Változatok egy témára 7/82

- Csak utánajárok minden nyomnak - válaszolt Kate, és kifelé indult. Amikor már nem láthatta Castle az arcát, elégedetten elmosolyodott.

Annak ellenére, hogy már késődélutánra járt, a kapitányság olyan volt, mint egy megpiszkált hangyaboly. Rengeteg adatot kellett összegyűjteni, amihez Gates kapitány mozgósított minden szabad rendőrt, Jordan Shaw pedig egy szép számú FBI csapatot. Amint kiléptek a liftből, azonnal feltűnt nekik, hogy Ryan nagy hévvel mutatja a kezében levő papírokat Espo-nak, aki összeráncolja a homlokát, és bólint. Mindkét nyomozón látszott, hogy valami fontosra bukkantak. Mintha megérezték volna Kate rájuk szegeződő tekintetét, felnéztek.

- Beckett! Van néhány új hírünk - indult feléjük izgatottan Ryan, Espo pedig az eligazító felé pillantva követte. Még nem osztották meg az új híreket sem Gates-el, sem Shaw ügynökkel, noha tudták, hogy először nekik kellene beszámolniuk, úgy gondolták, Beckett-et illeti meg az elsőbbség. - Találtunk néhány apróságot, de talán fontosak lehetnek. Beszéltem Valter Benneth feleségével, aki persze kezdetben tagadta, hogy hozzájutott a férje rablásból származó pénzéhez, aztán megpendítettem, hogy akkor majd az adóhatóságnál dolgozó kollégáim utánanéznek a hirtelen meggazdagodásuk hátterének. Elég hatásosnak bizonyult az ötlet, mert kis gondolkodás után hajlandó volt kompromisszumot kötni. Mi nem kutatjuk a pénzt származását, ő pedig elmondja, hogyan jutott hozzá. Miután a férje meghalt a börtönben, azt hitte, sosem fogja megtudni, hova rejtette el az utolsó rablásból származó pénzt, de néhány hónap múlva, késő este felhívta egy barátságos hangú férfi, aki a férje barátjának vallotta magát, és azt mondta, most azonnal menjen ki a postaládájukhoz, mert a néhai Valter Benneth örökségét ott találja. A nő kételkedve ment ki a ház elé a néptelen utcára, és meglepve húzott ki egy reklámtáskát a postaládájukból. Tizenkét és fél millió dollár volt benne, pont az elrabolt pénz fele. Körülnézett az utcán, de sötét volt, és senkit nem látott, csak egy sötét színű autónak gyúltak ki a lámpái, és indult el, de nem emlékezett sem a kocsi típusára, sem a rendszámra. Viszont lekértem a nő híváslistáját, és megvan a telefonszám, amiről Tyson hívta a nőt - fejezte be elégedetten a mondandóját Ryan.

- Be tudjuk mérni? - dobbant reménykedve Beckett szíve.

- Már nem működik, és csak két napig volt aktív. Valószínűleg rájött, hogy bemérhető, és kikapcsolta, vagy megszabadult tőle.
- Azt a két napot le tudjuk ellenőrizni?
Ryan kék szeme élénken csillogott, és szája szerény mosolyra húzódott a kérdés hallatán.
- Igen. A telefontársaság két hónapig köteles tárolni az adatokat, de volt egy peres ügyük, azóta archiválják a híváslistákat. Már megvan, hogy melyik adótornyok közvetítették a hívásokat - mondta, és egy térképet nyomott Beckett kezébe, amelyen egy körülbelül öt háztömbnyi területet piros tollal bekarikáztak. - A legtöbb hívást ebből a körzetből indították, vagy fogadták.
Beckett elismerően a férfira nézett, aki zsebre tett kézzel, kissé lehajtott fejjel, szerényen felpillantva zsebelte be a kimondatlan dicséretet.
- Van más is - vette át a szót Espo. - Az egyik hívás egy speciális ejtőernyőket készítő céghez futott be - húzta fel jelentőségteljesen a szemöldökét.
Beckett-nek még a lélegzete is elakadt. Hirtelen úgy érezte, mint amikor egy árnyék testet öltene. A sok szálon elinduló a nyomozás, egyre több apró részletet fedett fel, ezért érezte, hogy ezeknek a szálaknak lassan össze kell érniük, és a gyilkos nyaka körül szorulni kell a huroknak.
Espo érzékelte a Beckett arcán tükröződő érzelmeket, ezért biztatóan elmosolyodott, és mielőtt a nő megszólalhatott volna, már folytatta.
- Ryan-é az ejtőernyő készítő. Én az engedélyüket elvesztett plasztikai sebészekre utazom - húzta fel egy pillanatra a szemöldökét, jelezve, hogy ott is van már előrehaladás. - A fagyis kocsiról is találtak valamit - intett fejével az eligazítóban tanyázó FBI ügynökök felé, majd Ryan-nel a nyomában visszasietett az asztalához.
- Hú-ha! Néhány órára kitesszük a lábunkat, és így felgyorsulnak az események? - csodálkozott Castle, miközben próbált lépést tartani az eligazító felé siető Beckett-el.
Jordan Shaw a John nevű ügynöknek magyarázott valamit az asztal hülé hajolva, miközben az előttük heverő papírra bökött az ujjával.
- Ezekről az utcákról kérek minden felvételt! - hallották meg az utolsó mondatot. - Jó, hogy jönnek, már hívni akartam magukat - fordult feléjük. - Megvan fagyis autó, amit a tanúk láttak a parkban. Két napja lopták el, a tulajdonos tiszta, leellenőriztük. Hamis rendszámmal bukkant fel ezen a területen - mutatott az okostáblán virító műholdkép egyik utcájára.
- Honnan tudják, hogy azt az autót látták, ha kicserélték a rendszámot? - kérdezte Castle.
- A tulajdonos felismerte, mert az oldalára festett logó különbözik a többi autójáétól. Ezen az egyen rózsaszín a cukrászda neve, a többi autón kék. Annak idején elhibázta a logót készítő cég.
- Ó! - húzta fel meglepetten a szemöldökét az író. - Lehet, hogy ez az apróság fogja lebuktatni Tyson-t?
- Sosem lehet tudni! Egyszer egy parkolócédula, egyszer talán egy hibásan felfestett logó - mosolyodott el Jordan, mert eszébe jutott, hogy az első találkozásukkor milyen pontosan tudta Castle, hogy a leghíresebb ügyének a megoldását egy parkolócédulának köszönhette. A férfi bizakodva visszamosolygott rá, de a következő pillanatban már Beckett felé fordult, hátha ő is ugyanúgy értékeli az információ jelentőségét, mint ők, de Kate a Ryan-től kapott térképpel a kezében, elgondolkodva állt az okostáblán kinagyított városkép előtt.
- Tyson két napig használt egy telefont, és erről a területről indította és fogadta a hívások nagy részét - tett egy kört az ujjával a műholdképen, majd Jordan felé fordult, akinek nem kellett több, máris az okostábláhozlépett.
- A bérelt Toyota Prius útvonalát is sikerült megszerezni - karikázott be egy területet az okostábla városképén. A két kör egy kisebb területen metszette egymást. - Ezen a területen keressék először a fagylaltos autót! - utasította a John nevű ügynököt.
- Ha csak időszakonként jön New York-ba, talán mindig ugyanazon a környéken keres lakást - gondolkodott hangosan az író.
- Igen - bólintott Jordan. - Tyson szereti otthon érezni magát a terepen, az nyújt neki biztonságot. Ha a szabadulása után ezen a környéken lakott, ahol a telefont bemérték, akkor talán most is ott van a búvóhelye, és akkor felbukkanhat a fagylaltos autó is.  Szűkítenünk kell a kört, mert ekkora területet nem tudunk átvizsgálni feltűnés nélkül.
- Eva Hopkins-ról van már valami információnk? - tért át a Helga Ormond ügyre Beckett.
- Ráállítottam néhány embert, de kell nekik egy kis idő, mire mindent előbányásznak a nőről. Holnap délelőttre kértem a jelentést - mondta az ügynök, de amikor észrevette, hogy Kate csalódottan összeszorítja a száját, megnyugtató hangon folytatta. - Türelmesnek kell lennünk. Ha jók a feltételezéseink, összefutnak a szálak, és akkor elkapjuk Tyson-t.
Kate nyelt egyet. Majdnem kimondta, amit gondolt, aztán mégsem tette. Úgy érezte, túl sok a "ha" és a feltételezés, és túl kevés a tény, de mivel ő sem tudott másba kapaszkodni, hát hallgatott.
A következő órákban végignézték az ügynökök által gyűjtött adatokat Helga Ormond utolsó napjáról, míg Espo és Ryan egy asztallal odébb, a plasztikai sebészek listájának szűkítésével foglalatoskodott. Beckett csak akkor szembesült vele, hogy már este van, amikor Castle a pihenőbe indult még egy adag kávéért. Önkéntelenül követte tekintetével a férfit, ezért tűnt fel neki, hogy újra sántít.
- Castle - szólt utána, mire az író megfordult. - Haza kellene menned - pillantott jelentőségteljesen a fájó láb felé.
- Még maradok.
- Nem marad senki - döntötte el a kérdést Gates kapitány erélyes hangja, aki Jordan Shaw ügynökkel éppen akkor lépett ki az eligazítóból. - Nem megyünk magukkal semmire, ha nem pihenik ki magukat! Induljanak haza - adta ki a parancsot, mire a fiúk engedelmesen felálltak, és a zakójuk után nyúltak, csak Kate maradt mozdulatlan. - Beckett! Maga is! 
A kapitány szikrázó szemekkel nézett legjobb nyomozójára, aki vágott egy apró, de jól látható grimaszt, aztán kelletlenül felállt.
- Akkor ... nem kell kávé - állapította meg Castle, és mintha Gates parancsa rá is vonatkozna, a lift felé indult.
- Hazaviszlek - hallotta meg maga mögött Kate halk hangját, mire jólesően elmosolyodott, és magában megállapította, hogy még mindig óvja és félti a nő.
Szótlanul ültek az autóban, amikor Castle telefonja e-mail érkezését jelezte. A férfi érdeklődve olvasta az üzenetet, aztán elégedetten elmosolyodott. Kate ugyan nem kérdezett semmit, csak egy pillanatra oldalra sandított, de szinte tapintható volt a kíváncsisága. 

Catle egy ideig hallgatott, aztán közönyösen megszólalt.
- Csak a programomat igazolták vissza, amit a jövő hétre szerveztem.
- Nem kérdeztem - vágta rá ingerülten Kate.
- Tudom, csak gondoltam, érdekel.
- Nem Castle, nem érdekel - próbált nyugalmat erőltetni magára a nő, de szavaiból így is kicsendült a dühös keserűség.
Még hozzá akarta tenni, hogy a "Te életed, olyan programot szervezel, amilyet akarsz!", de férfi telefonja újra e-mailt jelzett.
- Á, nem is gondoltam, hogy ilyen hamar visszaigazolják a másik programomat is! - lelkesedett a férfi a szöveget olvasva, mire Kate csak nyelt egyet, és olyan erővel szorította meg a kormányt, hogy belefehéredtek az ízületeit. 
Castle figyelmét nem kerülték el az apró jelek, amik mind arról tanúskodtak, hogy kellően sikerült felcsigáznia Kate kíváncsiságát, sőt, úgy tűnt, a féltékenységét is. Pontosan tudta, hogy annak ellenére, hogy Beckett megpróbál kilépni az életéből, mivel szereti, képtelen erre. Ő pedig be fogja neki bizonyítani, hogy nem Kate munkája, hivatása jelenti a legnagyobb veszélyt az életére, sőt, a nyomozó mellett nagyobb biztonságban van, mintha a régi életét éli.
Néhány perc múlva a kocsi kerekei csikorogva álltak meg Castle lakása előtt. Castle lassan, fájdalmasan sziszegve szállt ki az autóból, de Kate mozdulatlanul ült, és mereven nézett ki a szélvédőn.
- Nem jössz fel? - hajolt be az autóba a férfi, és komoly tekintettel, halkan hozzátette: - Be kell kenni a sebemet.
- Nagyfiú vagy, el tudod egyedül is látni - fordult felé a nő, és odanyújtotta a zsebéből előhúzott kenőcsöt. - Nincs rám szükséged.
Tekintetük másodpercekig összefonódott. Kate szemeiből áradt az elfojtott fájdalom, a keménység és az elszántság, Castle-éből pedig a csalódás és a lassan kihunyó remény. Egy dologban hasonlítottak: Kate utolsó, keményen csattanó mondata egyformán fájt mindkettőjüknek.