- Remélem, a maga kezét nem kell fogni ahhoz, hogy bekössek egy infúziót! - tette hozzá gúnyosan.
Kate vett egy mély lélegzetet, hogy visszavágjon a nőnek, aztán meggondolta magát. Castle-nek igaza volt. Hildegard olyan érzéketlen, hogy ha időutazóként visszamenne a történelem egyik legsötétebb korszakába, senki nem jönne rá, hogy a jövőből érkezett, annyira belesimulna a harmincas-negyvenes évek Németországába. Egy pillanatig azt hitte, van lelke, de lehet, hogy azt csak Dr. Gilmore-nak tartogatja, nem a betegeknek. Dacosan szembenézett a nővel, alig észrevehető, lekicsinylő mosolyra húzta a száját, és a mankókra támaszkodva az ágyához bicegett.
Miközben a főnővér szótlanul a branül behelyezésével foglalkozott, Castle-re nézett. A férfi olyan kétségbeesetten nézett rá, mintha valami kínzásnak vetette volna alá Hildegard, ezért rámosolygott.
- Na, legalább az egyikük mosolyog! - hallottak meg egy barátságosan csengő, ismerős hangot az ajtó felől, mire mindannyian arra fordultak. - Pedig azt hittem, maga is örülni fog, hogy egy szobában lehetnek - húzta össze szemöldökét színlelt csalódással Jordan Shaw, miközben a homlokát ráncoló íróra nézett.
Castle arcán hálás mosoly terült szét, és nemcsak azért, mert az ügynök elintézte, hogy egy szobába kerüljenek Kate-tel. Nélküle valószínűleg már halottak lennének, vagy valamelyikük elviselhetetlen fájdalommal gyászolná a másikat, Tyson pedig elégedetten dőlne hátra a székében. A gondolatra elhomályosult a tekintete, de nem akarta felidézni a raktárban történteket azok után, hogy Kate elbizonytalanodott a jövőjüket illetően.
- Egy gyönyörű nővel egy szobában, akit csak egy lenge hálóing takar? Hát hogyne örülnék! Ilyen jót még a legénybúcsúmon sem tettek velem a fiúk! - húzta fel egy pillanatra a szemöldökét, miközben huncutul elvigyorodott.
Hildegard nővérbe mintha villám csapott volna, amikor meghallotta a férfi szavait, és meglátta az incselkedő fényt a szemében! Fenyegetően fordult Jordan-nal szembe, és dühtől remegő hangon intézte hozzá a szavait.
Hildegard nővérbe mintha villám csapott volna, amikor meghallotta a férfi szavait, és meglátta az incselkedő fényt a szemében! Fenyegetően fordult Jordan-nal szembe, és dühtől remegő hangon intézte hozzá a szavait.
- Nem hiszem, hogy a gyógyulásukat szolgálja, ha felborítja a kórházi szabályzatot, és egy női és egy férfi beteget egy szobába tetet csak azért, mert azt képzeli, hogy maga az FBI!
Jordan Shaw halálos nyugalommal állta a főnővér tekintetét.
- Megérdemlik, hogy együtt legyenek, és ezért nem érdekel a maga fontosnak hitt szabályzata - mondta komolyan, anélkül, hogy megszakította volna a szemkontaktust. - Nem azért kértem ezt Dr. Gilmore-tól, mert én vagyok az FBI, hanem mert szorult belém egy kis empátia - jelent meg az arcán egy kis gunyoros, alig észrevehető mosoly.
Hildegard főnővér szeme egy pillanatra összeszűkült, amikor meghallotta az utolsó szavakat, aztán vett egy mély lélegzetet, hogy ellentámadásba lendüljön, de az ügynök tekintetét látva meggondolta magát.
- Ez ... ez ... ez akkor is megengedhetetlen - dadogta felháborodottan, miközben felszegett fejjel, dúlva-fúlva kirohant a szobából.
- Na, most legalább tudjuk, mi is a baja velünk - sóhajtott Beckett, amikor becsukódott az ajtó a nő mögött.
- Miért? Eddig mit gondoltál? Csak nem azt, hogy ... - ráncolta sértődötten a homlokát Castle.
- De, azt! - bólintott jelentőségteljesen Kate.
- De hát én nem vagyok kibírhatatlan!
- Nem vagy kibírhatatlan, csak nem vagy könnyű eset - mosolygott a férfira elnézően, de az csak duzzogott.
Jordan először a nyomozóra, aztán az íróra nézett.
- Örülök, hogy minden visszatért a régi kerékvágásba! Nyugodjon meg Castle! Beckett nyomozó szereti a nehéz eseteket! - mondta, de nem kerülte el a figyelmét, hogy szavai hallatán mindkét ember arcán sötét árnyék suhant át, amiből azonnal tudta, hogy semmi sem tért vissza a régi kerékvágásba.
- Köszönöm, Jordan! - szólalt meg elkomolyodva Kate. - Ezt is - mutatott körbe a szobán - és a többit is.
- Ez a legkevesebb! Gondoltam, pótolhatnák a külön töltött órákat - mosolygott a nőre, aztán elgondolkodva Castle-re pillantott. - Most már bevallhatom, én nem sok esélyt adtam, hogy élve megtaláljuk, de valaki olyan hittel bízott magában - intett fejével Beckett felé - hogy nekünk is muszáj volt hinnünk.
- Tudom - mondta elszorult torokkal a férfi meghatottan, és szerelmes, hálás tekintettel Kate-re nézett, aki azonban lesütött szemekkel meredt maga elé, mintha a takaró valami érdekfeszítő látványosság lenne. Castle pontosan tudta, mi játszódik le a nőben! Még mindig magát, a hivatását okolja a kialakult helyzetért. - Tudnak valamit Tyson-ról? - fordult Shaw ügynök felé, hogy elterelje Kate figyelmét a lélekölő gondolatokról. Sikerrel járt, mert Beckett érdeklődve a nőre nézett.
- Róla egyelőre nem tudunk - kezdte Jordan lassan. Tudta, hogy valami biztatót kellene mondania, de elvesztették a gyilkos nyomát, és csak a sötétben tapogatóztak. - A radarszint alatt repült. Az embereink most vizsgálják át az összes repteret.
- Egy helikopterrel szinte bárhol le tud szállni, nem kell hozzá reptér - jegyezte meg lemondóan Castle.
- Körözést adtunk ki a helikopterre is. Valakinek előbb-utóbb feltűnik egy idegen gép. Megtaláltuk viszont Bryan Quinn-t ... pontosabban a helikopter roncsait, és némi robbanóanyag maradványt.
Beckett nyelt egyet, Castle pedig elgondolkodva szorította össze a száját.
- Szóval, Tyson kifizette a pilótát, aztán útjára bocsátotta egy olyan helikopterrel, amire robbanószerkezetet szerelt. Hm. Nem hagy elvarratlan szálat - szólalt meg lemondóan Kate. Keserűen vette tudomásul, hogy azt leszámítva, hogy élnek, minden Tyson terve szerint történt. Agya lázasan kereste az utat, ami elvezetheti őket a gyilkoshoz. - A technikusok talán találnak valami jellegzetességet a robbanószerkezeten, amin elindulhatunk, aztán megszorongathatnánk a repülőgép pilótáját is, aki ledobta Castle-t a sivatagban, megvizsgálhatnánk a costa ricai számlát is, milyen tranzakciókat hajtottak végre, és ...
- Beckett! - parancsolt megálljt Shaw ügynök emelt hangon, aminek nyomatékot adott feltartott kezével. - Ezeket majd mi megvizsgáljuk! Bízzon bennem! Mindenről értesítem, de még nem dolgozhat. - Tudta, hogy nem tarthatja sokáig távol a két embert az ügytől, de azt is, hogy először be kell gyógyulni a sebeiknek, és itt nemcsak a testiekre gondolt. Túl fájdalmas lelki sérüléseket szereztek, de még nem érzik, hogy ezek megmérgezhetik a boldogságukat, ha nem tudják feldolgozni őket, ehhez pedig idő kell, és az, hogy mindketten elfogadják, az életük már soha nem lesz olyan, mint régen. - Maguk egyelőre fogadjanak szót a kedvenc főnővérüknek, és gyógyuljanak! - mosolyodott el, mire a két beteg elhúzta a száját.
- Csak néhány nap kell, és jól leszek - mondta magabiztosan, elszánt tekintettel Kate.
- Nekem is ... csak ... néhány ... nap kell. - Castle lassan, nehézkesen formálta a szavakat, és nagyokat pislogott, hogy nyitva tudja tartania a szemeit.
- Persze! - mondta a két nő egyszerre, hitetlenkedő mosollyal az arcukon.
- Jó-jól vagyok ... csak ... valami van ... ebben a ... - fordította nehézkesen a fejét az infúziós folyadék felé.
- Jó lesz, ha vigyáz Hildegard főnővérrel, Castle! - ijesztgette a férfit Jordan nevetve, aki még segélykérőn Kate-re nézett, aztán lassan lecsukta a szemét, és mély, pihentető álomba merült.
A két nő szeretettel nézte pár másodpercig a halkan szuszogó férfit, aztán Kate az ügynökre nézett. Tekintetében kétségeket és bizonytalanságot vélt felfedezni Jordan.
- Csak bízzon magukban! - mondta magabiztosan. - Maguk ketten különleges párt alkotnak. Nem tudom, miből táplálkozik az erejük, talán abból, hogy annyira különbözők, de ez az erő kell ahhoz, hogy megszabadítsák a világot a Tyson-féléktől.
Kate nézte az ügynök meggyőződést tükröző arcát, átható tekintetét, aztán az író felé fordult. Néhány másodpercig figyelte a lassan emelkedő-süllyedő széles mellkast, a kisimult, békés arcot. Talán soha nem fog betelni az álmában ártatlan, kisfiús vonásokat felvevő, alvó férfi látványával.
- De mit ér a gonosz feletti győzelem, ha közben elveszítem? - suttogta.
Jordan Shaw nem csak a sorozatgyilkosok profilozásában volt profi. Ismerte az emberi lelket, a kemény, női nyomozók lelkét különösen, hiszen nap mint nap megtapasztalhatta saját magán, hogy mivel jár ez a munka. Tudta, hogy a legnehezebb legyőzni azt a félelmet, hogy a hivatása miatt veszíthet el valakit, akit szeret, ezért nem lepték meg sem a nő szavai, sem a tekintetéből áradó keserűség.
- Ha azt hiszi, hogy azzal segít neki, ha elhagyja, nagyon nagyot téved!
Kate nyelt egyet. Hogyan láthat a lelke mélyére az ügynök? Ennyire kiszámítható a viselkedése? Vagy ő is harcolt már az érzéseivel, és tudja, min megy keresztül? Beharapta szája szélét, de abban a pillanatban tudta, hogy Jordan ebből az apró mozdulatból rájött, hogy szíve szerint kérdezne valamit, mert azonnal válaszolt a fel sem tett kérdésre.
- Férjem van és gyerekem. Mit gondol, hányszor rettegtem attól, hogy egy őrült célpontjává válnak miattam, hogy elveszítem őket, vagy hogy a férjemnek özvegyen kell élnie, a lányomnak pedig anya nélkül kell felnőnie?
Az ügynök kemény, de őszinte szavai Kate lelkéig hatoltak.
- Hogyan lehet ezt kibírni? - kérdezte halkan.
- Nem engedhetjük, hogy a félelem irányítsa az életünket. Nekünk kell irányítanunk a félelmeinket.
- Nem akarok félni - suttogta Kate.
- A félelmeink tesznek bennünket érző emberré - csengtek Jordan szavai komolyan, aztán halványan elmosolyodott. - Nézze meg a Zöld lámpás című filmet! Castle-nek biztosan tetszene! - intett fejével a békésen alvó író felé.
Kate elmosolyodott, és szeretettel simított végig tekintetével a férfin.
- Az egyik kedvence - húzta el kicsit a száját, ugyanakkor le sem tagadhatta volna, mennyire szereti Castle gyermeki énjét.
Jordan jóleső érzéssel nyugtázta, hogy sikerült oldania Kate feszültségét, és reménykedett benne, hogy befolyásolni tudta a döntéshozatalban is.
- Mennem kell - nézett a zsebéből kihúzott, rezgő telefonra.
- Tájékoztat a fejleményekről, ugye?
- Természetesen - bólintott Jordan, miközben az ajtó felé sietett, de mielőtt kilépett volna a folyosóra, még visszanézett. - Vigyázzon rá, és magára is!
Kate mozdulatlanul feküdt az ágyban, és a nő szavain gondolkodott. Valószínűleg ő az egyetlen ember, aki pontosan tudja, hogy mit érez. Oldalra fordította a fejét, és sokáig nézte az alvó férfit.
Jordan Shaw halálos nyugalommal állta a főnővér tekintetét.
- Megérdemlik, hogy együtt legyenek, és ezért nem érdekel a maga fontosnak hitt szabályzata - mondta komolyan, anélkül, hogy megszakította volna a szemkontaktust. - Nem azért kértem ezt Dr. Gilmore-tól, mert én vagyok az FBI, hanem mert szorult belém egy kis empátia - jelent meg az arcán egy kis gunyoros, alig észrevehető mosoly.
Hildegard főnővér szeme egy pillanatra összeszűkült, amikor meghallotta az utolsó szavakat, aztán vett egy mély lélegzetet, hogy ellentámadásba lendüljön, de az ügynök tekintetét látva meggondolta magát.
- Ez ... ez ... ez akkor is megengedhetetlen - dadogta felháborodottan, miközben felszegett fejjel, dúlva-fúlva kirohant a szobából.
- Na, most legalább tudjuk, mi is a baja velünk - sóhajtott Beckett, amikor becsukódott az ajtó a nő mögött.
- Miért? Eddig mit gondoltál? Csak nem azt, hogy ... - ráncolta sértődötten a homlokát Castle.
- De, azt! - bólintott jelentőségteljesen Kate.
- De hát én nem vagyok kibírhatatlan!
- Nem vagy kibírhatatlan, csak nem vagy könnyű eset - mosolygott a férfira elnézően, de az csak duzzogott.
Jordan először a nyomozóra, aztán az íróra nézett.
- Örülök, hogy minden visszatért a régi kerékvágásba! Nyugodjon meg Castle! Beckett nyomozó szereti a nehéz eseteket! - mondta, de nem kerülte el a figyelmét, hogy szavai hallatán mindkét ember arcán sötét árnyék suhant át, amiből azonnal tudta, hogy semmi sem tért vissza a régi kerékvágásba.
- Köszönöm, Jordan! - szólalt meg elkomolyodva Kate. - Ezt is - mutatott körbe a szobán - és a többit is.
- Ez a legkevesebb! Gondoltam, pótolhatnák a külön töltött órákat - mosolygott a nőre, aztán elgondolkodva Castle-re pillantott. - Most már bevallhatom, én nem sok esélyt adtam, hogy élve megtaláljuk, de valaki olyan hittel bízott magában - intett fejével Beckett felé - hogy nekünk is muszáj volt hinnünk.
- Tudom - mondta elszorult torokkal a férfi meghatottan, és szerelmes, hálás tekintettel Kate-re nézett, aki azonban lesütött szemekkel meredt maga elé, mintha a takaró valami érdekfeszítő látványosság lenne. Castle pontosan tudta, mi játszódik le a nőben! Még mindig magát, a hivatását okolja a kialakult helyzetért. - Tudnak valamit Tyson-ról? - fordult Shaw ügynök felé, hogy elterelje Kate figyelmét a lélekölő gondolatokról. Sikerrel járt, mert Beckett érdeklődve a nőre nézett.
- Róla egyelőre nem tudunk - kezdte Jordan lassan. Tudta, hogy valami biztatót kellene mondania, de elvesztették a gyilkos nyomát, és csak a sötétben tapogatóztak. - A radarszint alatt repült. Az embereink most vizsgálják át az összes repteret.
- Egy helikopterrel szinte bárhol le tud szállni, nem kell hozzá reptér - jegyezte meg lemondóan Castle.
- Körözést adtunk ki a helikopterre is. Valakinek előbb-utóbb feltűnik egy idegen gép. Megtaláltuk viszont Bryan Quinn-t ... pontosabban a helikopter roncsait, és némi robbanóanyag maradványt.
Beckett nyelt egyet, Castle pedig elgondolkodva szorította össze a száját.
- Szóval, Tyson kifizette a pilótát, aztán útjára bocsátotta egy olyan helikopterrel, amire robbanószerkezetet szerelt. Hm. Nem hagy elvarratlan szálat - szólalt meg lemondóan Kate. Keserűen vette tudomásul, hogy azt leszámítva, hogy élnek, minden Tyson terve szerint történt. Agya lázasan kereste az utat, ami elvezetheti őket a gyilkoshoz. - A technikusok talán találnak valami jellegzetességet a robbanószerkezeten, amin elindulhatunk, aztán megszorongathatnánk a repülőgép pilótáját is, aki ledobta Castle-t a sivatagban, megvizsgálhatnánk a costa ricai számlát is, milyen tranzakciókat hajtottak végre, és ...
- Beckett! - parancsolt megálljt Shaw ügynök emelt hangon, aminek nyomatékot adott feltartott kezével. - Ezeket majd mi megvizsgáljuk! Bízzon bennem! Mindenről értesítem, de még nem dolgozhat. - Tudta, hogy nem tarthatja sokáig távol a két embert az ügytől, de azt is, hogy először be kell gyógyulni a sebeiknek, és itt nemcsak a testiekre gondolt. Túl fájdalmas lelki sérüléseket szereztek, de még nem érzik, hogy ezek megmérgezhetik a boldogságukat, ha nem tudják feldolgozni őket, ehhez pedig idő kell, és az, hogy mindketten elfogadják, az életük már soha nem lesz olyan, mint régen. - Maguk egyelőre fogadjanak szót a kedvenc főnővérüknek, és gyógyuljanak! - mosolyodott el, mire a két beteg elhúzta a száját.
- Csak néhány nap kell, és jól leszek - mondta magabiztosan, elszánt tekintettel Kate.
- Nekem is ... csak ... néhány ... nap kell. - Castle lassan, nehézkesen formálta a szavakat, és nagyokat pislogott, hogy nyitva tudja tartania a szemeit.
- Persze! - mondta a két nő egyszerre, hitetlenkedő mosollyal az arcukon.
- Jó-jól vagyok ... csak ... valami van ... ebben a ... - fordította nehézkesen a fejét az infúziós folyadék felé.
- Jó lesz, ha vigyáz Hildegard főnővérrel, Castle! - ijesztgette a férfit Jordan nevetve, aki még segélykérőn Kate-re nézett, aztán lassan lecsukta a szemét, és mély, pihentető álomba merült.
A két nő szeretettel nézte pár másodpercig a halkan szuszogó férfit, aztán Kate az ügynökre nézett. Tekintetében kétségeket és bizonytalanságot vélt felfedezni Jordan.
- Csak bízzon magukban! - mondta magabiztosan. - Maguk ketten különleges párt alkotnak. Nem tudom, miből táplálkozik az erejük, talán abból, hogy annyira különbözők, de ez az erő kell ahhoz, hogy megszabadítsák a világot a Tyson-féléktől.
Kate nézte az ügynök meggyőződést tükröző arcát, átható tekintetét, aztán az író felé fordult. Néhány másodpercig figyelte a lassan emelkedő-süllyedő széles mellkast, a kisimult, békés arcot. Talán soha nem fog betelni az álmában ártatlan, kisfiús vonásokat felvevő, alvó férfi látványával.
- De mit ér a gonosz feletti győzelem, ha közben elveszítem? - suttogta.
Jordan Shaw nem csak a sorozatgyilkosok profilozásában volt profi. Ismerte az emberi lelket, a kemény, női nyomozók lelkét különösen, hiszen nap mint nap megtapasztalhatta saját magán, hogy mivel jár ez a munka. Tudta, hogy a legnehezebb legyőzni azt a félelmet, hogy a hivatása miatt veszíthet el valakit, akit szeret, ezért nem lepték meg sem a nő szavai, sem a tekintetéből áradó keserűség.
- Ha azt hiszi, hogy azzal segít neki, ha elhagyja, nagyon nagyot téved!
Kate nyelt egyet. Hogyan láthat a lelke mélyére az ügynök? Ennyire kiszámítható a viselkedése? Vagy ő is harcolt már az érzéseivel, és tudja, min megy keresztül? Beharapta szája szélét, de abban a pillanatban tudta, hogy Jordan ebből az apró mozdulatból rájött, hogy szíve szerint kérdezne valamit, mert azonnal válaszolt a fel sem tett kérdésre.
- Férjem van és gyerekem. Mit gondol, hányszor rettegtem attól, hogy egy őrült célpontjává válnak miattam, hogy elveszítem őket, vagy hogy a férjemnek özvegyen kell élnie, a lányomnak pedig anya nélkül kell felnőnie?
Az ügynök kemény, de őszinte szavai Kate lelkéig hatoltak.
- Hogyan lehet ezt kibírni? - kérdezte halkan.
- Nem engedhetjük, hogy a félelem irányítsa az életünket. Nekünk kell irányítanunk a félelmeinket.
- Nem akarok félni - suttogta Kate.
- A félelmeink tesznek bennünket érző emberré - csengtek Jordan szavai komolyan, aztán halványan elmosolyodott. - Nézze meg a Zöld lámpás című filmet! Castle-nek biztosan tetszene! - intett fejével a békésen alvó író felé.
Kate elmosolyodott, és szeretettel simított végig tekintetével a férfin.
- Az egyik kedvence - húzta el kicsit a száját, ugyanakkor le sem tagadhatta volna, mennyire szereti Castle gyermeki énjét.
Jordan jóleső érzéssel nyugtázta, hogy sikerült oldania Kate feszültségét, és reménykedett benne, hogy befolyásolni tudta a döntéshozatalban is.
- Mennem kell - nézett a zsebéből kihúzott, rezgő telefonra.
- Tájékoztat a fejleményekről, ugye?
- Természetesen - bólintott Jordan, miközben az ajtó felé sietett, de mielőtt kilépett volna a folyosóra, még visszanézett. - Vigyázzon rá, és magára is!
Kate mozdulatlanul feküdt az ágyban, és a nő szavain gondolkodott. Valószínűleg ő az egyetlen ember, aki pontosan tudja, hogy mit érez. Oldalra fordította a fejét, és sokáig nézte az alvó férfit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése