Változatok egy témára 7/65

- Castle - szólt bele rekedt hangon, mindenre felkészülve.

- Mr. Castle ... khm ... be tudna jönni az irodámba? - hallotta meg Victoria Gates szokatlanul szelíd hangját. Megszokta, hogy a nő mindig kemény, utasító, vagy éppen lekicsinylő hangsúllyal szólt hozzá, ezért szinte ijesztő volt szavakból kicsendülő lágyság és bizonytalanság.

Castle másodpercekig hallgatott. Próbálta összerakni a tévében látott képeket, Espo és Kate viselkedését, az áldozatot és a riporter szövegét a kapitány telefonhívásával. 

- Tyson? - kérdezte.

- Bonyolultabb az ügy.

Castle agya még néhány pillanatig lázasan kereste az okokat, amiért Gates behívja az őrsre, de a következő másodpercben már az járt a fejében, mi lesz, ha találkozik Kate-tel. Mindennél jobban kívánta, hogy láthassa a nőt, beszívhassa az illatát, hallja a hangját, ugyanakkor tudta, hogy soha nem volt még olyan fájdalmas találkozásuk, mint ami rá vár, ha enged az invitálásnak. A vágyakozás és a kíváncsiság erősebbnek bizonyult a félelmeinél.

- Bemegyek - mondta határozottan.

Amikor letette a telefont, olyan gyengeséget érzett, hogy erőtlenül dőlt hátra a kanapén, miközben tekintetét a tévé képernyőjére szegezte, de már nem látta sem Kate-t, sem a fiúkat, csak egy szomorú arckifejezést felöltő riporter ismételte a találgatásokat. Még váltogatta egy ideig a csatornákat, de nem talált újabb híreket az üggyel kapcsolatban, ezért lezuhanyozott, megborotválkozott, aztán kelletlenül evett néhány falatot, majd rendelt egy taxit.

Másfél óra múlva a kapitányság felé tartó taxi hátsó ülésén ült, és azon töprengett, hogy azért nem sietett jobban, mert annyira fájt és feszült a sérült lába, vagy mert titkon úgy akarta időzíteni az érkezését, hogy addigra Beckett is visszaérjen a helyszínről. 

Fájdalmas grimasz jelent meg az arcán, amikor a lift zökkenve megállt. Amióta hazaengedték a kórházból, csak a lakásban járkált néhány métert, most a váratlan megterhelésnek nem örült a lába. A varratokba beledagadt a még mindig gyulladt seb, ami fájdalommal jelezte, hogy átlépte a kívánatos mozgásmennyiség határát. Összeszorított szájjal, mereven előrenéző tekintettel szállt ki a liftből. Nem foglalkozott a rászegeződő tekintetekkel, a kedves mosolyokkal, az egymás felé hajoló, összesúgó emberekkel, egyenesen a kapitány irodája felé bicegett, de közben félig csalódottan, félig megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy Beckett asztala üresen árválkodik, és a fiúk sincsenek még a kapitányságon. Egy pillanatig nem értette, miért támadt hiányérzete, aztán rádöbbent, hogy nincs ott a széke Kate asztalánál. Fájdalom járta át a testét, de most nem a kígyómarástól. Mindig ugyanabba a hibába esett: reménykedett a kettőjük jövőjében akkor is, amikor Kate egyértelművé tette, hogy ő lemond róla, ahogy most is. Ha nem szeretné a nő, ha más férfiért dobogna a szíve, fájna, de tudomásul venné, hogy nem ő az, aki boldoggá teheti, de ez a helyzet olyan szürreális volt, amit nem tudott megemészteni. Az agya felfogta Kate döntését, de a szíve nem. Mégsem akart többet harcolni. Nem akart többet futni a nő után, és reménykedni, hátha meggondolja magát. Olyan sokszor félretette a büszkeségét, és türelmesen várt, de már belefáradt a hiábavaló harcba. Talán jobb is, hogy nem találkoznak - gondolta, miközben kopogott a kapitány irodájának ajtaján. Vett egy nagy levegőt, és belépett.

Victoria Gates levette a sötét keretes szemüveget a szeméről, és miközben megforgatta ujjai között, hátradőlt a székében. Szürke blézerében és sötétlila blúzában olyannak tűnt, mint máskor, de a tekintete teljesen ismeretlen érzéseket tükrözött, ami meglepte az írót.

- Örülök, hogy jobban van - nézett a férfira barátságosan, miközben arcán őszinte mosoly suhant át, kezével pedig az asztalával szemben álló székre mutatott. 

Castle feszengve ült le. Furcsa volt a kedves fogadtatás, az együtt érző hangsúly, az udvarias gesztus. Az egész helyzet gyanakvással töltötte el, de aztán arra gondolt, ez az egész talán csak abból fakad, hogy a megmenekülése óta nem is találkoztak.

- Köszönöm, hogy segített - mondta őszinte hálával.

- Nem az én érdemem, hanem Beckett nyomozóé és Shaw ügynöké. Én csak tettem a dolgomat, de ők hittek is magában, no meg a két barátja - intett felével Ryan és Espo íróasztala felé elnéző mosollyal, aztán hirtelen elkomorult, és az asztala fölött összekulcsolva a kezét, előrehajolt.

- Láttam a híreket. Tyson ölte meg a parkban talált nőt, ugye? - előzte meg az éppen szólni akaró nőt Castle, mire annak villant egyet a szeme, amiért a férfi nem hazudtolva meg magát, szokás szerint belekotyogott a mondandójába. 

- Minden jel arra utal.

- Gondolom, Beckett nem nyomozhat az ügyben - gondolkodott hangosan Castle.

Gates kapitány figyelmét nem kerülte el a férfi hangulatváltozása, és a szája sarkában levő apró izom alig látható rándulása sem.

- Normális esetben nem engedném, hogy részt vegyen az ügyben, de Jerry Tyson nem hagyott választási lehetőséget - kezdte óvatosan a nő. - Tudom, hogy mit tett magával, magukkal. Azt is tudom, hogy szakítottak, bár nem tudom az okát, és nem is tartozik rám, de úgy gondolom, ennek az elmebeteg sorozatgyilkosnak nagy szerepe van benne. 

Gates egy pillanatnyi szünetet tartott. Castle tudta, hogy most jön a lényeg, és végre megtudja, miért hívta ide a nő.

- Az áldozat Helga Ormond. Az elkövető egy papírt helyezett az összekulcsolt kezei alá. Az üzenet maguknak szól - mondta, aztán megfogta a számítógép monitorát, és egy mozdulattal Castle felé fordította.

Az író egy nem túl jó minőségű, valószínűleg telefonnal készített, felnagyított fényképet látott, ami betöltötte az egész monitort. Jól ismerte a képen látott önzáródó bizonyítékzacskót, amiben most egy papír lapult, rajta szabályos, szépen megrajzolt nyomtatott nagybetűk sorakoztak. Felvillant előtte egy kép a híradóból, amikor Ryan valamit Kate kezébe adott, és érezte, ahogy a nő mozdulatlanná dermed. Oldalra billentette a fejét, hogy el tudja olvasni a szöveget.

"NEGYEDIK JÁTSZMA. CÍME: 10 NAP AZ ÉLET. JÁTÉKOSOK: 1. CSAPAT: JT3XK, 2. CSAPAT: RC+KB
Tágra nyílt szemmel olvasta újra a szavakat, aztán nyelt egyet, és Gates-re nézett.
- Ezért nem zárhatom ki Beckett nyomozót az ügyből, és ezért kérem, hogy segítsen.
Castle régen biztosan tett volna valami megjegyzést arra, hogy a kapitány arra kéri, hogy segítsen, de most nem volt kedve poénkodni. Annál sokkal komolyabb volt a helyzet. Tyson talán nem tör az életükre, de ha nem fogják el, akkor valaki újra meg fog halni. Ebben biztos volt. Ennek ellenére mégsem Tyson-tól félt, hanem attól, ha beszáll a nyomozásba, akkor együtt kell töltenie a nap nagy részét Kate-tel. Nézte a monitoron virító betűket, és tudta, hogy nincs választása.
- Beckett tudja, hogy idehívott? 
- Még nem, de ő parancsot teljesít. Magát csak kérhetem.
- Hm. Azt hiszem, nekem sincs választásom.
- Ha nem akarja, hogy valakinek a halála a lelkén száradjon, akkor valóban nincs - nézett nagy barna szemével komolyan a férfira a kapitány, aztán mintha megérezte volna Castle félelmét, megnyugtató hangon folytatta. - Beckett-tet bízza rám! - mosolyodott el alig észrevehetően.
Castle bólintott, aztán nehézkesen felállt, és óvatos léptekkel elindult.  
- A széke a pihenőben van - szólt utána a kapitány, mire a férfinak halvány mosoly suhant át az arcán.
Tíz perc múlva a pihenőben kortyolgatta a frissen főtt feketét, és  még mindig azon töprengett, hogyan fogja elviselni Kate közelségét anélkül, hogy ne érzékenyüljön el, vagy ne szakadjon meg a szíve, és azon, vajon hogyan fog vele viselkedni a nő. Hallotta a lift csilingelését, és ahogy kattanva megáll. Ujjaival ösztönösen széthúzta a reluxa lamelláit, és kíváncsian átnézett a résen.
Csak állt mozdulatlanul, kezében a gőzölgő kávéval, és megbabonázva nézte a liftből kilépő sudár alakot. A lélegzete is elállt. Kate komoly arccal, elszánt tekintettel, sietősen lépkedett az asztala felé. Hullámokban leomló haja úgy lobogott, mint a sampont reklámozó modelleké, egyik kezével a vállára vetett blézert fogta, a másikban egy bizonyítékzacskót tartott. Szorosan mögötte Espo és Ryan lépkedett borús tekintettel. Amikor Beckett leült az íróasztala mögé, a fiúk egymásra néztek, és az asztalhoz somfordáltak.
- Szólni kellene neki - szólalt meg félénken Ryan, és nagyot pislantott, amikor a nő ráemelte összeszűkült szemét.
- Nem - mondta ellentmondást nem tűrő hangsúllyal, és dühösen villant a tekintete.
- Kate - nézett a nőre meleg, nyugalmat sugárzó barna szemével Espo. - Te is tudod, hogy nem hagyhatjuk ki az ügyből.
Kate összeszorította a száját, és kétségbeesetten járt az agya, hogyan akadályozhatná meg, hogy a fiúk szóljanak Castle-nek a történtekről, és Tyson üzenetéről.
- Súlyosan megsérült, valószínűleg még ki sem engedték a kórházból. Lehet, hogy még Phoenix-ben van - jutott eszébe a legkézenfekvőbb ötlet.
- Már hazaengedték - mondta magabiztosan Javi, aztán amikor meglátta Kate rosszalló, kérdő tekintetét, védekezőn maga elé emelte a kezét. - Lanie mondta, neki pedig Alexis, amikor néhány napja itt volt valami igazolásért a gyakorlatáról - magyarázta gyorsan, mielőtt Kate azt hinné, hogy a háta mögött találkozott az íróval.
- Gates akkor sem engedné - jelentette ki Beckett meggyőződéssel, és hogy szavainak nyomatékot adjon, határozottan bólintott. - Az is csoda lesz, ha nem veszi el tőlem az ügyet - tette hozzá elgondolkodva. Ebben a pillanatban, mintha csak a végszót várta volna, meghallották a kapitány kemény hangját.
- Beckett nyomozó! Jöjjön az irodámba!