Változatok egy témára 7/89

Ekkor vette észre a lehunyt szemmel ülő férfi arcára kiülő átszellemült, boldog mosolyt. Pontosan tudta, mikor szokta látni ezeket a vonásokat.

Négy héttel ezelőtt kacéran felhúzta volna a szemöldökét, és azt mondta volna, hogy " Csak figyelj Castle, hogyan szárnyalom túl a fantáziád!", és átkarolva a nyakát, érzékien megcsókolta volna, de most már nem tehette meg. Azóta minden megváltozott. Illetve, csak majdnem minden. Ugyanúgy, vagy ha lehet, még jobban szerette a férfit, miért nem gyűlölte meg a történtekért.

- Készen vagyunk, már kinyithatod a szemed - mondta közömbösséget erőltetve magára, miközben megfogta a kötszereket és ellépett az ágytól, hogy szabaduljon a vonzásából.

Castle még egy pillanatig ringatta magát az emlék mámorában, amikor megszólalt a telefonja, ami Kate illúzióromboló szavai után végképp visszahúzta a valóságba. Amikor meglátta a kijelzőn megjelenő hívót, izgatott kíváncsiság lett úrrá rajta.

- Á! Debby! Örülök, hogy hívtál. Hogy állnak a mi kis programjaink? - kérdezte fülig érő mosollyal. - Waw! Nem is hiszed, milyen boldoggá tettél - mondta búgó hangon, miután meghallgatta a nő beszámolóját, aztán lopva Kate-re pillantott, aki úgy tett, mintha a kötszereket rendezgetné, de Castle látta, hogy idegességében beharapja a száját, és feszülten figyel minden szavára. - Igen, igen - folytatta kéjesen mosolyogva. - Tudom drágám, hogy ha te beveted magad, akkor csúcsokat fog döntögetni az adrenalinszintem.

Kate hallotta a mézes-mázas hangot, a szeme sarkából látta a sármos mosolyt, és hogy a várható izgalmak megmozgatják a férfi fantáziáját, amit összeszűkölő, csillogó szeme jelzett. Úgy érezte, mintha megbénult volna, és nem tudna levegőt venni. Hallotta már ezt a hangsúlyt, és látta már ezt a tekintetet, de egy pillanatig nem tudta mikor. Aztán hirtelen beugrott. Jacinda-val, a légiutas-kísérővel beszélt így, amikor a férfi eltávolodott tőle, és úgy tűnt, vissza akar térni a régi életéhez, a könnyű nőcskékhez, a bonyodalommentes kapcsolatokhoz. Érezte, hogy akkor is történt valami, amitől egyik napról a másikra megváltozott Castle viselkedése, bár soha nem derült ki, mi is volt az. Most viszont tudta. Annak ellenére, hogy magának köszönhette ezt a helyzetet, kimondhatatlanul fájt, hogy a férfi ilyen könnyen túllépett a történteken, azt meg egyáltalán nem tudta hova tenni, hogy az imént majdnem megcsókolta, most meg könnyedén cseverészik a "csúcsokat döngető" programján. Sosem hitte, hogy a nyálas lányregények kifejezése, a "mintha kést forgattak volna a szívében", valóban érezhető a valóságban. Agya oxigénért sikított, ezért végre vett egy nagy levegőt, és felöltve a büszkeség álarcát, nyíltan Castle-re nézett, akinek még mindig ott ült arcán a gyermeki izgalom.

- Látom, alakulnak a programjaid - jegyezte meg epésen, miközben igyekezett elrejteni a féltékenységét és keserűségét.

- Aha! Tudod, Debby igazi profi a szakmájában, olyan, aki mindent kívánságodat teljesíteni tudja - tartotta a szemkontaktust ártatlan tekintettel Castle, mintha csak azt ecsetelte volna, milyen kiváló kutyasétáltató a nő.

- Szóval profi - húzta el gúnyosan a száját Kate, miközben azon gondolkodott, ez rosszabb, vagy jobb, mintha a férfinak már egy komoly kapcsolata lenne kialakulóban. Alig észrevehetően megborzongott a gondolatra, hogy a helyét az ágyban egy prosti vegye át, és azok után, ahogy megváltozott a férfi mellette, nehezen képzelte el róla, hogy megtenné. A beszélgetés azonban egyértelműen erre utalt, és ha Castle régi életére gondolt, nem is lenne meglepő ez a lépés. Soha nem tett még semmit Castle, ami ennyire fájt volna. 

- Ne ítélkezz elhamarkodottan! - komolyodott el Castle, ami szíven ütötte Beckett-et, mert azt feltételezte, ez a Debby-ügy talán komolyabb, mint feltételezte. Egyedül a férfi furcsán csillogó szeme nyugtatta meg, amit pont úgy húzott kissé össze, mint amikor blöfföl a pókerben.

- Nem ítélkezem, és különben is, nem tartozol nekem elszámolással - vetette oda sértettebben, mint szerette volna.

- Nem, hiszen nem vagy a feleségem - fűzte hozzá Castle, és a szeméből eltűnt a csillogás. Nem értette, miért szúrta oda a mondatot Kate-nek. Nem akart neki fájdalmat okozni, mégis arra vágyott, hogy a nő időnként szembesüljön a döntése következményeivel. Már csak abban bízott, hogy a terve, ami Debby-nek köszönhetően már a célegyenesben volt, sikerül. Ha Kate tudná, hogy Debby egy ötven év körüli, háromgyerekes, kissé túlsúlyos, rendkívüli szervezőkészséggel megáldott titkárnő, biztosan nem így reagált volna a beszélgetésükre. A gondolatra elmosolyodott.

Beckett-et annyira megdöbbentette Castle hirtelen hangulatváltozásainak sora, hogy hirtelen nem tudott reagálni a fájó megjegyzésre. A kínos csendbe élesen hasított bele a telefonja hangja.

- Mennünk kell - nézett a kijelzőre megkönnyebbülten. - Jordan-ék találtak valamit. 

Türelmetlenül várta, hogy a férfi lekászálódjon az ágyról, de miközben a nadrágját húzta fel, akaratlanul is megbámulta az izmos lábakat, az ismerős bokszert, és zavartan beharapta a száját, amikor arra gondolt, mit takar a kék-fehér, vékony csíkos alsónadrág.

- Mi ... mi az? - nézett magán végig értetlenül Castle, miközben felhúzta a sliccét, és betűrte ingét a nadrágba.

- Semmi - ingatta meg a fejét Kate, és a hatás kedvéért lebiggyesztette a száját, majd sietve elindult, még mielőtt a férfi gyanút fogna.

Amikor beléptek az eligazítóba, az okostábla előtt álló Jordan Shaw ügynök leengedte karba font kezét, és feléjük fordult. Már nyitotta a száját, hogy az új információt megossza velük, de ahogy végigfutott tekintete a nyomozón, és az egy lépéssel őt követő írón, kérdőn felvonta a szemöldökét.

- Minden rendben van?

- Igen. Nem - vágták rá egyszerre. A két ellentétes válasz régi emlékeket idézett fel bennük, ami mosolyt csalt az arcukra, de aztán Kate értetlenüt fordult a férfi felé, akire most már két kérdő szempár szegeződött.

- Semmi sincs rendben - kezdett a magyarázatba ártatlanul ráncolva a homlokát Castle. - Közeledik az első programom ideje, Tyson meg még mindig szabadon van.

Kate döbbenten, Shaw ügynök sejtelmes mosollyal a szája sarkában nézett az íróra, aki olyan arcot vágott, mintegy hat éves kisfiú, akivel most közölték, lehet, hogy az idén elmarad a karácsony.

- Mi a hír? - váltott témát egy pillanat alatt Castle, és tekintete már a tábla feliratai és képei között cikázott, aztán kikerekedett a szeme, és egy idegen nő fényképére bökött az ujjával, mire a fotó alatt minden információ megjelent, amit csak egy emberről tudni lehet. - De hát ez a nő nem Eva Hopkins! - fordult csodálkozva Shaw ügynök felé.

- Legalábbis nem az az Eva Hopkins, aki Helga Ormond munkatársa, és feltételezésünk szerint a szeretője volt - jegyezte meg Beckett, mire Jordan egyetértően bólintott.

- Amikor telefonált, hogy derítsünk ki mindent Eva Hopkins-ról, mi sem gondoltuk, hogy zsákutcába futunk. Az igazi Eva Hopkins Cleveland-ben él, és úgy tűnik valaki ellopta a személyazonosságát. Ellopták az iratait és a végzettségét igazoló dokumentumokat, de még az ajánlóleveleit is, amit az előző cégeitől kért referencia gyanánt. Egy hónappal ezelőtt jelentette a rendőrségen, és az elmúlt két hetet európai divatbemutatókon és üzleti megbeszéléseken töltötte.
- Szóval ideális alany volt, hogy a személyazonosságával és a végzettségével, valaki Helga Ormond bizalmába férkőzzön - bólintott Beckett. - Mi van a mi ál Éva Hopkins-unkkal?
- Felszívódott, mintha a föld nyelte volna el. Gondolom gyanút fogott, amikor maguk az irodában jártak.
- De miért kellett Tyson-nak egy nő, aki Helga közelébe férkőzik? Egyedül is el tudta volna intézni, ahogy a többi áldozatát - ráncolta a szemöldökét Castle elgondolkodva.
- Helga leszbikus volt, így rá nem hatott Tyson férfiúi vonzereje, vagy nekünk akar morzsákat hagyni a gyomozásban. Ennek két oka is lehet: hogy megtévesszen bennünket, vagy valódi nyomot hagyva közelebb enged magához, hogy izgalmasabbnak érezze a játékot - kezdett a magyarázatba Jordan. - Megváltozott az utolsó gyilkossága óta. Mát nem az ölés elégíti ki, hanem a mesteri terv elkészítése, és végrehajtása. A magcska-egér játék, amiben nekünk szánta az egér szerepét.
- Sosem volt a szívem csücske Tom, én mindig is Jerry-nek drukkoltam! - vigyorodott el Castle, aztán elkomolyodva mentegetőzni kezdett. - Persze nem annak a Jerry-nek - mutatott Tyson fantomképére - hanem az egér Jerry-nek. Annak, amelyik ...
Kate egy szúrós tekintettel belefojtotta a szót, aztán elgondolkodva Jordan-ra nézett.
- Akkor viszont ki kell derítenünk, ki volt igazából Helga Ormond szeretője.
- Már ráállítottam az embereimet. 
Castle zsebre tette a kezét, és a táblán sorakozó adatokat tanulmányozva hangosan gondolkodott.
- Itt annyi elvarratlan szál van, mint három más gyilkosságnál. Valahogy össze kell futni a szálaknak. Kell, hogy legyen egy közös pont!
- Persze, hogy van. Tyson a közös pont - jegyezte meg Kate éllel, mivel egyre nehezebben viselte a sikertelenséget.
- Igen, de olyan, mintha egy irányba akarna terelni bennünket a nyomokkal - folytatta Castle, mintha nem is hallotta volna a nő lehangoló megjegyzését. - A kérdés csak az, melyik ez az irány, és mi a szándéka, ha rákapunk a csalira.
- Késő van - pillantott az órájára Shaw ügynök. - Menjenek, és pihenjék ki magukat, hátha reggelre lesz egy jó ötletük! Holnap délelőtt összegezzük a tényeket.
- Nekem még meg kell írnom a jelentésemet - húzta el a száját Kate, és az íróasztala felé indult, aztán megtorpanva hátra szólt. - Nem jössz, Castle?
- Jelentést írni? - kérdezte olyan hangsúllyal a férfi, mintha valami embert próbáló szörnyűségre akarná rávenni a nő.
- Tudom, hogy azt meghagyod nekem - húzta el lemondóan a száját Kate, aztán komolyan folytatta. - Pihentetni kell a lábadat. Jobb lesz, ha minél előbb hazamész, és lefekszel.
Castle egy másodperce még csipkelődni akart a nővel, de most meglepte a gyönyörű, zöld szemekből áradó aggodalom, ezért csak halványan elmosolyodott, bólintott, és a lift felé indult. A felvonó összezáródó ajtajának résén keresztül, az utolsó pillanatig nézte a monitorát néző nő megtört, fájdalmas arcát. Csak egy dologra tudott gondolni: nem hagyhatja, hogy ez így maradjon, és ha törik, ha szakad, a tervének sikerülnie kell.
Egy óra múlva már lezuhanyozva, rövidnadrágos pizsamájában ácsorgott a hűtőszekrény előtt, és azon gondolkodott, hogy van-e a fagyin és a tejszínhabon kívül olyan étel benne, amit szívesen megenne, amikor nyílt a bejárati ajtó, és Alexis lépkedett felé dühös arccal.
- Szia Apa! Remélem, neked jobb napod volt, mint nekem - engedte le a földre fáradtan a kezében tartott súlyos táskát. - Hogy álltok az üggyel?
- Hát, van néhány új nyom, de a nagy áttörés még várat magára - próbált szűkszavú lenni. Nem volt kedve a nyomozás zsákutcáiról beszámolni a lánynak, arról meg még kevésbé, hogy az FBI megfigyelőkocsjában egyedül volt, és egy akció közepén kinyitotta az ajtót egy idegennek, aki akár Tyson is lehetett volna. Szinte látta maga előtt, milyen fejmosást kapott volna a felelőtlenségéért. - Veled mi történt? - támaszkodott a konyhapultra Alexis-sal szemben, és aggódva fürkészte az arcát. - Valami baj van? Követett valaki? Gyanúsan viselkedett egy ismeretlen?
- Dehogy, Apa! Nyugi - emelte fel határozottan a kezét a lány. - Csak már egy hete készültem egy fontos találkozóra Hansen professzorral, tudod, akinek a kutatásában szeretnék részt venni, de három órát késtem a megbeszélésről. Tudod te, hogy mit jelent ez? Ezek után valószínűleg megbízhatatlannak tart, és én lennék az utolsó diák, akit bevesz a kutatásba - mondta elkeseredetten. 
- De ... de hát miért késtél ennyit?
- A Lincoln alagútban baleset volt, és olyan dugó alakult ki, hogy sem előre menni, sem megfordulni nem tudott a taxis, és órákra ott ragadtunk.
- De ezt elmondtad ennek a Hansen professzornak, ugye?
- Persze, de olyan szerencsétlennek éreztem magam.
- Hát, erre csak egy gyógyír van - sóhajtott színpadiasan egy nagyot, mire a lánya elmosolyodott.
- Fagyi - mondták egyszerre nevetve.

Miután megbeszélték, hogy a professzor habitusát ismerve, mennyi az esélye, hogy mégis bevegye Alexis-t a kutatásba, a lány már nem is látta olyan reménytelennek a helyzetet, és megnyugodva aludni tért. Castle még kikanalazta a tejszínhabos csokifagyi maradékát, aztán hanyatt feküdt a franciaágyon, és kezeit a tarkóján összekulcsolva a mennyezetet bámulta. Valami nyugtalanította. Mint amikor tudja az ember, hogy mondani akart valamit, de nem jut eszébe, mi is az. Végigpörgette a nap eseményeit. Gondolatai elidőztek a vizsgálóban történteken, aztán megpróbált újra a nyomozásra koncentrálni. Mi a terve Tyson-nak velük? Amikor Alexis azt mondta, hogy rossz napja volt, egy pillanatig eltűnődött, nem kellene-e komolyabb védelem a lányának és az anyjának, bár tudta, hogy mindkettejüket láthatatlanul követi egy FBI ügynök. Újra felidézte Alexis szavait, és abban a pillanatban villámként hasított bele a felismerés. Olyan hirtelen ült fel az ágyban, hogy a combjába éles fájdalom hasított, de mindebből semmit nem érzett.
- Megfejtettem a rejtvényt! - kiáltotta saját magának diadalittasan, miközben öklével a paplanra csapott.