A sötétség újra húzta magához, aztán megérzett egy illatot, és egy finom, puha ajkat az övéhez érni.
Az édes érzés szétáradt a testében, mintha élettel töltötte volna meg. Ajka a mámorító érzésre szomjazva elnyílt, hogy minél többet fogadhasson magába. A csók megszakadt, és ő az érintés után áhítozva, kinyitotta a szemét. Az ablaktalan kunyhó félhomályától barna árnyalatban játszó, könnytől csillogó, gyönyörű szempár nézett rá. A tekintet tele volt szerelemmel, megkönnyebbüléssel és féltéssel.
- Kate - suttogta, mintha egy álomképhez beszélne. A tekintet fogva tartotta, és másodpercekig pislogás nélkül nézett a ragyogó szemekbe, aztán szinte itta magába a számára oly kedves, szabályos arc minden vonását. Becsukta a szemét. Olyan hihetetlennek tűnt az érzés és a látvány, hogy azt hitte, még mindig álmodik, vagy a képzelete játszik vele csalóka játékot.
- Rick! Minden rendben lesz, kicsim - hallotta tisztán Kate hangját, és érezte, ahogy a finom ujjak kisimítják a homlokába hulló hajszálakat.
- Hát nem álmodom - nyitotta ki újra a szemét, és elmosolyodott.
- Nem, nem álmodsz - hajolt fölé a nő, és gyengéden megcsókolta, aztán kissé hátrébb húzódva, most már kissé megnyugodva, szelíd mosollyal nézte az ébredező férfit. - Nem menekülsz meg ilyen könnyen az esküvőtől! - mondta finoman incselkedve.
A kapcsolatukra oly jellemző évődés oldotta a napok óta bennük levő feszültséget. A megnyugvás azonban egyikük számára sem tartott sokáig. A boldog megkönnyebbülés ellenére még mindig bennük volt a rettegés érzése, a férfiban azért, mert majdnem meghalt, a nőben pedig ezért, mert majdnem elvesztette azt az embert, akit a legmélyebb szerelemmel szeretett.
- Tyson játszik velünk - komorult el Castle arca.
- Tudom. El fogjuk kapni, Castle! - suhant át sötét árnyékként a félelem Kate arcán. Hinni akart a saját szavaiban, de azt is tudta, hogy kicsi az esélyük a sikerre. Tyson okos, előrelátó, precízen megtervezi minden lépését, ezért szinte hiba nélkül teljesíti a tervét. Szinte! Egy kicsi, apró hibát kell találniuk, hogy a nyomára bukkanjanak.
- Kate! Még tart a játék - mondta figyelmeztetőn a férfi. - Néhány órája itt volt. - Nézte a Kate arcán megjelenő döbbenetet, és szinte látta maga előtt, ahogy a nő végiggondolja a gyilkos logikáját, de azt is, hogy valami nem hagyja nyugodni.
- A terve szerint meg kellett volna halnod a sivatagban, mielőtt megtalállak - töprengett hangosan Kate. - Nem hagyott annyi nyomot, hogy időben ideérjek. Az, hogy ennyi időt kibírtál víz nélkül, túléltél egy kígyómarást, és megtaláltak az indiánok, az kisebb csoda. Ezzel Tyson nem számolt. Miért hagyott életben mégis, amikor idejött?
- Beckett! Ő mindennel számolt. Nyomkövetőt tett a zakómba, így mindig tudta, merre járok. Hagyott vizet a konténerben, egy kést, nagyítót, és ellenszérumot a kígyómarásra. Talán csak az indiánokat nem vette számításba, bár, ki tudja ... Azt akarta, hogy minél tovább éljek, és minél tovább kínozhasson bennünket - mondta lassan, a hőségben levegő után kapkodva Castle.
- Honnan tudod, hogy még nincs vége? - kutatta a férfi arcát összevont szemöldökkel Kate. Nem szerette volna, ha Castle élénk fantáziája valótlan félelmet ültet el a szívükben.
- Utalt rá. Egyértelműen utalt rá - ismételte meg nyomatékosabban a szavait Castle keserűen.
Beckett elgondolkodva nézett a magabiztosságot és aggodalmat sugárzó kék szemekbe, aztán végignézett a férfin.
- Fel tudsz kelni? - állt meg tekintete az író duzzadt, vörös combján, amit egy rászáradt massza borított. - A helikopterben van hordágy, idehozzuk, ha szükséges. Mielőbb kórházba kell kerülnöd!
- I-igen, fel tudok kelni - nyögte fájdalmas arccal Castle, miközben remegő karokkal próbálta ülő helyzetbe tornázni magát, a nő pedig átkarolva a vállát, segített neki. - Jól vagyok! Nem kell kórházba vinni - ellenkezett gyenge hangon, riadt tekintettel a férfi, mire Kate égnek emelte a szemét, és sóhajtott egyet.
- A kórház nem kérdés volt Castle, és nem képezi vita tárgyát - mondta szeretetteljes szigorral a farönköknek támaszkodó férfinak, aki nem folytatta az ellenkezést, hanem elmerengő tekintettel nézett rá. Néhány másodpercig csendesen merültek el a másik tekintetében, aztán Kate szólalt meg.
- Nem hitted, hogy megtalállak - ejtette ki félig kijelentve, félig kérdezve a szavakat.
Castle vett egy nagy levegőt, és egy pillanatra beharapta az alsó ajkát. Azonnal tudta, hogy mire gondol a nő.
- Nem hagytam jelet a konténerben - ráncolta a homlokát, miközben esdeklő tekintettel nézett Kate-re, és sajnálkozó, zavart mosolyra húzta a száját. - Nem tudom megmagyarázni, miért nem gondoltam rá, de egy dolgot biztosan tudtam, hogy ha valaki, akkor te meg tudsz találni - mondta őszintén.
Kate a szája sarkában bujkáló elnéző mosollyal hallgatta a mentegetőzést, mert mindig nagyon aranyosnak találta a férfit, amikor magyarázkodik, miközben ő eljátssza a sértődöttet, holott biztos az ártatlanságában. Most sem haragudott a férfira, inkább csak nem értette.
- Csak azért élek még, mert vagytok nekem. Te, Alexis, Anya. Különben nem lett volna elég erőm - tette hozzá csendesen.
Kate leguggolt a férfi elé, és megfogta a kezét.
- Tudom, Castle - nézett a kék szemekbe.
Néhány másodpercig csak nézték egymást, mintha nem tudnának betelni a pillanat adta örömmel, hogy láthatják egymást, aztán Kate felállt, a férfihoz hajolt, és egy finom csókot lehelt a szájára.
- Menjünk haza! - suttogta a csókba, mire Castle elmosolyodott.
- Nyújtaná a kezét, Beckett nyomozó?
Kate egy pillanatig habozott. Úgy gondolta, az eszére kellene hallgatnia, és behozni a hordágyat. Bryan-nel el tudnák vinni Castle-t a helikopterig, és nem kellene szenvednie a fájdalomtól és a gyengeségtől, de ebben a nem mindennapi pillanatban az érzelmei vezérelték, így egy pillanatnyi vacillálás után egyik kezével megfogta a férfi felé nyújtott kezét, a másikkal átkarolta, és segített neki felállni. Abban a pillanatban, amikor Castle felállt, már meg is bánta a döntését. A rá nehezedő súlyból érezte, milyen gyenge a férfi, hallotta az elfojtott nyögést, és látta a fájdalomtól eltorzult arcot, miközben próbálta felhúzni a térdéig letolt nadrágot. Jobb lett volna behozni a hordágyat - állapította meg Kate, és bosszankodva vette tudomásul, hogy sem Bryan-nek, sem az indiánoknak se híre, se hamva, pedig jól jött volna a segítség. Gyanakodva húzta össze a szemöldökét, és a félig nyitott ajtó felé nézett. Nem látott senkit, és nem hallott semmi kintről beszűrődő zajt, amitől rossz érzés kerítette hatalmába, és érezte, hogy összehúzódik a gyomra. Túl nagy volt a csend.
- Az indiánoknak ... meg akarom ... köszönni, hogy ... megmentettek - zihálta a szavakat nehézkesen Castle, miközben Kate-re támaszkodva az ajtóhoz sántikált.
- Addig köszönje meg nekik, amíg élnek - hallottak meg egy gúnyos hangot a kunyhó elől. Castle meglepve Beckett-re nézett, aki ráismert Bryan hangjára, és már akkor tudta, hogy nagy baj van, mielőtt meglátta volna a férfit. A reggeltől estig együtt töltött napok alatt agyába ivódott, a pilóta kellemes, szelíd, mélyen zengő hangja, a barátságos, együttérzést sugárzó hangsúlyok, de most ugyanaz a hang egészen másképp csengett. Fölényes volt, fenyegető és gunyoros. Ahogy tekintete találkozott Castle csodálkozást tükröző szemével, eszébe ötlött az író mondata arról, hogy Tyson perverz játéka még nem ért véget. Egy pillanat alatt tágult a szemük hatalmasra a felismeréstől. Mozdulatuk megállt, testük megfeszült, agyuk lázasan kereste a megoldást. Beckett az oldalához kapott, de legnagyobb döbbenetére, a pisztolytáska üresen meredezett. Egy pillanatra behunyta a szemét, és vett néhány mély lélegzetet. Visszapörgette az elmúlt néhány órát. Bryan ötlete, hogy ezt a területet ők vizsgálják át, aztán hogy keressék fel az indiánokat! Micsoda színjáték! Pontosan tudta, hova kell jönniük, hogy megtalálják Castle-t, ezért nem módosított az útvonalon! Na és a fegyver? Mikor vette el a fegyverét? Ó, hát persze! Amikor elesett, a férfi keze hosszasan matatott a derekán, de ő nem figyelt rá, csak az érdekelte, hogy minél előbb a kunyhóhoz érjen! Bryan-nek nem érdeke, hogy ellenük forduljon, csak akkor, ha Tyson embere. Keserűen állapította meg, hogy a beteges játék tényleg nem ért véget.
- Nincs fegyverem - mondta Castle-re nézve. A férfi összeszorított szájjal bólintott, mint aki tudomásul veszi, hogy csapdába estek.
Egyszerre vettek egy hatalmas levegőt, és mindenre felkészülve kiléptek a szabadba.
Az eléjük táruló látvány magáért beszélt. A kunyhótól alig húsz méterre, szinte kővé dermedve állt az indián férfi, vele szemben, távolabb a felesége, közvetlenül mögötte pedig Bryan. A pilóta mindkét kezében fegyvert tartott, az egyiket az asszony halántékához, a másikat nyújtott karral előreszegezve a férfira fogta. Az indián nem mozdult, csak nézte asszonya rémült tekintetét.
- Mit akar, Bryan? - kérdezte szikrázó tekintettel Beckett.
- Ó, én csak megdolgozom a pénzemért - vigyorodott el kajánul a férfi.
- Ha csak a ... pénzről van szó, ... én adhatok ... többet - próbált alkudozni Castle, mire a pilóta felnevetett.
- A megbízóm mondta, hogy több pénzt fog ajánlani. Tudja, inkább megelégszem a kevesebbel. Nem szeretném, ha a megbízóm az ellenségem lenne. Ő veszélyesebb ember, mint maga - mérte végig lekicsinylően az írót, aztán Beckett-re nézett. - Öröm volt magával dolgozni, nyomozó! Ha más körülmények között találkozunk, lehet, hogy elcsábítottam volna - mérte végig olyan tekintettel a nőt, mintha levetkőztetné a szemeivel.
Kate érezte, hogy Castle teste megfeszül, keze ökölbe szorul, de az író derekán nyugvó keze apró nyomásával figyelmeztette, hogy nem engedhetik, hogy Bryan az érzelmeikre alapozva elterelje a figyelmüket. Hideg fejjel kell gondolkodniuk, nehogy tragikus kimenetele legyen a kialakult helyzetnek, ezért éppen csak a szeme villanása jelezte a véleményét a férfi megjegyzésére.
- Mit akar, Bryan? - tette fel rideg hangon újra a kérdést.
- Rick! Minden rendben lesz, kicsim - hallotta tisztán Kate hangját, és érezte, ahogy a finom ujjak kisimítják a homlokába hulló hajszálakat.
- Hát nem álmodom - nyitotta ki újra a szemét, és elmosolyodott.
- Nem, nem álmodsz - hajolt fölé a nő, és gyengéden megcsókolta, aztán kissé hátrébb húzódva, most már kissé megnyugodva, szelíd mosollyal nézte az ébredező férfit. - Nem menekülsz meg ilyen könnyen az esküvőtől! - mondta finoman incselkedve.
A kapcsolatukra oly jellemző évődés oldotta a napok óta bennük levő feszültséget. A megnyugvás azonban egyikük számára sem tartott sokáig. A boldog megkönnyebbülés ellenére még mindig bennük volt a rettegés érzése, a férfiban azért, mert majdnem meghalt, a nőben pedig ezért, mert majdnem elvesztette azt az embert, akit a legmélyebb szerelemmel szeretett.
- Tyson játszik velünk - komorult el Castle arca.
- Tudom. El fogjuk kapni, Castle! - suhant át sötét árnyékként a félelem Kate arcán. Hinni akart a saját szavaiban, de azt is tudta, hogy kicsi az esélyük a sikerre. Tyson okos, előrelátó, precízen megtervezi minden lépését, ezért szinte hiba nélkül teljesíti a tervét. Szinte! Egy kicsi, apró hibát kell találniuk, hogy a nyomára bukkanjanak.
- Kate! Még tart a játék - mondta figyelmeztetőn a férfi. - Néhány órája itt volt. - Nézte a Kate arcán megjelenő döbbenetet, és szinte látta maga előtt, ahogy a nő végiggondolja a gyilkos logikáját, de azt is, hogy valami nem hagyja nyugodni.
- A terve szerint meg kellett volna halnod a sivatagban, mielőtt megtalállak - töprengett hangosan Kate. - Nem hagyott annyi nyomot, hogy időben ideérjek. Az, hogy ennyi időt kibírtál víz nélkül, túléltél egy kígyómarást, és megtaláltak az indiánok, az kisebb csoda. Ezzel Tyson nem számolt. Miért hagyott életben mégis, amikor idejött?
- Beckett! Ő mindennel számolt. Nyomkövetőt tett a zakómba, így mindig tudta, merre járok. Hagyott vizet a konténerben, egy kést, nagyítót, és ellenszérumot a kígyómarásra. Talán csak az indiánokat nem vette számításba, bár, ki tudja ... Azt akarta, hogy minél tovább éljek, és minél tovább kínozhasson bennünket - mondta lassan, a hőségben levegő után kapkodva Castle.
- Honnan tudod, hogy még nincs vége? - kutatta a férfi arcát összevont szemöldökkel Kate. Nem szerette volna, ha Castle élénk fantáziája valótlan félelmet ültet el a szívükben.
- Utalt rá. Egyértelműen utalt rá - ismételte meg nyomatékosabban a szavait Castle keserűen.
Beckett elgondolkodva nézett a magabiztosságot és aggodalmat sugárzó kék szemekbe, aztán végignézett a férfin.
- Fel tudsz kelni? - állt meg tekintete az író duzzadt, vörös combján, amit egy rászáradt massza borított. - A helikopterben van hordágy, idehozzuk, ha szükséges. Mielőbb kórházba kell kerülnöd!
- I-igen, fel tudok kelni - nyögte fájdalmas arccal Castle, miközben remegő karokkal próbálta ülő helyzetbe tornázni magát, a nő pedig átkarolva a vállát, segített neki. - Jól vagyok! Nem kell kórházba vinni - ellenkezett gyenge hangon, riadt tekintettel a férfi, mire Kate égnek emelte a szemét, és sóhajtott egyet.
- A kórház nem kérdés volt Castle, és nem képezi vita tárgyát - mondta szeretetteljes szigorral a farönköknek támaszkodó férfinak, aki nem folytatta az ellenkezést, hanem elmerengő tekintettel nézett rá. Néhány másodpercig csendesen merültek el a másik tekintetében, aztán Kate szólalt meg.
- Nem hitted, hogy megtalállak - ejtette ki félig kijelentve, félig kérdezve a szavakat.
Castle vett egy nagy levegőt, és egy pillanatra beharapta az alsó ajkát. Azonnal tudta, hogy mire gondol a nő.
- Nem hagytam jelet a konténerben - ráncolta a homlokát, miközben esdeklő tekintettel nézett Kate-re, és sajnálkozó, zavart mosolyra húzta a száját. - Nem tudom megmagyarázni, miért nem gondoltam rá, de egy dolgot biztosan tudtam, hogy ha valaki, akkor te meg tudsz találni - mondta őszintén.
Kate a szája sarkában bujkáló elnéző mosollyal hallgatta a mentegetőzést, mert mindig nagyon aranyosnak találta a férfit, amikor magyarázkodik, miközben ő eljátssza a sértődöttet, holott biztos az ártatlanságában. Most sem haragudott a férfira, inkább csak nem értette.
- Csak azért élek még, mert vagytok nekem. Te, Alexis, Anya. Különben nem lett volna elég erőm - tette hozzá csendesen.
Kate leguggolt a férfi elé, és megfogta a kezét.
- Tudom, Castle - nézett a kék szemekbe.
Néhány másodpercig csak nézték egymást, mintha nem tudnának betelni a pillanat adta örömmel, hogy láthatják egymást, aztán Kate felállt, a férfihoz hajolt, és egy finom csókot lehelt a szájára.
- Menjünk haza! - suttogta a csókba, mire Castle elmosolyodott.
- Nyújtaná a kezét, Beckett nyomozó?
Kate egy pillanatig habozott. Úgy gondolta, az eszére kellene hallgatnia, és behozni a hordágyat. Bryan-nel el tudnák vinni Castle-t a helikopterig, és nem kellene szenvednie a fájdalomtól és a gyengeségtől, de ebben a nem mindennapi pillanatban az érzelmei vezérelték, így egy pillanatnyi vacillálás után egyik kezével megfogta a férfi felé nyújtott kezét, a másikkal átkarolta, és segített neki felállni. Abban a pillanatban, amikor Castle felállt, már meg is bánta a döntését. A rá nehezedő súlyból érezte, milyen gyenge a férfi, hallotta az elfojtott nyögést, és látta a fájdalomtól eltorzult arcot, miközben próbálta felhúzni a térdéig letolt nadrágot. Jobb lett volna behozni a hordágyat - állapította meg Kate, és bosszankodva vette tudomásul, hogy sem Bryan-nek, sem az indiánoknak se híre, se hamva, pedig jól jött volna a segítség. Gyanakodva húzta össze a szemöldökét, és a félig nyitott ajtó felé nézett. Nem látott senkit, és nem hallott semmi kintről beszűrődő zajt, amitől rossz érzés kerítette hatalmába, és érezte, hogy összehúzódik a gyomra. Túl nagy volt a csend.
- Az indiánoknak ... meg akarom ... köszönni, hogy ... megmentettek - zihálta a szavakat nehézkesen Castle, miközben Kate-re támaszkodva az ajtóhoz sántikált.
- Addig köszönje meg nekik, amíg élnek - hallottak meg egy gúnyos hangot a kunyhó elől. Castle meglepve Beckett-re nézett, aki ráismert Bryan hangjára, és már akkor tudta, hogy nagy baj van, mielőtt meglátta volna a férfit. A reggeltől estig együtt töltött napok alatt agyába ivódott, a pilóta kellemes, szelíd, mélyen zengő hangja, a barátságos, együttérzést sugárzó hangsúlyok, de most ugyanaz a hang egészen másképp csengett. Fölényes volt, fenyegető és gunyoros. Ahogy tekintete találkozott Castle csodálkozást tükröző szemével, eszébe ötlött az író mondata arról, hogy Tyson perverz játéka még nem ért véget. Egy pillanat alatt tágult a szemük hatalmasra a felismeréstől. Mozdulatuk megállt, testük megfeszült, agyuk lázasan kereste a megoldást. Beckett az oldalához kapott, de legnagyobb döbbenetére, a pisztolytáska üresen meredezett. Egy pillanatra behunyta a szemét, és vett néhány mély lélegzetet. Visszapörgette az elmúlt néhány órát. Bryan ötlete, hogy ezt a területet ők vizsgálják át, aztán hogy keressék fel az indiánokat! Micsoda színjáték! Pontosan tudta, hova kell jönniük, hogy megtalálják Castle-t, ezért nem módosított az útvonalon! Na és a fegyver? Mikor vette el a fegyverét? Ó, hát persze! Amikor elesett, a férfi keze hosszasan matatott a derekán, de ő nem figyelt rá, csak az érdekelte, hogy minél előbb a kunyhóhoz érjen! Bryan-nek nem érdeke, hogy ellenük forduljon, csak akkor, ha Tyson embere. Keserűen állapította meg, hogy a beteges játék tényleg nem ért véget.
- Nincs fegyverem - mondta Castle-re nézve. A férfi összeszorított szájjal bólintott, mint aki tudomásul veszi, hogy csapdába estek.
Egyszerre vettek egy hatalmas levegőt, és mindenre felkészülve kiléptek a szabadba.
Az eléjük táruló látvány magáért beszélt. A kunyhótól alig húsz méterre, szinte kővé dermedve állt az indián férfi, vele szemben, távolabb a felesége, közvetlenül mögötte pedig Bryan. A pilóta mindkét kezében fegyvert tartott, az egyiket az asszony halántékához, a másikat nyújtott karral előreszegezve a férfira fogta. Az indián nem mozdult, csak nézte asszonya rémült tekintetét.
- Mit akar, Bryan? - kérdezte szikrázó tekintettel Beckett.
- Ó, én csak megdolgozom a pénzemért - vigyorodott el kajánul a férfi.
- Ha csak a ... pénzről van szó, ... én adhatok ... többet - próbált alkudozni Castle, mire a pilóta felnevetett.
- A megbízóm mondta, hogy több pénzt fog ajánlani. Tudja, inkább megelégszem a kevesebbel. Nem szeretném, ha a megbízóm az ellenségem lenne. Ő veszélyesebb ember, mint maga - mérte végig lekicsinylően az írót, aztán Beckett-re nézett. - Öröm volt magával dolgozni, nyomozó! Ha más körülmények között találkozunk, lehet, hogy elcsábítottam volna - mérte végig olyan tekintettel a nőt, mintha levetkőztetné a szemeivel.
Kate érezte, hogy Castle teste megfeszül, keze ökölbe szorul, de az író derekán nyugvó keze apró nyomásával figyelmeztette, hogy nem engedhetik, hogy Bryan az érzelmeikre alapozva elterelje a figyelmüket. Hideg fejjel kell gondolkodniuk, nehogy tragikus kimenetele legyen a kialakult helyzetnek, ezért éppen csak a szeme villanása jelezte a véleményét a férfi megjegyzésére.
- Mit akar, Bryan? - tette fel rideg hangon újra a kérdést.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése