Lanie sóhajtott egyet, és a boncasztal
felé indult. Kate követte, de közben azon járt az esze, vajon milyen programot
szervez magának a jövő hétre a férfi.
- Először is - kezdte Lanie - az áldozat szervezetében flunitrazepam volt, vagy ahogy ti ismeritek, Rohypnol.
- Tehát elaltatták, vagy elkábították - lépett Kate mellé Castle érdeklődve.
- A mennyiségből ítélve csak elkábították - bólintott Lanie, aztán egy kinagyított fotót vett elő, és Kate felé nyújtotta. - De van más is. Hátul a nyakán van két kis különös alakú bevérzés. Közvetlenül a halála előtt keletkeztek úgy, hogy valami hozzáért, és belenyomódott a bőrébe.
Beckett összeráncolt szemöldökkel forgatta kezében a képet, hogy megfejtse, mitől származhat a különös alakú, vöröses folt. Castle mögé lépett, hogy ő is lássa a fotót. Egy pillanatra a nő hátához ért a mellkasa, mire Kate megrezzent, Castle pedig néhány centimétert hátrébb húzódott, de amikor megszólalt, lehelete megcsiklandozta a nő nyakát.
- Olyan, mint egy alátét és egy csavar feje - tűnődött az író. - Talán valaminek nekiszorította Tyson, amin csavarok voltak.
- Az lehet, mert a kötélnyom a nyakán arról tanúskodik, hogy nem kézzel fojtották meg - folytatta Lanie. - Ha nem lettek volna ezek a foltok hátul, talán fel sem tűnik, hogy a kötél meredekebb szögben vágott a bőrébe, mintha valaki hátulról megszorítja.
- Tyson felakasztotta? - nézett döbbenten Lanie-re Kate.
A patológus láthatóan zavarba jött, és hol Castle-re, hol Beckett-re pillantott, aztán vett egy nagy levegőt, és halkan folytatta.
- Nem hagyományos akasztásról van szó. A zsinór röviden kapcsolódhatott egy szerkezethez, ami aztán magához szorítva a testet lassan megemelte, éppen csak annyira, hogy elszorítsa a nyaki verőereket, és lassan megfulladjon az áldozat.
Kate beharapta a száját, Castle pedig az ingnyakához nyúlt, és zavartan megigazította, aztán nyelt egyet. Hirtelen mindketten a raktárban érezték magukat, és szinte érezték a nyakukra feszülő vékony, de rendkívül erős kötelet. Ugyanarra gondoltak. Ha Jordan-ék nem érkeztek volna időben, és valamelyik kamionos felhúzta volna a kaput, amihez rögzítve volt a zsinór, ugyanolyan sérüléseket szenvedtek volna el, mint Helga Ormond.
- Sajnálom - nézett együtt érzőn két barátjára Lanie, aki pontosan tudta, mire gondol Kate és Castle.
- Csak cukkolni akar bennünket azzal, hogy megmutatja, milyen sorsot szánt nekünk - mondta magára erőltetett nyugalommal Kate. Az emlék olyan élénken élt benne, hogy tudta, Tyson az egyik legérzékenyebb pontjára tapintott, és amikor lopva Castle-re pillantott, látta, hogy a férfi is azt éli át, amit ő.
- A halál beálltának idejét este tíz és tizenegy közé tetted, ugye? - nézett töprengve az orvosszakértőre az író, mire a nő bólintott. - És ha egy hűtőkocsiban tartották a testet? Mondjuk egy fagyis autóban?
- Fagyis autóban? Akkor új vizsgálatot kell elvégeznem, de biztos, hogy pontos időpontot nem tudok mondani. Gondoljátok, hogy ...
- Lehet, de még nem tudjuk biztosan - pontosított Beckett. - Köszi, Lanie - búcsúzott, és az ajtó felé indult, az író pedig szokatlanul csendesen követte.
- Jaj, majdnem elfelejtettem! - állította meg őket Lanie hangja, mire mindketten megfordultak. - Beszéltem Dr. Cooper-rel. Mondta, hogy már kiszedték a varratokat a combodból, de a lelkemre kötötte, hogy figyeljek rád, mert a kígyómarásos sebek nagyon veszélyesek tudnak lenni - intézte a férfihoz a szavait.
- De ... de hát ... miért beszéltél te egyáltalán Dr. Cooper-rel? - döbbent meg Castle.
- Éppen akkor hívott, amikor itt voltál nálam, és nem mentél el a varratszedésre, és ...
- ... és nem bíztál bennem, hogy másnap tényleg elmegyek hozzá - fejezte be a mondatot a férfi sértetten.
- Castle! Lanie lassan már hét éve ismer - vágott közbe egy kis gonosz mosollyal a szája sarkában Kate, mire Castle arcán durcás grimasz jelent meg.
- Nem kell rám vigyázni - mondta bosszúsan, mire a két nő összenézett, és szinte egyszerre emelték égnek a szemüket, de Castle nem törődött velük. Amióta hazaengedték a phoenix-i kórházból, hol az anyjával, hol Alexis-szel harcolt, most meg Kate és Lanie akarja szemmel tartani. Az ajtó felé lépett, de Kate elkapta a karját, és egy határozott mozdulattal megállította.
- Jut eszembe, itt az ideje ellátni a sebedet - húzta fel kihívóan a nő a szemöldökét.
- Majd ... majd bekenem - nyelt egyet zavarában, amikor rájött, hogy mi a nő szándéka. - Különben sincs itt a kenőcs - tette hozzá megkönnyebbülten, de Kate a zsebébe nyúlt, és diadalittasan mosolyogva előhúzta a gyógyszertári tégelyt.
- Valakinek volt rá gondja!
- Én is eltettem volna - kezdte lassan Castle, hogy magyarázatot találjon - de nem tudtam eltenni, mert te már eltetted.
- Castle, ez nagyon gyenge próbálkozás volt - szólalt meg Lanie.
- Jó, majd bekenem és átkötözöm - duzzogott a férfi, és újra el akart indulni, de most elég volt Beckett szavait meghallani, hogy meggondolja magát.
- Addig nem jöhetsz velem a kihallgatásokra, amíg a seb nincs lekezelve.
- De Kate! Semmi bajom! Már alig érzem - bizonygatta Castle legkérlelőbb tekintetét elővéve.
- Akárhogy nézel rám, nem tudsz meghatni - közölte határozottan a nyomozó, de a tekintete elárulta, mennyire élvezi a pillanatot. - Vagy most elrendezzük, vagy visszamegyünk a pihenőbe, ami most inkább hasonlít átjáróházra, mint pihenőre, vagy elrendezed egyedül a férfi mosdóban. Persze, haza is mehetsz, ha nem akarsz velem jönni - biggyesztette le a száját közömbösséget színlelve.
Castle látta maga előtt a kínosabbnál kínosabb szituációkat, amik az pihenőben vagy a mosdóban várhatnak rá, végül a rosszalló tekintetű, karba font kézzel álló Lanie-re, és a türelmetlenül az órájára pillantó Kate-re nézett.
- De ne nevessetek rajtam - indult a vizsgáló szoba felé, mielőtt azt akarná Lanie, hogy az egyik boncasztalra üljön fel, így csak sejtette, hogy mögötte a két nő elégedetten összemosolyog.
Néhány perc múlva már a fehér lepedővel letakart vizsgálóágyon feküdt, és könyökére támaszkodva figyelte, ahogy Kate finom ujjai óvatosan a sebre, és a forró kávétól megégett felületre kenik a kenőcsöt, Lanie pedig az új kötést készíti elő.
- Nem is tudom, örüljek, vagy bosszankodjak, hogy ennyi nő akar ápolni? - dörzsölgette meg elgondolkodva az állát.
- Ha nem tetszik, legközelebb Dr. Perlmutter-re és a fiúkra bízlak - pillantott fel az öntelt megjegyzésre bosszúsan Kate, mire Castle ijedten nyelt egyet.
- Tudod Castle, szerintem Dr. Perlmutter kimondottan örülne, ha ő kezelhetne - csatlakozott Kate-hez Lanie is. - Legutóbb is egész jól kijöttetek.
Castle megborzongott. A kínos és fájdalmas pillanatok, amikor a patológus megvizsgálta fájó, duzzadt heréit, élénken éltek az emlékezetében.
- Tudom, hogy minden lelkiismeret-furdalás nélkül a karmai közé vetnétek, ha nem vonzana benneteket annyira az izmos testem látványa - vágott vissza pimaszul mosolyogva.
A megjegyzésre Kate csodálkozva felnézett, Lanie pedig végigjáratta tekintetét a férfi meztelen lábain, egészen az ágyékáig.
- Hát, tényleg nem vagy megvetendő látvány alsónadrágban - állapította meg ténykényt Lanie - de ne hidd, hogy engem lázba tudsz hozni - fejezte be a mondatot, miközben figyelte, ahogy az író arcán megjelenő önelégült mosoly lehervad. Majdnem hozzátette, hogy "esetleg Kate-et", de nem akarta zavarba hozni barátnőjét egy olyan helyzetben, amikor az úgyis vívódik az érzéseivel. Látta, hogy Kate még így is zavarba jön, és fülig elvörösödve gyorsan átadja neki a helyét, hogy a kötést a sebre tehesse, sőt az sem kerülte el a figyelmét, hogy Castle kutató tekintete is szemtanúja volt a nőben hirtelen lezajló változásnak.
- Na, készen vagy - paskolta meg a férfi lábszárát. - Feltétlenül be kell kenni este is, mert még nagyon gyulladt, és ne mászkálj rajta feleslegesen, mert ha állandóan húzódik, nehezebben fog gyógyulni.
- Igenis doktornő - szalutált vigyorogva Castle, mire Lanie lemondóan nagyot sóhajtott.
- A tiéd - mondta együtt érzőn Kate-nek, aki közben összeszedte magát, és fensőbbséges magabiztossággal bólintott.
- Nem lesz vele gond, megoldom - mondta, aztán a férfihoz fordult, aki már az övcsatjával bajlódott. - Indulnunk kell.
- Én már rég mentem volna - indult morogva az ajtó felé a férfi. - Nem is tudom, ki rángatott vissza.
Az író már kilépett a folyosóra, amikor Kate sóhajtott egyet, és mosolyogva követte, de Lanie hangja megállította.
- Kate! Jól vagy? - kérdezte aggódva.
- Persze - vágta rá feltűnően gyorsan a nyomozó.
- Átjöhetnél este egy pohár borra - mondta szelíden, de a mondatban benn volt az is, hogy "beszélnünk kellene". Amíg a válaszra várt, hozzátette: - Persze, csak miután kezelésbe vetted a betegedet.
A kétértelmű mondat hallatán Kate megint elpirult. Az előbb, Lanie-nek az alsónadrágos férfi vonzó hatására tett megjegyzése is megannyi képet idézet fel benne, amelyek tudatosították, mennyire hiányzik neki a Castle-lel való fizikai együttlét, nemcsak az érintés, de a látvány is. Pillanatok képei száguldoztak az agyában: Rick egy szál bokszerban borotválkozik, és a tükörből rámosolyog, vagy alsónadrágban és pólóban készíti a reggelit, ő pedig vágyakozva ráfeledkezik a fenekén megfeszülő izmokra. Most még csak gondolni sem akart semmi érzéki dologra, mégis érezte, ahogy az arcába tolul a vér.
- Jól vagyok - ejtette ki magabiztosan a szavakat, de kerülte Lanie tekintetét. - Ha lesz időm, talán átmegyek - tette hozzá kisvártatva, és bizonytalanul barátnője megértő, szomorúan csillogó barna szemébe nézett, aztán szinte menekülve a további invitálás elől, kilépett az ajtón.
A new york-i forgalomban csak araszolva tudtak haladni Helga Ormond lakása felé. Egy darabig gondolataikba merülve, csendben ültek egymás mellett. A kellemes, régi időkre emlékeztető pillanatot, amikor a nők a férfi fölé kerekedtek, és végül az ő akaratuk érvényesült, lassan háttérbe szorította egy sokkal fájdalmasabb emlék.
- Tudod Castle, szerintem Dr. Perlmutter kimondottan örülne, ha ő kezelhetne - csatlakozott Kate-hez Lanie is. - Legutóbb is egész jól kijöttetek.
Castle megborzongott. A kínos és fájdalmas pillanatok, amikor a patológus megvizsgálta fájó, duzzadt heréit, élénken éltek az emlékezetében.
- Tudom, hogy minden lelkiismeret-furdalás nélkül a karmai közé vetnétek, ha nem vonzana benneteket annyira az izmos testem látványa - vágott vissza pimaszul mosolyogva.
A megjegyzésre Kate csodálkozva felnézett, Lanie pedig végigjáratta tekintetét a férfi meztelen lábain, egészen az ágyékáig.
- Hát, tényleg nem vagy megvetendő látvány alsónadrágban - állapította meg ténykényt Lanie - de ne hidd, hogy engem lázba tudsz hozni - fejezte be a mondatot, miközben figyelte, ahogy az író arcán megjelenő önelégült mosoly lehervad. Majdnem hozzátette, hogy "esetleg Kate-et", de nem akarta zavarba hozni barátnőjét egy olyan helyzetben, amikor az úgyis vívódik az érzéseivel. Látta, hogy Kate még így is zavarba jön, és fülig elvörösödve gyorsan átadja neki a helyét, hogy a kötést a sebre tehesse, sőt az sem kerülte el a figyelmét, hogy Castle kutató tekintete is szemtanúja volt a nőben hirtelen lezajló változásnak.
- Na, készen vagy - paskolta meg a férfi lábszárát. - Feltétlenül be kell kenni este is, mert még nagyon gyulladt, és ne mászkálj rajta feleslegesen, mert ha állandóan húzódik, nehezebben fog gyógyulni.
- Igenis doktornő - szalutált vigyorogva Castle, mire Lanie lemondóan nagyot sóhajtott.
- A tiéd - mondta együtt érzőn Kate-nek, aki közben összeszedte magát, és fensőbbséges magabiztossággal bólintott.
- Nem lesz vele gond, megoldom - mondta, aztán a férfihoz fordult, aki már az övcsatjával bajlódott. - Indulnunk kell.
- Én már rég mentem volna - indult morogva az ajtó felé a férfi. - Nem is tudom, ki rángatott vissza.
Az író már kilépett a folyosóra, amikor Kate sóhajtott egyet, és mosolyogva követte, de Lanie hangja megállította.
- Kate! Jól vagy? - kérdezte aggódva.
- Persze - vágta rá feltűnően gyorsan a nyomozó.
- Átjöhetnél este egy pohár borra - mondta szelíden, de a mondatban benn volt az is, hogy "beszélnünk kellene". Amíg a válaszra várt, hozzátette: - Persze, csak miután kezelésbe vetted a betegedet.
A kétértelmű mondat hallatán Kate megint elpirult. Az előbb, Lanie-nek az alsónadrágos férfi vonzó hatására tett megjegyzése is megannyi képet idézet fel benne, amelyek tudatosították, mennyire hiányzik neki a Castle-lel való fizikai együttlét, nemcsak az érintés, de a látvány is. Pillanatok képei száguldoztak az agyában: Rick egy szál bokszerban borotválkozik, és a tükörből rámosolyog, vagy alsónadrágban és pólóban készíti a reggelit, ő pedig vágyakozva ráfeledkezik a fenekén megfeszülő izmokra. Most még csak gondolni sem akart semmi érzéki dologra, mégis érezte, ahogy az arcába tolul a vér.
- Jól vagyok - ejtette ki magabiztosan a szavakat, de kerülte Lanie tekintetét. - Ha lesz időm, talán átmegyek - tette hozzá kisvártatva, és bizonytalanul barátnője megértő, szomorúan csillogó barna szemébe nézett, aztán szinte menekülve a további invitálás elől, kilépett az ajtón.
A new york-i forgalomban csak araszolva tudtak haladni Helga Ormond lakása felé. Egy darabig gondolataikba merülve, csendben ültek egymás mellett. A kellemes, régi időkre emlékeztető pillanatot, amikor a nők a férfi fölé kerekedtek, és végül az ő akaratuk érvényesült, lassan háttérbe szorította egy sokkal fájdalmasabb emlék.
- Remélem, Helga nem volt magánál a Rohypnoltól az utolsó pillanatokban - szólalt meg Castle halkan.
- Valószínűleg soha nem fogjuk megtudni.
- Ha utánozni akarja azt a helyzetet, amit a raktárban már egyszer megszervezett, akkor Helga barátjával is ugyanazt kellett volna tenni, hogy lássák egymást meghalni. Az ismerősei szerint viszont nem volt férfi az életében.
- Nem biztos, hogy le akarta másolni azt a szituációt. Lehet, hogy egyszerűen csak emlékeztetni akart bennünket a hatalmára - mondta Kate, miközben tekintetét az útra szegezte. Nem akart, nem mert Castle-re nézni. Túlságosan fájt, főleg, ha arra a pillanatra gondolt, amikor a halál torkában úgy érezte, mintha Castle az esküvői fogadalmát mondaná el neki.
- Hát, hatalma aztán van felettünk! Legalábbis az egyikünk felett - jegyezte meg éllel Castle, és amennyire csak a biztonsági öv engedte, Kate felé fordult.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése