Kedves Olvasóim!
Álmomban sem gondoltam, hogy egyszer az a kis számláló a bal oldalon, egy hatjegyű, kettessel kezdődő számot fog mutatni! Hihetetlenül jó érzés, hogy vannak, akik szeretik olvasni az írásaimat, kitartóan várják a folytatást, véleményt írnak, biztatnak, dicsérnek.
A legjobb szórakozás, amit valaha kitaláltam, az írás, de csak így, VELETEK együtt!
Köszönöm!
A mai rész hosszabb lett a szokásosnál. Remélem, nem okozok vele csalódást! Jó olvasást kívánok!
- Menjen csak előre, ha annyira kíváncsi! - csendült félelem Steve hangjában, és az író kezébe nyomta a zseblámpát.
Castle egy pillanatra meglepődött. Soha nem ő ment előre, amit egyszer fel is rótt Beckett-nek. Hát, most itt az alkalom, hogy elsőnek lépjen a vadállat barlangjába! Igazából most jutott eszébe először, hogy Tyson talán itt leselkedik rá. Ha bekamerázta a lakását, pontosan tudhatta, mikor fejtette meg a rejtvényt, és mikor jön az alagútba. Valószínűleg a rendőrségi kommunikációt is le tudja hallgatni, márpedig akkor azt is tudja, hogy Beckett-ék csak később érnek ide. Agyában cikáztak a gondolatok és az emlékek. Amióta Tyson csaknem rákent egy gyilkosságot, és minden bizonyítékot ellene tudott fordítani, tudta, mire képes a férfi. Észrevétlenül járt a lakásában, megfigyelte az életét, manipulálta a számítógépét, rendőrnek öltözve bejutott a kapitányság zárkájához úgy, hogy kijátszotta a biztonsági kamerákat. Hirtelen átjárta a félelem. Óvatosan nyitotta a visítva nyikorgó ajtót, miközben igyekezett úgy tartani a lámpát, hogy a lehető legnagyobb felületet világítsa be. Érezte, hogy Steve közvetlenül mögé tép, és pajzsként használja. Orrát megcsapta a férfi izzadtságszaga, és Castle-nek az futott át a fején, hogy a férfi fél, pedig nem is tudja, kivel állnak szemben. A lámpa fényköre lassan pásztázta végig a helyiség minden négyzetméterét, és amikor meggyőződött róla, hogy a szoba üres, Castle beljebb lépett. Hirtelen egy árnyékot vélt elsuhanni a földön. Rémülten fordította arra a lámpát, miközben a szívverése is megállt.
Kate nem akart arra gondolni, hogy Castle egyedül ment az alagúthoz, ahova Tyson csalta őket, ezért agya lázasan keresett magyarázatot arra, miért nem cseng ki a telefonja. Talán csak dühében kikapcsolta, fordult meg a fejében, de azonnal el is vetette a gondolatot, hiszen megígérte Castle-nek, hogy tájékoztatja az akció eredményéről. Kizárt, hogy ne lett volna kíváncsi rá!
- Alexis! - suttogta maga elé a lány nevét, és már hívta is. Castle azt mondta, beszélgetett vele a Lincoln alagútról, tehát a lány otthon van. Türelmetlenül várta, hogy végre ne az ütemesen ismétlődő hangot hallja, amikor végre meghallotta Alexis álomittas hangját.
- Kate? - szólalt meg csodálkozva.
- Igen. Alexis, megtennéd, hogy megnézed, édesapád otthon van-e? Nem érem el telefonon, és fontos lenne, hogy beszéljek vele - magyarázta. Nem akarta halálra rémíteni a lányt, ezért igyekezett nyugodtságot erőltetni magára.
- Persze - hallotta a kissé kába választ, aztán a beszűrődő hangokból hallotta, hogy Alexis felkel, lemegy a lépcsőn, és bekopog a hálószoba ajtaján. Aztán még egyszer kopogtat. Kate annyira a telefon hangjaira koncentrált, hogy még levegőt sem vett. Amikor Alexis harmadszor is kopogtatott, már tudta, hogy nagy baj van.
- Nincs ... nincs itthon - szólalt meg csodálkozva Alexis. - Kate! Mi ez az egész? Ugye nincs semmi baja? - tűnt el az álmossága egy pillanat alatt, mintha megérezte volna, hogy többről van szó, mint amit Beckett elmondott neki.
- Nem tudom - mondta Kate őszintén. - Csak sejtem, hol lehet. Ha megtudok valamit, azonnal hívlak - sietett lezárni a beszélgetést, és anélkül, hogy megvárta volna Alexis reakcióját, letette a telefont.
Jordan megértőn a vállára tette a kezét.
- Induljunk! - mondta. Nem akart semmi reményteli vigasztalást mondani a nyomozónak, hiszen Tyson nem véletlenül csalta őket az alagúthoz, ráadásul nem egy zakkant, hanem egy rendkívül okos sorozatgyilkossal van dolguk. - Esposito nyomozóval menjen! - tette hozzá kissé utasító hangsúllyal. Shaw ügynök, kiváló megfigyelő lévén, hamar megállapította, hogy a két ember között olyan szoros kötelék, és feltétel nélküli bizalom van, amire most rendkívül nagy szüksége van Beckett-nek. Mellesleg remélte, hogy Esposito nyomozóra hallgat a nő, és így elkerülhető, hogy belemenjen valami őrültségbe.
Kate vett egy nagy levegőt, és miután ellenőrizte a felszerelését, intett Espo-nak és Ryan-nek. Szótlanul álltak a liftben egymás mellet, de Kate észrevette, hogy Espo lopva rá-rápillant.
- Baj van, ugye? - szólalt meg a nyomozó, és már nyíltan fürkészte Beckett vonásait.
- Az hiszem, Castle az alagútban van - mondta ki nehezen a félelmét.
- Mi? - kérdezte a két férfi egyszerre, mire Kate összeszorította a száját, és lecsukott szemmel bólintott.
- Hát, eddig rühelltem, hogy mindig a nyomunkban liheg, de most nem bánnám, ha itt lenne - ingatta meg rosszallóan a fejét Espo. - Egyáltalán, hogyan jutott eszébe akkora hülyeség, hogy egyedül menjen oda?
- Castle-nek? - húzta fel a szemöldökét a kérdés hallatán Ryan csodálkozva. - Hiszen ismered!
Beckett úgy érezte, most omlik össze az emberismerete nagyszerűségéről alkotott hite.
- Én vittem haza - sóhajtotta. - Mindenáron jönni akart, de én nem engedtem.
A két férfi egymásra nézett, Espo jelentőségteljesen pislantott, de nem szóltak. Szavak nélkül is értették egymást.
Amikor leértek a mélygarázsba, Ryan az FBI csapatához csatlakozott, Espo pedig Kate autójának vezetőoldali ajtajához lépett.
- Együtt megyünk, és én vezetek - közölte. Meleg, barna szeméből határozottság és nyugalom áradt, de ott csillogott benne a féltés is.
Kate szemhéja egy pillanatra dühösen összeszűkült, és nyitotta a száját, hogy tudatosítsa Javi-val, hogy nem a felettese, hogy utasítást adjon neki, aztán belátta, a férfinak igaza van. Túl feszült, sőt ideges. Ha be akarja vallani az igazat, akkor azt is mondhatná, hogy túlságosan fél. Bólintott, és megkerülte az autót.
Espo ügyesen manőverezve követte az előttük haladó elsötétített ablakú Chevy-t. Beckett már örült, hogy nem ő vezet. Megdörzsölte a halántékát, és magában azon dühöngött, hogy lehet az, hogy Jordan és a fiúk is természetesnek vették Castle viselkedését, csak ő gondolkodott másként. Shaw ügynök az FBI egyik legjobb profilozója, tehát nem csodálkozhat, hogy ismeri Castle reakcióit, de hogy még a fiúk is jobban ismerik, mint ő, ezt nem tudta megemészteni. Felidézte a pillanatot, amikor Castle behajolt az autóba, és azzal vádolta, hogy megint ő dönt helyette. Emlékezett a férfi tekintetére, ami inkább tükrözött keserű beletörődést, mint dacos ellenkezést. Talán ez a tekintet altatta el a gyanakvását. Vagy igaza van Castle-nek, és abban a hitben él, hogy mindig ő irányít, és mindig az ő akarata érvényesül?
A forgalom hirtelen lelassult, az autók száma megsokszorozódott, kezdett forgalmi dugó kialakulni, ezért Espo bekapcsolta a villogót. Közeledtek az alagúthoz, amit az FBI időközben lezáratott, és a forgalmat a George Washington híd felé terelték, ami egyre duzzadó torlódást okozott. Átvergődték magukat a kocsisorokon, és egy egyenruhás rendőr a kiürített alagútba terelte őket. Kate az órájára pillantott. Áldotta Jordan Shaw és Victoria Gates szervezőkészségét, amiért az eligazítás kezdetére már készen voltak az akció tervei, és a feladatok kiosztása is csak perceket vett igénybe, hiszen profik lévén, mindenki tudta a feladatát. Castle messzebb lakott a Lincoln alagúttól, és megkülönböztető jelzése sem volt, így nem lehetett több az előnye tíz percnél.
- Jézusom! - kiáltott fel kezét dübörgő szívére szorítva Castle, miközben hátraugorva csaknem feldöntötte a rémült Steve-t. - Csak egy patkány - sóhajtott megkönnyebbülten.
- A frászt hozza az emberre! - mérgelődött Steve. - Mit van úgy berezelve? Mondtam, hogy ezeken a dögökön kívül nincs itt semmi.
- Csak a sötét, meg ... meg a lámpa felnagyította az árnyékát, és hát ... - próbált magyarázkodni Castle, még mielőtt a munkás élcelődni kezdene az ijedtségén.
Steve feszültsége is oldódott, és a tudat, hogy a híres író még nála is jobban félt, meghozta a bátorságát.
- Miért? Mire számított? Hogy egy szörnyeteg rejtőzik a sötétben? - gúnyolódott.
Castle beharapta a száját, hogy ne vágjon vissza az igazsággal, hogy igen, arra számított. Egy valódi szörnyetegre, aki életeket vesz el, és életeket tart félelemben.
- Itt sincs világítás? - terelte el a szót, miközben ösztönösen a villanykapcsoló után tapogatott az ajtó melletti falon.
- Á! Már rég kikapcsolták - legyintett lemondóan Steve, de abban a pillanatban meghallotta a villanykapcsoló kattanását, és a szoba fényárba borult. - Ez meg mi a fene? - tátotta el a száját döbbenetében.
- Ez? Egy szörnyeteg rejtekhelye - nézett rá komolyan Castle, mire Steve rémülten nyelt egyet.
- Hívni kéne a zsarukat - nyögte.
- Mindjárt itt lesznek. Ne nyúljon semmihez! - mondta az író, miközben tekintetét végigfuttatta a szobán. Fém öltözőszekrények, egyszerű fém asztal, körülötte négy szék, egy ágy, rajta gyűrött takaró, ami még őrizte egy ember testének a nyomát. Ami ijesztővé tette a helyet, az az ágy sarkain lógó négy bilincs, és a falon virító, vérpiros festékkel írt dátum volt. Legalábbis Castle remélte, hogy csak festék. Amikor megfordult, és meglátta az ajtó melletti falra szerelt szerkezetet, mintha egy jeges kéz szorította volna össze a szívét.
Steve az ajtóban állt, és szájtátva bámult körbe. Amikor meglátta az író döbbent arcát, félve beljebb lépett, és nyakát előrenyújtva meredt a fém szerkezetre.
- Mit keres itt egy felhúzható kapu? - kérdezte értetlenül.
Castle tehetetlen dühében úgy összeszorította a száját, hogy megcsikordultak a fogai, orrlyukai kitágultak, keze ökölbe szorult. Ő pontosan tudta, miért szerelt Tyson egy kisméretű, felhúzható fém garázskaput a falra. Emlékeiben megjelent a sivatagban levő raktár. A kamionok méretéhez igazodó kapu sokkal nagyobb volt, mint ez, de a felhúzó szerkezetük megegyezett. Hirtelen érezte, ahogy a vékony, de rendkívül erős kötél megfeszül a nyakán, és mélyen a bőrébe vág. Kigombolta az inge felfő gombját, mintha ezzel meg tudna szabadulni a rátörő fullasztó érzéstől. Nézte a fém vázból kiemelkedő csavar fejét, és eszébe jutott a Helga Ormond nyakán talált zúzódás. Kétsége sem volt afelől, hogy Tyson itt ölte meg a nőt.
- Ki a fene járhatott itt? Minek vannak bilincsek az ágyon? - álmélkodott még mindig Steve, de Castle figyelemre sem méltatta, hanem megpróbált erőt venni magán, és megfordult, hogy ne lássa a kaput.
- Most meg mit csinál? - háborgott a szerelő, amikor meglátta, hogy az író elővesz egy zsebkendőt, és hogy ne hagyjon ujjlenyomatot, azzal nyitja ki az öltözőszekrényeket.
- Csak körülnézek - morogta Castle, de közben azt figyelte, nincs-e valami rejtett rekesze a szekrényeknek, de semmit nem talált. Elővette a telefonját, és megpróbált úgy fényképezni, hogy minden zug, minden tárgy jól látható legyen a képeken.
- Mit gondol, az vér? - kérdezte undorodva Steve, amikor a falra mázolt dátumot fotózta.
- Szerintem festék - próbálta megnyugtatni Castle a férfit, de az idegességében tovább beszélt.
- Kiráz a hideg ettől a helytől! - rázkódott meg. - Olyan az a dátum a falon, mint valami jóslat. De mi lesz négy nap múlva? - tűnődött, mintha azt próbálná felidézni, olvasott-e mostanában valamilyen világvége jóslatról. - Maga tudja?
- Nem - hazudta Castle. Mégsem mondhatta ennek a szerencsétlen flótásnak, hogy igen, azon a napon meg fognak fojtani egy gyönyörű, hosszú szőke hajú, fiatal nőt, ha nem lesznek elég okosak ahhoz, hogy addig elfogják. - Menjünk! - intett fejével az ajtó felé.
Miközben a sötét folyosón igyekezett a lépteit szaporázni, hogy a mögötte csörtető Steve leheletét ne érezze a nyakán, azon gondolkodott, mitévő legyen. Elmondja Beckett-nek, hogy mit talált, vagy várjon, amíg a rendőrök, vagy az FBI emberei rábukkannak a rejtekhelyre, és tegyen úgy, mintha semmiről sem tudna. Néhány másodperc töprengés után döntött. Hiszen éppen azt akarta, hogy Kate megtapasztalja, hogy nem mellette van veszélyben, hanem akkor, ha nincs, aki vigyázzon rá. Talán lassan majd belátja, hogy ha összekötik az életüket, nagyobb biztonságban lesz, mint ha elhagyja. Elégedetten elmosolyodott.
Kate kiszállt az autóból, és az alagutat lezáró és végigjáró rendőrökhöz sietett. Csalódottan hallgatta, hogy semmi gyanús, vagy szokatlan dolgot nem találtak, de biztosítják a helyszínt, amíg a nyomozók és az ügynökök is végignéznek mindent.
- Nem látták az alagútban vagy a környékén ezt a férfit? - kérdezte, és telefonja kijelzőjét az őrmester felé fordította.
- Nem - rázta meg fejét magabiztosan a férfi.
- És őt? - adta át a Tyson-ról készült fantomképet Espo.
- Nem, őt sem. Sajnálom.
Kate szégyenkezve csúsztatta zsebébe a telefonját. Életében először fordult elő, hogy a félelme miatt megfeledkezett a feladatáról, és Castle képét mutatta elsőnek, Tyson-é helyett. Látta, ahogy Espo eltűnődve, féltőn rásandít.
- Nem tűnt fel egy piros Ferrari? - kérdezte Javi az őrmestert.
Kate meglepve nézett a nyomozóra, és hálás volt neki, amiért ő kérdez rá Castle autójára, így nincs olyan színezete a dolognak, mintha neki csak az írón járna az esze.
- Rengeteg kocsit eltereltünk, de egy ilyen autó biztos feltűnt volna - mondta sajnálkozva az őrmester.
Beckett fülét megütötték a szavak. A Ferrari valóban nagyon feltűnő, márpedig Castle nem akart feltűnést. Kivételesen.
- És egy ezüstmetál Mercedes S400-ast? - kérdezte.
- Hát, nem is tudom. Mindjárt körbekérdezem a fiúkat!
- Addig mi végigjárjuk az alagutat - bólintott beleegyezően az őrmesternek, aztán Espo-val a nyomában a kocsijához indult.
Alig indultak el, amikor a rádióból meghallotta az őrmester hangját.
- Az alagút Jersey felőli kijáratánál áll a keresett Mercedes.
- Üres? - dőlt előre Kate idegesen, mintha akkor gyorsabban meghallaná a választ.
- Igen.
Espo hirtelen gázt adott, amitől Kate szinte az ülésbe nyomódott, és olyan sebességgel száguldott végig az üres alagúton, hogy néhány perc múlva már a kijáratnál voltak.
- Ott! - mutatott jobbra, egy sötét, elhagyatott helyen álló autó felé Beckett, ami mellett egy egyenruhás rendőr ácsorgott.
Néhány másodperc múlva dühösen csapta be az autója ajtaját, és zakatoló szívvel nézett körbe. Az utcai lámpák fénye alig ért ide, ezért kivették a kocsiból a zseblámpákat, és körbevilágították a sötét, zegzugos terepet.
- Hol a fenében vagy, Castle? - szűrte a fogai között a szavakat maga elé. Dühös is volt, amiért a férfi olyan helyzetet teremtett, amiben ő megint retteghet az életéért.
Espo Beckett-re pillantott, és arra gondolt, reméli, hogy épségben előkerül az író, de nem lenne a helyében, amikor a nővel találkozik. - Nézd, Beckett! - kiáltott a nyomozónak, amikor a lámpa fénykörében meglátott egy jókora vasajtót.
Kate elővette a fegyverét, és a lámpával együtt az ajtóra szegezte, és gyors léptekkel odament. Amikor érezte, hogy Espo közvetlenül mögé ért, óvatosan lenyomta a kilincset. Egyáltalán nem csodálkozott, hogy a zár engedett, és az ajtó kinyílt. Azonnal felmérte, hogy a hosszú, kivilágított folyosó üres, ezért a fejével intett Espo-nak, és előretartott fegyverrel, halkan lépdelve elindultak. Kate látta, hogy a folyosó elkanyarodik, és ott megszűnik a világítás, ezért idegrendszere fokozott éberségre kapcsolt. Lépéseket hallott. Megállt, és felemelte a kezét, mire Espo is megtorpant. Kate még egy akció során sem volt ilyen ideges. Óvatosnak kell lenniük, hiszen Tyson csalta őket ide. Olyan szorosan markolta a fegyverét, hogy elfehéredtek az ízületei. Ahogy közeledtek a lépések, úgy gyorsult a szívverése, és amikor már csak pár lépésre lehetett a léptek tulajdonosa a kanyartól, jeladásként biccentett a fejével, és Espo-val egyszerre léptek előre.
- NYPD! Kezeket fel! - kiáltották, de amikor meglátták a sötétből előbukkanó írót, aki akkorát ugrott rémületében hátrafelé, hogy a mögötte loholó szerelő beleütközött, megkönnyebbülten engedték ki a benntartott levegőt.
- Beckett! Te itt? - kérdezte ártatlanságot színlelve, meglepetten Castle. - A szívbajt hoztad rám! - tette színpadiasan kezét a szívére, és feszengve elmosolyodott.
- Jézusom! - kiáltott fel kezét dübörgő szívére szorítva Castle, miközben hátraugorva csaknem feldöntötte a rémült Steve-t. - Csak egy patkány - sóhajtott megkönnyebbülten.
- A frászt hozza az emberre! - mérgelődött Steve. - Mit van úgy berezelve? Mondtam, hogy ezeken a dögökön kívül nincs itt semmi.
- Csak a sötét, meg ... meg a lámpa felnagyította az árnyékát, és hát ... - próbált magyarázkodni Castle, még mielőtt a munkás élcelődni kezdene az ijedtségén.
Steve feszültsége is oldódott, és a tudat, hogy a híres író még nála is jobban félt, meghozta a bátorságát.
- Miért? Mire számított? Hogy egy szörnyeteg rejtőzik a sötétben? - gúnyolódott.
Castle beharapta a száját, hogy ne vágjon vissza az igazsággal, hogy igen, arra számított. Egy valódi szörnyetegre, aki életeket vesz el, és életeket tart félelemben.
- Itt sincs világítás? - terelte el a szót, miközben ösztönösen a villanykapcsoló után tapogatott az ajtó melletti falon.
- Á! Már rég kikapcsolták - legyintett lemondóan Steve, de abban a pillanatban meghallotta a villanykapcsoló kattanását, és a szoba fényárba borult. - Ez meg mi a fene? - tátotta el a száját döbbenetében.
- Ez? Egy szörnyeteg rejtekhelye - nézett rá komolyan Castle, mire Steve rémülten nyelt egyet.
- Hívni kéne a zsarukat - nyögte.
- Mindjárt itt lesznek. Ne nyúljon semmihez! - mondta az író, miközben tekintetét végigfuttatta a szobán. Fém öltözőszekrények, egyszerű fém asztal, körülötte négy szék, egy ágy, rajta gyűrött takaró, ami még őrizte egy ember testének a nyomát. Ami ijesztővé tette a helyet, az az ágy sarkain lógó négy bilincs, és a falon virító, vérpiros festékkel írt dátum volt. Legalábbis Castle remélte, hogy csak festék. Amikor megfordult, és meglátta az ajtó melletti falra szerelt szerkezetet, mintha egy jeges kéz szorította volna össze a szívét.
Steve az ajtóban állt, és szájtátva bámult körbe. Amikor meglátta az író döbbent arcát, félve beljebb lépett, és nyakát előrenyújtva meredt a fém szerkezetre.
- Mit keres itt egy felhúzható kapu? - kérdezte értetlenül.
Castle tehetetlen dühében úgy összeszorította a száját, hogy megcsikordultak a fogai, orrlyukai kitágultak, keze ökölbe szorult. Ő pontosan tudta, miért szerelt Tyson egy kisméretű, felhúzható fém garázskaput a falra. Emlékeiben megjelent a sivatagban levő raktár. A kamionok méretéhez igazodó kapu sokkal nagyobb volt, mint ez, de a felhúzó szerkezetük megegyezett. Hirtelen érezte, ahogy a vékony, de rendkívül erős kötél megfeszül a nyakán, és mélyen a bőrébe vág. Kigombolta az inge felfő gombját, mintha ezzel meg tudna szabadulni a rátörő fullasztó érzéstől. Nézte a fém vázból kiemelkedő csavar fejét, és eszébe jutott a Helga Ormond nyakán talált zúzódás. Kétsége sem volt afelől, hogy Tyson itt ölte meg a nőt.
- Ki a fene járhatott itt? Minek vannak bilincsek az ágyon? - álmélkodott még mindig Steve, de Castle figyelemre sem méltatta, hanem megpróbált erőt venni magán, és megfordult, hogy ne lássa a kaput.
- Most meg mit csinál? - háborgott a szerelő, amikor meglátta, hogy az író elővesz egy zsebkendőt, és hogy ne hagyjon ujjlenyomatot, azzal nyitja ki az öltözőszekrényeket.
- Csak körülnézek - morogta Castle, de közben azt figyelte, nincs-e valami rejtett rekesze a szekrényeknek, de semmit nem talált. Elővette a telefonját, és megpróbált úgy fényképezni, hogy minden zug, minden tárgy jól látható legyen a képeken.
- Mit gondol, az vér? - kérdezte undorodva Steve, amikor a falra mázolt dátumot fotózta.
- Szerintem festék - próbálta megnyugtatni Castle a férfit, de az idegességében tovább beszélt.
- Kiráz a hideg ettől a helytől! - rázkódott meg. - Olyan az a dátum a falon, mint valami jóslat. De mi lesz négy nap múlva? - tűnődött, mintha azt próbálná felidézni, olvasott-e mostanában valamilyen világvége jóslatról. - Maga tudja?
- Nem - hazudta Castle. Mégsem mondhatta ennek a szerencsétlen flótásnak, hogy igen, azon a napon meg fognak fojtani egy gyönyörű, hosszú szőke hajú, fiatal nőt, ha nem lesznek elég okosak ahhoz, hogy addig elfogják. - Menjünk! - intett fejével az ajtó felé.
Miközben a sötét folyosón igyekezett a lépteit szaporázni, hogy a mögötte csörtető Steve leheletét ne érezze a nyakán, azon gondolkodott, mitévő legyen. Elmondja Beckett-nek, hogy mit talált, vagy várjon, amíg a rendőrök, vagy az FBI emberei rábukkannak a rejtekhelyre, és tegyen úgy, mintha semmiről sem tudna. Néhány másodperc töprengés után döntött. Hiszen éppen azt akarta, hogy Kate megtapasztalja, hogy nem mellette van veszélyben, hanem akkor, ha nincs, aki vigyázzon rá. Talán lassan majd belátja, hogy ha összekötik az életüket, nagyobb biztonságban lesz, mint ha elhagyja. Elégedetten elmosolyodott.
Kate kiszállt az autóból, és az alagutat lezáró és végigjáró rendőrökhöz sietett. Csalódottan hallgatta, hogy semmi gyanús, vagy szokatlan dolgot nem találtak, de biztosítják a helyszínt, amíg a nyomozók és az ügynökök is végignéznek mindent.
- Nem látták az alagútban vagy a környékén ezt a férfit? - kérdezte, és telefonja kijelzőjét az őrmester felé fordította.
- Nem - rázta meg fejét magabiztosan a férfi.
- És őt? - adta át a Tyson-ról készült fantomképet Espo.
- Nem, őt sem. Sajnálom.
Kate szégyenkezve csúsztatta zsebébe a telefonját. Életében először fordult elő, hogy a félelme miatt megfeledkezett a feladatáról, és Castle képét mutatta elsőnek, Tyson-é helyett. Látta, ahogy Espo eltűnődve, féltőn rásandít.
- Nem tűnt fel egy piros Ferrari? - kérdezte Javi az őrmestert.
Kate meglepve nézett a nyomozóra, és hálás volt neki, amiért ő kérdez rá Castle autójára, így nincs olyan színezete a dolognak, mintha neki csak az írón járna az esze.
- Rengeteg kocsit eltereltünk, de egy ilyen autó biztos feltűnt volna - mondta sajnálkozva az őrmester.
Beckett fülét megütötték a szavak. A Ferrari valóban nagyon feltűnő, márpedig Castle nem akart feltűnést. Kivételesen.
- És egy ezüstmetál Mercedes S400-ast? - kérdezte.
- Hát, nem is tudom. Mindjárt körbekérdezem a fiúkat!
- Addig mi végigjárjuk az alagutat - bólintott beleegyezően az őrmesternek, aztán Espo-val a nyomában a kocsijához indult.
Alig indultak el, amikor a rádióból meghallotta az őrmester hangját.
- Az alagút Jersey felőli kijáratánál áll a keresett Mercedes.
- Üres? - dőlt előre Kate idegesen, mintha akkor gyorsabban meghallaná a választ.
- Igen.
Espo hirtelen gázt adott, amitől Kate szinte az ülésbe nyomódott, és olyan sebességgel száguldott végig az üres alagúton, hogy néhány perc múlva már a kijáratnál voltak.
- Ott! - mutatott jobbra, egy sötét, elhagyatott helyen álló autó felé Beckett, ami mellett egy egyenruhás rendőr ácsorgott.
Néhány másodperc múlva dühösen csapta be az autója ajtaját, és zakatoló szívvel nézett körbe. Az utcai lámpák fénye alig ért ide, ezért kivették a kocsiból a zseblámpákat, és körbevilágították a sötét, zegzugos terepet.
- Hol a fenében vagy, Castle? - szűrte a fogai között a szavakat maga elé. Dühös is volt, amiért a férfi olyan helyzetet teremtett, amiben ő megint retteghet az életéért.
Espo Beckett-re pillantott, és arra gondolt, reméli, hogy épségben előkerül az író, de nem lenne a helyében, amikor a nővel találkozik. - Nézd, Beckett! - kiáltott a nyomozónak, amikor a lámpa fénykörében meglátott egy jókora vasajtót.
Kate elővette a fegyverét, és a lámpával együtt az ajtóra szegezte, és gyors léptekkel odament. Amikor érezte, hogy Espo közvetlenül mögé ért, óvatosan lenyomta a kilincset. Egyáltalán nem csodálkozott, hogy a zár engedett, és az ajtó kinyílt. Azonnal felmérte, hogy a hosszú, kivilágított folyosó üres, ezért a fejével intett Espo-nak, és előretartott fegyverrel, halkan lépdelve elindultak. Kate látta, hogy a folyosó elkanyarodik, és ott megszűnik a világítás, ezért idegrendszere fokozott éberségre kapcsolt. Lépéseket hallott. Megállt, és felemelte a kezét, mire Espo is megtorpant. Kate még egy akció során sem volt ilyen ideges. Óvatosnak kell lenniük, hiszen Tyson csalta őket ide. Olyan szorosan markolta a fegyverét, hogy elfehéredtek az ízületei. Ahogy közeledtek a lépések, úgy gyorsult a szívverése, és amikor már csak pár lépésre lehetett a léptek tulajdonosa a kanyartól, jeladásként biccentett a fejével, és Espo-val egyszerre léptek előre.
- NYPD! Kezeket fel! - kiáltották, de amikor meglátták a sötétből előbukkanó írót, aki akkorát ugrott rémületében hátrafelé, hogy a mögötte loholó szerelő beleütközött, megkönnyebbülten engedték ki a benntartott levegőt.
- Beckett! Te itt? - kérdezte ártatlanságot színlelve, meglepetten Castle. - A szívbajt hoztad rám! - tette színpadiasan kezét a szívére, és feszengve elmosolyodott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése