- A jobb oldali petefészek rendben van,
és a petevezeték is átjárható, szépen átért rajta a kontrasztanyag. Na,
nézzük a sérült oldalt! - mondta maga elé, mintha a beteg nem is lenne
ott, és a készüléket a has bal oldalára húzta. Sokáig hallgatott. Kate
úgy érezte, túl sokáig.
Összeszorult torokkal várt. Tekintete önkéntelenül megállt a vele szemben levő falon ütemesen kattogó órán. Délután egy óra volt. A másodpercmutató komótosan ugrott egyet, mintha lassított felvétel lenne. Majd' szétvetette az idegesség, tenyere izzadt, érezte a szívverését, ami kétszer gyorsabb volt a cammogó másodpercmutatónál. Vett egy nagy levegőt, hogy nyugalmat erőltessen magára, amikor végre megszólalt az orvos.
- Úgy látom, a kontrasztanyag kicsit lassabban, de itt is átért a petevezetéken. Minden rendben van - mondta határozottan, aztán levette tekintetét a monitorról, és Kate-re mosolygott. - Nincs semmi akadálya, hogy természetes úton teherbe essen. A belső varratok szépen felszívódtak, a szúrás pedig nem okozott maradandó károsodást. Gondolom, hamarosan kisbabát szeretne - vándorolt szeme a nő ujján ragyogó gyémánt jegygyűrűre - azért azt ajánlom, még várjanak néhány hónapot a próbálkozással, amíg teljesen meggyógyulnak a sebek, és a vérveszteséget is pótolja a szervezet.
Kate zavarában csak bólintott egyet, aztán gyorsan köszönetet mondott a jó hírért, és hogy elkerülje az orvos kutató tekintetét, elkezdte letörölni hasáról a zselét. Kavarogtak benne az érzelmek. A főszerep persze a boldog megkönnyebbülésé volt, és nem is érzett volna mást, ha nem motoszkáltak volna benne az orvos szavai. Miért van az, hogy még egy idegennek is az az első gondolata, ha meglátja a gyűrűjét, hogy hamarosan gyereket szeretnének? Mintha a sors arra akarná ösztönözni, hogy belássa, ez az élet rendje. Amikor kilépett az ajtón, szinte beleütközött a türelmetlenül várakozó Lanie-be.
- Na? - sürgette az orvos, aki olyan vegyes érzelmeket vélt leolvasni barátnője arcáról, hogy fogalma sem volt, mi játszódhatott le a vizsgálaton. Kate szája sarkában mosoly bujkált, szeme ragyogott, akár a gyémánt az ujján, mégis bizonytalanul hajtotta le a fejét.
- Minden rendben van - ismételte az orvos szavait halkan, mintha attól félne, hogy ha kimondja, elillan a varázslat, aztán felemelte a fejét, és Lanie hatalmas, barna szemébe nézve elmosolyodott. - Lehet gyerekem - mondta ki hangosan a szavakat, mintha csak most értette volna meg a jelentőségüket. Örült, hogy nem egyedül jött a vizsgálatra, és annak is, hogy nem Castle van vele. Még zavarosabb lenne minden, ha a férfival kellene megosztani a hírt, aki bizonyára szárnyalna a boldogságtól, aztán egy pillanat múlva összetörten venné tudomásul, hogy ő nem akar élni a sors adta lehetőséggel.
- Oh, te lány! - szorította a szívére a kezét Lanie egy óriási, megkönnyebbült sóhajtás kíséretében, és egy pillanatra még a szemér is behunyta, miközben hálát adott az égieknek. - A szívbajt hoztad rám! Na és, mit mondott az orvos?
Kate egy darabig nem válaszolt. Lépett néhányat, aztán leült a folyosó egyik műanyag székére. Az előző percek feszültsége, majd megkönnyebbülése mintha most gyengítették volna el a lábait. Nem tudott mit kezdeni az érzelmeivel. Hirtelen úgy érezte, valakivel meg kell osztania azt a zűrzavart, ami kavarog benne. Összekulcsolta a kezét, könyökét megtámasztotta a combján, és előrehajolva a járólap mintáira szegezte a tekintetét.
- Azt mondta, néhány hónap múlva már megpróbálkozhatunk a kisbabával - hagyták el sóhajként a szavak a száját.
Lanie önkéntelenül elmosolyodott, ahogy végigfutott rajta az öröm, de a következő pillanatban megértette, mit jelenthetett Kate számára a mondat. Belegondolt a néhány héttel ezelőtti eseményekbe, amikor kiderült, hogy Castle természetesnek vette, hogy legyen közös gyerekük, ami vitához vezetett, és egy hétig tartó szenvedéshez mindkettejük számára. Végül Catsle elfogadta Kate döntését, hogy nyomozóként nem akar gyereket a világra hozni. Amikor Kate erről mesélt, mindig úgy érezte, mintha barátnője nem elsősorban Castle-t, vagy őt akarná meggyőzni a döntése helyességéről, sokkal inkább saját magát. Aztán ott volt a megtalált csecsemő esete, amikor Kate azt mondta, valami megváltozott. Nem akart elhamarkodottan reagálni, ezért leült barátnője mellé, és anélkül, hogy egy szót is mondott volna, bátorítón megfogta a kezét.
- Örülök, hogy megvan a lehetőség - szólalt meg Kate.
- A sors adott egy lehetőséget Kate, hogy te dönthess - mondta komolyan Lanie.
- Tudom - nézett fel rá Kate - és ez megijeszt. Nincs olyan nap, hogy ne kérdőjelezném meg a döntésemet - csengtek keserűen a szavai. - Sokkal nehezebb, mint gondoltam.
Lanie együtt érzőn nézett az érzései, és az esze diktálta hideg logika között őrlődő barátnőjére.
- Nem kell most döntened. Előbb gyógyulj meg teljesen.
Kate bólintott, és szomorkásan elmosolyodott.
- Be kell ugranom a sebészetre az egyik régi kollégámhoz - állt fel Lanie, és a folyosó túlsó vége felé mutatott. - Találkozhatnánk a büfében, vagy a kocsinál?
- Legyen a büfé. Addig iszom egy kávét. Castle úgysem engedi, hogy otthon igyak, mert szerinte a koffein nem enged pihenni - húzta el a száját Kate, de szemében szeretet csillogott.
- Oké! Igyekszem - intett a patológus, és sietve indult a folyosó végén levő liftek felé.
Kate sóhajtott, és gondolataiba mélyedve, szokatlanul lassan lépkedett végig a nőgyógyászati osztályon. Mindig rohant, de most vigyázni akart minden mozdulatára, hogy mielőbb meggyógyuljon. Nem is vette észre, mikor ért át a szülészetre, csak amikor egy, az irreálisan nagy pocakját karjaival körbefonó, húszas évei végén járó, fiatal nő jött vele szembe, döbbent rá, hol is jár. A szőke, ragyogó kék szemű nő kedvesen rámosolygott, ő pedig őszintén viszonozta. Arra gondolt, a gyermeküket váró leendő anyák fel vannak vértezve a világ gonoszsága ellen a várakozás boldogságával, hogy új életet fognak a világra hozni. - Biztosan ikrei lesznek - gondolta Beckett, ahogy tekintete elidőzött a nő hasán, amit megállás nélkül simogattak a kissé megdagadt ujjak.
- Meg tudná mondani, hol találom a büfét? - szólította meg, mielőtt végleg eltéved.
- Persze - bólintott barátságosan a kismama, miközben megpróbálta összefogni szétnyíló köntösét a hasán. - Elkerülte a liftet - mutatott néhány méterrel Kate háta mögé. - Két emelettel lejjebb van a büfé. El sem tudja téveszteni, ez a lift pont szemben áll meg vele.
- Köszönöm - mondta Kate, de nem indult azonnal. Tekintete még néhány másodpercig elidőzött a földöntúli boldogságot és békét sugárzó nőn.
- Mire várja? - kérdezte, és maga sem értette, miért érdeklődik a egy vadidegentől a baba születéséről, de a nőnek láthatóan rendkívül jólesett, hogy valakivel megoszthatja élete nagy eseményének várható időpontját, mert szinte levegővétel nélkül mesélni kezdett.
- Ikrek lesznek, két kislány, és még három hetem van hátra, de az orvosom azt mondta, már bármikor megindulhat a szülés, ezért jobb, ha itt vagyok a kórházban. A férjemet várom. Ő is nagyon izgatott. Minden szabadidejét velem tölti, ezért amikor végez a munkahelyén, rohan a kórházba - hadarta, és még mondta volna tovább, ha ki nem nyílik a liftajtó, és meg nem látja a folyosóra lépő férjét.
Kate elindult a lift felé, és egy pillanatig ráfeledkezett a mellette elhaladó fiatal férfira, aki sietve lépett a feleségéhez, és gyengéden megcsókolta. Mielőtt becsukódott a liftajtó, még látta, ahogy a férfi kezét a felesége hasára teszi, és átszellemült tekintettel nézve a hatalmasra nőtt pocakot, finoman megsimogatja. Úgy érezte, a véletlenek egyre kegyetlenebb játékot űznek vele. Vagy csak neki tűnik úgy, hogy lépten-nyomon olyan helyzetbe kerül, ami gyerekekkel kapcsolatos? Sóhajtott egyet, és behunyta a szemét. Megpróbálta kiűzni agyából az előbb látott képet. Még az emlékeiben sem akarta látni a két ember semmivel össze nem hasonlítható boldogságát, mert azzal a ténnyel szembesítette, hogy miről akar lemondani, és mitől akarja Castle-t megfosztani. Megkönnyebbülten lépett ki a liftből, mert ahogy az ikreket váró kismama mondta, valóban el sem tudta volna téveszteni a büfét. Mintha egy másik világba lépett volna. A kora délutáni órában rendkívül sokan fogyasztották ebéd utáni kávéjukat, szinte minden asztalnál kedélyesen beszélgető embereket látott. Ha a vendégek egy része nem pizsamában és köntösben, másik felük pedig fehér köpenyben, vagy kórházi egyenruhában lett volna, olyan lett volna a büfé, mint egy kisvárosi kávézó. Kért egy vaníliás latte-t, és a pohárral a kezében körbefuttatta a szemét a helyiségen, üres asztal után kutatva. Egy hatalmasra nőtt pálma mögött végre meglátott egy szabad helyet, ahonnan az ajtóra is rálátott, így könnyen észrevehette Lanie-t, ha jönne. Beszívta a frissítő fekete jellegzetes illatát, és behunyt szemmel belekortyolt. Egy ideig lekötötte figyelmét a testét átmelegítő ital, hamarosan azonban érdekesebbnek bizonyult a szomszéd asztalnál beszélgető, három fiatal nővér csacsogása. A párbeszédből kiderült, hogy nemrég még mindhárman a sebészeten dolgoztak, de az egyiküket egy másik osztályra helyezték, és ő mesélt az első hetek élményeiről. Kate mosolyogva hallgatta, ahogy kitárgyalták a jóképűnek mondott Dr. Hiltont, a vasorrú bábaként jellemzett főnővért, a mindig morcos főorvost. A csúnyácska, szeplős nővér láthatóan élvezte, hogy ő állhat a kis társaság központjában, és barátnői tágra nyílt szemekkel isszák minden szavát.
- De tudjátok, mi a legnagyobb élményem? - hajolt kicsit közelebb a barátnőihez, mintha valami nagy titkot készülne megosztani velük, a másik két lány pedig önkéntelenül felé nyújtotta a nyakát, várva a különleges információra. - Van egy híres betegem!
- Meg tudná mondani, hol találom a büfét? - szólította meg, mielőtt végleg eltéved.
- Persze - bólintott barátságosan a kismama, miközben megpróbálta összefogni szétnyíló köntösét a hasán. - Elkerülte a liftet - mutatott néhány méterrel Kate háta mögé. - Két emelettel lejjebb van a büfé. El sem tudja téveszteni, ez a lift pont szemben áll meg vele.
- Köszönöm - mondta Kate, de nem indult azonnal. Tekintete még néhány másodpercig elidőzött a földöntúli boldogságot és békét sugárzó nőn.
- Mire várja? - kérdezte, és maga sem értette, miért érdeklődik a egy vadidegentől a baba születéséről, de a nőnek láthatóan rendkívül jólesett, hogy valakivel megoszthatja élete nagy eseményének várható időpontját, mert szinte levegővétel nélkül mesélni kezdett.
- Ikrek lesznek, két kislány, és még három hetem van hátra, de az orvosom azt mondta, már bármikor megindulhat a szülés, ezért jobb, ha itt vagyok a kórházban. A férjemet várom. Ő is nagyon izgatott. Minden szabadidejét velem tölti, ezért amikor végez a munkahelyén, rohan a kórházba - hadarta, és még mondta volna tovább, ha ki nem nyílik a liftajtó, és meg nem látja a folyosóra lépő férjét.
Kate elindult a lift felé, és egy pillanatig ráfeledkezett a mellette elhaladó fiatal férfira, aki sietve lépett a feleségéhez, és gyengéden megcsókolta. Mielőtt becsukódott a liftajtó, még látta, ahogy a férfi kezét a felesége hasára teszi, és átszellemült tekintettel nézve a hatalmasra nőtt pocakot, finoman megsimogatja. Úgy érezte, a véletlenek egyre kegyetlenebb játékot űznek vele. Vagy csak neki tűnik úgy, hogy lépten-nyomon olyan helyzetbe kerül, ami gyerekekkel kapcsolatos? Sóhajtott egyet, és behunyta a szemét. Megpróbálta kiűzni agyából az előbb látott képet. Még az emlékeiben sem akarta látni a két ember semmivel össze nem hasonlítható boldogságát, mert azzal a ténnyel szembesítette, hogy miről akar lemondani, és mitől akarja Castle-t megfosztani. Megkönnyebbülten lépett ki a liftből, mert ahogy az ikreket váró kismama mondta, valóban el sem tudta volna téveszteni a büfét. Mintha egy másik világba lépett volna. A kora délutáni órában rendkívül sokan fogyasztották ebéd utáni kávéjukat, szinte minden asztalnál kedélyesen beszélgető embereket látott. Ha a vendégek egy része nem pizsamában és köntösben, másik felük pedig fehér köpenyben, vagy kórházi egyenruhában lett volna, olyan lett volna a büfé, mint egy kisvárosi kávézó. Kért egy vaníliás latte-t, és a pohárral a kezében körbefuttatta a szemét a helyiségen, üres asztal után kutatva. Egy hatalmasra nőtt pálma mögött végre meglátott egy szabad helyet, ahonnan az ajtóra is rálátott, így könnyen észrevehette Lanie-t, ha jönne. Beszívta a frissítő fekete jellegzetes illatát, és behunyt szemmel belekortyolt. Egy ideig lekötötte figyelmét a testét átmelegítő ital, hamarosan azonban érdekesebbnek bizonyult a szomszéd asztalnál beszélgető, három fiatal nővér csacsogása. A párbeszédből kiderült, hogy nemrég még mindhárman a sebészeten dolgoztak, de az egyiküket egy másik osztályra helyezték, és ő mesélt az első hetek élményeiről. Kate mosolyogva hallgatta, ahogy kitárgyalták a jóképűnek mondott Dr. Hiltont, a vasorrú bábaként jellemzett főnővért, a mindig morcos főorvost. A csúnyácska, szeplős nővér láthatóan élvezte, hogy ő állhat a kis társaság központjában, és barátnői tágra nyílt szemekkel isszák minden szavát.
- De tudjátok, mi a legnagyobb élményem? - hajolt kicsit közelebb a barátnőihez, mintha valami nagy titkot készülne megosztani velük, a másik két lány pedig önkéntelenül felé nyújtotta a nyakát, várva a különleges információra. - Van egy híres betegem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése