- Beckett nyomozó! Jöjjön az irodámba!
Castle nézte, ahogy Kate mindenre felkészülve lépked az iroda felé, majd eltűnik a becsukódó ajtó mögött. Elengedte a reluxa lamelláit, és a hozzá legközelebb álló székre rogyott. Nem gondolta, hogy ennyire fájdalmas lesz a viszontlátás. Elképzelte, mi játszódik le az irodában. Ismerte a forgatókönyvet, csak azt nem tudta, Kate hogyan fog arra reagálni, hogy ő is itt lesz. Egy darabig elgondolkodva forgatta kezében a poharat, aztán úgy döntött, hogy legalább a fiúkkal való találkozáson túlesik. Miközben kilépett a pihenőből, szemét nem vette le Gates kapitány irodájáról.
- Uram! Nem veheti el tőlem ezt az ügyet! - lépett eltökélten a Vaslady asztala elé Beckett, és hogy elszántságát éreztesse, próbálta megelőzni a felettesét. Máskor udvariasan megvárta, amíg a nő közli vele az álláspontját, de most annyira akarta ezt az üget, hogy harcba is szállt volna a kapitánnyal, hogy elérje a célját. Bár a hangsúly kérlelő volt, a kapitány haragosan húzta össze a szemöldökét.
- Egyelőre én döntöm el, hogy melyik ügyön fog dolgozni - csattant éllel a nő hangja. Gates nem ült le, hanem két tenyerével az íróasztalára támaszkodva hajolt előre. Néhány másodpercig farkasszemet néztek, és amikor látta Beckett tekintetében a keserű megadást, akkor folytatta. - Még mielőtt megpróbál meggyőzni, miért is kell, hogy maga nyomozzon Tyson után, holott személyesen érintett az ügyben és a bosszúvágy vezérli, közlöm, hogy annak ellenére, hogy minden porcikám tiltakozik ellene - a szabályzatról már nem is beszélek - nincs más választásom. Tyson üzenete egyértelművé tette, hogy folytatni akarja magukkal a beteg játékát.
Beckett megkönnyebbülten hunyta be egy pillanatra a szemét, miközben egy aprót sóhajtott. Felveheti hát a harcot a legnagyobb ellenségével!
- Köszönöm - bólintott hálás tekintettel, de ahogy a kapitány töprengő arcát meglátta, furcsa érzése támadt. Egy pillanattal később, amikor felidézte a nő utolsó szavait, már tudta, miért méregeti elgondolkodva. A "magukkal" szó többen száma megrémítette. Azért szakított a férfival a kápolna oltára előtt, hogy megvédje, nem azért, hogy újra belerángassa egy veszélyes nyomozásba! Arra pedig gondolni sem mert, mit érezne, ha Castle újra a közelében lenne, ha nap, mint nap a kék szemekbe kellene néznie, ha hallaná a hangját, látná a mosolyát, élvezné a humorát, színlelve felháborodna az elméletein. Ha a férfi érintésére, illatára, melegére gondolt, egyszerűen megrémült. Hogyan tudna ellenállni mindennek? Hogyan tudna elutasító, hideg, érzéketlen maradni, amikor minden nap kínszenvedés a testének és a lelkének, amit Castle nélkül töltött? Hogyan szoríthatná háttérbe újra a szívét az eszével szemben?
- Uram, ugye nem akarja, hogy ... - kezdte kétségbeesetten, de Gates ellentmondást nem tűrő tekintettel felemelte a tenyerét.
- Mr. Castle-t behívattam, és igent mondott - mondta, mire Kate úgy érezte, összeomlik a kínkeservvel felépített világa.
- Ő egy civil! Nem sodorhatja veszélybe! - keresett kifogásokat elkeseredetten, miközben a könnyeivel küszködve egyre hangosabban ellenkezett. - Megsérült, beteg, nem ráncigálhatjuk bele egy szociopata sorozatgyilkos ügyébe! Most élt túl egy zuhanást, a sivatagot, egy kígyómarást! Mit akar? Hogy Tyson végül sikerrel járjon, és megölje? - kiabált tehetetlen dühében.
Gates kapitány türelmesen hallgatott. Számított Beckett kirohanására, mert tudta, hogy túl érzékenyen fogja érinteni a helyzet.
- Nincs más választásom, Beckett nyomozó - szólalt meg nyugodt, kimért hangon, amikor látta, hogy a nő nem tud több érvet felsorakoztatni. - 3XK magukat akarja. Ha nem veszik fel vele a harcot, akkor csalódottságában maguk ellen fordul, ráadásul folytatja a gyilkosságokat, de ha kiállnak ellene, legyőzhetik őt is, és talán a saját félelmeiket is.
Néhány másodpercnyi szünetet tartott, hogy a nyomozó meg tudja emészteni a szavait, és el tudja fogadni az érveit, aztán sokkal melegebb hangon folytatta.
- Hat évig nem érte maga mellett semmi baj. Most is tud rá vigyázni, ahogy ő is magára. Tudom, hogy ez más. Tudom, hogy olyat tett magukkal az az ember, ami megváltoztatta a gondolkodását Castle-lel kapcsolatban, és azért szakítottak. Kate! Most itt a lehetőség, hogy megszabadítsák a gonosztól a világot, és magukat is - hajolt közelebb a letaglózva álló nyomozóhoz. Kate nézte a rászegeződő hatalmas barna szemeket. Azon kevés alkalmaknak volt tanúja, amikor ezekből a szemekből a kérlelhetetlen keménység mellett melegség, megértés és bizalom áradt.
- Én szakítottam vele - nyögte ki nehezen. - Nem akartam újra veszélybe sodorni az életét - remegett meg a hangja. Nem beszélt senkinek a Castle-lel való szakítása okáról, még az apjának, és Lanie-nek sem. Nem gondolta, hogy a kapitány lesz az első, akit beavat a titkába, de nem látott más kiutat. Gates is nő, még ha ezt a tényt nem is akarja tudomásul venni a munkájában. Ha megérti, mi vezérelte, amikor nemet mondott Castle-nek, talán megérti, hogy nem hívhatja vissza az őrsre. Amikor meglátta a nő szemében a meglepettséget és a sajnálatot, már tudta, hogy vesztett.
Victoria Gates vett egy nagy levegőt, mielőtt megszólalt, és azért imádkozott, hogy igaza legyen.
- Nagyobb veszélyben lenne, ha kizárnám az ügyből - mondta halkan, de meggyőződéssel. - Ketten olyan páros alkotnak, amilyet még soha nem láttam. A csapat és az FBI segítségével győzhetnek!
- Nemcsak Tyson-ról van szó - suttogta a nyomozó, és lehajtotta a fejét.
- Kate! - szólította meg a kapitány a keresztnevén, miközben megkerülte az asztalt, és egészen közel lépett hozzá. - Az az ember elhitette magával, hogy győzhet a gonosz, és ez táplálja a félelmét. Csak gondoljon a régi latin mondásra, ami eredetileg úgy hangzott, hogy "Veritas vincit!", de sok ember már úgy hiszi, hogy "Omnia vincit veritas"! Higgyen benne, hogy az igazság mindig győz!
Kate-t mintha szíven ütötték volna! Milyen gonosz játékot játszik vele a sors, hogy Gates kapitány éppen azokkal a szavakkal akarja meggyőzni, amelyekben az édesanyja is feltétel nélkül hitt, olyannyira, hogy a sírkövére is ezt a mondatot vésették?
- De van, aki belehal a harcba - szólalt meg sokára keserűen, aztán felnézett, egyenesen a kapitány szemébe. Tekintete tele volt félelemmel, de még inkább haraggal.
- Egyet ne felejtsen el, Beckett nyomozó - váltott újra kemény hangnemre Victoria Gates. - Mr. Castle felnőtt férfi, akinek joga van dönteni a saját életéről, és ő már döntött.
Kate nagyot nyelt. A kapitány minden mondata a lelkéig hatolt. Az író éppen azzal vádolta meg a kápolnában, hogy helyette, egyedül döntött az életéről. Most is ezt tette volna, ha a kapitány engedné. Talán valóban hibát követne el? - töprengett.
Látta, hogy a nő lassan az iroda ablaka felé fordul, ő pedig ösztönösen követte a mozdulatot.
A lélegzete is elállt. Azt hitte, csak telefonon beszélt a nő Castle-le, hiszen csak nemrég találták meg Tyson üzenetét. Nem gondolt arra, hogy Castle az őrsön van! Érezte, ahogy megremeg a teste, szíve dübörög a mellkasában, kiszárad a szája. Pislogás nélkül meredt az üvegablakon túlra. Castle zsebre tett kézzel az íróasztalának támaszkodott, és egyenesen a szemébe nézett. Sápadt volt, nyúzott, és a tekintetéből olyan mély szomorúság és keménység áradt, amilyet még sosem látott benne.
- Igyekezzenek! - zökkentette ki a pillanat varázsából a kapitány megszokott, utasító hangja. - Ha Tyson tartja magát az üzenetben leírtakhoz, akkor valakinek már alig több mint kilenc nap van csak hátra az életéből.
Beckett bólintott, aztán vett egy nagy levegőt, és kilépett az irodából. Tudta, hogy jobb lesz mielőbb túlesni az első találkozáson, ezért egyenesen a férfi felé tartott. Látta, hogy Espo árgus szemekkel figyeli őket, Ryan pedig éppen a pihenőből lép ki, kezében Castle székével, de amint meglátta őt, megtorpant, és kérdőn Espo-ra pillantott, aki tanácstalanul felhúzta a vállát.
Néhány lépésnyire megállt az író előtt. Tekintetük egy pillanatra összefonódott, aztán Kate zavartan pislantott egyet, és lesütötte a szemét.
- Szia - mondta halkan. - Örülök, hogy jól vagy - pillantott a férfi combjára. Ekkor vette észre, hogy hiába visel lazább szabású farmert Castle, a kígyómarást fedő kötés jól láthatóan dudorodik a nadrág anyaga alatt.
- Nem vagyok jól - hallotta meg a szenvtelenül kiejtett szavakat. Meglepődve felnézett. Mintha nem is az író hangját hallotta volna! Sokkal mélyebbnek és komorabbnak érezte, mint régen. Hiányzott belőle a játékosság, a huncutság, az öröm, az optimizmus. Amilyen fénytelennek látta a kék szemeket, olyan élettelennek, színtelennek hallotta a hangját.
- Sajnálom - nyögte ki nehezen. Nem tudta, a történtek után mit is mondhatna.
Az egyre kínosabbá váló helyzetet Castle oldotta fel. Ellökte magát az asztaltól, és sántítva a fehér táblához lépkedett, ami teljesen üresen árválkodott.
- Hiányérzetem van - bökött a táblára. - Ideje lenne hozzákezdenünk. Fogy az időnk - mondta, aztán egy tollat vett a kezébe, és méretes betűkkel a tábla közepére írta Tyson üzenetét. Sóhajtott egy nagyot, és megfordult. Három hitetlenkedő tekintetű emberrel találta szembe magát. Kate, Espo és Ryan egymás mellett állva figyelték.
- Na, mire vártok? Indul a negyedik játszma! - kopogtatta meg a táblát a feliratnál. - Hamarosan szeretném ideírni, hogy "GAME OVER" - mosolyodott el halványan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése