Változatok egy témára 7/55

Oldalra fordította a fejét, és sokáig nézte az alvó férfit.

Mély álomból ébredt, ami gyógyította a testet és a lelket is. A combján levő seb ugyan éreztette, hogy létezik, de a fájdalom nem volt erős, és amíg aludt, nem gyötörték kétségek. Egy ideig csukott szemmel feküdt és élvezte a békés nyugalmat, aztán lassan kinyitotta  a szemét. Hunyorogva vette tudomásul, hogy a lemenő nap sugarai éppen a szemébe sütnek, ezért kezét az arca elé emelte, és elfordult az ablak felől. Az első dolog, ami feltűnt neki, hogy már nem csöpög az infúzió a karjába, a következő, hogy egyedül van a szobában. Döbbenten meredt Castle üres ágyára, és érezte, ahogy a félelem, mint valami gonosz, sötét erő, szétterjed a testében. Agya olyan hirtelen vált éberré, mintha villám hasított volna bele, és a másodperc törtrésze alatt futott át rajta számtalan gondolat. Némelyik a rettegését gerjesztette benne, másokkal nyugtatni próbálta magát, és amikor éppen az futott át a fején, hogy magasra szökött a férfi láza, és átvitték az intenzív osztályra, a mosdó felől hangos csörömpölést, és fájdalmas kiáltás visszafojtott hangjai ütötték meg a fülét. Frissen összevarrt sebéről megfeledkezve ugrott ki az ágyból, sántítva rohant a mosdó felé, és szinte feltépte az ajtót. Az elé táruló látványtól érzelmek sora cikázott végig rajta. Először megkönnyebbült, hogy nincs nagyobb baja a férfinak, és hatalmasat sóhajtva, erőtlenül az ajtófélfának támaszkodott, aztán elmosolyodott az elé táruló látványon. Castle, egyik kezében egy fogkefével, azon ügyködött, hogy felvegye a földre esett műanyag poharat. Az egyszerű mozdulat nem várt nehézségbe ütközött, amikor a férfi  azzal szembesült, hogy bekötözött, még mindig gyulladt, megdagadt combja fájdalommal reagál a ránehezedő súlyra. Fájdalmasan nyögdécselt, és ép lábán egyensúlyozva, a mosdókagyló szélébe kapaszkodva próbálta felvenni a poharat. Miközben nyújtózkodva előrehajolt, egy pillanatra szétnyílt a lazán megkötött hálóing, és Kate meglátta az izmos, meztelen férfitestet. 

Castle hátranézett, és gyorsan felegyenesedett, amikor meglátta, hogy Beckett kissé oldalra billent fejjel, pajkosan mosolyogva feledkezik rá a fenekére. Kapkodva megigazította a félrecsúszott ruhadarabot, miközben tettetett rosszallással összevonta a szemöldökét.

- Beckett nyomozó, maga szemérmetlen!

- Miért? Egy nőnek is jár egy kis bámészkodás! - állta a férfi tekintetét ártatlan szemekkel Kate, miközben arra gondolt, talán ezek az évődések fogják feledtetni velük az átélt szörnyűségeket. Ezek voltak azok a pillanatok, ami csak a kettőjüké voltak, amik oldották a feszültséget, amelyekben mindig pontosan tudták, hogy a másik belemegy a kedves, vagy csipkelődő incselkedésbe, és hogy soha, de soha nem bántanák meg egymást.

Castle mintha csak megérezte volna Kate gondolatát, feledve a gyengeséget és a fájdalmat, megcsóválta a fejét, aztán huncut fény csillant a szemében.

- Azt hittem, a nők nem a férfiak hátsóját szokták szemrevételezni - vigyorodott el kajánul.

- Hm ... igazad lehet Castle! Nem csak azt! Különben sem én tehetek arról, hogy a nővérek ilyen szexi hálóinget adtak rád! - húzta fel a vállát Kate szendén, de szeme kihívóan csillogott.

- Szexi? Ez szexi? - nézett magán végig a férfi egy grimaszt vágva.

Kate követte Castle tekintetét, és lassan végignézett a meztelen lábakon, a kék, apró mintás hálóingbe bújtatott testen, a puha, sima bőrű nyakon, a markáns, mégis szelíd arcon, tekintete egy pillanatig elidőzött a durcás, de érzéki szájon, végül megállapodott a kék szemeken.

- Elölről egy kicsit sokat takar, de megvannak az előnyei. Könnyű levenni - harapta be az ajkát.

Castle nyelt egyet, miközben érezte, hogy a szíve gyorsabb ütemre váltott, és kiszáradt a szája.

- Ugyanez elmondható a te hálóingedről is - pillantott végig a nem éppen vágykeltőre tervezett ruhadarabon, amelyen így is átsejlett Kate tökéletes, nőies alakja. - A nászutunkon kellene lennünk - mondta ki önkéntelenül a gondolatát. 

Abban a pillanatban eltűnt arcukról a pajkos mosoly, szemükből a csillogás, és mintha hideg szellő borzongatta volna meg a bőrüket. Hirtelen nem tudták, hogy azért érezték ezt, mert újra tudatosult bennük, hogy mit is vett el tőlük Tyson, vagy azért, mert a kinyíló szobaajtó, és a nyitott ablak együttese huzatot eredményezett.

Szomorú tekintetük összekapaszkodott, aztán egyszerre léptek a másik felé, és ölelték meg egymást. Castle óvón szorította magához Kate-t, ő pedig arcát a férfi nyakához simítva bújt hozzá.

- Hát magukat egy pillanatra sem lehet egyedül hagyni? - hallották meg a már ismerőssé vált zsörtölődő hangot a szoba felől, de nem törődtek vele, és néhány másodpercig még egyikük sem mozdult.

Mire Hildegard főnővér kitárta a fürdőszoba ajtaját, a két beteg egymás mellett állva, ártatlanul nézett rá. Összevont szemmel, szigorúan mérte végig őket, de azon kívül, hogy olyan szorosan álltak egymás mellett, hogy összeért a karjuk és az ujjaik, no és hogy cinkos mosollyal pillantottak egymásra, semmi gyanúsat nem látott.

- Mit keresnek itt?

- Én csak fogat akartam mosni - szólalt meg Castle, és védekezőn felmutatta a kezében szorongatott fogkefét.

- Én meg csak segíteni akartam neki, mert leesett a pohara - intett fejével a földön fekvő pohár felé Kate.

A főnővér néhány másodpercig gyanakodva méregette őket, aztán nagyot sóhajtott.

- Rosszabbak, mint a gyerekek! Tíz másodpercük van, hogy befeküdjenek az ágyba! - csattant ellentmondást nem tűrőn a hangja, miközben felvette a poharat, és hangos csattanással lerakta a mosdókagyló szélére.

Castle és Kate, mint két, közös titkot őrző gyerek, összemosolyogott, aztán engedelmesen visszabicegtek az ágyukhoz. 

- Meghoztam az esti gyógyszerüket - sietett utánuk a főnővér, és Kate kezébe nyomott egy zöld kapszulát és egy pohár vizet, majd megfordult, karba fonta a kezét, és töprengve nézte a már megszeppenten fekvő, nagyot nyelő írót. - Forduljon a nyomozó felé!

Castle értetlenül pislantott, aztán magyarázatot keresve a parancsra, körbenézett, és egy pillanattal később meglátta az asztalra helyezett tálcán várakozó injekciót.

- De ... én ... beveszek bármilyen tablettát vagy kapszulát! Még a keserű folyadékot is! - nézett esdeklőn a kérlelhetetlen tekintetű Hildegard-ra, bár tudta, ha Dr. Gilmore írta elő, hogy milyen gyógyszereket kapjanak, nincs az a hatalom, ami rábírná a főnővért, hogy eltérjen attól.

- Tudom, hogy fél. Nem maga az első ilyen betegem - mondta kicsit lenézőn. - Van bennem empátia - pillantott jelentőségteljesen Beckett felé - és azt sem bánnám, ha valaki fogná a kezét, de Ms. Beckett beteg, ezért az ágyban marad. Dr. Gilmore hamarosan megvizsgálja a nyomozó sebét, és nem szeretném, ha az én engedékenységem miatt lenne elégedetlen a gyógyulás ütemével! - bólintott, mintha ezzel is meg akarná erősíteni, hogy helyesen dönt, aztán felvette a fecskendőt, és Castle ágya mellé lépett, de a férfi nem mozdult, csak kétségbeesve markolta a takarót. A főnővér az egyik pillanatban még dühösen nézett rá, aztán mintha meggondolta volna magát, ellágyultak szigorú vonásai, és hangjából már-már megértés csendült ki.

- Úgysem menekülhet, de ha a nyomozó felé fordul, legalább valami szépre tud gondolni.

Castle fájdalmas tekintettel nézte az eddig rideg szemekben megjelenő együtt érzést, amikor meghallotta Kate hangját.

- Rick! Nézz rám, kérlek!

Castle tudta, hogy nincs választása, ezért lassan oldalra fordult, és mialatt a főnővér lehúzta róla  a takarót, és szétnyitotta a hálóingét, tekintete Kate ragyogó szemét, bátorító tekintetét kereste. Kényszeredetten elmosolyodott, aztán amikor megérezte a bőrébe hatoló tű okozta szúró fájdalmat, megrándult az arca, de nem jajgatott. Úgy érezte, ha Kate vele van, mindent kibír. Sivatagot, csörgőkígyót, halálfélelmet, és tudta, hogy nevetségesen hangzik, de magában hozzátette, hogy még az injekciót is.

- Nos, Mr. Castle, egészen fejlődőképes - szánta dicséretnek a szavakat a főnővér, amikor visszahúzta a takarót a férfira.

Egy óra múlva, miután mindketten túlestek a lázmérésen és Dr. Gilmore vizsgálatán, csendesen feküdtek az ágyukban. A szobában félhomály uralkodott, a kinti sötétséget csak egy éjjeli lámpa halvány fénye ellensúlyozta.

Kate-et  szíven ütötte a látvány, amikor az orvos levette Castle combjáról a kötést, és meglátta a még mindig nagyon csúnya, vörösen duzzadó sebet. Nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy ha nem nyomozó lenne, akkor a férfinak nem kellene szenvedni. Gondolataiból Castle mocorgása rántotta ki.

- Mit csinálsz? - nézett döbbenten a férfira, és a könyökére támaszkodva próbálta kitalálni a tervét.

Castle kikászálódott az ágyból, aztán elkezdte vizsgálni az ágy lábait, illetve a kerekeit. Egy darabig összevont szemöldökkel nézegette a guruló szerkezetet, aztán diadalittasan elmosolyodott. Mélyebbre hajolt, és kioldotta a féket, aztán nekifeszült az ágynak, és addig tolta, amíg az össze nem ért Kate-ével, akkor elégedetten visszafeküdt.

- Castle! Mit fog szólni Hildegard főnővér?

- Nem csinálunk semmi rosszat - jelent meg egy pimasz mosoly a férfi arcán, aztán elgondolkodva hozzátette - illetve semmi jót! A lényeg, hogy a saját ágyunkban fekszünk, így nem szólhat egy rossz szót sem! 

Kate elmosolyodott, és az ágya szélére húzódott, megsimogatta a férfi arcát, aztán megfogták egymás kezét.

- Már majdnem olyan, mint egy nászút - nézett szerelmes tekintettel a ragyogó zöld szemekbe Castle, mire a nő mosolya szélesebbre húzódott.

- Igen, már majdnem olyan - mondta, és megkönnyebbülve nyugtázta, hogy most semmilyen rossz érzést nem keltett benne az elvett nászút említése, csak a férfiból áradó szeretetet és szerelmet érezte.