- Rendben. Ha te mondod, akkor biztosan túlélem - húzta kényszeredett mosolyra száját a férfi.
- Légy jó fiú, és feküdj le! Ne bámuld azt a sebet, mert a végén megijedsz és megszöksz - mondta Lanie, aztán a szekrényhez lépett és a kezeléshez szükséges eszközöket kezdte válogatni. Az előző órák eseményeire gondolt. Délelőtt járt nála Javi és Ryan, hogy az alagútban talált felvonószerkezet csavarját összehasonlíttassák vele a Helga Ormond nyakán talált zúzódással. Persze beszámoltak az éjszaka történtekről, és Javi megosztotta vele a Kate-tel és Castle-lel kapcsolatos meglátásait is. Akkor majdnem felhívta a barátnőjét, de aztán úgy gondolta, ha Kate meg akarja osztani vele az érzéseit, úgyis hamarosan hívni fogja. Aztán eszébe jutott az előző nap tett ígérete, hogy megnézi a Castle lábán levő sebet, de mivel tudta, hogy az író magától nem fog jelentkezni, felhívta. Elmosolyodott az emlékre. Felkészült mindenféle kifogásra, de tudta, ha megijeszti a férfit, hogy egy elfertőződött seb akár a lábába is kerülhet, inkább őt választja, mint a kórházat. Arra azonban nem számított, hogy Kate éppen akkor akar vele beszélni, amikor Castle nála van. A sors útjai kifürkészhetetlenek - gondolta. Ideges volt ugyan, mégsem bánta, hogy így alakult a helyzet, mert amit Javi elmesélt, abból kitűnt, hogy ennél rosszabb már úgysem lehet a nyomozó és az író kapcsolata.
- Nyúzottnak látszol - pillantott hátra a férfira.
Castle a vizsgálóágyon ült égszínkék ingben, bokáig letolt farmerban, fekete zokniban, és kétségbeesett tekintettel nézegette a combján levő sebet, ami semmi jóval nem biztatta.
- Csak rosszul aludtam - mondta halkan, miközben arra gondolt, hogy egy szemhunyást sem aludt, csak órákon keresztül forgolódott álmatlanul az ágyban.
- Javi mesélte, hogy megtaláltad a gyilkosság tetthelyét, és hogy egyedül mentél oda.
- Ha azt akarod mondani, hogy ez mekkora hülyeség volt, ne fáraszd magad! - vált ingerültté Castle, de egy másodperc után megbánta a hangsúlyt, és nyugalmat erőltetve magára hozzátette: - Igen, igazad van, hülyeség volt egyedül odamennem.
Lanie megfordult, és a meggyötörtnek látszó férfira nézett. Kate a legjobb barátnője volt, és az eszével értette is a döntéseit, de mindig próbálta kicsit Castle szemszögéből is nézni a dolgokat, ezért most kimondottan sajnálta a férfit. Mi mindenen ment át az utóbbi hetekben! Odalépett hozzá, és gyengéden, mégis határozottan megfogta a vállát, mire az engedelmesen hátradőlt az ágyon.
- Tudod Castle, engem egyáltalán nem lepett meg - mosolyodott el, hogy oldja a feszültséget.
Az író nyelt egyet, és végtelen szomorúsággal az orvos meleg tekintetű, barna szemébe nézett.
- Volt, akit meglepett.
- Castle! Te magad ismerted el, hogy nem szabadott volna egyedül odamenned - mondta enyhe rosszallással a hangjában, aztán szelíden hozzátette: - Kate csak félt téged.
- Kit féltek én? - viharzott be az ajtón a nyomozó, aki még éppen meghallotta az utolsó mondatot, de amikor meglátta a vizsgálóágyon fekvő férfit, megtorpant. Castle fájdalmas tekintete, karikás szemei, nyúzott arca arról tanúskodtak, hogy őt is megviselték az éjszaka történtek. Utólag belátta, hogy mindketten hibáztak, mindketten sértettek voltak, és ez vezetett ahhoz, hogy bántsák egymást. Minél többször gondolta végig az estét, annál inkább hibáztatta magát. Már képtelen volt haragudni a férfira, főleg, hogy olyan elesettnek látszott, mint vigasztalásra szoruló kisfiú. Zavartan nézték egymást, de egyikük sem szólt. A hirtelen beállt kínos csendet Lanie törte meg.
- Emlékszel? - nézett komolyan egyenesen barátnője szemébe. - Tegnap lefertőtlenítetted a sebet, de abban egyeztünk meg, hogy ma megnézem.
- Igen ... persze - szólalt meg nehezen Kate, aztán zavartan a férfira pillantott. Úgy érezte, mágnesként vonzzák a rászegeződő kék szemek. - Akkor ... én nem is zavarok. Majd később visszajövök - indult volna, de Lanie elkapta a karját.
- Segítened kell! - szűkült egy pillanatra össze a szemhéja jelentőségteljesen, aztán sóhajtva Castle felé intett a fejével. - A hullákhoz szoktam, nem egy rémült, ellenkező ötéveshez! Tudod milyen, ha injekciót kap!
Kate bármennyire is zavarban volt, önkéntelenül elmosolyodott, Castle pedig azonnal ellenkezni kezdett.
- Mi? Rémült ötéves? - ült fel az ágyon sértődötten, aztán mintha most jutottak volna el a tudatáig az orvosszakértő utolsó szavai, ijedten nyelt egyet. - De ... de injekcióról szó sem volt!
Lanie kinyújtott karral a férfire mutatott, miközben sóhajtott egyet, és "én megmondtam" tekintettel barátnőjére nézett.
- Segítened kell - közölte tényként.
Kate néhány másodpercig farkasszemet nézett Lanie-vel, aztán Castle-re pillantott.
A hajnali, álomtalan vergődés után, az író kezdte más szemmel nézni Kate és a saját reakcióit. Ha Beckett nem akarta volna megszabni, hogy mit tegyen, talán eszébe sem jutott volna, hogy egyedül induljon az alagúthoz, de azt is tudta, hogy Kate valóban csak meg akarta védeni a veszélytől. Már nem érzett haragot. A büszkesége azt diktálta, hogy legyen elutasító, de tulajdonképpen nem vágyott másra, mint Kate közelségére, ezért amikor a nő ránézett, keserűen gondolt arra, hogy Lanie átlátszó ügyködése ellenére, el fog menni. Meglepetésére azonban Kate megfordult, és elgondolkodva végigmérte. Képtelen volt ellenállni a szomorú, kék szemeknek.
- Azt hiszem, igazad van - szólalt meg olyan hangsúllyal, mintha nem lenne más választása. - Egyedül tényleg kevés vagy hozzá. Még a végén megszökne - mondta rosszallóan, de hangjában érezhető volt a megkönnyebbülés.
Castle meglepődött. Talán Kate is átértékelte a dolgokat. Az imént még érezte a feszültségét és a zavarát, most meg olyan volt, mintha visszamentek volna az időben ahhoz a naphoz, amikor megállította az elmebeteg késes gyilkost, és mivel egy tömegbaleset miatt nem volt mentő, Beckett Lanie-hez hozta. Akkor járt először a vizsgálóban, és éppen úgy élcelődött rajta a két nő, mint most. Még az injekciót is elviseli, ha azzal látszólag visszapörgetheti az időt.
- Miért hiszitek, hogy megszöknék? - kérdezte durcásan. - Kemény vagyok, és rettenthetetlen - húzta ki magát színpadiasan.
- Jó, akkor most be is bizonyíthatod - lépett az ágy mellé Lanie, kezében a fertőtlenítő folyadékkal és egy vattapamaccsal. - Feküdj le! - parancsolt a férfira, majd miután az engedelmesen hátradőlt, finoman érintve a sérült felületet, bekente a fertőtlenítővel.
- Ez ... ez ... ááááá ... ez csíp - kapkodta a levegőt Castle fájdalmas arccal.
- Nyugi Castle! Mindjárt végzünk - nyugtatta az orvos, aztán amikor végzett, megpaskolta a férfi lábszárát. - Látod, a könnyebbik részén már túl is vagy.
- A könnyebbiken? - méltatlankodott a poénon az író, de amikor meglátta a nő tekintetét, rémülten nézett egyik nőről a másikra.
Kate a férfi combján levő sebre nézett, ami az előző naphoz képest ijesztően begyulladt és váladékozott, miközben Lanie magyarázatát hallgatta.
- Sajnos az állati harapástól származó sérüléseknél elég gyakori, hogy az állat nyála mélyen a szövetek belsejébe kerül, és hiába gyógyul a felszínen szépen a seb, alatta szaporodnak a kórokozók.
Egy pillanatra elhallgatott. Nem akarta a kelleténél jobban megijeszteni a férfit. - Fel kell nyitnom a sebet, mert elfertőződött - mondta őszintén.
- Azt akarod mondani, hogy amit összevarrtak, azt te újra felvágod? - támaszkodott a könyökére a férfi, és hitetlenkedve húzta össze a szemöldökét.
- Sajnálom - nézett rá együtt érzőn Lanie, aztán a döbbenten álló Kate-hez fordult, aki egy perce még azt hitte, csak egy injekció beadásához kéri az orvos a segítségét. - Adok neki érzéstelenítőt, de mivel túlságosan gyulladtak a szövetek, kiszámíthatatlan a hatása. Csak egy kicsi vágást fogok ejteni, de addig fogd le a lábát.
- Megszurkálsz, de lehet, hogy feleslegesen? - háborgott a férfi ijedten, és anélkül, hogy Lanie ráparancsolt volna, megadóan lefeküdt.
Kate nézte a mennyezetet bámuló férfi beletörődő arcát, és összeszorult a szíve. Jobban szerette volna, ha ellenkezik, vagy nyafog. Az ágyhoz lépett, megfogta a férfi kezét, és örömmel töltötte el, hogy a meleg, erős ujjak viszonozzák az érintést.
- Ez egy kicsit fájni fog - lépett Kate mellé Lanie, kezében az érzéstelenítő injekcióval.
Castle a tűre nézett, aztán a fal felé fordította a fejét.
Kate-et szíven ütötte a mozdulat. Arra számított, hogy a férfi ránéz, és az ő tekintetéből merít erőt, hogy túlélje a számára oly szúrást, ehelyett elfordult, és összeszorított szájjal a fal egy pontjára szegezte a tekintetét. Kate-nek úgy tűnt, mintha könny csillogna a szemében, de aztán a férfi pislantott, és a csillogás eltűnt. Furcsa volt, hogy egyik pillanatban mintha oldódna a köztük levő feszültség, aztán mire megnyugodna, Castle újra távolságtartó lesz. Látta, hogy a férfi arca megrándul a fájdalomtól, és érezte, hogy szorosabbra fonódnak az ujjai az övére, de nem jajgatott, nem méltatlankodott, mint régen, pedig annak Kate most sokkal jobban örült volna. Mintha egy másik Castle feküdt volna előtte, és ez elgondolkodtatta.
- Kate, most fogd meg a lábát, mert ha megmozdítja, nagyobb helyen vágom meg, mint szeretném! - szólalt meg Lanie.
Kate átlépett barátnője másik oldalára, és mindkét kezét Castle lábszárára tette.
A férfi szokatlan viselkedése Lanie-nek is feltűnt.
- Jól vagy? - hajolt közelebb a férfihoz, és kutató tekintettel méregette.
- Nem, de azt hiszem, ez senkit nem érkel - mondta gúnyosan, még mindig a falat bámulva Castle.
Lanie Kate-re pillantott, de az lesütötte a szemét. Mindketten tudták, hogy a férfi nem csak az orvosi kezelésre céloz.
- Vigyázok, hogy a lehető legkevesebb fájdalmat okozzam - próbálta a pillanatnyi helyzetre irányítani a férfi figyelmét Lanie.
- Tudom. Te nem akarsz fájdalmat okozni - nyomta meg jelentőségteljesen a személyes névmást Castle.
Lanie sóhajtott, és úgy döntött, jobb lesz, ha nem szól egy szót sem, csak teszi a dolgát. A következő perceknél kínosabbat régen nem élt át! Szinte tapintani lehetett a csendet. Castle tekintete nem mozdult a falról, és megadóan tűrte, hogy egy kis bemetszést ejtsen a seben, és kitisztítsa az elfertőződött szöveteket, majd bekenje fertőtlenítővel, és gézzel átkötözze, Kate pedig lehajtott fejjel fogta a férfi lábát, amíg ő a fájdalmas műveletet végezte. Éppen azon gondolkodott, hogyan oldja fel a kínos csendet, miközben a ragtapaszt a gézre simította, amikor a boncsegéd dugta be fejét az ajtón, és közölte, hogy egy sürgős vizsgálatot kell elvégezni egy hullán.
- Mennem kell - indult sietve az ajtó felé megkönnyebbülten, miközben tettetett sajnálkozással tárta szét a karját. - Segíts felöltözni neki - szólt vissza Kate-nek az ajtóból, aztán figyelmeztetőn felemelte az ujját, és Castle-re nézett. - Te pedig fekvésre vagy ítélve! Vitesd haza magad, és irány az ágy! Holnap elmegyek, és megnézlek.
- Engem, vagy a sebet? - fordult végre felé a férfi, és tekintetében újra megjelent a huncut fény, mire Lanie csak égnek emelte a szemét, és kilépett a vizsgálóból.
Néhány másodpercnyi kínos feszengés után Castle megpróbált felülni, Kate pedig készségesen lépett közelebb hozzá.
- Segítek - mondta, és mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, átkarolta Castle vállát. Érezte, ahogy egy pillanatra megfeszültek a férfi izmai, mintha áramütés érte volna, de aztán hagyta, hogy segítsen neki. Nem kerülte el a figyelmét, hogy Rick arca megrándult a fájdalomtól, amikor lecsúszva az ágyról, a sérült lábára állt, ezért lehajolt, és segített felhúzni a farmert.
Kate egyik lábáról a másikra állva némán figyelte, ahogy Castle betűri az ingét, és lassan végez az öltözködéssel. Tudta, itt a pillanat, hogy beszéljenek a történtekről, de nem tudta, hogyan kezdhetne hozzá. Nem akart bocsánatot kérni, csak azt akarta, hogy Castle megértse, mit miért tett. Meglepetésére a férfi megelőzte.
- Köszönöm - szólalt meg reszelős hangon, és percek óta először nézett a nő szemébe.
- Mit? - kérdezte értetlenül Kate. - Hogy lefogtalak, amíg Lanie kínzott? - mosolyodott el szomorkásan, hogy oldja a feszültséget, de Castle nem viszonozta a mosolyt.
- Nem, hanem azt, hogy most nem néztél keresztül rajtam - sütött a megbántottság a szavaiból.
- Kit féltek én? - viharzott be az ajtón a nyomozó, aki még éppen meghallotta az utolsó mondatot, de amikor meglátta a vizsgálóágyon fekvő férfit, megtorpant. Castle fájdalmas tekintete, karikás szemei, nyúzott arca arról tanúskodtak, hogy őt is megviselték az éjszaka történtek. Utólag belátta, hogy mindketten hibáztak, mindketten sértettek voltak, és ez vezetett ahhoz, hogy bántsák egymást. Minél többször gondolta végig az estét, annál inkább hibáztatta magát. Már képtelen volt haragudni a férfira, főleg, hogy olyan elesettnek látszott, mint vigasztalásra szoruló kisfiú. Zavartan nézték egymást, de egyikük sem szólt. A hirtelen beállt kínos csendet Lanie törte meg.
- Emlékszel? - nézett komolyan egyenesen barátnője szemébe. - Tegnap lefertőtlenítetted a sebet, de abban egyeztünk meg, hogy ma megnézem.
- Igen ... persze - szólalt meg nehezen Kate, aztán zavartan a férfira pillantott. Úgy érezte, mágnesként vonzzák a rászegeződő kék szemek. - Akkor ... én nem is zavarok. Majd később visszajövök - indult volna, de Lanie elkapta a karját.
- Segítened kell! - szűkült egy pillanatra össze a szemhéja jelentőségteljesen, aztán sóhajtva Castle felé intett a fejével. - A hullákhoz szoktam, nem egy rémült, ellenkező ötéveshez! Tudod milyen, ha injekciót kap!
Kate bármennyire is zavarban volt, önkéntelenül elmosolyodott, Castle pedig azonnal ellenkezni kezdett.
- Mi? Rémült ötéves? - ült fel az ágyon sértődötten, aztán mintha most jutottak volna el a tudatáig az orvosszakértő utolsó szavai, ijedten nyelt egyet. - De ... de injekcióról szó sem volt!
Lanie kinyújtott karral a férfire mutatott, miközben sóhajtott egyet, és "én megmondtam" tekintettel barátnőjére nézett.
- Segítened kell - közölte tényként.
Kate néhány másodpercig farkasszemet nézett Lanie-vel, aztán Castle-re pillantott.
A hajnali, álomtalan vergődés után, az író kezdte más szemmel nézni Kate és a saját reakcióit. Ha Beckett nem akarta volna megszabni, hogy mit tegyen, talán eszébe sem jutott volna, hogy egyedül induljon az alagúthoz, de azt is tudta, hogy Kate valóban csak meg akarta védeni a veszélytől. Már nem érzett haragot. A büszkesége azt diktálta, hogy legyen elutasító, de tulajdonképpen nem vágyott másra, mint Kate közelségére, ezért amikor a nő ránézett, keserűen gondolt arra, hogy Lanie átlátszó ügyködése ellenére, el fog menni. Meglepetésére azonban Kate megfordult, és elgondolkodva végigmérte. Képtelen volt ellenállni a szomorú, kék szemeknek.
- Azt hiszem, igazad van - szólalt meg olyan hangsúllyal, mintha nem lenne más választása. - Egyedül tényleg kevés vagy hozzá. Még a végén megszökne - mondta rosszallóan, de hangjában érezhető volt a megkönnyebbülés.
Castle meglepődött. Talán Kate is átértékelte a dolgokat. Az imént még érezte a feszültségét és a zavarát, most meg olyan volt, mintha visszamentek volna az időben ahhoz a naphoz, amikor megállította az elmebeteg késes gyilkost, és mivel egy tömegbaleset miatt nem volt mentő, Beckett Lanie-hez hozta. Akkor járt először a vizsgálóban, és éppen úgy élcelődött rajta a két nő, mint most. Még az injekciót is elviseli, ha azzal látszólag visszapörgetheti az időt.
- Miért hiszitek, hogy megszöknék? - kérdezte durcásan. - Kemény vagyok, és rettenthetetlen - húzta ki magát színpadiasan.
- Jó, akkor most be is bizonyíthatod - lépett az ágy mellé Lanie, kezében a fertőtlenítő folyadékkal és egy vattapamaccsal. - Feküdj le! - parancsolt a férfira, majd miután az engedelmesen hátradőlt, finoman érintve a sérült felületet, bekente a fertőtlenítővel.
- Ez ... ez ... ááááá ... ez csíp - kapkodta a levegőt Castle fájdalmas arccal.
- Nyugi Castle! Mindjárt végzünk - nyugtatta az orvos, aztán amikor végzett, megpaskolta a férfi lábszárát. - Látod, a könnyebbik részén már túl is vagy.
- A könnyebbiken? - méltatlankodott a poénon az író, de amikor meglátta a nő tekintetét, rémülten nézett egyik nőről a másikra.
Kate a férfi combján levő sebre nézett, ami az előző naphoz képest ijesztően begyulladt és váladékozott, miközben Lanie magyarázatát hallgatta.
- Sajnos az állati harapástól származó sérüléseknél elég gyakori, hogy az állat nyála mélyen a szövetek belsejébe kerül, és hiába gyógyul a felszínen szépen a seb, alatta szaporodnak a kórokozók.
Egy pillanatra elhallgatott. Nem akarta a kelleténél jobban megijeszteni a férfit. - Fel kell nyitnom a sebet, mert elfertőződött - mondta őszintén.
- Azt akarod mondani, hogy amit összevarrtak, azt te újra felvágod? - támaszkodott a könyökére a férfi, és hitetlenkedve húzta össze a szemöldökét.
- Sajnálom - nézett rá együtt érzőn Lanie, aztán a döbbenten álló Kate-hez fordult, aki egy perce még azt hitte, csak egy injekció beadásához kéri az orvos a segítségét. - Adok neki érzéstelenítőt, de mivel túlságosan gyulladtak a szövetek, kiszámíthatatlan a hatása. Csak egy kicsi vágást fogok ejteni, de addig fogd le a lábát.
- Megszurkálsz, de lehet, hogy feleslegesen? - háborgott a férfi ijedten, és anélkül, hogy Lanie ráparancsolt volna, megadóan lefeküdt.
Kate nézte a mennyezetet bámuló férfi beletörődő arcát, és összeszorult a szíve. Jobban szerette volna, ha ellenkezik, vagy nyafog. Az ágyhoz lépett, megfogta a férfi kezét, és örömmel töltötte el, hogy a meleg, erős ujjak viszonozzák az érintést.
- Ez egy kicsit fájni fog - lépett Kate mellé Lanie, kezében az érzéstelenítő injekcióval.
Castle a tűre nézett, aztán a fal felé fordította a fejét.
Kate-et szíven ütötte a mozdulat. Arra számított, hogy a férfi ránéz, és az ő tekintetéből merít erőt, hogy túlélje a számára oly szúrást, ehelyett elfordult, és összeszorított szájjal a fal egy pontjára szegezte a tekintetét. Kate-nek úgy tűnt, mintha könny csillogna a szemében, de aztán a férfi pislantott, és a csillogás eltűnt. Furcsa volt, hogy egyik pillanatban mintha oldódna a köztük levő feszültség, aztán mire megnyugodna, Castle újra távolságtartó lesz. Látta, hogy a férfi arca megrándul a fájdalomtól, és érezte, hogy szorosabbra fonódnak az ujjai az övére, de nem jajgatott, nem méltatlankodott, mint régen, pedig annak Kate most sokkal jobban örült volna. Mintha egy másik Castle feküdt volna előtte, és ez elgondolkodtatta.
- Kate, most fogd meg a lábát, mert ha megmozdítja, nagyobb helyen vágom meg, mint szeretném! - szólalt meg Lanie.
Kate átlépett barátnője másik oldalára, és mindkét kezét Castle lábszárára tette.
A férfi szokatlan viselkedése Lanie-nek is feltűnt.
- Jól vagy? - hajolt közelebb a férfihoz, és kutató tekintettel méregette.
- Nem, de azt hiszem, ez senkit nem érkel - mondta gúnyosan, még mindig a falat bámulva Castle.
Lanie Kate-re pillantott, de az lesütötte a szemét. Mindketten tudták, hogy a férfi nem csak az orvosi kezelésre céloz.
- Vigyázok, hogy a lehető legkevesebb fájdalmat okozzam - próbálta a pillanatnyi helyzetre irányítani a férfi figyelmét Lanie.
- Tudom. Te nem akarsz fájdalmat okozni - nyomta meg jelentőségteljesen a személyes névmást Castle.
Lanie sóhajtott, és úgy döntött, jobb lesz, ha nem szól egy szót sem, csak teszi a dolgát. A következő perceknél kínosabbat régen nem élt át! Szinte tapintani lehetett a csendet. Castle tekintete nem mozdult a falról, és megadóan tűrte, hogy egy kis bemetszést ejtsen a seben, és kitisztítsa az elfertőződött szöveteket, majd bekenje fertőtlenítővel, és gézzel átkötözze, Kate pedig lehajtott fejjel fogta a férfi lábát, amíg ő a fájdalmas műveletet végezte. Éppen azon gondolkodott, hogyan oldja fel a kínos csendet, miközben a ragtapaszt a gézre simította, amikor a boncsegéd dugta be fejét az ajtón, és közölte, hogy egy sürgős vizsgálatot kell elvégezni egy hullán.
- Mennem kell - indult sietve az ajtó felé megkönnyebbülten, miközben tettetett sajnálkozással tárta szét a karját. - Segíts felöltözni neki - szólt vissza Kate-nek az ajtóból, aztán figyelmeztetőn felemelte az ujját, és Castle-re nézett. - Te pedig fekvésre vagy ítélve! Vitesd haza magad, és irány az ágy! Holnap elmegyek, és megnézlek.
- Engem, vagy a sebet? - fordult végre felé a férfi, és tekintetében újra megjelent a huncut fény, mire Lanie csak égnek emelte a szemét, és kilépett a vizsgálóból.
Néhány másodpercnyi kínos feszengés után Castle megpróbált felülni, Kate pedig készségesen lépett közelebb hozzá.
- Segítek - mondta, és mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, átkarolta Castle vállát. Érezte, ahogy egy pillanatra megfeszültek a férfi izmai, mintha áramütés érte volna, de aztán hagyta, hogy segítsen neki. Nem kerülte el a figyelmét, hogy Rick arca megrándult a fájdalomtól, amikor lecsúszva az ágyról, a sérült lábára állt, ezért lehajolt, és segített felhúzni a farmert.
Kate egyik lábáról a másikra állva némán figyelte, ahogy Castle betűri az ingét, és lassan végez az öltözködéssel. Tudta, itt a pillanat, hogy beszéljenek a történtekről, de nem tudta, hogyan kezdhetne hozzá. Nem akart bocsánatot kérni, csak azt akarta, hogy Castle megértse, mit miért tett. Meglepetésére a férfi megelőzte.
- Köszönöm - szólalt meg reszelős hangon, és percek óta először nézett a nő szemébe.
- Mit? - kérdezte értetlenül Kate. - Hogy lefogtalak, amíg Lanie kínzott? - mosolyodott el szomorkásan, hogy oldja a feszültséget, de Castle nem viszonozta a mosolyt.
- Nem, hanem azt, hogy most nem néztél keresztül rajtam - sütött a megbántottság a szavaiból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése