Tekintetük találkozott, és másodpercekig csak néztek egymásra hallgatagon. Mit is mondhattak volna ebben a helyzetben?
- Tudsz állni? - törte meg a csendet Castle aggódó hangja, miközben a lassan sötétbe burkolózó csarnok félhomályában próbálta kivenni, mennyire súlyos Kate sérülése.
- Igen. Jobban fáj, mint amilyen súlyos - mondta erőlködve a nő, mivel még nem heverte ki a torka az előbbi pillanatot, amikor megfeszült a nyakán a hurok. - Nem ért csontot, de bennmaradt az izomban a golyó. És te? - kérdezte most ő féltőn a férfit. Miután legyőzte a meglepetés és a fájdalom okozta sokkot, tudatosult benne, hogy Castle-nek nemrég még az is nagy nehézséget okozott, hogy felálljon, azóta pedig a járás megviselhette legyengült testét. Ki tudja, mennyi ideig bír állni?
- Én? Nézz rám! - mosolyodott el. Nem akarta, hogy Kate jobban féljen, mint amit az egyébként kilátástalan helyzetük előidéz. - Amikor a lövés eldördült, kaptam egy jó adag adrenalinbombát - próbálta magabiztosan kimondani a szavakat.
Néhány másodpercig érezte magán a nő gyanakvóan kutató tekintetét, de állta a szemkontaktust. Amikor látta, hogy Kate arcán ellágyulnak az addig feszült vonások, és valamennyire megnyugszik, lassan forgatni kezdte a fejét, hogy feltérképezze a szerkezetet, ami fogva tartja őket. Beckett követte a mozdulatot a szemével, miközben arra gondolt, milyen nagyszerű tulajdonsága a férfinak, hogy soha nem adja fel, és addig, amíg bármilyen kicsi esély van az életben maradásra, a szabadulás megoldásán jár az esze.
- Hm .. hallotta meg az író jellegzetes hümmögését, ami azt jelezte, valamilyen megállapításra jutott.
- Mit találtál? - pillantott rá reménykedve Kate, mivel ő esélyt sem látott arra, hogy hátrabilincselt kézzel megszabadulhassanak a nyakukra feszülő kötéltől.
- Hát, egyelőre csak azt látom, hogy a csigaszerkezet úgy működik, hogy ha összeesem, akkor a kötél végén levő ellensúly húzza szorosra a hurkot a nyakamon, ha valaki felhúzza a kaput, akkor a kapu súlya teszi ugyanezt - mondta anélkül, hogy levette volna a szemét a drótokról és a csigákról.
- Szóval csak várnunk kell, hogy melyik lesz a nyerő, az ellensúly, vagy a kapu - jegyezte meg Kate cinikusan, és lemondóan elhúzta a száját, mire a férfi rosszallóan összevonta a szemöldökét, amiért a nő csak a rossz oldalát látja a dolognak, és nem bízik a sikerben.
- Valahogy meg kellene szabadulni ettől a zsinórtól - tekergette meg a nyakát Castle, aztán hátrébb próbált lépni. Abban reménykedett, ha az acéllemezzel burkolt falhoz tudja dörzsölni a nyakát, talán elszakíthatja a vékony, de annál erősebb hurkot, de a reménye hamar szertefoszlott, mivel az abban a pillanatban élesen a bőrébe vágott, mihelyt fél lépést hátrált.
Kate nézte a férfi elszánt, de eleve kudarcra ítélt próbálkozását, de közben egyre inkább úgy érezte, mintha beborítaná egy nehéz, sötét erő, ami nem engedi lélegezni, és reménykedni.
- Castle! - szólt a férfinak, de az továbbra is próbálta a nyakát forgatnia, és araszolni a fal felé, mintha nem is hallott volna. - Rick! - emelte fel a hangját Kate, mire Castle abbahagyta a próbálkozást, és a nő felé nézett.
- Valamit ki kell találnunk Kate! - mondta, de már nyoma sem volt arcán a bizakodásnak, tekintetében megjelent a hitetlenkedés, mintha nem akarná elfogadni, hogy nem tehet semmit.
- Castle, ez nem a MacGyver egyik epizódja, hogy valami furfangos ötlettel ki tudnánk szabadulni! Ez Tyson műve.
- Igen, de ...
- Nincs "de" Castle! - vágott a férfi szavába. - Hacsak valami csoda nem történik, akkor ... - akadt el a szava. Nem akarta, és nem is tudta kimondani, amit az esze diktált, hogy így vagy úgy, de Tyson terve sikerül, és egyikük hamarosan meghal.
A köztük levő távolság ellenére Kate pontosan látta, a férfi tekintetében tükröződő érzelmet, a reményvesztettséget. Castle másodpercekig hallgatott, aztán komoly hangon, egyenesen a nő szemébe nézve, megszólalt.
- Ugye hiszel a csodákban, Kate? - csillogtak a kék szemek kétségbeesetten, mintha az igenlő válasz lenne az egyetlen dolog, ami hitet adna neki.
Kate tétován hallgatott. Soha, semmiben nem tudott úgy hinni, mint Castle. Ő csak a saját erejében, a szerelmükben, a társai barátságában és kitartásában tudott hinni. A kézzelfogható, hétköznapi csodákban hitt, nem az olyanokban, ami megmenthetné őket ebből a helyzetből. Nyelt egyet, miközben érezte, hogy kiszárad a szája, és egy könnycsepp gördül le az arcán.
A csendet a kintről beszűrődő, először csak surrogó, aztán egyre erősödő zúgó hang törte meg, amikor Tyson beindította a helikoptert, és az egyre gyorsabban forgó rotor végül fülsiketítő hanggal a magasba emelte a gépet. Lassan halkult a zaj, míg végül teljesen eltűnt a messzeségben, és a két ember teljesen magára maradt.
- David! Van már valami eredmény? - szólt a rádióba türelmetlenül sürgetve a fiatal informatikus zsenit Jordan. Ennyi idő alatt a Pentagon első tűzfalán is áthatolt volna a fiú, most azonban késlekedik egy egyszerű információ megadásával. Bryan Quinn viselkedése, egyértelmű hazugsága Beckett rosszullétéről, a hirtelen támadt műszaki probléma túl gyanússá tette a férfit, ezért egyre nyugtalanabb lett. - Nehogy azt mondja, hogy nem tudja kideríteni, merre jár az a helikopter! - csattant most már erélyesen a hangja.
- A gép GPS-e ki van kapcsolva, de rákapcsolódtam a helyi légi irányítás radarrendszerére, de valószínűleg túl alacsonyan repül a gép, ezért a radar nem érzékeli - hallotta meg végre a fiú szégyenkező hangját, amitől Jordan-nak lelkiismeret-furdalása támadt, és már bánta, hogy olyan kemény volt vele. - Néhány percet kérek, és meg fogom találni. Már tudom, hogyan - bizonygatta a fiú meggyőződéssel, a nő pedig elmosolyodott.
- Jobb, ha erről én nem tudok, ugye? - kérdezte, aztán választ nem várva kinyomta a rádiót. - Induljunk vissza! Hamarosan teljesen besötétedik - szólt a kormánynál ülő ügynöknek, aztán idegesen végignézett a tájon. Kitartóan pásztázta a szürkületben félelmetes hangulatot árasztó terepet, hátha meglát valami apró, oda nem illő dolgot. A kisebb-nagyobb sziklák, mint sötét, rossz szándékú árnyak magasodtak ki a sík vidékből, a vörös kőzetek elvesztették életteli színüket, amitől olyan volt a fennsík, mint egy lakatlan holdbéli táj. Éppen arra gondolt, ha az írónak még egy éjszakát a sivatagban kell töltenie, minimálisra csökkennek az esélyeik, hogy élve megtalálják, amikor recsegni kezdett a rádiója. Anélkül szólt bele, hogy a távcsövet elvette volna a szeme elől.
- Shaw.
- Asszonyom, találtam valamit - hallotta meg David izgatott hangját. - Egy helikopter halad délre, de ez biztos, hogy nem az ő gépük. Úgy tudtam, nincs más helikopter a légtérben, csak az övék - fűzte hozzá.
- Milyen messze van tőlünk? - kérdezte Jordan, miközben oldalra fordult a terepjáróban, és déli irányba fordította a távcsövet.
- Legalább 100 mérföldre. Nem láthatja - mondta a fiú, mintha látta volna az ügynök mozdulatát, de alighogy kimondta a szavakat, dadogni kezdett. - Ho ... hova, de ... de ... hova lett?
- Mi történt David? - vette el szeme elől a távcsövet Jordan, és minden idegszálával a rádió hangjaira koncentrált.
- Az ismeretlen helikopter eltűnt a képről! Mintha a föld nyelte volna el - hallatszott a döbbenet a fiú hangjából.
Shaw ügynök összeszűkült szemekkel gondolkodott. Egyáltalán nem tetszett neki a kialakult helyzet. Hirtelen úgy érezte magát, mint az ügy elején, amikor sötétségben tapogatóztak. Kiindulópontot keresett.
- Most ne törődjön azzal a helikopterrel! Beckett-ték gépét találja meg! - szólalt meg egy percnyi töprengés után. Hallotta, hogy a háttérben olyan gyorsan üti a számítógép billentyűzetét David, mint a géppuskaropogás, de nem válaszolt az utasításra, ezért Jordan közelebb tartotta a rádiókészüléket, és megemelte a hangját. - David?
- Megvannak! - hallott egy elégedett, ugyanakkor megkönnyebbült sóhajt Jordan. Szinte látta maga előtt a vörös hajú fiatal informatikust, ahogy büszke mozdulattal tolja feljebb az orrán a szemüvegét. Egy pillanatra becsukta a szemét. Végre van valami eredmény! - Legalább 50 mérfölddel messzebb vannak a számukra kijelölt területnél, és nem mozognak - hadarta értetlenkedve a fiú, aztán bemondta a pontos koordinátákat.
- Szép munka volt David! - mondta őszintén dicsérve Jordan, de hallotta, hogy billentyűk megint észvesztő ütemben kattognak, és szinte biztos volt abban, hogy a fiú valamit kitalált, hogy új információhoz jusson. Csak egy percet kellett várnia.
- Tudom, hogy mit csinálnak! - hasított a csendbe David hangja büszkén. - Egy raktár töltőállomása mellett áll a gép. Gondolom kifogyott az üzemanyaguk.
- Látja őket? - csendült meglepetés a nő hangjában, mert a fiú úgy beszélt, mintha a valóságban látná a gépet, nem pedig valami elmosódott foltként egy radarképen.
- Hát, felcsatlakoztam egy katonai műholdra, és ...
- Ezt nem is hallottam! - vágott a lelkes magyarázatba Shaw ügynök erélyesen, de közben cinkosan összemosolygott a felé forduló sofőrrel.
- Szóval, elég jól rá tudok közelíteni ...
Jordan lélegzetvisszafojtva várt. Tudta, hogy David próbálja a legjobb képet kicsikarni a műholdas rendszerből.
- Egy ember jön ki a raktárból ... de ... de azt nem látom, hogy férfi, vagy nő. Valamit húz a gép felé ... Biztos, hogy tankol - mondta elégedetten.
Jordan kezdett megnyugodni. Talán csak túlfeszített idegrendszere játszik vele, és már ott is rémeket lát, ahol nincsenek is. Talán kifogyott a kerozin a gépből, és egy hozzájuk közelebbi töltőállomást kerestek, és egy műszaki hiba is bármikor előfordulhat. Egy ideig nyugtatta magát, de azt is tudta, hogy csak nagyon ritkán téved, amikor megállapítja valakiről, hogy hazudik. Márpedig Bryan Quinn hazudott.
- Beszáll a gépbe. Elindul - törte meg a várakozás csendjét David feszült hangja.
- Egy embert látott? - szűkült résnyire Jordan szeme.
- Igen, csak egyet. Beckett nyomozó talán a helikopterben maradt - keresett megoldást készségesen a fiú.
- Köszönöm David, de mi nem "talánok"-ra alapozunk. A nyomozást hagyja ránk! - szúrt oda Jordan éllel. - Nézze meg, merre megy a gép, aztán lépjen le a rendszerből, mielőtt a hadügy vagy a CIA kiszúrja, hogy betolakodójuk van!
- Ne féljen, eltüntetem a nyomaimat! - mondta önelégülten a fiú. - Tudja, hogy jó vagyok ebben!
Jordan egy sóhajtás kíséretében az égnek emelte a szemét, és áldotta az eszét, amiért egy pillanattal korábban nem dicsérte meg az elbizakodott fiút. Még csak az kellett volna duzzadó egójának!
Az órájára nézett, aztán az égen megjelenő első csillagokra. Rendszerezni próbálta az ismereteit. Túl sok apróság zavarta, de a kép nem állt össze. Bryan hazugsága Beckett rosszullétéről, az elromlott rádió, az, hogy nem térnek vissza a bázisra, elhagyták a keresésre kijelölt körzetüket, egy ember a töltőállomásnál ... mind, mind apróságok voltak, mégsem hagyták nyugodni. Aztán hirtelen rájött, hogy miért. Beckett nyomozó még egy ilyen kiélezett helyzetben sem hozna olyan ésszerűtlen döntést, hogy rossz rádióval, sötétben keressék Castle-t olyan helyen, ami messze esett attól a helytől, ahol a férfi lehetett. Gondolkodott. Nem akart a megérzéseire, és néhány gyanús dologra alapozva meggondolatlan döntést hozni.
Ryan megdörzsölte a szemét. Abban reménykedett, hogy el tudja tüntetni a kialvatlanság okozta homályt, ami minduntalan a szemére telepedett. Belekortyolt a sokadik pohár kávéba, egy pillanatra ráfeledkezett az éppen nyújtózkodó Javi-ra, aztán nagyokat pislogva újra a monitoron sorakozó adatokra nézett. Már vagy negyed órája próbálta követni az egyik kifizetés útját. Megtalálta a céget, akitől Tyson bérelt valamit, de egyszerűen nem akadt a nyomára. Hirtelen gondolt egyet, és megnyitotta az elmúlt két hétben megszüntetett cégek listáját. Tágra nyílt a szemmel nézte a nevet, és kétszer is átfuttatta a tekintetét a néven, hogy biztos legyen benne, hogy jól lát. A raktározással foglalkozó vállalatot csőd miatt felszámolták, és egy másik cég felvásárolta, ezért már más néven szerepelt a nyilvántartásban, mint amilyen névre Tyson pénze érkezett. Végignézte a vállalat telephelyeit, aztán amikor meglátta a Phoenix-től 40 mérföldre levő, eldugott raktár koordinátáit, nyelt egyet. Kinyomtatta az oldalt, és zakatoló szívvel, csillogó szemekkel Javi elé tette az iratot.
- Az hiszem, megtaláltam - mondta visszafogott büszkeséggel az árulkodó címre mutatva.
Espo néhány másodpercig a papírra nézett, aztán örömteli mosolyra húzódott a szája, felugrott, és Ryan vállára csapott.
- Megtaláltad, haver! Gates-t megüti a guta, hogy nem neki sikerült! - vigyorodott el kajánul.
- Miért üt meg a guta, Esposito nyomozó? - hallották meg a kapitány hangját.
Ijedten fordultak az irodája ajtajában álló nő felé, és míg Espo ártatlan arccal a nő szemébe nézet, Ryan zavartan a kezébe adta a kinyomtatott lapot.
Gates feljebb nyomta orrára csúszott szemüvegét, néhány percig figyelmesen olvasta a cégadatokat, aztán elismerően Ryan-re nézett, és bólintott.
- Hívom Shaw ügynököt! - mondta, és belépett az irodájába.
- David! Van már valami eredmény? - szólt a rádióba türelmetlenül sürgetve a fiatal informatikus zsenit Jordan. Ennyi idő alatt a Pentagon első tűzfalán is áthatolt volna a fiú, most azonban késlekedik egy egyszerű információ megadásával. Bryan Quinn viselkedése, egyértelmű hazugsága Beckett rosszullétéről, a hirtelen támadt műszaki probléma túl gyanússá tette a férfit, ezért egyre nyugtalanabb lett. - Nehogy azt mondja, hogy nem tudja kideríteni, merre jár az a helikopter! - csattant most már erélyesen a hangja.
- A gép GPS-e ki van kapcsolva, de rákapcsolódtam a helyi légi irányítás radarrendszerére, de valószínűleg túl alacsonyan repül a gép, ezért a radar nem érzékeli - hallotta meg végre a fiú szégyenkező hangját, amitől Jordan-nak lelkiismeret-furdalása támadt, és már bánta, hogy olyan kemény volt vele. - Néhány percet kérek, és meg fogom találni. Már tudom, hogyan - bizonygatta a fiú meggyőződéssel, a nő pedig elmosolyodott.
- Jobb, ha erről én nem tudok, ugye? - kérdezte, aztán választ nem várva kinyomta a rádiót. - Induljunk vissza! Hamarosan teljesen besötétedik - szólt a kormánynál ülő ügynöknek, aztán idegesen végignézett a tájon. Kitartóan pásztázta a szürkületben félelmetes hangulatot árasztó terepet, hátha meglát valami apró, oda nem illő dolgot. A kisebb-nagyobb sziklák, mint sötét, rossz szándékú árnyak magasodtak ki a sík vidékből, a vörös kőzetek elvesztették életteli színüket, amitől olyan volt a fennsík, mint egy lakatlan holdbéli táj. Éppen arra gondolt, ha az írónak még egy éjszakát a sivatagban kell töltenie, minimálisra csökkennek az esélyeik, hogy élve megtalálják, amikor recsegni kezdett a rádiója. Anélkül szólt bele, hogy a távcsövet elvette volna a szeme elől.
- Shaw.
- Asszonyom, találtam valamit - hallotta meg David izgatott hangját. - Egy helikopter halad délre, de ez biztos, hogy nem az ő gépük. Úgy tudtam, nincs más helikopter a légtérben, csak az övék - fűzte hozzá.
- Milyen messze van tőlünk? - kérdezte Jordan, miközben oldalra fordult a terepjáróban, és déli irányba fordította a távcsövet.
- Legalább 100 mérföldre. Nem láthatja - mondta a fiú, mintha látta volna az ügynök mozdulatát, de alighogy kimondta a szavakat, dadogni kezdett. - Ho ... hova, de ... de ... hova lett?
- Mi történt David? - vette el szeme elől a távcsövet Jordan, és minden idegszálával a rádió hangjaira koncentrált.
- Az ismeretlen helikopter eltűnt a képről! Mintha a föld nyelte volna el - hallatszott a döbbenet a fiú hangjából.
Shaw ügynök összeszűkült szemekkel gondolkodott. Egyáltalán nem tetszett neki a kialakult helyzet. Hirtelen úgy érezte magát, mint az ügy elején, amikor sötétségben tapogatóztak. Kiindulópontot keresett.
- Most ne törődjön azzal a helikopterrel! Beckett-ték gépét találja meg! - szólalt meg egy percnyi töprengés után. Hallotta, hogy a háttérben olyan gyorsan üti a számítógép billentyűzetét David, mint a géppuskaropogás, de nem válaszolt az utasításra, ezért Jordan közelebb tartotta a rádiókészüléket, és megemelte a hangját. - David?
- Megvannak! - hallott egy elégedett, ugyanakkor megkönnyebbült sóhajt Jordan. Szinte látta maga előtt a vörös hajú fiatal informatikust, ahogy büszke mozdulattal tolja feljebb az orrán a szemüvegét. Egy pillanatra becsukta a szemét. Végre van valami eredmény! - Legalább 50 mérfölddel messzebb vannak a számukra kijelölt területnél, és nem mozognak - hadarta értetlenkedve a fiú, aztán bemondta a pontos koordinátákat.
- Szép munka volt David! - mondta őszintén dicsérve Jordan, de hallotta, hogy billentyűk megint észvesztő ütemben kattognak, és szinte biztos volt abban, hogy a fiú valamit kitalált, hogy új információhoz jusson. Csak egy percet kellett várnia.
- Tudom, hogy mit csinálnak! - hasított a csendbe David hangja büszkén. - Egy raktár töltőállomása mellett áll a gép. Gondolom kifogyott az üzemanyaguk.
- Látja őket? - csendült meglepetés a nő hangjában, mert a fiú úgy beszélt, mintha a valóságban látná a gépet, nem pedig valami elmosódott foltként egy radarképen.
- Hát, felcsatlakoztam egy katonai műholdra, és ...
- Ezt nem is hallottam! - vágott a lelkes magyarázatba Shaw ügynök erélyesen, de közben cinkosan összemosolygott a felé forduló sofőrrel.
- Szóval, elég jól rá tudok közelíteni ...
Jordan lélegzetvisszafojtva várt. Tudta, hogy David próbálja a legjobb képet kicsikarni a műholdas rendszerből.
- Egy ember jön ki a raktárból ... de ... de azt nem látom, hogy férfi, vagy nő. Valamit húz a gép felé ... Biztos, hogy tankol - mondta elégedetten.
Jordan kezdett megnyugodni. Talán csak túlfeszített idegrendszere játszik vele, és már ott is rémeket lát, ahol nincsenek is. Talán kifogyott a kerozin a gépből, és egy hozzájuk közelebbi töltőállomást kerestek, és egy műszaki hiba is bármikor előfordulhat. Egy ideig nyugtatta magát, de azt is tudta, hogy csak nagyon ritkán téved, amikor megállapítja valakiről, hogy hazudik. Márpedig Bryan Quinn hazudott.
- Beszáll a gépbe. Elindul - törte meg a várakozás csendjét David feszült hangja.
- Egy embert látott? - szűkült résnyire Jordan szeme.
- Igen, csak egyet. Beckett nyomozó talán a helikopterben maradt - keresett megoldást készségesen a fiú.
- Köszönöm David, de mi nem "talánok"-ra alapozunk. A nyomozást hagyja ránk! - szúrt oda Jordan éllel. - Nézze meg, merre megy a gép, aztán lépjen le a rendszerből, mielőtt a hadügy vagy a CIA kiszúrja, hogy betolakodójuk van!
- Ne féljen, eltüntetem a nyomaimat! - mondta önelégülten a fiú. - Tudja, hogy jó vagyok ebben!
Jordan egy sóhajtás kíséretében az égnek emelte a szemét, és áldotta az eszét, amiért egy pillanattal korábban nem dicsérte meg az elbizakodott fiút. Még csak az kellett volna duzzadó egójának!
Az órájára nézett, aztán az égen megjelenő első csillagokra. Rendszerezni próbálta az ismereteit. Túl sok apróság zavarta, de a kép nem állt össze. Bryan hazugsága Beckett rosszullétéről, az elromlott rádió, az, hogy nem térnek vissza a bázisra, elhagyták a keresésre kijelölt körzetüket, egy ember a töltőállomásnál ... mind, mind apróságok voltak, mégsem hagyták nyugodni. Aztán hirtelen rájött, hogy miért. Beckett nyomozó még egy ilyen kiélezett helyzetben sem hozna olyan ésszerűtlen döntést, hogy rossz rádióval, sötétben keressék Castle-t olyan helyen, ami messze esett attól a helytől, ahol a férfi lehetett. Gondolkodott. Nem akart a megérzéseire, és néhány gyanús dologra alapozva meggondolatlan döntést hozni.
Ryan megdörzsölte a szemét. Abban reménykedett, hogy el tudja tüntetni a kialvatlanság okozta homályt, ami minduntalan a szemére telepedett. Belekortyolt a sokadik pohár kávéba, egy pillanatra ráfeledkezett az éppen nyújtózkodó Javi-ra, aztán nagyokat pislogva újra a monitoron sorakozó adatokra nézett. Már vagy negyed órája próbálta követni az egyik kifizetés útját. Megtalálta a céget, akitől Tyson bérelt valamit, de egyszerűen nem akadt a nyomára. Hirtelen gondolt egyet, és megnyitotta az elmúlt két hétben megszüntetett cégek listáját. Tágra nyílt a szemmel nézte a nevet, és kétszer is átfuttatta a tekintetét a néven, hogy biztos legyen benne, hogy jól lát. A raktározással foglalkozó vállalatot csőd miatt felszámolták, és egy másik cég felvásárolta, ezért már más néven szerepelt a nyilvántartásban, mint amilyen névre Tyson pénze érkezett. Végignézte a vállalat telephelyeit, aztán amikor meglátta a Phoenix-től 40 mérföldre levő, eldugott raktár koordinátáit, nyelt egyet. Kinyomtatta az oldalt, és zakatoló szívvel, csillogó szemekkel Javi elé tette az iratot.
- Az hiszem, megtaláltam - mondta visszafogott büszkeséggel az árulkodó címre mutatva.
Espo néhány másodpercig a papírra nézett, aztán örömteli mosolyra húzódott a szája, felugrott, és Ryan vállára csapott.
- Megtaláltad, haver! Gates-t megüti a guta, hogy nem neki sikerült! - vigyorodott el kajánul.
- Miért üt meg a guta, Esposito nyomozó? - hallották meg a kapitány hangját.
Ijedten fordultak az irodája ajtajában álló nő felé, és míg Espo ártatlan arccal a nő szemébe nézet, Ryan zavartan a kezébe adta a kinyomtatott lapot.
Gates feljebb nyomta orrára csúszott szemüvegét, néhány percig figyelmesen olvasta a cégadatokat, aztán elismerően Ryan-re nézett, és bólintott.
- Hívom Shaw ügynököt! - mondta, és belépett az irodájába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése