Éppen vett egy nagy levegőt, hogy megismételje a mondatot, amikor mindkettejük meglepetésére lassan kinyílt a Toyota ajtaja.
Lélegzetvisszafojtva várták, hogy meglássák Jerry Tyson alakját, és pontot tegyenek életül legnehezebb ügyeinek végére. Először egy feltartott kezet láttak meg előbukkanni a nyitott ajtó mögül, aztán egy másikat, végül egy sötétbarna hajú, napszemüveges fej jelent meg az autó takarásából.
A csalódás szinte fizikai fájdalmat okozott mindkettőjüknek. Hitetlenkedve nézték az ismeretlen, tizennyolc év körüli fiút, aki bátortalanul megszólalt.
- É-én nem csináltam semmit!
Beckett kapcsolt elsőnek. Felugrott a Volvo mögül, és előretartott fegyverrel közeledett a látszólag ijedt fiú felé. Castle még levegőt sem vett a döbbenettől. Lassan felállt, és mint aki nem akar hinni a szemének, bámult a fiúra, aki Beckett utasítására engedelmesen megfordult, és a nyomozó a kezére kattintotta a bilincset. Egészen biztos volt abban, hogy a Tyota Prius-ból Tyson figyeli őket, ahogy kudarcba fullad az FBI-al közösen végrehajtott akciójuk, ezért meg sem fordult benne annak a lehetősége, hogy a sorozatgyilkos megint felülteti őket, vagy valami szerencsétlen flótást üldöznek, aki csak azért menekül, mert ők rátapadtak. Amikor hallotta, hogy Beckett gyilkosságban való bűnrészességgel, a rendőrség és az FBI félrevezetésével, közúti veszélyeztetéssel, no meg sok-sok év fegyházzal fenyegeti meg a fiút, és az megtörve azonnal beszélni kezdett, már azt is tudta, melyik variáció az igaz.
- Engem csak megbíztak, hogy üljek a Toyotába, figyeljem magukat, aztán ha kiszúrnak, akkor söpörjek el a helyszínről, és ha követnek, akkor próbáljak olyan messze jutni, amennyire csak lehet.
- Ki bízta meg? - kérdezte Beckett.
- Én nem ismerem. Csak tegnap bejött az autókereskedésbe, ahol dolgozom, és beszélgettünk - hadarta rémülten. - Azt hittem új kocsit akar venni, de láttam, hogy csak a Toyoták érdeklik, ezért azokról kezdtem neki beszélni. Megkérdezte, mennyire tudok vezetni, és hogy szeretem-e a Prius-okat, mire én eldicsekedtem, hogy tizenkét éves korom óta vezetek, a tulaj mindig engem küld a vevőkkel próbaútra, és persze a kedvencem a Prius. Elvitette velem magát egy körre, aztán megvette a kocsit - biccentett fejével a Toyota felé, és egy nagy levegőt véve folytatta. - Délután megjelent a parkban, ahol kosarazni szoktam a haverokkal, és megkérdezte akarok-e keresni egy kis pénzt. És én akartam - hajtotta le a fejét, és az arcára volt írva, hogy most szembesült azzal, mekkora baklövést követett el.
Hirtelen szirénák sokasága ütötte meg a fülüket. Az utca mindkét végéből száguldottak feléjük a rendőrkocsik és az FBI fekete Chevy-jei. Beckett és Castle egymásra nézett, de egyikük sem szólt. Tyson úgy játszik velük, mint bábművész a marionett figurákkal.
Egy óra múlva Beckett a fehér tábla előtt ült, és mereven nézte a képeket és feliratokat, bár a két kávéval felé közeledő Castle-nek az volt a gyanúja, nem Helga Ormond ügyén töri a fejét a nő, hanem ez előző órák eseményeit próbálja megemészteni, ahogy ő is. Kate felé nyújtotta a bögrét, mire a csalódott, mégis gyönyörű arc felé fordult, és megjelent rajta egy halvány, hálás mosoly. Ahogy elvette a poharat, ujjaik összeértek. Az érintés ugyanazt az érzést váltotta ki belőlük, mint évekkel ezelőtt, de ahogy akkor, most is úgy tettek, mintha ennek nem lenne jelentősége, pedig mindketten érezték a borzongató vágyat. A vágyat, hogy megsimítsák a másik puha, meleg bőrét, hogy ajkuk selymesen találkozzon, hogy összebújva, egymást ölelve adjanak biztonságot és hitet, hogy együtt legyőzhetnek minden gonoszt a földön.
Castle zavarában nyelt egyet, és leült Kate mellé az asztal szélére.
- Köszönöm - emelte meg kissé a kávéspoharat a nő. - Reggel nem volt időm inni.
- Arra sem volt időd, hogy felhívj - jegyezte meg Castle, anélkül, hogy a nőre nézett volna. A hangsúly nem volt sem számonkérő, sem sértődött. Ha ez hallotta volna ki Kate a szavakból, nem fájt volna annyira, mint így, hogy csak a szomorú beletörődés sugárzott belőlük. Érezte, hogy a férfi valami reakcióra vár, de nem akart magyarázkodni, ezért az ügyre terelte a témát.
- Tyson kénye-kedve szerint játszik velünk - utalt keserűen az előző órák csalódásaira.
- Igen - szólalt meg mögöttük Jordan - de minél vakmerőbbé válik, és minél közelebb merészkedik, annál valószínűbb, hogy hibát vét.
Az ügynök kiváló profilozó lévén pontosan tudta, hogy Beckett és Castle mélyponton vannak, és kell nekik egy kis reménysugár.
- A kihallgatóban várja magukat Brett Carlson, a Tyson hasonmásunk. Gondoltam, meghagyom maguknak - mosolyodott el biztatóan. - Addig az embereim ízekre szedik a múltját.
Kate úgy ugrott fel, mintha villámcsapás érte volna. Felkapta a mappáját, és már száguldott is a kihallgató felé. Mire Castle utolérte, Beckett már a széken hátradőlve, összefont karokkal. halálos nyugalommal ült a gyanúsítottal szemben. Legalábbis a látszat ezt mutatta. Castle halkan behúzta maga mögött az ajtót, és egy pillanatra végigfutott benne egy gondolat, vajon őt is be tudná-e csapni a viselkedésével Kate, ha akarná.
- Kate Beckett nyomozó vagyok, az úr Richard Castle. Ön pedig Brett Carlson, 35 éves, biztonsági őr egy bevásárlóközpontban - nézett a Tyson-ra megszólalásig hasonlító férfira.
- Igen, az vagyok, de fogalmam sincs, miért rohant rám egy egész osztag kommandós, és miért hurcoltak ide - adott hangot felháborodásának.
Castle elnyíló szájjal, döbbenten járatta szemét a férfi vonásain. Nagyjából olyan magas, és olyan alkatú volt, mint Tyson, de ami borzongással töltötte el, az az arca volt. Mintha egypetéjű ikrek lettek volna a sorozatgyilkossal. Ugyanaz a keskeny száj, szabályos orr, az arc jellegzetességét meghatározó járomcsont, ugyanolyan vágású szemek. Az elrablásakor még furcsa volt, hogy Tyson átszabatta az arcát, de éppen azért, mert a rideg, érzéketlen, ugyanakkor rendkívül ravasz tekintetén kívül minden új volt rajta, ösztönösen az emlékeibe véste az új arc minden apró vonását. Brett Carlson-nak volt egy anyajegy az jobb szeme alatt, más volt a fülformája, és sokkal dúsabb volt a szemöldöke, mint Tyson-nak, de a legfeltűnőbb az állán és a halántékán húzódó, alig látható heg volt. Az arcfelismerő programok viszont inkább a csontozat arányai alapján dolgoznak, és nem veszik fegyelembe a bőrhibákat, ezért jelzett be az FBI rendszere.
- Emlékeztet valakire - méregette nyugodtan a férfit Beckett.
- És azért küldtek rám egy egész hadsereget, mert emlékeztetem magát valakire? - váltott gúnyos hangnemre Carlson. Eddig csak magabiztosan háborgott, a nyomozó megjegyzésére viszont élénken csillogni kezdett a szeme.
- Mit keresett a pályaudvaron és a Madison-on?
- Sétálgattam. Talán tilos? - húzta fel flegmán a vállát, de magabiztosan nézett a nyomozó szemében.
- Nem, nem tilos, kivéve, ha meg akarja vele téveszteni a rendőrséget és az FBI-t - monda lassan Kate, miközben lassan előrehajolt olyan közel a férfihoz, hogy belépjen a személyes terébe. A hatás nem maradt el. Carlson ösztönösen hátrébb húzódott, és nyelt egyet.
- Ugyan, mivel tévesztettem én meg a rendőrséget és az FBI-t? - mosolyodott el erőltetetten, és érezhetően alábbhagyott a magabiztossága.
- Ugyan Brett! Ne húzzuk egymás idejét - húzta fel a szemöldökét Beckett. - Tudjuk, kinek a megbízásából volt ott, és azt is, hogy miért.
- Nem értem, miről beszél - vágott értetlen arcot a férfi, de a halántéka gyöngyözni kezdett.
Beckett újra hátradőlt a széken, és mintha nem érdekelné különösebben a férfi sorsa, közönyösen folytatta.
- Lehet, hogy nem tudja, de a megbízója, aki úgy hasonlít magára, mint egyik tojás a másikra, legalább tíz nőt ölt meg. A sajtó, a rendőrfőnök és az FBI vérre szomjazik, és maga pont jó lesz koncnak, akit a vadak elé dobhatunk. Mindenben szemtanú fel fogja ismerni, ahogy az arcfelismerő program is felismerte. Nincs az a bíróság, aki felmentené magát - mondta szenvtelenül.
Castle szeme először elkerekedett, aztán összeszűkült. Még sosem látta Beckett-et ennyire közönyösnek, sőt ridegnek. Azon gondolkodott, fenyegetett-e már meg valakit ennyire, hogy kicsikarjon tőle egy vallomást, ráadásul hamis indokokkal. Mindenesetre a módszer hatásosnak bizonyult, mert Brett idegesen dörzsölte izzadó tenyerét a nadrágjába, tekintete ide-oda cikázott a két ember között, aztán segélykérőn megállt Castle-n.
- Ezt nem teheti meg - mondta hitetlenkedve, megerősítést várva az írótól.
Castle vágott egy grimaszt, és lemondóan bólogatni kezdett.
- Higgye el, megteszi.
Kate egy pillanatra összevonta a szemöldökét, és szeme rosszallóan villant, de ebből Brett semmit nem vett észre. Mire visszanézett a nyomozóra, az már újra felöltötte magabiztos, kissé flegma álarcát, sőt, komótosan felállt, hóna alá csapta a mappáját, és mintha a továbbiakban nem érdekelné a férfi sorsa, az ajtó felé indult.
Castle sajnálkozva széttárta a kezét, és Beckett után indult.
Csak pár lépést tettek meg, amikor a férfi kétségbeesetten megszólalt.
A csalódás szinte fizikai fájdalmat okozott mindkettőjüknek. Hitetlenkedve nézték az ismeretlen, tizennyolc év körüli fiút, aki bátortalanul megszólalt.
- É-én nem csináltam semmit!
Beckett kapcsolt elsőnek. Felugrott a Volvo mögül, és előretartott fegyverrel közeledett a látszólag ijedt fiú felé. Castle még levegőt sem vett a döbbenettől. Lassan felállt, és mint aki nem akar hinni a szemének, bámult a fiúra, aki Beckett utasítására engedelmesen megfordult, és a nyomozó a kezére kattintotta a bilincset. Egészen biztos volt abban, hogy a Tyota Prius-ból Tyson figyeli őket, ahogy kudarcba fullad az FBI-al közösen végrehajtott akciójuk, ezért meg sem fordult benne annak a lehetősége, hogy a sorozatgyilkos megint felülteti őket, vagy valami szerencsétlen flótást üldöznek, aki csak azért menekül, mert ők rátapadtak. Amikor hallotta, hogy Beckett gyilkosságban való bűnrészességgel, a rendőrség és az FBI félrevezetésével, közúti veszélyeztetéssel, no meg sok-sok év fegyházzal fenyegeti meg a fiút, és az megtörve azonnal beszélni kezdett, már azt is tudta, melyik variáció az igaz.
- Engem csak megbíztak, hogy üljek a Toyotába, figyeljem magukat, aztán ha kiszúrnak, akkor söpörjek el a helyszínről, és ha követnek, akkor próbáljak olyan messze jutni, amennyire csak lehet.
- Ki bízta meg? - kérdezte Beckett.
- Én nem ismerem. Csak tegnap bejött az autókereskedésbe, ahol dolgozom, és beszélgettünk - hadarta rémülten. - Azt hittem új kocsit akar venni, de láttam, hogy csak a Toyoták érdeklik, ezért azokról kezdtem neki beszélni. Megkérdezte, mennyire tudok vezetni, és hogy szeretem-e a Prius-okat, mire én eldicsekedtem, hogy tizenkét éves korom óta vezetek, a tulaj mindig engem küld a vevőkkel próbaútra, és persze a kedvencem a Prius. Elvitette velem magát egy körre, aztán megvette a kocsit - biccentett fejével a Toyota felé, és egy nagy levegőt véve folytatta. - Délután megjelent a parkban, ahol kosarazni szoktam a haverokkal, és megkérdezte akarok-e keresni egy kis pénzt. És én akartam - hajtotta le a fejét, és az arcára volt írva, hogy most szembesült azzal, mekkora baklövést követett el.
Hirtelen szirénák sokasága ütötte meg a fülüket. Az utca mindkét végéből száguldottak feléjük a rendőrkocsik és az FBI fekete Chevy-jei. Beckett és Castle egymásra nézett, de egyikük sem szólt. Tyson úgy játszik velük, mint bábművész a marionett figurákkal.
Egy óra múlva Beckett a fehér tábla előtt ült, és mereven nézte a képeket és feliratokat, bár a két kávéval felé közeledő Castle-nek az volt a gyanúja, nem Helga Ormond ügyén töri a fejét a nő, hanem ez előző órák eseményeit próbálja megemészteni, ahogy ő is. Kate felé nyújtotta a bögrét, mire a csalódott, mégis gyönyörű arc felé fordult, és megjelent rajta egy halvány, hálás mosoly. Ahogy elvette a poharat, ujjaik összeértek. Az érintés ugyanazt az érzést váltotta ki belőlük, mint évekkel ezelőtt, de ahogy akkor, most is úgy tettek, mintha ennek nem lenne jelentősége, pedig mindketten érezték a borzongató vágyat. A vágyat, hogy megsimítsák a másik puha, meleg bőrét, hogy ajkuk selymesen találkozzon, hogy összebújva, egymást ölelve adjanak biztonságot és hitet, hogy együtt legyőzhetnek minden gonoszt a földön.
Castle zavarában nyelt egyet, és leült Kate mellé az asztal szélére.
- Köszönöm - emelte meg kissé a kávéspoharat a nő. - Reggel nem volt időm inni.
- Arra sem volt időd, hogy felhívj - jegyezte meg Castle, anélkül, hogy a nőre nézett volna. A hangsúly nem volt sem számonkérő, sem sértődött. Ha ez hallotta volna ki Kate a szavakból, nem fájt volna annyira, mint így, hogy csak a szomorú beletörődés sugárzott belőlük. Érezte, hogy a férfi valami reakcióra vár, de nem akart magyarázkodni, ezért az ügyre terelte a témát.
- Tyson kénye-kedve szerint játszik velünk - utalt keserűen az előző órák csalódásaira.
- Igen - szólalt meg mögöttük Jordan - de minél vakmerőbbé válik, és minél közelebb merészkedik, annál valószínűbb, hogy hibát vét.
Az ügynök kiváló profilozó lévén pontosan tudta, hogy Beckett és Castle mélyponton vannak, és kell nekik egy kis reménysugár.
- A kihallgatóban várja magukat Brett Carlson, a Tyson hasonmásunk. Gondoltam, meghagyom maguknak - mosolyodott el biztatóan. - Addig az embereim ízekre szedik a múltját.
Kate úgy ugrott fel, mintha villámcsapás érte volna. Felkapta a mappáját, és már száguldott is a kihallgató felé. Mire Castle utolérte, Beckett már a széken hátradőlve, összefont karokkal. halálos nyugalommal ült a gyanúsítottal szemben. Legalábbis a látszat ezt mutatta. Castle halkan behúzta maga mögött az ajtót, és egy pillanatra végigfutott benne egy gondolat, vajon őt is be tudná-e csapni a viselkedésével Kate, ha akarná.
- Kate Beckett nyomozó vagyok, az úr Richard Castle. Ön pedig Brett Carlson, 35 éves, biztonsági őr egy bevásárlóközpontban - nézett a Tyson-ra megszólalásig hasonlító férfira.
- Igen, az vagyok, de fogalmam sincs, miért rohant rám egy egész osztag kommandós, és miért hurcoltak ide - adott hangot felháborodásának.
Castle elnyíló szájjal, döbbenten járatta szemét a férfi vonásain. Nagyjából olyan magas, és olyan alkatú volt, mint Tyson, de ami borzongással töltötte el, az az arca volt. Mintha egypetéjű ikrek lettek volna a sorozatgyilkossal. Ugyanaz a keskeny száj, szabályos orr, az arc jellegzetességét meghatározó járomcsont, ugyanolyan vágású szemek. Az elrablásakor még furcsa volt, hogy Tyson átszabatta az arcát, de éppen azért, mert a rideg, érzéketlen, ugyanakkor rendkívül ravasz tekintetén kívül minden új volt rajta, ösztönösen az emlékeibe véste az új arc minden apró vonását. Brett Carlson-nak volt egy anyajegy az jobb szeme alatt, más volt a fülformája, és sokkal dúsabb volt a szemöldöke, mint Tyson-nak, de a legfeltűnőbb az állán és a halántékán húzódó, alig látható heg volt. Az arcfelismerő programok viszont inkább a csontozat arányai alapján dolgoznak, és nem veszik fegyelembe a bőrhibákat, ezért jelzett be az FBI rendszere.
- Emlékeztet valakire - méregette nyugodtan a férfit Beckett.
- És azért küldtek rám egy egész hadsereget, mert emlékeztetem magát valakire? - váltott gúnyos hangnemre Carlson. Eddig csak magabiztosan háborgott, a nyomozó megjegyzésére viszont élénken csillogni kezdett a szeme.
- Mit keresett a pályaudvaron és a Madison-on?
- Sétálgattam. Talán tilos? - húzta fel flegmán a vállát, de magabiztosan nézett a nyomozó szemében.
- Nem, nem tilos, kivéve, ha meg akarja vele téveszteni a rendőrséget és az FBI-t - monda lassan Kate, miközben lassan előrehajolt olyan közel a férfihoz, hogy belépjen a személyes terébe. A hatás nem maradt el. Carlson ösztönösen hátrébb húzódott, és nyelt egyet.
- Ugyan, mivel tévesztettem én meg a rendőrséget és az FBI-t? - mosolyodott el erőltetetten, és érezhetően alábbhagyott a magabiztossága.
- Ugyan Brett! Ne húzzuk egymás idejét - húzta fel a szemöldökét Beckett. - Tudjuk, kinek a megbízásából volt ott, és azt is, hogy miért.
- Nem értem, miről beszél - vágott értetlen arcot a férfi, de a halántéka gyöngyözni kezdett.
Beckett újra hátradőlt a széken, és mintha nem érdekelné különösebben a férfi sorsa, közönyösen folytatta.
- Lehet, hogy nem tudja, de a megbízója, aki úgy hasonlít magára, mint egyik tojás a másikra, legalább tíz nőt ölt meg. A sajtó, a rendőrfőnök és az FBI vérre szomjazik, és maga pont jó lesz koncnak, akit a vadak elé dobhatunk. Mindenben szemtanú fel fogja ismerni, ahogy az arcfelismerő program is felismerte. Nincs az a bíróság, aki felmentené magát - mondta szenvtelenül.
Castle szeme először elkerekedett, aztán összeszűkült. Még sosem látta Beckett-et ennyire közönyösnek, sőt ridegnek. Azon gondolkodott, fenyegetett-e már meg valakit ennyire, hogy kicsikarjon tőle egy vallomást, ráadásul hamis indokokkal. Mindenesetre a módszer hatásosnak bizonyult, mert Brett idegesen dörzsölte izzadó tenyerét a nadrágjába, tekintete ide-oda cikázott a két ember között, aztán segélykérőn megállt Castle-n.
- Ezt nem teheti meg - mondta hitetlenkedve, megerősítést várva az írótól.
Castle vágott egy grimaszt, és lemondóan bólogatni kezdett.
- Higgye el, megteszi.
Kate egy pillanatra összevonta a szemöldökét, és szeme rosszallóan villant, de ebből Brett semmit nem vett észre. Mire visszanézett a nyomozóra, az már újra felöltötte magabiztos, kissé flegma álarcát, sőt, komótosan felállt, hóna alá csapta a mappáját, és mintha a továbbiakban nem érdekelné a férfi sorsa, az ajtó felé indult.
Castle sajnálkozva széttárta a kezét, és Beckett után indult.
Csak pár lépést tettek meg, amikor a férfi kétségbeesetten megszólalt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése