- Ne engem féltsen! - mondta ridegen.
Néhány másodpercig farkasszemet nézett Beckett-tel, aztán jelezve, hogy
nem akarja folytatni a beszélgetést, mereven előre nézve figyelte az
alattuk elterülő sivatagot.
Kate azon gondolkodott, ha megszakad a kapcsolat a helikopter és az FBI terepjárói között, vajon Shaw ügynöknek mennyi idő múlva lesz ez gyanús, és mikor fogják őket keresni. Jordan-nak vág esze, és azonnal kerestetni fogja őket, mert ha nem is gondol arra, hogy Bryan fogva tartja őket, tudni fogja, hogy valami baj van. Önkéntelenül a rádió bekapcsológombjára vándorolt a tekintete.
Bryan oldalra pillantott, és féloldalas, lekicsinylő mosolyra húzta a száját.
- Nem keresnek bennünket - szólalt meg mintegy mellékesen. - Amikor maga bement a kunyhóba, szóltam az FBI ügynökeinek, hogy rendetlenkedik a rádiónk, ne ijedjenek meg, ha nem tudnak kommunikálni velünk. Megjelöltem egy jó nagy területet, amit átvizsgálunk, és majd csak akkor térünk vissza a bázisra, ha már sötét lesz, és nem tudjuk keresni Mr. Castle-t. Még néhány óráig senkinek nem fogunk hiányozni.
Beckett úgy tett, mintha nem érdekelné különösképpen, miről beszél a férfi, de alig észrevehetően nyelt egyet. Ha több órányi előnyt szerez Tyson, akkor csak magukra számíthatnak, és ez nem valami sok. Hátrabilincselt kezével harcképtelen, Castle pedig nagyon gyenge. Hátrapillantott a férfira. Arra számított, hogy csukott szemmel, erőtlenül fekszik, ehelyett élénken csillogó szemekkel nézett rá, és halványan elmosolyodott. Jobban van - állapította meg megkönnyebbülten Kate, de ennek ellenére nem volt bizakodó a jövőjüket tekintve.
A rájuk telepedő csendet váratlanul Castle halk, komoly hangja törte meg.
- A megbízójának nincs lelke, és így lelkiismerete sincs. Engem akar, de nem fog tanúkat hagyni.
Bryan hallgatott, és látszólag nem tudta kibillenteni a nyugalmából Castle, de Beckettnek feltűnt, hogy összeszorította a száját, és olyan szorosan markolta a helikopter botkormányát, hogy elfehéredtek az ujjai.
- Látta az arcát, ugye? - kérdezte Castle, amivel érezhetően sikerült elbizonytalanítania az addig magabiztos férfit, mert alig ejtette ki a szavakat az író, Bryan lekapta a napszemüvegét, és dühös arccal hátrafordult.
- Pofa be! Az én életem, az én gondom! Maga csak foglalkozzon a magáéval! - sziszegte a fogai között.
Beckett önkéntelenül elmosolyodott. Amit neki nem sikerült elérnie, azt Castle-nek három mondattal igen, elbizonytalanította a férfit. Bryan halántékán kidagadtak az erek, vörös színben játszó arca jelezte, hogy az egekben van a vérnyomása.
- Gazdag vagyok. Maga elvisz bennünket Mexikóba, vagy ahova akar, megegyezünk az árban, aztán szabadon enged bennünket, és elfelejtjük ezt a kis incidenst - alkudozott szemtelenül nyugodtan, Castle, mintha nem is és érzékelné a férfi idegességét és dühét.
Bryan résnyire szűkült szemmel nézett farkasszemet az íróval, aztán szótlanul előrefordult. Beckett alig fordult felé, de pontosan látta, hogy Castle szavai gondolkodásra késztették a férfit, és mérlegeli, mit nyerhet, és mit veszíthet, ha nem tartja a megállapodást a megbízójával. Bizakodott, hogy Bryan azt fogja kérdezni, mennyit fizetne neki Castle, de a reménye szertefoszlott, amikor a pilóta megszólalt.
- Ha olyan veszélyes az az ember, mint ahogy azt el akarják hitetni velem, akkor jobb lesz, ha nem húzok ujjat vele - mondta anélkül, hogy levette volna tekintetét a tájról. - A bosszúja Mexikóban is utolérne - tette hozzá magyarázatul.
Jordan Shaw megtörölte izzadó bőrét, aztán újra a szeméhez emelte a távcsövet. Már egy órája küzdött a terepjárójuk, hol a süppedő, finom porral, hol az emberfej nagyságú kőzetdarabokkal. Miközben tekintete a sivár terepet pásztázta, az előző percek beszélgetése visszhangzott a fülében. Bryan Quinn jelentkezett be a rádión, és jelezte, hogy műszaki hiba miatt valószínűleg meg fog szakadni köztük a rádiókapcsolat. Utasította a férfit, hogy térjenek vissza a bázisra, mivel nem akart még két embert veszélybe sodorni. Jó lesz, ha Castle-t meg tudják találni, nem hiányzik, hogy Beckett-ék is eltűnjenek a szeme elől! A férfi azonban nem tartozott a csapatához, tulajdonképpen nem volt a felettese, így nem tehetett semmit, amikor az Kate-re hivatkozva közölte, hogy amíg be nem sötétedik, folytatják a keresést, mert a nyomozó nem akar visszafordulni. Jordan kérte, hadd beszéljen Beckett-tel, de a pilóta azt mondta, a repülés miatt hányingerrel küszködik, és nem tud beszélni. Jordan tudta, hogy a férfi hazudik, csak azt nem értette, miért. Napok óta repültek, és Beckett soha nem panaszkodott rosszullétre, és nem is látszott rajta, hogy megviselte volna bármelyik légijármű. Ahogy felidézte az emléket, hirtelen rájött, hogy mi zavarta a férfi átlátszó kifogásán kívül. A csend. Nem hallotta a helikopter rotorjának jellegzetes zúgását. Fogta a rádiót, és a bázist hívta.
- David, nézzen utána, merrefelé jár a helikopter Bryan Quinn-nel és Beckett nyomozóval! Ha kell, kérjen a phoenix-i központtól segítséget!
- Azonnal, Shaw ügynök - hallotta meg a fiatal informatikai zseni hangját Jordan. Örült, hogy az alig húsz éves fiút magával hozta, mert minden technikai eszközhöz kiválóan értett, mindegy volt neki, hogy heckerkedni kell egy számítógéppel, elemezni egy radarképet, vagy engedéllyel felcsatlakozni egy műhold adatbázisára.
- Azonnal szóljon, ha megtalálta őket! Kérem a koordinátáikat, és hogy milyen sebességgel, milyen irányba haladnak! - mondta még a rádióba, aztán a választ meg sem várva, újra a tájat figyelte.
- Valami baj van? - fordult felé kérdőn a sofőr szerepét vállaló ügynök.
- Még nem tudom - mondta elgondolkodva Jordan.
Észak felé tartottak. A hátuk mögött lassan a látóhatár felé közeledett a nap, sugarai alacsony szögben érték a felszínt, amitől megnyúltak az árnyékok, és új árnyalatokat vettek fel a vas-oxidtól vöröslő sziklák. Beckett lopva az üzemanyagérő kijelzőjére pillantott. Már nem lehetettek messze a céltól, mivel a mutató már a piros sáv szélére ért. Hamarosan le kell szállniuk, de az előttük elterülő kietlen tájon nem látott egyetlen ember lakta települést sem. Alig ért a gondolat végére, amikor Bryan hirtelen nyugatra fordult, egy monumentális, kopár táblahegy felé. A helikopter megbillent. A váratlan mozdulattól Kate kezén megfeszült a bilincs, és fájdalmasan belevágott a csuklójába. Megrándult az arca, amikor érezte, hogy a fém véresre horzsolta a bőrét, de a következő pillanatban aggódva fordult Castle felé. Az írót szorosan leszíjazta a hordágyhoz Bryan, de a gép dőlése miatt néhány másodpercre lejjebb került a feje lábánál. Látta, hogy Castle arca elfehéredik, és a férfi behunyja a szemét, mintha így akarna megbirkózni háborog gyomrát, aztán nagyot nyelve felnéz. Kate meglepődött. A testi kínok ellenére a férfi tekintetében végtelen nyugalom honolt, mintha azt sugározná, hogy addig, amíg együtt vannak, nem érheti őket semmi baj. Egy emlék cikázott át az agyán, az a néhány óra, amikor összebilincselve tértek magukhoz egy sötét, pinceszerű helyiségben, ahonnan megpróbáltak kiszabadulni, végül egyéhes tigris elől is kiutat kellett találniuk. Akkor vált számára nyilvánvalóvá, milyen lelki támogatást adnak egymásnak, hiszen amikor elvesztette a reményt, a férfi azonnal tett egy biztató megjegyzést, amikor pedig Castle vesztette el a hitét, ő nem engedte, hogy feladja a küzdelmet. Most már szavak sem kellettek ahhoz, hogy higgyenek magukban és egymásban.
A helikopter megkerülte a hegyet, és amikor elébük tárult az eddig takarásban levő terület, Kate azonnal tudta, hogy megérkeztek.
Először a fémlapokból épített raktárépületet látta meg, aztán a végtelenbe nyúló, kanyargós földutat, ami az épület előtt ipszilon alakban kettévált, és két hatalmas, felhúzható fémkapu előtt ért véget. A csarnok és a környék kihaltnak tűnt, mintha évek óta nem járt volna itt senki, de Beckett úgy gondolta, ha Tyson itt van, akkor az épület mögött helikopter vagy terepjáró rejtőzhet, amit ebből a szögből nem lehet látni,
Bryan gyakorlott mozdulatokkal tette le a gépet a raktár melletti üzemanyagtöltő közelébe, aztán idegesen várta, hogy elüljön a helikopter keltette porvihar, és csak akkor szólalt meg, amikor kitisztult a levegő, és kinyitotta az ajtót.
- Maguknak itt van a végállomás - mondta, de hangjából eltűnt a gúny. Amióta Castle-nek sikerült elbizonytalanítani, szeretett volna minél előbb végezni ezzel a nagy pénzt hozó, piszkos munkával.
Kinyitotta a Beckett felőli ajtót, kioldotta a bilincset az ülés vázáról, aztán megmarkolta a nyomozó karját, és egy durva mozdulattal kirántotta a gépből. Nem akart időt pazarolni arra, hogy rábírja a nőt a kiszállásra, minél hamarabb fel akarta markolni a pénzt, és el akart tűnni a helyszínről.
Beckett próbálta megtartani az egyensúlyát, hogy ne zuhanjon a porba, de hiába. Válla és csípője sajogva vette tudomásul a talajjal történő találkozást, de komolyabb baja nem lett. Megpróbált felállni, ami nem is volt olyan egyszerű hátrabilincselt kézzel, és mire sikerrel járt, Bryan már Castle-t próbálta kiráncigálni a gépből. Az író bizonytalanul letette lábát a talajra, a pilóta pedig megmarkolta a bilincset, és rántott rajta egyet. Kate rémülten nézte, ahogy a férfi erőtlen lábai igyekeznek megtartani a testet, és minden pillanatban attól félt, hogy Rick tehetetlenül a sziklák közé zuhan. Castle végül imbolyogva megállt mellette, de fájdalomtól meggyötört arcán látta, milyen kínszenvedés állni és járni a férfinak, amin nem is csodálkozott, ha gyulladt, megdagadt combjára gondolt.
Bryan megállt velük szemben, nadrágja övrésze alól előhúzta Beckett Glock-ját, és a fegyvert a nőre fogta.
- Indulás! - intett fejével a raktár hatalmas kapuja mellett található ajtó felé.
A két megbilincselt ember dacosan nézett farkasszemet vele, és nem mozdultak.
- Azt hiszik, hogy bátrak? - emelte fel idegesen a hangját Bryan, és a pisztoly csövét lejjebb tartva Beckett lábára célzott. - Csak azt vállaltam, hogy élve idehozom magukat. Ha szétlövöm a térdkalácsát, az fájni fog, de nem hal bele - csengett fenyegetően a hangja, aztán gúnyosan elhúzott szájjal végigmérte a nőt. - Igaz, sántán már nem lesz ilyen vonzó.
Kate fensőbbséges, hideg tekintettel eresztette el füle mellett a megjegyzést, Castle szemhéjai viszont résnyire szűkültek a dühtől, és fenyegetően egy lépést tett a férfi felé.
Beckett csak erre a pillanatra várt.
Jordan Shaw megtörölte izzadó bőrét, aztán újra a szeméhez emelte a távcsövet. Már egy órája küzdött a terepjárójuk, hol a süppedő, finom porral, hol az emberfej nagyságú kőzetdarabokkal. Miközben tekintete a sivár terepet pásztázta, az előző percek beszélgetése visszhangzott a fülében. Bryan Quinn jelentkezett be a rádión, és jelezte, hogy műszaki hiba miatt valószínűleg meg fog szakadni köztük a rádiókapcsolat. Utasította a férfit, hogy térjenek vissza a bázisra, mivel nem akart még két embert veszélybe sodorni. Jó lesz, ha Castle-t meg tudják találni, nem hiányzik, hogy Beckett-ék is eltűnjenek a szeme elől! A férfi azonban nem tartozott a csapatához, tulajdonképpen nem volt a felettese, így nem tehetett semmit, amikor az Kate-re hivatkozva közölte, hogy amíg be nem sötétedik, folytatják a keresést, mert a nyomozó nem akar visszafordulni. Jordan kérte, hadd beszéljen Beckett-tel, de a pilóta azt mondta, a repülés miatt hányingerrel küszködik, és nem tud beszélni. Jordan tudta, hogy a férfi hazudik, csak azt nem értette, miért. Napok óta repültek, és Beckett soha nem panaszkodott rosszullétre, és nem is látszott rajta, hogy megviselte volna bármelyik légijármű. Ahogy felidézte az emléket, hirtelen rájött, hogy mi zavarta a férfi átlátszó kifogásán kívül. A csend. Nem hallotta a helikopter rotorjának jellegzetes zúgását. Fogta a rádiót, és a bázist hívta.
- David, nézzen utána, merrefelé jár a helikopter Bryan Quinn-nel és Beckett nyomozóval! Ha kell, kérjen a phoenix-i központtól segítséget!
- Azonnal, Shaw ügynök - hallotta meg a fiatal informatikai zseni hangját Jordan. Örült, hogy az alig húsz éves fiút magával hozta, mert minden technikai eszközhöz kiválóan értett, mindegy volt neki, hogy heckerkedni kell egy számítógéppel, elemezni egy radarképet, vagy engedéllyel felcsatlakozni egy műhold adatbázisára.
- Azonnal szóljon, ha megtalálta őket! Kérem a koordinátáikat, és hogy milyen sebességgel, milyen irányba haladnak! - mondta még a rádióba, aztán a választ meg sem várva, újra a tájat figyelte.
- Valami baj van? - fordult felé kérdőn a sofőr szerepét vállaló ügynök.
- Még nem tudom - mondta elgondolkodva Jordan.
Észak felé tartottak. A hátuk mögött lassan a látóhatár felé közeledett a nap, sugarai alacsony szögben érték a felszínt, amitől megnyúltak az árnyékok, és új árnyalatokat vettek fel a vas-oxidtól vöröslő sziklák. Beckett lopva az üzemanyagérő kijelzőjére pillantott. Már nem lehetettek messze a céltól, mivel a mutató már a piros sáv szélére ért. Hamarosan le kell szállniuk, de az előttük elterülő kietlen tájon nem látott egyetlen ember lakta települést sem. Alig ért a gondolat végére, amikor Bryan hirtelen nyugatra fordult, egy monumentális, kopár táblahegy felé. A helikopter megbillent. A váratlan mozdulattól Kate kezén megfeszült a bilincs, és fájdalmasan belevágott a csuklójába. Megrándult az arca, amikor érezte, hogy a fém véresre horzsolta a bőrét, de a következő pillanatban aggódva fordult Castle felé. Az írót szorosan leszíjazta a hordágyhoz Bryan, de a gép dőlése miatt néhány másodpercre lejjebb került a feje lábánál. Látta, hogy Castle arca elfehéredik, és a férfi behunyja a szemét, mintha így akarna megbirkózni háborog gyomrát, aztán nagyot nyelve felnéz. Kate meglepődött. A testi kínok ellenére a férfi tekintetében végtelen nyugalom honolt, mintha azt sugározná, hogy addig, amíg együtt vannak, nem érheti őket semmi baj. Egy emlék cikázott át az agyán, az a néhány óra, amikor összebilincselve tértek magukhoz egy sötét, pinceszerű helyiségben, ahonnan megpróbáltak kiszabadulni, végül egyéhes tigris elől is kiutat kellett találniuk. Akkor vált számára nyilvánvalóvá, milyen lelki támogatást adnak egymásnak, hiszen amikor elvesztette a reményt, a férfi azonnal tett egy biztató megjegyzést, amikor pedig Castle vesztette el a hitét, ő nem engedte, hogy feladja a küzdelmet. Most már szavak sem kellettek ahhoz, hogy higgyenek magukban és egymásban.
A helikopter megkerülte a hegyet, és amikor elébük tárult az eddig takarásban levő terület, Kate azonnal tudta, hogy megérkeztek.
Először a fémlapokból épített raktárépületet látta meg, aztán a végtelenbe nyúló, kanyargós földutat, ami az épület előtt ipszilon alakban kettévált, és két hatalmas, felhúzható fémkapu előtt ért véget. A csarnok és a környék kihaltnak tűnt, mintha évek óta nem járt volna itt senki, de Beckett úgy gondolta, ha Tyson itt van, akkor az épület mögött helikopter vagy terepjáró rejtőzhet, amit ebből a szögből nem lehet látni,
Bryan gyakorlott mozdulatokkal tette le a gépet a raktár melletti üzemanyagtöltő közelébe, aztán idegesen várta, hogy elüljön a helikopter keltette porvihar, és csak akkor szólalt meg, amikor kitisztult a levegő, és kinyitotta az ajtót.
- Maguknak itt van a végállomás - mondta, de hangjából eltűnt a gúny. Amióta Castle-nek sikerült elbizonytalanítani, szeretett volna minél előbb végezni ezzel a nagy pénzt hozó, piszkos munkával.
Kinyitotta a Beckett felőli ajtót, kioldotta a bilincset az ülés vázáról, aztán megmarkolta a nyomozó karját, és egy durva mozdulattal kirántotta a gépből. Nem akart időt pazarolni arra, hogy rábírja a nőt a kiszállásra, minél hamarabb fel akarta markolni a pénzt, és el akart tűnni a helyszínről.
Beckett próbálta megtartani az egyensúlyát, hogy ne zuhanjon a porba, de hiába. Válla és csípője sajogva vette tudomásul a talajjal történő találkozást, de komolyabb baja nem lett. Megpróbált felállni, ami nem is volt olyan egyszerű hátrabilincselt kézzel, és mire sikerrel járt, Bryan már Castle-t próbálta kiráncigálni a gépből. Az író bizonytalanul letette lábát a talajra, a pilóta pedig megmarkolta a bilincset, és rántott rajta egyet. Kate rémülten nézte, ahogy a férfi erőtlen lábai igyekeznek megtartani a testet, és minden pillanatban attól félt, hogy Rick tehetetlenül a sziklák közé zuhan. Castle végül imbolyogva megállt mellette, de fájdalomtól meggyötört arcán látta, milyen kínszenvedés állni és járni a férfinak, amin nem is csodálkozott, ha gyulladt, megdagadt combjára gondolt.
Bryan megállt velük szemben, nadrágja övrésze alól előhúzta Beckett Glock-ját, és a fegyvert a nőre fogta.
- Indulás! - intett fejével a raktár hatalmas kapuja mellett található ajtó felé.
A két megbilincselt ember dacosan nézett farkasszemet vele, és nem mozdultak.
- Azt hiszik, hogy bátrak? - emelte fel idegesen a hangját Bryan, és a pisztoly csövét lejjebb tartva Beckett lábára célzott. - Csak azt vállaltam, hogy élve idehozom magukat. Ha szétlövöm a térdkalácsát, az fájni fog, de nem hal bele - csengett fenyegetően a hangja, aztán gúnyosan elhúzott szájjal végigmérte a nőt. - Igaz, sántán már nem lesz ilyen vonzó.
Kate fensőbbséges, hideg tekintettel eresztette el füle mellett a megjegyzést, Castle szemhéjai viszont résnyire szűkültek a dühtől, és fenyegetően egy lépést tett a férfi felé.
Beckett csak erre a pillanatra várt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése