Változatok egy témára 7/87

Csak pár lépést tettek meg, amikor a férfi kétségbeesetten megszólalt.

- Én csak pár dolcsit akartam keresni!

Beckett megtorpant, és elnyomott egy elégedett mosolyt, aztán megfordult, és mintha még mindig azt fontolgatná, érdemes-e végighallgatni Brett vallomását, sóhajtva leült.

- De ha mellébeszél, magára varrom a gyilkosságokat - nézett átható tekintetévek a férfira, aki nagyot nyelve bólintott, és idegesen megdörzsölte a homlokát, mint aki maga sem hiszi, hogyan került ebbe a helyzetbe.

- Mit akarnak tudni?

- Mindent, arról a férfiról, aki úgy néz ki, mint maga.

- Három nappal ezelőtt a munkából mentem haza. Egyedül élek egy bérelt lakásban, ezért képzelhetik, hogy majdnem infarktust kaptam, amikor beléptem a nappaliba, és a fotelomban ült egy férfi, aki szakasztott másom volt. Csak meresztettem a szemem a döbbenettől, és azon gondolkodtam, lehet, hogy ezek az őrültség első jelei. Később kiderült, hogy a házmester engedte be a pótkulccsal, mert azt hitte, hogy én vagyok.

- Mit akart? 

- Ötezer dollárt ígért, ha minden nap kora reggel téblábolok úgy negyed órát a főpályaudvar kamerái előtt, aztán elmegyek a Madison-on az esküvői ruhaszalonig, és ott álldogálok néhány percig.

- Milyen volt a megbízója? Úgy értem, hogyan viselkedett?

- A hangja barátságos volt, de a tekintete ... hát, az olyan hideg volt, hogy futkosott tőle a hideg a hátamon.

- Hogyan fizetett?

- Adott ötszáz dollár előleget készpénzben, a többit ma kaptam volna meg tőle.

- Látott rajta bármi szokatlant, vagy hogy mivel ment el a lakásáról? - kérdezte Kate, de a férfi csak megrázta a fejét.

- Mondja csak - vette át a szót Castle - mik azok a hegek az arcán? 

- Másfél éve volt egy autóbalesetem. Eltört az orrom, a járomcsontom és az állkapcsom. Egy sor plasztikai műtéten estem át, mire normális arcom lett - nézett meglepve az íróra a férfi, mivel fogalma sem volt róla, hogy miért érdekes ez.

- Hol végezték el a műtétet?

- Hát ... - kezdte lassan a választ Brett, miközben zavartan cikázott a szeme a két kíváncsian várakozó ember között. - Akkoriban Phoenix-ben laktam, de nem volt biztosításom, és a baleset után a kórházi számlák elvitték minden megtakarított pénzemet. Az eltorzult arcommal azonban nem kaptam egyetlen jól fizető munkát sem - rándult meg a keserű emlékre az arca, és elhallgatott.

- Így aztán keresett valakit, aki biztosítás nélkül, olcsón megműtené - fejezte be a mondatot Castle, és elégedetten látta, hogy a férfi megadóan ránéz, és bólint.

- Ki végezte el a műtétet? - hajolt közelebb Beckett, mire Brett megint annyira hátra dőlt a széken, amennyire csak tudott, hogy kikerüljön a nyomozó erőt sugárzó teréből, és hallgatott.

- Az illetőnek nincs engedélye ugye? Vétett egy hibát, és nem praktizálhat - vonta le a következtetést az író.

- De miért érdekes ez? Én ... nem akarom bajba sodorni - próbált kitérni a válasz elől, miközben azon gondolkodott, ő, mint páciens, büntethető-e egy illegális plasztikai műtét miatt.

- Maga sokkal nagyobb bajban van, mint a plasztikai sebész - ráncolta össze a szemöldökét Beckett, amitől fenyegetővé vált a tekintete.

- Dr. Calvin Stone - nyögte ki félve Brett.

- Na és ... mennyire változott meg az arca a műtétek során? - kérdezte kíváncsian Castle.

- A végén rá sem ismertem magamra. Olyan volt, mintha az orvos egy egészen más arcot csinált volna nekem. Még a barátaim sem ismertek meg - csendült szomorúság a hangjában, de amikor látta, hogy Beckett és Castle feláll és kifelé indul, ijedten utánuk szólt. - Most már elmehetek? Én nem csináltam semmit!

Kate csak megingatta a fejét, Castle pedig tettetett sajnálkozással széttárta a karját.

- A hülyeségnek ára van - mosolyodott el kárörvendően.

- Te már csak tudod! - szólt hátra Kate, miközben egy halvány mosoly jelent meg az arcán. A mondat arra az időre emlékeztette, amikor rendszeresen megcsipkedte a férfit, valami hasonló megjegyzéssel. Hiányoztak neki ezek az apró kis szurkálódások, és  jellegzetes grimasz, ami ilyenkor a férfi arcán megjelent. Hogy elterelje a gondolatait, a megfigyelőből kilépő Espo és Ryan felé indult.

- Fiúk! Megvan az orvosi kamarából kizárt plasztikai sebészek névsora?

- Persze - bólintott Espo, és már sietett is az asztala felé. - Úgy emlékszem, volt rajta egy Calvin Stone nevű doki.

- Mindent tudni akarok róla! 

Beckett leült a fehér tábla elé, hogy megpróbálja összerakni a kirakó darabkáit. Megnyugvással töltötte el, amikor Castle mellételepedett.

- Mi van, ha Brett arcát szándékosan műtötte a doki olyanra,  mint Tyson-ét? - kérdezte a férfi. - El tudom képzelni,  milyen lehetőségeket látott egy alteregó létezésében 3XK.

- Arra is jó volt neki, hogy csőbe húzzon bennünket - húzta el bosszúsan a száját Kate. 

 Gates kapitány közeledett feléjük, mire egy emberként csúsztak odébb, hogy a táblának azzal a felével legyenek szemben, ami a Helga Ormond ügy adatait tartalmazta. Mivel Castle egy pillanattal később kapcsolt, mint Kate, a felé mozduló nő combja az övéhez nyomódott. Olyan apróság volt csak, mint amikor az ujjaik értek össze a kávéspohár átadásakor, de az érintés megbizseregtette az egész testüket. Kate zavarában a füle mögé tűrte a haját, Castle pedig mereven bámulta a támlát, miközben nyelt egyet.

- Ugye nem felejtették el, hogy a maguknak Helga Ormond megölésével kell foglalkozniuk? - kérdezte éllel, és hatalmas barna szemeit kérdőn Beckett-re szegezte.

- Nem, Uram!

- Hallom új rejtvényt kaptak.

- Igen, de még nem volt idő foglalkozni vele - mentegetőzött Castle.

- Akkor mozgassa meg gyorsan azokat a furcsán működő agytekervényeit, Mr. Castle! Úgy tudom, a rejtvények a maga kedvencei - villant kihívóan a kapitány szeme az íróra, aki kényszeredetten elhúzta a száját. - Az FBI majd kiderít mindent erről a plasztikai sebészről - mondta, és az eligazítóban felállított FBI főhadiszállás felé indult.

- Igaza van - szólalt meg Kate. - A tiéd a rejtvény, az enyém Helga Ormond.

- De Beckett! Tudod, hogy együtt sokkal jobban szokott mindkettőnknek menni - próbálkozott kétségbeesett tekintettel meggyőzni a nőt, hogy együtt dolgozzanak, de Kate hajthatatlan volt. Castle-nek úgy tűnt, mintha menekülne a közeléből.

Mialatt Beckett átnézte az összegyűjtött információkat Eva Hopkins-ról, Helga valószínűsíthető szeretőjéről, Castle a hajléktantól kapott cédula fénymásolatával a pihenő viszonylagos nyugalmába vonult, hátha meg tudja fejteni Tyson furcsa üzenetét. Nehezen koncentrált a betűk és a számok halmazára, mert gondolatai vissza-visszakanyarodtak hol a reggeli eseményekre, hol Kate-re. Időnként kinézett a reluxa lamellái között, és pont olyan nyüzsgőnek látta a kapitányságot, mint előző nap délután, amikor egy sor új információval gazdagodtak, bár sem Tyson napokig bekapcsolt telefonja, sem az ejtőernyő készítő, sem a fagyis autó nyomon követése nem hozott igazi áttörést. Felüdülés volt, amikor Shaw ügynök és Gates kapitány megbeszélést tartott, ahol mindenki beszámolt az új információkról, például a plasztikai sebészről előásott adatokról. A férfit most próbálták előkeríteni, hogy kiszedjék belőle, kik voltak a páciensei. Kate távol állt tőle, de észrevette, hogy a nő időnként lopva rápillant. Már esteledett, de még mindig kínlódott az üzenettel, és lassan belefáradt, hogy nincs egy épkézláb ötlete sem, ezért felállt, hogy főzzön egy kávét magának és Kate-nek is, mivel már fél órával ezelőtt is éppen olyan fáradtnak látta az asztalánál iratokat olvasó nőt, mint amilyennek magát érezte. 

Beckett úgy érezte, hiába olvassa az előtte heverő jelentést, képtelen összpontosítani a tartalmára. felállt, és a pihenő felé indult, hogy főzzön egy kávét, amire már órák óta vágyott, de nem akart kettesben lenni Castle-lel, ezért inkább lemondott a koffein jótékony élénkítő hatásáról. Amióta összeért a kezük és a combjuk, úgy gondolta jobb, ha tartja a távolságot a férfival, mert ijesztő volt, hogy a teste milyen intenzíven reagált az érintésére. A reluxa résein keresztül látta, hogy Castle éppen feláll, de abban a pillanatban a combjához kap, és fájdalmas arccal sántítva indul a kávéfőző gép felé. Dühösen sóhajtott. Ha már Castle nem vigyáz magára, legalább ő gondolhatott volna arra, hogy el kellene látni a kígyómarás okozta sebet. Mivel reggel Castle-t is az ágyból ugrasztotta ki hajnalban Jordan, valószínűleg előző este óta nem volt átkötözve a seb. Haragosan lépett a pihenőben, de amikor a férfi felé fordult, és meglátta a fájdalmas arcot és a szomorú kék szemeket, csak sóhajtott egyet.

- Neked is főzök, gondolom, jólesne. Egész délután nem ittál kávét  - jegyezte meg Castle.

- Kösz. Már hiányzott - vallotta be Kate, miközben arra gondolt, van, ami a kávénál is sokkal jobban hiányzik neki.

- Hogy van a lábad? - kérdezte, mert nem akarta a férfi orrára kötni, hogy kifigyelte az előbb.

- Rendben van - kezdte bizonytalanul, de amikor meghallotta, hogy Beckett rosszallóan megköszörüli a torkát, hozzátette: - azt hiszem.

- Castle!

- Rendben van, bevallom, fáj egy kicsit, ha mozgok - adta meg magát ártatlan szemekkel, és a hatás kedvéért még a kezeit is a magasba emelte.

- Nem egy kicsit fáj, hanem nagyon. Láttam, mennyire fájt, amikor felálltál - árulta el magát mérgében Kate.

- Láttad? - csapott le az információra azonnal az író, és szemében megjelent a reményteli csillogás, hogy hiányzik a nőnek, és ezért figyelte, de Kate nem kezdett magyarázkodni, csak az égnek emelte a tekintetét.

- Jobb lesz, ha hazamész, bekened és átkötözöd - mondta megenyhülve.

- Eszemben sincs! Még a végén hagyod, hogy lemaradjak valamiről, mint reggel - szúrta oda.

- Az más volt. Nem akartalak veszélybe sodorni. 

- Akkor sem megyek még haza - duzzogott Castle.

Kate most megint olyannak látta, mint egy elárvult, makacs kisfiú. Mivel lelkiismeret furdalása volt a reggel miatt, köztes megoldáson törte a fejét.

- Jó. Akkor megisszuk a kávét, és lemegyünk a boncterembe, ott van kenőcs és kötszer is, vagy egy járőrrel hazavitetlek - fonta össze a karját, és ellentmondást nem tűrő tekintettel nézett a férfira.

Castle egy pillanatig végiggondolta a két lehetőséget, de amikor döntött, hirtelen eszébe jutott, hogy Lanie már nincs is a patológián. Gyanakodva vonta össze a szemöldökét, aztán amikor rájött, hogy ki van ügyeletben, felháborodva megszólalt.
- Képes lennél Perlmutter karmai közé lökni?

- Nyugi Castle, nem tervezek ellened semmiféle merényletet - mosolyodott el megnyugtatóan. - Bízz bennem!
Castle nézte a gyönyörű zöldes árnyalatban játszó szemeket, amelyekben mintha huncut fény csillant volna, aztán nyelt egy nagyot, és beleegyezően bólintott.