- Beszélhetnénk? - szólalt meg halkan.
Mintha megfagyott volna a levegő. Az arcokon lassan elhalványult a mosoly, a tekintetekből eltűnt a csillogás, és értetlenül néztek a nőre.
Kate érezte a rászegeződő, kérdő tekinteteket, de nem törődött velük. Csak abban reménykedett, hogy Rick nem teszi még nehezebbé számára ezt a beszélgetést, mint amilyen.
Castle abban a pillanatban érezte, hogy baj van, amint meglátta Kate szemében a végtelen szomorúságot és a kétségbeesést. Várt néhány másodpercet, de a nőnek a szempillája sem rebbent, csak könyörgőn, szinte esdekelve nézett rá.
- Persze - húzta kényszeredett félmosolyra a száját, aztán nyelt egyet, és először anyjára pillantott, aztán tekintetét végigjáratta a többieken. - Adnátok egy kis időt? - kérdezte, mire lassan mindannyian bólintottak, és a bejárat felé indultak. Amikor Martha elhaladt mellette, finoman megsimította a vállát, és egy pillanatra aggódva a szemébe nézett.
Ahogy elcsitult a becsukódó ajtó csattanása, a csend, mint valami baljós árnyék, telepedett rájuk. Kate beharapta a száját, és lehajtott fejjel gondolkodott, hogyan mondja el Rick-nek a félelmeit, és hogy döntsön-e most, vagy csak időt kérjen.
Lassan felemelte a fejét, és a férfira nézett, aki komoly, szeretettel teli tekintettel nézett rá. Vonásain látszott, hogy feszeng és zavarban van, de nincs rossz előérzete.
- Kate, én ... én csak meg akartalak lepni - húzta bocsánatkérő mosolyra a száját, homlokát összeráncolta, tekintetéből áradt a sajnálkozás, miközben újra megfogta a nő kezét. Megérezte, hogy Kate izmai egy pillanatra megfeszülnek, mintha ki akarná húzni ujjait, ami megijesztette. Lehet, hogy sokkal komolyabb dologról van szó, mint amire ő gondol? Kate már válaszra nyitotta a száját, ezért gyorsan folytatta. Nem akarta kényelmetlen helyzetbe hozni, ha már nélküle szervezte meg az esküvőjüket. - Most, hogy itt van szinte mindenki, aki fontos az életünkben, már belátom, hülye ötlet volt. Nem ilyen esküvőt képzeltél magadnak. Nincs hatalmas templom, nincs gyönyörű menyasszonyi ruhád, nem fodrász alkotta a frizurádat, még csak ki sem vagy sminkelve. Bár meg kell, hogy mondjam, ebben a szerelésben, és így is gyönyörű vagy! - villant pajkos fény a szemében, és átfutott az arcán egy incselkedő mosoly, aztán önkritikusan magára nézett. - Na és igaz, ami igaz, a vőlegény is elég lerongyolódott állapotban van - húzta el a száját egy pillanatra. - Kate szomorúan csillogó szemébe nézett, és komolyan folytatta. - Én csak úgy éreztem, nem a külsőségek, és mások elvárásai a fontosak, csak mi. Te meg én. Csak az a fontos, hogy mi mit akarunk.
Kate nézte az egyszerű, meglepetésnek szánt esküvő miatt mentegetőző férfit. Olyan volt, mint egy ijedt, de a megbocsátásban bizakodó kisfiú, aki valami nagyon jót akart csinálni, ami rosszul sült el, és nem is sejti, hogy sokkal többről van szó, mint egy menyasszonyi ruháról, frizuráról, sminkről, vagy a többi külsőségről. Úgy érezte, mintha a szívét egy jeges kéz szorítaná össze, aztán amikor a férfi kimondta az utolsó mondatokat, mintha ki is tépte volna. Egy pillanatra behunyta a szemét. Hagyta, hogy a kicsorduló könnyek végigcsorogjanak az arcán, aztán fájdalmas tekintettel a várakozón rászegeződő kék szemekbe nézett, miközben kihúzta kezét a meleg, gyengéden ölelő ujjak közül, és ő fogta meg azokat.
Castle a kezükre nézett, aztán a könnyben úszó zöld szemekbe, és belehasított a fájdalmas felismerés, hogy tévedett. Kiszáradt a szája, torkát összeszorította a félelem.
- Nem a kápolnával van a baj, ugye? - kérdezte halkan, rekedt hangon, mire Kate alig észrevehetően megrázta a fejét, és letörölte a köntös ujjával a könnyeit.
- Tehát, nem - vette tudomásul a férfi, miközben bólintott. - Nem is a menyasszonyi ruhával és a többivel - mondta félig kérdésként, félig kijelentésként. Egyre tanácstalanabbul nézett a nőre, hiszen tudta, hogy Kate szereti, hozzá akart menni feleségül, hogy izgatottan készült az esküvőjükre, vele tervezte leélni az életét, sőt, még gyereket is szeretett volna. Mi változott meg az érzéseiben? Aztán hirtelen megelevenedett előtte a két nappal korábbi beszélgetésük, és félelem járta át a lelkét.
Kate finoman megsimogatta Castle kezét, miközben látta a kék szemekben megjelenő kétségbeesett felismerést. Szerette és tisztelte ezt a férfit, ezért nem tehette meg vele, hogy kegyes hazugságokat mondjon, csak azért, hogy boldoggá tegye. Őszintének kellett lennie, bármennyire is fájt.
- Szeretlek - mondta ki határozottan és komolyan a szót, mert nem akarta, hogy a férfi félreértse a gondolatait. - Másfél hete én voltam a világ legboldogabb embere, de azóta minden megváltozott. Nem hagyhatom, hogy még egyszer ilyen történjen veled.
Castle érezte, ahogy megremegnek Kate ujjai a kezén, és hallotta a hangjából kicsendülő mélységes keserűséget és fájdalmat.
- Kate! Ezt már megbeszéltük. Nem te akartad, hogy a csapat tagja legyek, nem a te ...
- Kicsim! - tette mutatóujját kérlelőn a férfi szájára, mire az elhallgatott. - Eleinte játék volt a kapcsolatunk, aztán már nem tudtam elképzelni a napokat nélküled. Tudom, túl sokáig tartott, amíg felismertem, hogy a miénk az igaz szerelem - húzta kicsi félmosolyra a száját, miközben úgy érezte, elemészti a fájdalom. - Mindennél jobban szeretlek, ezért nem hagyhatom, hogy összekösd velem az életed.
Kate látta, hogy Rick szíve szerint folyamatosan ellenkezne, de hagyja, hogy végigmondja a gondolatot, de az utolsó szavainál kiült arcára a döbbenet.
- Nincs jó döntés, Rick, csak fájdalmas. Két rossz közül a kevésbé rossz. Mondhatnám, hogy otthagyom a munkám, de tudom, hogy előbb-utóbb hiányérzetem lenne ...
- és engem hibáztatnál érte, végül meggyűlölnél, hogy nem lehetsz mellettem az, aki vagy - fejezte be a mondatot Castle. Ezt ő már vagy ezerszer átgondolta, ezért nem kérte azt soha Kate-től, hogy adja fel a hivatását, és fogadta el, hogy együtt kell élnie a félelemmel és az aggódással. A lehetőség, hogy Kate lemondana a közös életükről csak azért, hogy őt védje, megható volt, ugyanakkor félelmetes. Nem veszítheti el most, amikor megérezte mellette, vele a boldogságot!
- Kate! Ha akarod, be sem teszem a lábam többé a kapitányságra! - mondta. Hirtelen nem jutott eszébe más, amivel megnyugtathatná a nőt, de a gyönyörű, könnyáztatta arcon megjelenő szomorú mosoly láttán azonnal tudta, hogy nem járt sikerrel.
- Bármikor elrabolhatnak, megzsarolhatnak az életeddel, és nem csak a tiéddel. Ugyanezt megtehetik Alexis-sel vagy Martha-val ... vagy a közös gyerekünkkel. Ezt nem tudjuk kivédeni.
- De Kate! Ezt már megbeszéltük! - emelte fel kétségbeesetten a hangját Castle.
- Nem Rick, csak te mondtad, de nem tudtad elnyomni a lelkiismeret-furdalásomat. Évekig hagytam, hogy az érzelmeim vezéreljenek, de ez nem helyes.
- Értem. - Olyan mérhetetlen csalódás, fájdalom és keserűség volt ebben az egy szóban, amit Kate eddig elképzelni sem tudott. Legszívesebben elrohant volna messze, ahol senki sem találja, elbújt volna valami elrejtett zugba, ahol senki sem látja, és zokogott volna.
A csend szinte elviselhetetlen volt. Castle másodpercekig lehajtotta a fejét, és nézte a kezére kulcsolódó törékeny ujjakat. Az első döbbeneten már túl volt. Új érzés járta át minden sejtjét. Még soha nem érzett ilyen fájdalmat. Keserűen gondolt arra, hányszor mosolyogta meg egy-egy rossz ponyvaregény kifejezéseit: "megszakad a szíve fájdalmában", "úgy érezte, mintha kést döftek volna a szívébe" és hasonlókat. Soha nem gondolta, hogy lehet ilyet érezni. Most megtudta, hogy igen. Fájt neki, amikor Kate évekig nem engedte közel magához, amikor nem hagyta abba a nyomozást az anyja ügyében, hiába vallott neki szerelmet, és hiába könyörgött. Akkor csalódott volt és megalázott, de ez egészen más. Azóta megízlelte a szerelmet a nő mellett, és néhány perccel ezelőttig boldogan várta, hogy együtt éljék le a hátralevő életüket. Felnézett a soha ilyen meggyötörtnek nem látott, gyönyörű szemekre.
- Hagyod, hogy a félelem irányítson? - kérdezte komolyan.
- Nem a félelem, hanem a lelkiismeretem - suttogta Kate.
Castle érezte, ahogy a fájdalom lassan dühbe fordul át. Leginkább magára volt dühös, amiért nem vette észre Kate őrlődését, és nem akadályozta meg, hogy olyan döntést hozzon, ami mindkettejüket boldogtalanná teszi. Összeszorított szájjal gondolkodott, tud-e még olyat mondani, amivel meggyőzhetné a nőt, bár érezte, hogy reménytelen a helyzet.
- Semmivel sem tudlak meggyőzni, ugye?
Kate hallgatott, és nézte a kék szemeket. Eltűnt belőlük a csillogás.
- Nincs választásom.
- De van, Kate! Van választásod! - emelte fel Rick a hangját, és már több volt benne az elfojtott harag, mint a kérlelés. - Ez a te választásod! Nem az enyém, és nem a miénk! Nem érdekel, hogyan érzek, ahogy ezek szerint az sem, hogy boldogtalan leszek egész életemben. Te döntöttél az én életemről is!
Kate hallgatta a férfi haraggal teli szavait, nézte összeszűkült szemeit, szinte érezte, ahogy vibrálnak az idegsejtjei. Tudta, hogy soha nem sebezte meg még ennyire.
Másodpercekig hallgattak, végül Castle szólalt meg.
- Már nem hiszel kettőnkben.
A mondat megállapítás volt, nem kérdés. Ez volt az a mondat, ami igazán szíven ütötte Kate-t.
- Hiszek kettőnkben - suttogta erőtlenül, mert érezte, hogy hiteltelenné váltak a szavai.
Castle kihúzta kezét a nő ujjai közül, előre fordult, és tekintetét az oltárra szegezte. Kate egy darabig nézte a hallgatag, megsebzett férfit, aztán lehajtotta a fejét. Abban a pillanatban meghallotta a keserűen kiejtett, halk szavakat.
- Végleges a döntésed?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése