A féltékenység szikráját vélte felfedezni a nő
tekintetében, de szája várakozó, kicsit kárörvendő mosolyra húzódott,
mintha azt mondta volna, "Na Castle, most mitévő leszel?"
-
Köszönöm, meg tudok mosakodni egyedül is - mosolygott barátságosan a
nővérre - de ha segítségre szorulok, itt van a menyasszonyom.
Veronika meghökkenve fordult Kate felé. Kék szemei hatalmasra tágultak, duzzadt ajkai elnyíltak a csodálkozástól, aztán mintha megvilágosult volna, nevetve a homlokára csapott.
- Akkor azért tették magukat egy szobába! Eddig azt hittem, azért, hogy a szobájuk előtt álló rendőrnek ne két szobát kelljen szemmel tartani! - mondta eltelve a saját okosságától, aztán hirtelen elkomorult. - Gondolhattam volna, hogy nem csupa szívjóságból osztott be egy jóképű férfihoz Hildegard sárkány főnővér - biggyesztette le a száját, amikor szembesült vele, hogy a flörtből semmi sem lesz, de gondolt egyet, és a fejét felszegve, elszántan nézett az íróra. - Ezzel a munkával bízott meg a főnővár, tehát elvégzem, ha tetszik magának, ha nem. Forduljon oldalra, hogy levehessem a hálóingét!
- De ... de hát nincs alatta semmi! - szorongatta elszántan a kórházi ruhadarabot a combja mellett a férfi kétségbeesve. Régen kimondottan élvezte volna, ha egy ilyen fiatal, dögös nővérke vetkőzteti meztelenre, és mossa le a testét, és még most sem utasította volna vissza, sőt talán még tetszene is neki a helyzet, na de hogy mindennek Kate a tanúja legyen, azt már nem!
- Elhiheti, semmi újat nem tud mutatni! - düllesztette ki méretes, telt melleit büszkén a lány. Néhány másodpercig várta, hogy a férfi megforduljon, de az mozdulatlanul feküdt, és dacosan állta a tekintetét, ezért gondolt egyet, és megfogta a hálóing alsó szélét. - Ha nem fordul meg, akkor felhúzom - mondta.
- Ne, ne, ne, ne, ne! - ellenkezett a férfi, miközben szorosan fogta a testét fedő egyetlen ruhadarabot, és próbálta megakadályozni a nővé mozdulatát.
- Rick! - szólalt meg Kate nyugodt hangon. - Hagyd, hogy a nővér végezze a munkáját! Segít megszabadulni az izzadtságtól.
Castle mindent várt, csak azt nem, hogy Kate ezt mondja neki. Sokkal inkább el tudta volna képzelni, hogy enyhe gúnnyal a hangjában tesz egy csipkelődő megjegyzést, vagy féltékenyen számon kéri, hogy mit engedett meg a nővérnek. Oldalra nézett, és már mindent értett. Kate tekintetében nem volt sem kihívó incselkedés, sem féltékenység, csak féltő szeretett. Végigfutott fejében egy kérdés, hogy azért viselkedik a nő így, mert annyira megviseltnek néz ki, hogy úgy véli, úgysem tudna semmit kezdeni a nővérrel, esetleg nem merne flörtölni vele az ő jelenlétében, vagy egyszerűen félti, és megbízik benne. Nézte az őszintén ragyogó, gyönyörű zöld szemeket, és már biztosan tudta, hogy az utóbbiról van szó, mégis kínosan érezte magát.
- Felfrissülsz, és jobban fogod érezni magad - mondta megnyugtató, bársonyos hangon Kate.
- Már most egyre rosszabbul érzem magam - nyögte kétségbeesett arccal az író.
- Előttem szégyenlős, vagy a menyasszonya előtt? - egyenesedett fel bosszúsan Veronika nővér. Nem elég, hogy nem incselkedhet a jóképű férfival, de a végén még Hildegard főnővér haragját is kivívja, amit mindennél jobban szeretett volna elkerülni. - Mindegy - legyintett, miközben megoldáson törte a fejét. - El ne mozduljon innen! - emelte fel hirtelen az ujját fenyegetően, aztán kirohant a szobából.
- Mégis, hova szökhetnék egy szál hálóingben?- sóhajtott Castle, miközben durcás arccal magára húzta a takarót.
- Castle, ne gyerekeskedj! - szólalt meg szelíden mosolyogva Kate. - Lázas vagy, megizzadtál. Nincs abban semmi rossz, hogy a kórházban egy legyengült beteget megmosdat egy nővér.
- Na de egy ilyen nővér? - ráncolta a homlokát a férfi felháborodva. - És még alsónadrág sincs rajtam!
- Nincs miért szégyenkezned! - csillant pajkos fény Kate szemében.
Castle a nő tekintetét kutatva próbálta megfejteni, valóban a férfiasságára tett finom célzással akarja megnyugtatni a nő, vagy csak általánosságban beszél, de amikor Kate alig észrevehetően beharapta az alsó ajkát, már tudta a választ.
- Na igen! - bólintott önelégülten, aztán egy grimaszt vágva hozzátette: - De emiatt még kínosabb!
Kate nagyot sóhajtott. Már nem volt több ötlete, hogyan oldja fel a férfi kínos érzését. Azt mégsem mondhatja, hogy akkor sem lesz féltékeny, ha a teste reagál egy másik nő érintésére! Sejtette ugyanis, hogy leginkább ettől tart a férfi, és nem a szégyenlősség miatt ellenkezik a nővérrel.
- Mindjárt megoldjuk a problémát! - viharzott be Veronika nővér a szobába, miközben a győztesek büszkeségével lebegtette meg a kezében tartott összehajtogatott lepedőt. - Ezzel takarja el, amit annyira félt, és meg leveszem a hálóingét! - dobta Castle ölébe a lepedőt, aki először meglepve nézett a fehér anyagra, aztán megadóan sóhajtott.
Egy perc múlva már mereven feküdt az ágyékára terített lepedővel, és feszengve bámulta a mennyezetet, de engedelmesen hagyta, hogy a Veronika nővér végigtörölgesse a mellkasát és a karjait a meleg vizes szivaccsal. Akkor sem nézett egyik nőre sem, amikor a nővér átkarolta, hogy segítsen felülni, és megmosta a hátát. Lehajtott fejjel élvezte, ahogy a víz felfrissíti, és szinte élettel tölti meg a bőrét, de magában megállapította, mennyire más érzéseket keltett benne, amikor Kate mosdatta. Emlékek sora villant fel képzeletében. Egy pillanatra behunyta a szemét, hogy felidézze Kate gyengéd, szerelmes érintését, aztán szomorkás mosollyal a nő felé fordult. Elmerült a zöld szemek ragyogásában, boldogsággal töltötte el a gyönyörű, mosolygó arc látványa, mégis hirtelen rossz érzése támadt. Kate tekintetében, mosolyában látta a szerelmet, a huncut fényt, ugyanakkor volt benne valami mély szomorúság.
A nővér megtörölte a hátát és visszafektette az ágyra, ezzel a pillanat varázsa elmúlt. Próbálta megfejteni az előbbi rossz érzését, amit Kate tekintete keltett benne, de nem volt rá ideje, mert Veronika keze már végigsiklott ép lábszárán, és vészes gyorsasággal száguldott a combja belső, érzékeny oldala felé.
- Ne, ne, ne! - emelte fel tiltakozón a kezét. - Elég lesz a ... a lepedőig - mondta, miközben a combjára szorította a lepedőt, még mielőtt a nő keze olyan helyre vándorol, ahova nem akarja.
- De hát nem is látok semmit! - duzzogott a nővér fejcsóválva, aztán látva a férfi elszántan összeszorított száját, megadóan sóhajtott. - De el ne áruljon Hildegard főnővérnek, hogy nem volt teljes a mosdatás!
Castle megrázta a fejét, és cinkosan elmosolyodott.
- Ha Hildegard sárkány főnővér kérdezi - idézte a lány jelzőjét - elmondom, milyen kiválóan végezte a munkáját.
Veronika megkönnyebbülten bólintott, aztán tiszta hálóinget húzott Castle-re, betakarta, és csípőjét riszálva kilibegett a szobából.
- Látod Castle, ezt is túlélted - incselkedett Kate, de nem is gondolta, hogy az ártatlan megjegyzéssel veszélyes vizekre evez. Oda, ahova még nem akart eljutni. Azt hitte a férfi incselkedni fog vele, ő pedig megszekálhatja valamivel, mondjuk olyannal, hogy bezzeg hozzá nem küldtek egy jóképű, izmos ápolót, hogy lemosdassa, de Castle másképp reagált, mint várta.
- Igen, ezt is túléltem - nézett elgondolkodva mag elé a férfi, mintha ízlelgetné a szavakat. Egy perce még gyönyörű emlékképek peregtek az agyában, most azonban újra látta Kate-et a nyakára feszülő zsinórral, hallotta a lövést, és érezte a szívét szorító fájdalmat, amikor a nő összecsuklott, és mélyen belevágott nyakába a vékony kötél. Soha többé nem akarta azt a rémületet átélni, ahogy a halálra való várakozást sem. Azt hitte, a megmenekülés katarzisa feledtetni tudja majd azokat a pillanatokat, de érezte, lehet, hogy száműzni tudja őket lelke legeldugottabb zugába, de soha nem tud megszabadulni tőlük.
Kate megérezte Castle hangulatváltozását, ami még jobban megerősítette az előző nap megfogalmazódott kétségeit. Joga van-e szerelemből veszélybe sodorni a férfit?
A hirtelen beállt csend lassan kezdett kínossá válni, amikor nyílt az ajtó, és Dr. Gilmore lépett be rajta Hildegard főnővér kíséretében. Az orvos barátságosan mosolygott, egész lénye nyugalmat árasztott. Éppen olyan elegáns volt, mint előző nap, cipője úgy ragyogott, mintha most fényesítették volna ki, frissen vasalt köpenyből áradt az enyhe öblítőillat, nyakkendője hibátlanul állt a keményített inggallérok között. Őszinte érdeklődéssel kérdezte meg, hogy érzi magát a két beteg, de kétkedve elmosolyodott, amikor Castle választ meghallotta, miszerint jól van. Először Beckett-et vizsgálta meg, és elégedetten állapította meg, hogy a nyomozó lőtt sebe szépen gyógyul, fertőzésnek semmi nyoma. Castle vizsgálatakor azonban elkomorult. A kígyómarás helye semmit nem javult, és a férfinak még mindig magas láza volt.
- Áttérünk egy másik antibiotikumra - nézett komolyan a főnővérre, aki büszkén kihúzta magát, mit akinek beigazolódott a feltevése, amiben senki sem hitt. - Megkaptuk a laboreredményeket a szérumról, amit beadott magának - fordult újra a beteg felé, hogy tájékoztassa a kialakult helyzetről. - Mivel az ellenanyag nem specifikus volt, csak részben tudta közömbösíteni a csörgőkígyó mérgét, ezért nemcsak a fertőzéssel, de a méreggel is meg kell harcolnunk. A jó hír, hogy már tudjuk, mi ellen harcolunk. Infúzióban kap egy gyógyszert, amitől délutánra sokkal jobban lesz. Ha az antibiotikumra is jól reagál, akkor csökken a gyulladás, és a combjában érzett feszítő fájdalom is enyhül - mosolyodott el biztatón, aztán még Beckett felé bólintott búcsúzásképpen.
A nap lassan közeledett a látóhatár felé, így a nappali hőség is enyhült, ráadásul lágy szellő frissítette fel a napok óta a városra telepedő forró, sivatagi levegőt. Beckett az oldalán fekve figyelte, ahogy Castle lassan, egyenletesen lélegezve alszik. A nap eseményeire gondolt. Az édes ébredésükre az összetolt ágyban, Veronika nővér mosdatási kísérletére, és Castle zavarára, ami mosolygásra késztette. A következő emléktől azonban összeszorult a szíve. Az orvos szavai, a férfi fájdalommal küzdő, megfeszülő teste, kíntól eltorzuló arca, miközben Dr. Gilmore megtapogatta a sérült, megdagadt területet, félelemmel töltötte el. Újra szembesült azzal, hogy mennyit kell szenvednie Castle-nek. Talán az orvos megnyugtató személyisége, vagy az egyre magasabb láz okozta, de a férfi minden ellenkezés nélkül tűrte, hogy a karjában levő branülbe kösse a főnővér az infúziót, sőt még az injekciónál is csak erőtlenül ellenkezett egy kicsit, de Hildegard ellentmondást nem tűrő tekintetét látva engedelmesen az oldalára fordult, és csak kétségbeesett tekintete árulkodott arról, milyen szörnyűségnek éli meg a tűszúrást. Kate jobban örült volna, ha a férfi ellenkezik, vagy mindenféle őrültséget kitalál az injekció beadása ellen, mint hogy ilyen elesett legyen. Nem sokkal ezután Castle elaludt, és még arra sem ébredt fel, hogy egy középkorú, fáradt tekintetű nővér többször is megmérte a lázát, ami szép lassan lejjebb kúszott, és délutánra elérte a normális értéket. Dél körül egy járőr kopogott be bizonytalanul a szobába, és egy telefont hozott neki Shaw ügynök megbízásából. Hálásan gondolt a nőre, amiért számon tartotta a kérését, bár megjegyezte, jobb lenne, ha csak a családtagokkal beszélne a készüléken és a gyógyulásra koncentrálna, nem pedig az ügyről faggatná Espo-t és Ryant. Beszélt a apjával, aztán megnyugtatta Martha-t és Alexis-t, hogy minden rendben van Rick-kel, bár nem tudta, sikerült-e meggyőznie őket. Néhány másodpercig forgatta ujjai között a telefont, aztán Espo-t hívta, de a nyomozó semmi új információval nem tudott szolgálni Tyson-ról. Csalódottan tette a készüléket az éjjeliszekrényre. Amíg a férfi szabadon van, nem lesz nyugalmuk.
Már vagy egy órája nézte az alvó írót, miközben cikáztak a gondolatai, hátha valami apróság fölött elsiklottak, ami nyomra vezethetné őket. Nagyot sóhajtott. A lágy szellő éppen abban a pillanatban libbentette meg a függönyt. Éber idegrendszere veszélyt sejtett, ezért ösztönösen odanézett.
Castle a nő tekintetét kutatva próbálta megfejteni, valóban a férfiasságára tett finom célzással akarja megnyugtatni a nő, vagy csak általánosságban beszél, de amikor Kate alig észrevehetően beharapta az alsó ajkát, már tudta a választ.
- Na igen! - bólintott önelégülten, aztán egy grimaszt vágva hozzátette: - De emiatt még kínosabb!
Kate nagyot sóhajtott. Már nem volt több ötlete, hogyan oldja fel a férfi kínos érzését. Azt mégsem mondhatja, hogy akkor sem lesz féltékeny, ha a teste reagál egy másik nő érintésére! Sejtette ugyanis, hogy leginkább ettől tart a férfi, és nem a szégyenlősség miatt ellenkezik a nővérrel.
- Mindjárt megoldjuk a problémát! - viharzott be Veronika nővér a szobába, miközben a győztesek büszkeségével lebegtette meg a kezében tartott összehajtogatott lepedőt. - Ezzel takarja el, amit annyira félt, és meg leveszem a hálóingét! - dobta Castle ölébe a lepedőt, aki először meglepve nézett a fehér anyagra, aztán megadóan sóhajtott.
Egy perc múlva már mereven feküdt az ágyékára terített lepedővel, és feszengve bámulta a mennyezetet, de engedelmesen hagyta, hogy a Veronika nővér végigtörölgesse a mellkasát és a karjait a meleg vizes szivaccsal. Akkor sem nézett egyik nőre sem, amikor a nővér átkarolta, hogy segítsen felülni, és megmosta a hátát. Lehajtott fejjel élvezte, ahogy a víz felfrissíti, és szinte élettel tölti meg a bőrét, de magában megállapította, mennyire más érzéseket keltett benne, amikor Kate mosdatta. Emlékek sora villant fel képzeletében. Egy pillanatra behunyta a szemét, hogy felidézze Kate gyengéd, szerelmes érintését, aztán szomorkás mosollyal a nő felé fordult. Elmerült a zöld szemek ragyogásában, boldogsággal töltötte el a gyönyörű, mosolygó arc látványa, mégis hirtelen rossz érzése támadt. Kate tekintetében, mosolyában látta a szerelmet, a huncut fényt, ugyanakkor volt benne valami mély szomorúság.
A nővér megtörölte a hátát és visszafektette az ágyra, ezzel a pillanat varázsa elmúlt. Próbálta megfejteni az előbbi rossz érzését, amit Kate tekintete keltett benne, de nem volt rá ideje, mert Veronika keze már végigsiklott ép lábszárán, és vészes gyorsasággal száguldott a combja belső, érzékeny oldala felé.
- Ne, ne, ne! - emelte fel tiltakozón a kezét. - Elég lesz a ... a lepedőig - mondta, miközben a combjára szorította a lepedőt, még mielőtt a nő keze olyan helyre vándorol, ahova nem akarja.
- De hát nem is látok semmit! - duzzogott a nővér fejcsóválva, aztán látva a férfi elszántan összeszorított száját, megadóan sóhajtott. - De el ne áruljon Hildegard főnővérnek, hogy nem volt teljes a mosdatás!
Castle megrázta a fejét, és cinkosan elmosolyodott.
- Ha Hildegard sárkány főnővér kérdezi - idézte a lány jelzőjét - elmondom, milyen kiválóan végezte a munkáját.
Veronika megkönnyebbülten bólintott, aztán tiszta hálóinget húzott Castle-re, betakarta, és csípőjét riszálva kilibegett a szobából.
- Látod Castle, ezt is túlélted - incselkedett Kate, de nem is gondolta, hogy az ártatlan megjegyzéssel veszélyes vizekre evez. Oda, ahova még nem akart eljutni. Azt hitte a férfi incselkedni fog vele, ő pedig megszekálhatja valamivel, mondjuk olyannal, hogy bezzeg hozzá nem küldtek egy jóképű, izmos ápolót, hogy lemosdassa, de Castle másképp reagált, mint várta.
- Igen, ezt is túléltem - nézett elgondolkodva mag elé a férfi, mintha ízlelgetné a szavakat. Egy perce még gyönyörű emlékképek peregtek az agyában, most azonban újra látta Kate-et a nyakára feszülő zsinórral, hallotta a lövést, és érezte a szívét szorító fájdalmat, amikor a nő összecsuklott, és mélyen belevágott nyakába a vékony kötél. Soha többé nem akarta azt a rémületet átélni, ahogy a halálra való várakozást sem. Azt hitte, a megmenekülés katarzisa feledtetni tudja majd azokat a pillanatokat, de érezte, lehet, hogy száműzni tudja őket lelke legeldugottabb zugába, de soha nem tud megszabadulni tőlük.
Kate megérezte Castle hangulatváltozását, ami még jobban megerősítette az előző nap megfogalmazódott kétségeit. Joga van-e szerelemből veszélybe sodorni a férfit?
A hirtelen beállt csend lassan kezdett kínossá válni, amikor nyílt az ajtó, és Dr. Gilmore lépett be rajta Hildegard főnővér kíséretében. Az orvos barátságosan mosolygott, egész lénye nyugalmat árasztott. Éppen olyan elegáns volt, mint előző nap, cipője úgy ragyogott, mintha most fényesítették volna ki, frissen vasalt köpenyből áradt az enyhe öblítőillat, nyakkendője hibátlanul állt a keményített inggallérok között. Őszinte érdeklődéssel kérdezte meg, hogy érzi magát a két beteg, de kétkedve elmosolyodott, amikor Castle választ meghallotta, miszerint jól van. Először Beckett-et vizsgálta meg, és elégedetten állapította meg, hogy a nyomozó lőtt sebe szépen gyógyul, fertőzésnek semmi nyoma. Castle vizsgálatakor azonban elkomorult. A kígyómarás helye semmit nem javult, és a férfinak még mindig magas láza volt.
- Áttérünk egy másik antibiotikumra - nézett komolyan a főnővérre, aki büszkén kihúzta magát, mit akinek beigazolódott a feltevése, amiben senki sem hitt. - Megkaptuk a laboreredményeket a szérumról, amit beadott magának - fordult újra a beteg felé, hogy tájékoztassa a kialakult helyzetről. - Mivel az ellenanyag nem specifikus volt, csak részben tudta közömbösíteni a csörgőkígyó mérgét, ezért nemcsak a fertőzéssel, de a méreggel is meg kell harcolnunk. A jó hír, hogy már tudjuk, mi ellen harcolunk. Infúzióban kap egy gyógyszert, amitől délutánra sokkal jobban lesz. Ha az antibiotikumra is jól reagál, akkor csökken a gyulladás, és a combjában érzett feszítő fájdalom is enyhül - mosolyodott el biztatón, aztán még Beckett felé bólintott búcsúzásképpen.
A nap lassan közeledett a látóhatár felé, így a nappali hőség is enyhült, ráadásul lágy szellő frissítette fel a napok óta a városra telepedő forró, sivatagi levegőt. Beckett az oldalán fekve figyelte, ahogy Castle lassan, egyenletesen lélegezve alszik. A nap eseményeire gondolt. Az édes ébredésükre az összetolt ágyban, Veronika nővér mosdatási kísérletére, és Castle zavarára, ami mosolygásra késztette. A következő emléktől azonban összeszorult a szíve. Az orvos szavai, a férfi fájdalommal küzdő, megfeszülő teste, kíntól eltorzuló arca, miközben Dr. Gilmore megtapogatta a sérült, megdagadt területet, félelemmel töltötte el. Újra szembesült azzal, hogy mennyit kell szenvednie Castle-nek. Talán az orvos megnyugtató személyisége, vagy az egyre magasabb láz okozta, de a férfi minden ellenkezés nélkül tűrte, hogy a karjában levő branülbe kösse a főnővér az infúziót, sőt még az injekciónál is csak erőtlenül ellenkezett egy kicsit, de Hildegard ellentmondást nem tűrő tekintetét látva engedelmesen az oldalára fordult, és csak kétségbeesett tekintete árulkodott arról, milyen szörnyűségnek éli meg a tűszúrást. Kate jobban örült volna, ha a férfi ellenkezik, vagy mindenféle őrültséget kitalál az injekció beadása ellen, mint hogy ilyen elesett legyen. Nem sokkal ezután Castle elaludt, és még arra sem ébredt fel, hogy egy középkorú, fáradt tekintetű nővér többször is megmérte a lázát, ami szép lassan lejjebb kúszott, és délutánra elérte a normális értéket. Dél körül egy járőr kopogott be bizonytalanul a szobába, és egy telefont hozott neki Shaw ügynök megbízásából. Hálásan gondolt a nőre, amiért számon tartotta a kérését, bár megjegyezte, jobb lenne, ha csak a családtagokkal beszélne a készüléken és a gyógyulásra koncentrálna, nem pedig az ügyről faggatná Espo-t és Ryant. Beszélt a apjával, aztán megnyugtatta Martha-t és Alexis-t, hogy minden rendben van Rick-kel, bár nem tudta, sikerült-e meggyőznie őket. Néhány másodpercig forgatta ujjai között a telefont, aztán Espo-t hívta, de a nyomozó semmi új információval nem tudott szolgálni Tyson-ról. Csalódottan tette a készüléket az éjjeliszekrényre. Amíg a férfi szabadon van, nem lesz nyugalmuk.
Már vagy egy órája nézte az alvó írót, miközben cikáztak a gondolatai, hátha valami apróság fölött elsiklottak, ami nyomra vezethetné őket. Nagyot sóhajtott. A lágy szellő éppen abban a pillanatban libbentette meg a függönyt. Éber idegrendszere veszélyt sejtett, ezért ösztönösen odanézett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése