haját, aztán két tenyerébe fogta az arcát, mintha így akarná kényszeríteni, hogy kinyissa a szemét.
- Él - szólalt meg Jordan, és Kate csak most vette észre, hogy az ügynök Castle csuklóját fogja, és a pulzusát figyeli.
Egy pillanatra behunyta a szemét, és ma már másodszor adott hálát olyan égi hatalmaknak, akikben nem hitt, aztán újra végigsimított a férfi arcán, és közelebb hajolva hozzá, a nevét suttogta. Mereven figyelte a kezei között tartotta arcot, aztán pislantott egyet, hogy megbizonyosodjon arról, hogy jól lát, és valóban megrezzentek a férfi szempillái. Mindig szerette ezeket az átható tekintetű, beszédes kék szemeket, de még soha nem örült ennyire, hogy rá néznek.
Castle percekig egyensúlyozott az éberség és az öntudatlanság határán. Minden idegszálával arra összpontosított, hogy össze ne essen, de érezte, hogy egyre jobban közeledik az az idő, amikor a teste feladja a küzdelmet. Hallotta, hogy Kate kiabál, de képtelen volt kinyitni a szemét. A vékony zsinór mélyen a nyakába vágott, és az oxigénhiánytól kezdett eltompulni az agya, aztán amikor a szorítás megszűnt, izmai megkönnyebbülten ernyedtek el. Érezte, hogy zuhan, de nem volt ereje tenni ellene. Egy percre elnyelte a sötétség, de aztán egy semmihez nem hasonlító érzés az arcán, és egy összetéveszthetetlen suttogás tört utat a feketeségbe, és kinyitotta a szemét. Csak nézte a gyönyörű arcot, a könnytől csillogó, csodálatos szemeket, és elmosolyodott. Abban a pillanatban Kate fölé hajolt, és átkarolva a nyakát, szorosan magához ölelte. Hosszú másodpercekig szinte kapaszkodtak egymásba, mintha soha nem akarnák elengedni a másikat.
- Látod, Kate ... vannak ... csodák - szólalt meg rekedt hangon, nehézkesen ejtve a szavakat Castle.
A nő elmosolyodott, egy kicsit engedett az ölelésen, és finoman megcsókolta.
- Nagyszerű barátaink vannak, Castle! - mondta anélkül, hogy megcáfolta volna az író kijelentését, és hálásan a mellé guggoló Shaw ügynökre pillantott.
- Örülök, hogy időben érkeztünk - mosolygott rájuk Jordan. - Mindjárt leszáll a helikopter, és jön az orvos - mondta biztatón, aztán kérdőn Beckett-re nézett, aki azonnal tudta, mire kíváncsi az ügynök.
- Tyson itt volt - komorodott el a nyomozó arca, miközben kibontakozott az ölelésből. - Halálra ítélt bennünket, és végig akarta nézni - intett fejével a fölöttük levő kamera felé - és most már tudja, hogy túléltük. Bryan Quinn helikopterével ment el, talán lehet követni.
Jordan elgondolkodva vonta össze a szemöldökét, miközben az acél áthidalón rájuk szegeződő kamerára nézett.
- Már ráállítottam az embereimet, de a radarszint alatt repül - mondta, és mutatóujját egy pillanatra a szája elé tette, jelezve, hogy egyelőre nem akar többet mondani, hátha nemcsak látja, de hallja is őket Tyson.
Beckett bólintott, aztán újra Castle felé fordult. A férfi még mindig halvány mosollyal az arcán, furcsán csillogó szemekkel nézett rá. Még soha nem látta ezt a tekintetet, de pontosan tudta, mit fejez ki, hiszen ugyanazt érezte, mint Rick. Elárasztotta a boldog megkönnyebbülés, de a lelke mélyén ott maradt a soha el nem felejthető rettegés érzése. Soha többé nem akarta átélni azt, amit az utóbbi órában!
- Nagyon fáj? - szólalt meg együtt érzőn Castle, miközben tekintete Kate véráztatta farmerjára vándorolt. Meg akart győződni a sérülés súlyosságáról, ezért megpróbált felülni, de a nő a vállára tette a tenyerét, és határozottan visszanyomta.
- Nono! Maradj csak fekve! Az előbb még halálra rémítettél. Fáj-e? - nézett a combján szétszakadt farmerra, és az anyag alatt levő sebre. - Most, hogy kérdezed ... eléggé fáj, de nem veszélyes, csak izmot ért, és már a vérzés is csökkent.
- Jó. Az jó - csukta be a szemét megkönnyebbülten a férfi, de a következő pillanatban már ki is nyitotta, mert dobogó bakancsok zaja ütötte meg a fülét. A kiszakított ajtó helyén egy csapat kommandós rohant a csarnokba, mögöttük pedig két, orvosi táskát szorongató férfi sietett feléjük.
Mint egy jól működő gépezet elemei, úgy tette mindenki a feladatát. Amíg a kommandósok biztosították a helyszínt, az ügynökök mindent lefotóztak, rádión értesítették a helyszínelők vezetőjét a helyszín koordinátáiról, Jordan Shaw előzetes jelentést tett a felettesének, az orvosok pedig megkezdték a két sérült ellátását.
- Jordan! - szólt Kate a telefonáló ügynöknek, aki éppen Gates kapitányt értesítette az akció sikeréről. A nő felé fordult, és kérdőn felhúzta a szemöldökét.
- Szóljanak Martha-nak, Alexis-nek és Apának! - kérte Beckett, miközben fájdalom suhant át az arcán, ahogy az orvos kötést helyezett a sebre.
Jordan mosolyogva bólintott, és már továbbította is az üzenetet Gates kapitánynak.
Kate látta az arcán, hogy az ügynök a vonal másik végén levők kérdéseire figyel, aztán tüzetesen végigméri először őt, aztán Castle-t, valamint a két orvos reakcióit.
- Beckett nyomozó comblövést kapott. A golyó nem ért csontot, de még az izomban van, ezért egy műtét vár rá a phoenix-i kórházban. Mr. Castle ... nos ... egy perc, és visszahívom - mondta a készülékbe, mivel most szembesült azzal, hogy tulajdonképpen nem is tudja, mi történt a férfival.
- Dr. Baker, tudna egy rövid tájékoztatást adni? - fordult a Castle-t vizsgáló orvoshoz, aki éppen a fonendoszkópját vette ki a füléből, és akasztotta a nyakába. Az író kigombolt inge láttatni engedte gyorsan emelkedő-süllyedő mellkasát, ami szapora légzésre utalt, nadrágja térdig le volt húzva, így láthatta a furcsa sebet, ami körül szinte lángoltak a gyulladt, megdagadt szövetek, de Jordan-nak elképzelése sem volt, mi okozott ilyen sérülést.
- Kiszáradás, napégés, kimerültség, de ami veszélyesebb, megmarta egy csörgőkígyó - nézett fel az orvos.
- Kígyó? - ütközött meg Jordan az információn. - Túlélt egy kígyómarást?
- Beadott magának valami ismeretlen eredetű ellenanyagot, ami segített közömbösíteni a mérget, de valószínűleg nem specifikus volt a szérum, ezért nagyon szapora a pulzusa és a légzése, és a sebe is elég csúnya.
- Felépül? - kérdezte hang nélkül, csak az ajkával formálva a hangokat a nő, hogy Castle ne hallja meg a kérdést, mire az orvos elnevette magát.
- Nézzen rá! Azon veszekszik velem, hogy miért kellett lehúznia a nadrágját, amikor Beckett nyomozó lábáról levágta a farmert a kolléga.
- Nem is örül, hogy megmentik a drága esküvői öltönynadrágot? Pedig lehet, hogy eljön még a nap, amikor szüksége lesz rá, Beckett nyomozónak viszont biztosan nem kell egy lyukas farmer - nevette el magát Jordan is.
- Egy tűt is belém akar szúrni - szólalt meg durcás arccal az író, és nyelt egy nagyot a gondolatra.
- Ja, és hadakozik az infúzió ellen - csóválta meg értetlenül a fejét az orvos.
Jordan Shaw bekapcsolta a rádiót, és összeköttetést kért Gates kapitánnyal.
- Mr. Castle-t megviselte a sivatag, legyőzött egy csörgőkígyó marást, de szégyenlős, fél a tűszúrástól, és ellenkezik az orvossal - mondta a készülékbe, miközben mosolyogva figyelte, ahogy Kate, bekötött combbal a férfi mellé ül, bátorítón megfogja a kezét, és tekintetével fogva tartja, amíg az orvos a vénába vezeti a tűt.
Egy óra múlva a phoenix-i Szent József Kórház traumatológiáján átvették az FBI orvosaitól a két beteget.
- Várjon! - állította meg Castle az ápolót, aki éppen beakarta tolni az egyik vizsgálóba. - Kate! - fordult hátra aggódó tekintettel, hogy láthassa a nőt, akit mögötte toltak a műtő felé.
- Minden rendben lesz, Rick - mosolygott megnyugtatón rá a nő. - Vigyázni fognak rád.
- De én nem magam miatt aggódom! - ütközött meg a válaszon a férfi felháborodva, de a következő pillanatban meglátta Kate incselkedő mosolyát és a szemében megcsillanó huncut fényt, és elmosolyodott.
A nyugtatótól egy kissé kábán feküdt a kétágyas szoba ablak felőli ágyán. Az érzéstelenítő még jótékonyan védte a fájdalomtól, mégsem tudott pihenni. Egyre idegesebben pillantott az órájára. Túl sok idő telt el azóta, hogy kivették a golyót a combjából és összevarrták a sebet, majd betolták a szobába. Hiába érdeklődött Castle felől, a nővér eleinte mindig azt válaszolta, hogy még folynak a vizsgálatok, később pedig, hogy bevitték a műtőbe, de többet nem tud. A félelem lassan újra belé költözött. Úgy érezte, elviselhetetlen a tétlen várakozás, ezért vett egy nagy levegőt, és lassan leszállt az ágyról. Bizonytalanul próbálta megtartani az egyensúlyát ép lábán, és a hóna alá fogott mankókon, amit a nővér azért támasztott az ágyához, hogy ki tudjon menni a mosdóba. Lassú, óvatos léptekkel elérte az ajtót, és éppen le akarta nyomni a kilincset, amikor a folyosóról beszűrődő hangok megállásra késztették a mozdulatát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése