Változatok egy témára 7/48

A pillanat úgy tört darabokra egy villanásnyi idő alatt, mint az elpattanó tükör apró, fénylő szilánkjai, amikor meghallották a távolból beszűrődő, közeledő motorzúgást.

Nem szóltak egy szót sem. Nem mondták ki, hogy ennyi volt, itt az idő.  Tehetetlenül várták, hogy Tyson kamionjai a raktárhoz érjenek, és felhúzzák az egyik, vagy mindkettő kaput, miközben csak nézték egymást. Tekintetük mélyén ott bujkáltak kavargó érzelmeik, de mindet elnyomta a végtelen szerelem érzése, ami megváltoztatta az életüket.

A motorzaj egyre hangosabb dübörgése jelezte, hogy a kamionok megállíthatatlanul közelednek feléjük.

- Vágjon eléjük, és jelezzen, hogy álljanak meg! - utasította Shaw ügynök a mellette ülő férfit, amikor a két, közvetlenül egymás mögött haladó kamion nyomába értek.

Már csak egy mérföldre voltak a raktártól, ezért fontos volt, hogy minél előbb kiderítsék, ki küldte a monstrumokat a kietlen területre, és milyen megbízatásuk van. Néhány percnyi erőszakos dudálás és villogtatás után végre megállt a két jármű. A két sofőr szitkozódva húzta le az ablakot, de amikor meglátták a terepjáróból kiszálló, FBI feliratú mellényben feléjük közeledő két alakot, elcsendesedtek.

Jordan-nak csak néhány percében telt, hogy megtudja, amire kíváncsi volt. A két mexikói sofőr semmit nem tudott a megrendelőről, ők csak egy szokatlan feladatot teljesítettek jó pénzért, az üzletet a főnökük kötötte. Semmi más dolguk nem volt, mint hogy járjanak be a kamionokkal a raktár üres csarnokába, a többi utasítást ott kapták volna.

Jordan fogta a rádiót, hogy megtudja, hol járnak az emberei, és elindultak-e a helikopterek a raktárhoz, aztán utasította a két kamionsofőrt, hogy kövessék a terepjárójukat, és útnak indultak. Nem akarta megkockáztatni, hogy ha Tyson figyeli a kamionokat, gyanút fogjon.

Hadd higgye, hogy minden a tervei szerint halad!

A csillagok fénye messziről megvilágította a hegy méretű sziklatömböt, ami mögött a raktár épülete rejtőzött. Mire megkerülték, Jordan jólesően nyugtázta, hogy a másik FBI-os terepjáró fényei is feltűntek a távolban. Nem akart a kommandósokra várni, de szeretett volna körülnézni, ezért biztonságosabbnak látta, ha legalább négyen vannak. Lassítottak a tempón, hogy társai beérjék, és felsorakozzanak a kamionok mögé.

A kamionok motorjának dübörgése szinte rezegtette a csarnok acéllemez falait, aztán hirtelen elhallgattak. A csend még soha nem volt ilyen félelmetes. Érezték, ahogy felgyorsul a szívverésük, kapkodóvá válik a légzésük. Tekintetükben megjelent a rettegés. Nem a haláltól féltek, hanem attól, hogy a szemük láttára hal meg az az ember, aki nélkül nem tudják elképzelni az életüket, attól, hogy látják a szenvedését, és ahogy a fény kihuny a tekintetéből.

- Kate, én ... - szólalt meg elszorult torokkal, rekedtes hangon a férfi.

- Ne, Rick! Nem kell semmit mondanod! - vágott közbe a nő, mire Castle halvány mosolyra húzta a száját, és az jutott eszébe, hányszor mondta neki Kate, hogy sokat beszél.

Tekintetük olyan erővel kapaszkodott a másikéba, mintha örökre őrizni akarnák ezt a pillanatot, és nem akarnák, hogy valaha is vége szakadjon. Az idegőrlő várakozásban óráknak tűntek a percek, és ahogy telt az idő, egyre nőtt bennük a feszültség és a félelem. Egy idő után a várakozást felváltotta bennük a gyanakvás. A kapuk mozdulatlanul álltak. 

- Hallottad? - ráncolta össze a szemöldökét Beckett. Nem vette le a szemét a férfiról, de látszott rajta, hogy erősen koncentrál egy apró, alig hallható neszre. 

Castle nagyokat pislogott, és miközben minden erejével azon volt, hogy feszülésre kényszerítse remegő lábizmait, figyelmét egy alig észrevehető mozgás vonta el Kate-ről.

- Az ... az ajtó - nyögte erőtlenül, és a nő mögötti személybejáró ajtóra szegezte a tekintetét. 

Beckett óvatosan megfordult. A fém ajtó, amin keresztül Tyson elhagyta a raktárt, a mellette magasodó hatalmas kapun túl volt, de így is látta, hogy valaki lassan lenyomja a kilincset, aztán mivel az ajtó nem nyílik, elengedi. Egy pillanat alatt cikázni kezdtek a gondolatai. Ha a kamionos sofőrjei nem tudják, milyen céllal küldte őket ide a megrendelőjük, talán esélyük van a megmenekülésre, ha meghallják, hogy idebenn vannak, ezért torkaszakadtából kiabálni kezdett.

Shaw ügynök elengedte a kilincset, és fülét az ajtóra tapasztotta, bár látta, hogy az épületet vastagon beborították hőszigetelő anyaggal, hogy megvédjék a benn levő árut a kinti hőségtől. Mivel semmi neszt nem hallott, a csarnok magasan levő ablakaira nézett. Amikor megkerülték a sziklát, először a keskeny ablakokon kiszűrődő fényt pillantotta meg, és csak később rajzolódott ki a hatalmas csarnok alakja. Azon töprengett, hogyan nézhetne be az épületbe anélkül, hogy észrevennék, mivel nem szeretett volna belefutni egy hívatlan látogatóknak állított csapdába. Az ajtó zárva volt, az ablakok pedig túl magasan ahhoz, hogy benézzenek rajta. Az egyik ügynök, John Forman lépett hozzá, kezében egy elektromos kapunyitó távirányítóját tartotta.

- Az egyik sofőr szólt, hogy mindketten kaptak távirányítót a kapukhoz - mondta, miközben meglóbálta a kulcstartón lógó kis eszközt.

Jordan néhány másodpercig latolgatta a lehetőségeket, aztán megrázta a fejét.

- Nem - jelentette ki határozottan, miközben élénk tekintetű kék szemével a társára nézett. - Tyson azt akarta, hogy a sofőrök nyissák ki a kapukat, és járjanak be az épületbe. Biztos, hogy volt valami célja ezzel. Amíg nem tudom, mi vár ránk ott benn, nem nyitjuk ki a kaput. 

- A kommandósok hoznak üvegszálas kamerát. Ha találunk egy kis rést, észrevétlenül bedughatjuk, és láthatjuk, mi van benn - bólintott egyetértően a férfi, de meglepetésére Shaw ügynök megrázta a fejét.

- Még legalább háromnegyed óra, mire ideérnek. Kell valami, amin feljuthatunk az ablakokhoz - nézett a magasba. - Járjanak körbe, hátha találnak egy létrát! - adta ki az utasítást, aztán bekapcsolta a zseblámpáját, és a fénycsóvát végigjáratva a falon és az épület melletti területen, elindult. Hallotta, hogy a férfi továbbítja a parancsot, aztán szaporázva a lépteit, követi. Már  a raktár túlsó oldalán jártak, és kezdte feladni a reményt, hogy valami eszközre bukkannak, amikor a zseblámpa fénye átsuhant egy falra szerelt létrán, ami két ablak között a lapos tetőre vezetett. Gondolkodás nélkül megmarkolta a fémet, és elindult felfelé. A tető alá érve látta, hogy az ablak mindkét oldalon túl messze van, de azt is, hogy a nyílások nagyon közel vannak a tetőhöz.

- Hozzon kötelet, és jöjjön utánam! Siessen! - szólt hátra a lenn ácsorgó ügynöknek, aztán tovább ment. A tetőre érve körbenézett. Egy kiszögellést keresett, amihez rögzítheti a kötelet, de a szellőző kivezetője volt az egyetlen, ami megfelelt volna a céljainak, de túl messze volt a peremtől. Türelmetlenül nézett a létra felé, de már meg is látta a lihegő férfit, ahogy feltornázza magát a tetőre, vállán keresztbe vetett kötéllel.

- Áthajolok a peremen, hogy be tudjak nézni az ablakon - adott magyarázatot, aztán nem törődve a férfi megrökönyödött ábrázatával, a derekára kötötte a kötele, a másik végét pedig az ügynök kezébe nyomta, majd hasra feküdt a tető szélénél. - Tekerje a derekára és a karjára, és tartson meg! - mondta erélyesen, aztán lágyabban hozzátette: - John! Ha lehet, ne engedje el!

- Shaw ügynök nem hiszem, hogy ... - kezdte a férfi, de a nő a szavába vágott.

- Csinálja, amit mondtam! - csattant a hangja parancsolón az éjszakai csendben, mire az ügynök fejcsóválva engedelmeskedett.

Amikor érezte, hogy a kötél megfeszül, Jordan kijjebb tolta magát a peremnél. Óvatosan előre hajolt. Próbálta a kezével is megtámasztani magát, miközben felmérte a távolságot. Ha szerencséje lesz, mire a csípője a tető széléhez ér, be fog látni az ablakon. Érezte, hogy a kötél megfeszül, és szinte látta maga előtt, ahogy John testén megfeszülnek az évek alatt méretesre épített csupa erő izomkötegek, pedig még csak a derekánál volt a perem. Még néhány centiméter, és belát a csarnokba! 

Nem tudta, mire is számított, de hogy nem arra, ami a szeme elé tárult, abban biztos volt. Első döbbenetében nyelt egyet. Hát megtalálták Castle-t, na de hogyan! Feltételezte, hogy Tyson segített abban, hogy Beckett megtalálja az írót, csak azért, hogy mindkettőjüket csapdába ejtse. Másodpercekig nézte a két kikötözött embert, mire felfogta, mi tartja őket fogva, és már értette, miért kellett volna felhúzni a sofőröknek a kapukat. Vett egy nagy levegőt, megpróbálta elszakítani tekintetét a két fogolyról, és tüzetesen végignézett a csarnokon. Nem látott semmi gyanúsat. Nem hallotta, de látta, hogy Beckett kétségbeesett arccal, teljes erejéből kiabál, ezért feltételezte, hogy nincs rajtuk kívül senki a raktárban.

- Húzzon fel! - szólt hátra John-nak!

Öt perc múlva már az személybejáró fém ajtajánál álltak, és az egyik kamionból szerzett jókora pajszerral próbálták kifeszíteni az ajtót, de az acéllemez nem engedett.

- Kössünk rá egy vontatókötelet, és húzassuk ki az egyik kocsival - szólalt meg John, és büszkén állapította meg, hogy főnöke rövid idő alatt másodszor néz rá elégedetten.

Kate úgy érezte, hogy a kiabálástól kidagadó erekbe egyre jobban belevág a nyakán levő zsinór. Nem tudta mire vélni a túl régóta tartó csendet. Abbahagyta a kiabálást, ami teljesen elvonta a figyelmét a hallgatagon álló Castle-ről. A férfira nézett, és a félelem újra elárasztotta az egész testét.

- Rick! Kérlek, nézz rám! - kiáltott rémülten felé, mert Castle állt ugyan, de csukva voltak a szemei.

Hirtelen nem tudta, hogy a mellkasában zakatoló szíve dübörgését hallja-e, vagy odakinn újra elindították egy jármű motorját. Lélegzetvisszafojtva meredt hol az egyik, hol a másik kapura. Ha beindították a kamiont, akkor az egyik kaput is fel fogják húzni! Amikor már elviselhetetlennek érezte a feszültséget, hatalmas reccsenés hangja töltötte be a csarnokot, és Kate döbbenten nézte az acélkeretből kiszakadó fém ajtó helyét, majd a fegyverét előszegezve belépő Jordan Shaw ügynököt.