Változatok egy témára 7/88

Castle nézte a gyönyörű zöldes árnyalatban játszó szemeket, amelyekben mintha huncut fény csillant volna, aztán nyelt egy nagyot, és beleegyezően bólintott.

A liftben szótlanul álltak egymástól olyan messze, amennyire csak engedte a szűk szerkezet. Kate arra gondolt, hogy amióta elhagyta Castle-t, egyedül azokban a pillanatokban nem volt zavarban mellette, amikor a férfi szorongott a kínos, és számára félelmetes helyzetben, ami most is várt rá, ő viszont ilyenkor visszanyerte régi magabiztosságát. Mégsem keltett benne jó érzést. Bár néha megmosolyogtató, sőt szórakoztató volt, ahogy Castle játszotta a félős, szégyenlős kisfiút, pontosan tudta, hogy a férfi csak a valódi félelmeit és az érzékenységét akarja ezzel palástolni.

Amikor a lift zökkenve megállt, és Kate kilépett az ajtón, a szeme sarkából érzékelte, hogy a férfi tétován ácsorog, és nem követi. Megfordult, és kissé oldalra billentett fejjel várta a magyarázatot.

- Azt hiszem, mégis jobb lesz, ha hazamegyek - szólalt meg Caste kényszeredett mosolyra húzva a száját, aztán amikor meglátta, hogy Beckett égnek emeli a szemét, folytatta. - Úgysem mentem semmire az üzenettel, és így nem veszitek hasznomat. Fogalmam sincs, Tyson mire akar utalnia azzal, hogy Hf495La. Otthon majd egy langyos zuhany felfrissít, és talán beugrik valami jó ötlet - hadarta, aztán mintegy mellékesen hozzátette: - és a sebet is ellátom.

Kate figyelte a kibúvót kereső próbálkozást, aztán még pár másodpercig nézte a kétségbeesett kék szemeket, aztán szerető, megnyugtató mosoly jelent meg az arcán.

- Gyere Castle! - mondta lágy, meleg hangon, és anélkül, hogy megvárta volna a férfi reakcióját, a boncterem felé indult. Nem kellett hátranéznie ahhoz, hogy tudja, milyen arcot vág az író, és hogy egy másodpercnyi hezitálás után engedelmesen követni fogja.

Castle sóhajtott egyet, és belépett a Kate által kitárt ajtón a boncterembe, de abban a pillanatban meg is torpant, és számonkérő, dühös arccal fordult Kate felé, a nő azonban állta a tekintetét, és elnézően mosolygott.

- Á! Már megint egy valótlanságot tartalmazó pletyka áldozata lettem - sóhajtott nagyot Dr. Perlmutter, és bosszúságot színlelve vágott egy grimaszt. - Azt csiripelték a hazug madarak, hogy elhagyta az én kedves nyomozóimat Mr. Castle, és nem üti a szakavatatlan orrát a profik dolgába.

- Dr. Perlmutter - szólalt meg gyorsan Kate, mielőtt Castle félreértené a helyzetet, vagy megkezdené szópárbaját az orvossal. -  Erre a kenőcsre lenne szükségünk - mutatott egy cédulára írt nevet az orvosnak - meg gézre és sebtapaszra.

- Hm. Magának lesz? - nézett Castle-re, és tekintetében együttérzés csillant. - Hallottam, hogy meggyűlt a baja egy csörgőkígyóval. Feküdjön oda, mindjárt ellátom - mutatott az egyik fényesen csillogó króm boncasztalra, miközben kezében a cédulával a gyógyszeres szekrény felé indult.

Kate egy pillanatig vacillált. Talán mégsem lenne szerencsés, ha megint kettesben maradna Castle-lel. Félt az érzésektől, amiket a férfi közelsége képes volt kiváltani belőle, ezért megfordult a fejében, hogy talán jobb lenne, ha az orvosra bízná a beteget, még akkor is, ha ezzel becsapná. Felnézett. Meglátta a Castle arcán megjelenő rémületet, és a szeméből áradó csalódottsággal vegyes haragot, és hirtelen döntött.

- Dr. Perlmutter! Nem szeretném terhelni ilyen aprósággal. Majd én ellátom a sebet - szólt a patológus után, olyan ellenállhatatlan szemekkel nézve, hogy az csak sajnálkozva felhúzta a szemöldökét, és a kezébe nyomta a kért dolgokat, aztán Castle-re nézett, és egy gúnyos kis mosoly jelent meg a szája sarkában.

- Beijedt, mi, hogy megkínzom? Szerencséje, hogy a nyomozónak még én sem tudok ellenállni. A vizsgálóba menjenek - nézett Kate-re, miközben fejével a folyosó túloldala felé intett. - Azért ha segítségre van szüksége, nyugodtan szóljon.

Kate huncut mosollyal a szája sarkában bólintott, és kezében a kenőccsel és a kötszerekkel a vizsgáló felé indult. Castle megkönnyebbülve küldött egy pimasz mosolyt Dr. Perlmutter felé.
- Nem magától félek, csak a boncasztal nem valami kényelmes - mondta, és sietve követte Beckett-t.

A vizsgáló ajtaja halk kattanással csukódott be mögöttük, és hirtelen kínos csend telepedett rájuk.

- Nem kell segítened, el tudom magam is látni - szólalt meg Castle a szoba közepén toporogva.

- Tudom, de szeretném látni, hogy rendesen gyógyul-e - mondta halkan Kate, miközben hátat fordított a férfinak, hogy ne kelljen a szemébe nézni, és a kötszerrel kezdett bajlódni.

- Miért? - kérdezte komolyan, és Kate háta mögé lépett. - Miért érdekel, hogyan gyógyul?

Kate egy másodpercig hallgatott, aztán megfordult, hogy Castle szemébe nézve mondja el az igazat, a férfi közelsége azonban meglepte. Az átható tekintet szinte a lelke mélyéig hatolt, érezte a teste melegét, a tüdejéből kiáramló meleg, simogató leheletet. Nyelt egyet.

- Fontos vagy nekem. Na nem lennél fontosabb a saját érzéseimnél, akkor nem tettem volna azt, amiért most gyűlölsz - suttogta.

Castle hallgatott. Nézte a fájdalommal teli őszinte tekintetet, a lefelé hajló telt ajkakat, és arra gondolt, nem hagyhatja, hogy a világ legszebb szeméből kihunyjon az életteli, szerelmes csillogás, és hogy ne lássa többé önfeledten, boldogan, vagy éppen érzékien mosolyogni azokat az ajkakat, amelyek úgy tudták csókolni, ahogy senki.

- Nem gyűlöllek - szólalt meg rekedten. - Soha nem tudnálak gyűlölni - lépett alig észrevehetően még közelebb.

Már csak centiméterek választották el őket attól, hogy a testük összeérjen. Érezték, ahogy szívverésük és lélegzésük felgyorsul, kiszárad a szájuk, érezték a másikból áradó meleget, és azt a felfoghatatlan vonzást, amit soha, senki közelében nem éreztek. Izzott a levegő közöttük. Castle felemelte a kezét, hogy megérintse Kate-t, és elnyíló ajkakkal, behunyt szemmel hajolt a mozdulatlanul álló nő felé.

A folyosóról léptek zaja hallatszott. A hang, mint valami vészcsengő tört utat Kate elméjébe, és kijózanította. Hirtelen megfordult, és zavartan fogta kezébe a kenőcsös tégelyt, miközben egy pillanatra becsukta a szemét, és hálát adott a folyosón járkáló ismeretlennek. Dühös volt magára, amiért olyan gyenge, hogy abban a pillanatban, hogy kettesben marad Castle-lel, képtelen irányítani a vágyait és az érzéseit. Tudta, ha most engedte volna, hogy megcsókolja, már nem lett volna visszaút.

- Vetkőzz le, és feküdj az ágyra! - préselte ki nehezen a szavakat, mintha néhány másodperce nem történt volna semmi, de nem fordult meg addig, amíg érezte a férfi közelségét.

Castle dermedten állt. Úgy érezte, mintha nyúlt volna a mennyország kapujának kilincse felé, amikor Szent Péter közli vele, hogy a pokolban van a helye. Újra és újra csalódott, de újra és újra megtapasztalta, mennyire szereti Kate, és milyen nehezen győzi le az iránta érzett szerelmét. Hátrébb lépett, és igyekezett rendezni a légzését és a szívverését, aztán könnyedséget erőltetve magára, incselkedve szólalt meg.

- Mindent levessek, vagy elég lesz a farmert lehúzni?

Kate megkönnyebbülten eresztette ki a benntartott levegőt, és hálás volt a férfinak, amiért a csalódása ellenére feloldotta a helyzetből adódó feszültséget, és ő felvehette az évődés fonalát.

- Castle! - emelte meg tettetett rosszallással a hangját, mire az író ártatlan arcot vágva felhúzta a vállát és széttárta a kezét.

- Csak nem volt egyértelmű az utasítás - mondta, aztán térdig letolta a farmert, és felült a vizsgálóágyra, de közben nem vette le a szemét Kate-ről. Tudni akarta, milyen reakciót vált ki belőle, ha alsónadrágban látja. Talán olyan emlékeket hoz a felszínre a vetkőző mozdulat, mint amikor Kate érzéki mozdulatokkal kigombolta az ingét, körmével finoman végigcirógatta a mellkasát és a hasát, aztán az ujjait követte az ajkaival, végül a vágyait a végletekig fokozva gombolta ki a nadrágját, és kezét végighúzva lüktető férfiasságán, lehúzta a cipzárját. Arra azonban nem számított, hogy Kate kikerekedett szemekkel, rémülten bámul a combjára. Követte a nő tekintetét, és ijedten nyelt egyet.

- Váladékozik a seb - állapította meg a gézen látható sárgás foltra nézve.

- Ez van, ha nem figyelek rád - csóválta meg a fejét Kate, mint egy aggódó feleség, aztán lassan, nehogy a sebet is felszabja, lehúzta a kötést. 

Castle sziszegve markolta az ágy szélét, amikor a ragtapasz néhány szőrszálat is magával húzott.

- Tényleg jobb volt, amikor hirtelen tépted le - nyögte fájdalmas képpel.

- Szólnom kell Dr. Perlmutternek - nézte sajnálkozva a gyulladt, enyhén váladékozó sebet Kate, aztán együtt érzőn a férfira pillantott.

- Castle! Mégis, mi mást tehetnék?

- Ammm ... talán ... felhívhatnánk Lanie-t - kiáltott fel megkönnyebbülten az író.

Beckett elgondolkodva méregette, aztán elővette a telefonját.

- De ha Lanie azt mondja, hogy jobb lesz, ha megnézi egy orvos, akkor nem menekülsz - nézett szigorúan, miközben a füléhez emelte a készüléket.

Miután beszámolt Lanie-nek a helyzetről, figyelmesen hallgatta a választ, és magában azon mosolygott, milyen aranyos arcot vág a férfi, ahogy reménykedve, türelmetlenül várakozik. Megnyugodva hallotta, hogy csak le kell fertőtlenítenie a sebet, és ugyanúgy ellátni, mint eddig, aztán másnap majd megnézi Lanie, hogy mi a helyzet, és nem kell Perlmutter kezére adnia a férfit. Amikor azonban barátnője hirtelen témát váltott, feszengve hajtotta le a fejét, mielőtt Castle leolvasna valamit a vonásairól.

- Jól értettem? Kettesben vagytok a vizsgálóban, Castle alsónadrágban, te pedig aggódva ápolod?

- I-igen - nyögte Kate, és remélte, hogy nem hallatszanak ki a telefonból Lanie szavai.

- Magadat kínzod, vagy meg akarod változtatni a döntésed?

A hangsúlyban nem volt semmi csipkelődés, nagyon is komolyan hangzott, ettől Kate úgy érezte, különös súlyt kaptak a szavak.

- Egyik sem - mondta kitérően, aztán feltűnően gyorsan megköszönte a segítséget, és letette a telefont. - Megúsztad Perlmuttert, de Lanie holnap megnézi a sebet.

Casle bólintott, de nem szólt semmit. Újra, meg újra eszébe jutott az előbbi pillanat, amikor majdnem megcsókolta a nőt, ezért hallgatagon figyelte, ahogy Kate fertőtlenítőt önt egy kis vattadarabra, és várta, hogy újra olyan közel kerüljenek egymáshoz, mint akkor. Behunyta a szemét, és megpróbált a Kate-t körüllengő mámorító illatra koncentrálni, és elnyomni a fertőtlenítő okozta csípő, fájdalmas érzést. Aztán a finom ujjak olyan gyengéden kenték a gyulladt bőrre a hűsítő kenőcsöt, hogy képzelete átvarázsolta a mozdulatot egy szeretkezés közbeni érzéki érintéssé. Fantáziája meglódult. Már nem a vizsgálóban voltak, és Kate nem a sebet kötözte át a combján, hanem a Moore-birtok selymesen simogató, langyos vizű tavában ölelkeztek. Ő kisimította Kate arcából a víztől csillogó hajszálakat, miközben a nő hosszú, izmos lábaival átkarolta a derekát, karjait a nyaka köré fonta, és telt mellei a mellkasához simultak. 

Kate megpróbált nem arra figyelni, hogy Castle itt ül vele szemben alsónadrágban, hanem csak a sérülés ellátásával törődni, ami nem volt egyszerű feladat. Amikor az utolsó ragtapaszt is óvatosan sima, meleg bőrre nyomta, elégedetten megszemlélte az alkotását, és hátrébb lépett. Ekkor vette észre a lehunyt szemmel ülő férfi arcára kiülő átszellemült, boldog mosolyt. Pontosan tudta, mikor szokta látni ezeket a vonásokat.