- Tudod, hogy segítek, de ne kérd, hogy
jól érezzem magam, amiért becsapjuk Castle-t - sóhajtotta a nő éppen
abban a pillanatban, amikor megjelent az író az ajtóban, kezében egy
pohár frissen főtt kávéval.
A férfi lépett néhányat, aztán megtorpant, és gyanakodva nézett a két, hirtelen elhallgató nőre. Rossz érzése támadt, mint amikor ki akarják zárni valamiből, vagy a háta mögött ki akarják tárgyalni. Lanie-re nézett, majd a kezében tartott gőzölgő kávéra, és abban a pillanatban villámként hasított bele a felismerés, hogy milyen könnyen kijátszották.
- Nem is szereted a kávét - húzta el a száját, és lesújtó pillantást vetett először Lanie-re, aztán Kate-re.
- Castle, vannak olyan dolgok, amik nem tartoznak a férfiakra - mondta szelíden az orvos.
- A férfiakra, vagy rám? - kérdezte kissé sértődötten az író, de tulajdonképpen nem várt választ, inkább csak reménykedett, hogy nem olyat titkolnak előle, ami befolyásolhatná a kapcsolatukat.
- Tudod, hogy Kate rosszul tűri a bezártságot, ezért arra gondoltunk, mivel holnap szabadnapos leszek, elviszem magamhoz, és eltöltünk együtt egy kellemes napot. Nyugodt lehetsz, jó kezekben lesz a menyasszonyod! - terelte el a szót Lanie, miközben arra gondolt, tulajdonképpen nem is hazudik, csak nem mond el minden a férfinak.
Úgy tűnt, a tervük bevált, mert Castle némi gondolkodás után beleegyezően bólintott. Azt egyikük sem sejtette, hogy mekkora kő esett le a férfi szívéről. Amíg a kávét főzte, végig azon zakatolt az agya, hogyan hagyja egyedül napokra Kate-t, főleg most, hogy nincs jól. Lassan belátta, talán az a legjobb megoldás, ha mégis megosztja a nővel az elhatározását, és nem titkolózik előtte, bár szerette volna egyedül elrendezni ezt a dolgot. Nem akarta, hogy bárki is megpróbálja lebeszélni róla, vagy sajnálja, netán az egekig magasztalja miatta, azt meg főleg nem, hogy egy bulvárlap megneszelje, hogy kórházban van. Az ideje viszont vészesen fogyott. Holnap reggel kilenckor várja az orvos, addig mindenképpen lépnie kell valamit. Lanie ötlete viszont, hogy Kate töltse nála a napot, új megvilágításba helyezte a dolgokat. Legalább azon nem kell gondolkodnia, hogy milyen ürüggyel menjen el otthonról! Arra pedig, hogy miért nem megy haza éjszakára, és hol lesz a következő két-három napban, még kigondolhatja a magyarázatot holnap. Még sosem reménykedett abban, hogy Kate nem akarja vele tölteni az éjszakát, de most abban reménykedett, hogy a holnapi csajos nap után a nő esetleg a barátnőjénél alszik, mert akkor ő kapna még egy nap haladékot.
- Rendben, de ne rajtam köszörüljétek a nyelvetek egész nap! - mosolyodott el, amivel fel is oldotta Lanie feszültségét, és az orvos tettetett rosszallással fordult Kate felé.
- Még mindig nem tudatosítottad benne, hogy nem ő a világ közepe?
- Már dolgozom rajta - mosolygott a férfira Kate. Nem gondolta, hogy Castle ilyen könnyen belemegy abba, hogy Lanie-nél töltse a napot, de mivel inkább megkönnyebbülést látott rajta, mint aggódást, arra gondolt, a férfi nagyobb biztonságban tudja az orvosnál, mint otthon.
- Késő van - szedelőzködött Lanie. - Reggel nyolcra itt leszek érted.
Castle udvariasan a bejárati ajtóig kísérte a nőt, de mielőtt elbúcsúzott volna, egy hirtelen ötlettől vezérelve megszólalt.
- Lanie! Segítenél nekem valamiben?
Az orvos meglepve fordult vissza, és barna szemével kíváncsian fürkészte az író arcát. Azt hitte, ki akarja húzni belőle, hogy miről is beszélgettek Kate-tel, amíg őt a konyhába száműzték, de a könyörgő tekintet, és a feltett kérdés teljesen megdöbbentette.
- Maradhatna nálad Beckett éjszakára?
- Mire készülsz Castle? - kérdezte hátrahőkölve a nő.
- Ne gondolj semmi rosszra! Csak nyugodtabb lennék, ha te vigyáznál rá, mert én csak idegesítem a túlzott aggódásommal, és nekem egyáltalán nem fogad szót. Te mégiscsak orvos vagy! Látod, ma sem hallgatott rám, és csak akkor volt hajlandó eljönni a kapitányságról, amikor Gates hazazavarta - pislogott nagyokat esdeklő tekintettel a férfi, miközben imádkozott, hogy Lanie-nek elegendő legyen ennyi indoklás.
A nő néhány másodpercig próbálta megemészteni a hallottakat, ami nagyon logikusnak hangzott, mégis úgy érezte, valami zavarja.
- Akkor a mese után jöhet az igazság - szegezte átható tekintetét a férfira.
- De Lanie! - kezdett magyarázkodni, aztán meggondolta magát. Valakit muszáj beavatnia a terve egy részébe, nem tűnhet csak úgy el a világ szeme elől. - Az az igazság, hogy nem leszek itthon, és nem tudok rá vigyázni. Anyám turnézni indult a tanítványaival, Alexis pedig beleásta magát egy kutatási projektbe.
- Mellette kellene lenned - csengett feddőn a nő hangja, és értetlenül nézett az íróra. - Egy hete még majdnem belebetegedtél a történtekbe, most meg ... Egyáltalán, hova mész?
Castle összeszorította a száját, és kétségbeesetten kereste a megfelelő választ.
- Kérlek, bízz bennem! Valamit meg kell tennem, amitől jobb embernek érzem magam - szólalt meg halkan.
Lanie néhány másodpercig nézte a kérlelő, őszinte szemeket, aztán sóhajtott.
- Fogalmam sincs, mire készülsz, ahogy azt sem értem, miért titkolózol Kate előtt. Nem tudom miért, de hiszek neked - mondta olyan hangsúllyal, mint aki nem érti saját magát. - Ha azonban megbántod Kate-t, akkor a boncasztalomon fogod végezni - szórtak figyelmeztető villámokat a nő szemei.
- Nem fogom megbántani.
- Már azzal is megbántod, hogy titkolózol előtte - vetette oda mérgesen az orvos, és kinyitotta az ajtót. Dühös volt magára, amiért belement abba, hogy falaz a férfinak. Veszélyes játékba kezdett. Elveszítheti Kate barátságát, és még csak azt sem tudja, miért. Valami olyan komolyságot látott az író szemében, ami arra ösztönözte, hogy segítsen neki. Biztos volt abban, hogy a férfi valami fontos dologra készül, mégis nyugtalansággal töltötte el a helyzet. - Megpróbálom rábeszélni, hogy maradjon, de többet nem ígérek. Bármit is teszel, remélem, megéri - szólt vissza a folyosóról.
- Igen Lanie, megéri - mondta meggyőződéssel a férfi.
Amikor becsukta az ajtót, egy pillanatra megtámaszkodott rajta, aztán vett egy nagy levegőt, és a hálószobába indult. Hallotta, hogy zubog a víz a fürdőszobában, aminek most különösen örült. Szüksége volt néhány percre, hogy rendezze a gondolatait.
Egy óra múlva, kezét Kate derekán nyugtatva, hallgatta ahogy egyenletesen lélegzik. Elmosolyodott. Maga elé idézte, milyen durcás volt a nő, amikor számon kérte, hogy miért hívta ide Lanie-t, aztán elmosolyodott, és bevallotta, hogy jólesett neki az aggódása. Meglepődött, amikor Kate hozzábújt, megfogta a kezét, és a hasára húzta az ujjait. Finoman megcirógatta a selymes bőrt, de vigyázott arra, hogy a heghez ne érjen. Gondolatai az elmúlt óra eseményeiről lassan a holnapi napra terelődtek, és azonnal úrrá lett rajta a nyugtalanság, sőt a félelem. Az orvos pontosan tájékoztatta arról, hogy mi fog történni vele, de ez nem nyugtatta meg, inkább rettegéssel töltötte el. Könnyebb lett volna visszamondani az egészet, de akkor gyávának érezte volna magát. Olyan sokszor volt már gyáva és egoista az életben! Más ember akart lenni, olyan aki le tudja győzni a félelmeit másokért. Bizonyítani akart magának, de ezt egyedül akarta megtenni.
Lassan elvette kezét Kate derekáról, és óvatosan a másik oldalára fordult. Sokáig feküdt nyitott szemmel, összeszorult gyomorral a rá váró eseményeken töprengve, és már lassan hajnalodott, mire nyugtalan, felszínes álomba merült.
Kate olyan mélyen aludt, hogy nem emlékezett az álmaira, ennek következtében kipihenten ébredt. A derengő reggeli fényben figyelte a mellette alvó férfit, aki viszont szinte percenként fordult egyik oldaláról a másikra. Finoman megsimogatta a halántékát, mire Castle azonnal morgott valami olyat, hogy hagyják békén, nem akar a kórházba menni. Kate közelebb húzódott, és lágyan megcsókolta, hogy kizökkentse a férfit a kellemetlen álomból.
- Hmmm ... ez finom - szólalt meg csukott szemmel Castle, átkarolta a nőt, és közelebb húzta magához.
- Kelni kell, mindjárt itt lesz Lanie - suttogta a férfi fülébe, akinek azonnal megfeszült a teste. Kate összehúzott szemmel próbálta megfejteni, mi váltotta ki a férfiból a reakciót, de amikor látta, hogy Castle a füléhez nyúl és megdörzsöli, megnyugodott. - Csiklandós a füled? - mosolyodott el, és egy puszit nyomott rá.
- Neee! - vágott egy grimaszt a férfi, és újra megdörzsölte a fülét. Mire annyi életet lehelt magába, hogy ki tudja nyitni a szemét, Kate már öltözködött. Nehézkesen felkelt, és a fürdőszobába indult.
- Olyan arcot vágsz, mint aki a vesztőhelyre megy - szólt utána a nő incselkedve, nem gondolta, hogy a férfi pont úgy is érzi magát.
Mire Lanie megjött Kate-ért, már Castle is felöltözve, megborotválkozva kortyolta a kávéját.
- Ne lógasd az orrod! Mi egy csajos napot tartunk Lanie-vel, te pedig pasis napot tarthatsz - mosolygott rá Kate, amikor elindultak az orvos lakására. - Csak aztán semmi rosszalkodás! - szólt vissza az ajtóból.
Castle egy mosolyt erőltetett az arcára, de abban a pillanatban, hogy becsukódott az ajtó, elkomorultak a vonásai. Sóhajtott egyet, és a gardróbba sietett. Elővett egy utazótáskát, és gyorsan bepakolta a legszükségesebbeket egy két-három napos kórházi tartózkodásra. Remélte, hogy Lanie ott tudja még egy napot tartani magánál Kate-t, ő pedig ki tudja harcolni, hogy két nap után hazaengedje az orvos, különben nem tudja titokban tartani, hogy mi történt vele. Azt tudta, hogy képtelen lenne hazudni a nőnek, és ha minden kötél szakad, elmondja, hogy mit keres a kórházban, de ha nem muszáj, akkor inkább megtartaná magának a történteket.
Egy óra múlva holtsápadtan ült a kórház egyik vizsgálójában, és arra várt, hogy egy barátságos, középkorú nővér vért vegyen tőle. Ezen a héten már másodszor kell túlélnie a műveletet. Nézte, ahogy elszorított karján megduzzadnak a vénák, aztán becsukta a szemét. Érezte, ahogy a nővér megpaskolja a bőrét, aztán gyengéden, mégis határozottan megfogja a karját. Összeszorította a szemét, beharapta az alsó ajkát, és felkészült arra, hogy elviselje a sejtjeibe hatoló tű okozta fájdalmat. Most gondolt bele igazán, mit kell kibírnia, amikor egy ennél sokszor vastagabb tű fog a csípőcsontjáig hatolni.
Kate látszólag nyugodtan feküdt a vizsgálóágyon, miközben az orvos lassan húzogatta hasán az ultrahangkészülék érzékelőjét, de valójában majd szétvetette az idegesség. Tekintetét az orvosra szegezte, aki feszülten figyelte a monitoron megjelenő képet. Minél tovább hallgatott a férfi, Kate-ben annál nagyobb lett a félelem. Már éppen rá akart kérdezni az eredményre, amikor az orvos végre megszólalt.
- A jobb oldali petefészek rendben van, és a petevezeték is átjárható, szépen átért rajta a kontrasztanyag. Na, nézzük a sérült oldalt! - mondta maga elé, mintha a beteg nem is lenne ott, és a készüléket a has bal oldalára húzta. Sokáig hallgatott. Kate úgy érezte, túl sokáig.
- Még mindig nem tudatosítottad benne, hogy nem ő a világ közepe?
- Már dolgozom rajta - mosolygott a férfira Kate. Nem gondolta, hogy Castle ilyen könnyen belemegy abba, hogy Lanie-nél töltse a napot, de mivel inkább megkönnyebbülést látott rajta, mint aggódást, arra gondolt, a férfi nagyobb biztonságban tudja az orvosnál, mint otthon.
- Késő van - szedelőzködött Lanie. - Reggel nyolcra itt leszek érted.
Castle udvariasan a bejárati ajtóig kísérte a nőt, de mielőtt elbúcsúzott volna, egy hirtelen ötlettől vezérelve megszólalt.
- Lanie! Segítenél nekem valamiben?
Az orvos meglepve fordult vissza, és barna szemével kíváncsian fürkészte az író arcát. Azt hitte, ki akarja húzni belőle, hogy miről is beszélgettek Kate-tel, amíg őt a konyhába száműzték, de a könyörgő tekintet, és a feltett kérdés teljesen megdöbbentette.
- Maradhatna nálad Beckett éjszakára?
- Mire készülsz Castle? - kérdezte hátrahőkölve a nő.
- Ne gondolj semmi rosszra! Csak nyugodtabb lennék, ha te vigyáznál rá, mert én csak idegesítem a túlzott aggódásommal, és nekem egyáltalán nem fogad szót. Te mégiscsak orvos vagy! Látod, ma sem hallgatott rám, és csak akkor volt hajlandó eljönni a kapitányságról, amikor Gates hazazavarta - pislogott nagyokat esdeklő tekintettel a férfi, miközben imádkozott, hogy Lanie-nek elegendő legyen ennyi indoklás.
A nő néhány másodpercig próbálta megemészteni a hallottakat, ami nagyon logikusnak hangzott, mégis úgy érezte, valami zavarja.
- Akkor a mese után jöhet az igazság - szegezte átható tekintetét a férfira.
- De Lanie! - kezdett magyarázkodni, aztán meggondolta magát. Valakit muszáj beavatnia a terve egy részébe, nem tűnhet csak úgy el a világ szeme elől. - Az az igazság, hogy nem leszek itthon, és nem tudok rá vigyázni. Anyám turnézni indult a tanítványaival, Alexis pedig beleásta magát egy kutatási projektbe.
- Mellette kellene lenned - csengett feddőn a nő hangja, és értetlenül nézett az íróra. - Egy hete még majdnem belebetegedtél a történtekbe, most meg ... Egyáltalán, hova mész?
Castle összeszorította a száját, és kétségbeesetten kereste a megfelelő választ.
- Kérlek, bízz bennem! Valamit meg kell tennem, amitől jobb embernek érzem magam - szólalt meg halkan.
Lanie néhány másodpercig nézte a kérlelő, őszinte szemeket, aztán sóhajtott.
- Fogalmam sincs, mire készülsz, ahogy azt sem értem, miért titkolózol Kate előtt. Nem tudom miért, de hiszek neked - mondta olyan hangsúllyal, mint aki nem érti saját magát. - Ha azonban megbántod Kate-t, akkor a boncasztalomon fogod végezni - szórtak figyelmeztető villámokat a nő szemei.
- Nem fogom megbántani.
- Már azzal is megbántod, hogy titkolózol előtte - vetette oda mérgesen az orvos, és kinyitotta az ajtót. Dühös volt magára, amiért belement abba, hogy falaz a férfinak. Veszélyes játékba kezdett. Elveszítheti Kate barátságát, és még csak azt sem tudja, miért. Valami olyan komolyságot látott az író szemében, ami arra ösztönözte, hogy segítsen neki. Biztos volt abban, hogy a férfi valami fontos dologra készül, mégis nyugtalansággal töltötte el a helyzet. - Megpróbálom rábeszélni, hogy maradjon, de többet nem ígérek. Bármit is teszel, remélem, megéri - szólt vissza a folyosóról.
- Igen Lanie, megéri - mondta meggyőződéssel a férfi.
Amikor becsukta az ajtót, egy pillanatra megtámaszkodott rajta, aztán vett egy nagy levegőt, és a hálószobába indult. Hallotta, hogy zubog a víz a fürdőszobában, aminek most különösen örült. Szüksége volt néhány percre, hogy rendezze a gondolatait.
Egy óra múlva, kezét Kate derekán nyugtatva, hallgatta ahogy egyenletesen lélegzik. Elmosolyodott. Maga elé idézte, milyen durcás volt a nő, amikor számon kérte, hogy miért hívta ide Lanie-t, aztán elmosolyodott, és bevallotta, hogy jólesett neki az aggódása. Meglepődött, amikor Kate hozzábújt, megfogta a kezét, és a hasára húzta az ujjait. Finoman megcirógatta a selymes bőrt, de vigyázott arra, hogy a heghez ne érjen. Gondolatai az elmúlt óra eseményeiről lassan a holnapi napra terelődtek, és azonnal úrrá lett rajta a nyugtalanság, sőt a félelem. Az orvos pontosan tájékoztatta arról, hogy mi fog történni vele, de ez nem nyugtatta meg, inkább rettegéssel töltötte el. Könnyebb lett volna visszamondani az egészet, de akkor gyávának érezte volna magát. Olyan sokszor volt már gyáva és egoista az életben! Más ember akart lenni, olyan aki le tudja győzni a félelmeit másokért. Bizonyítani akart magának, de ezt egyedül akarta megtenni.
Lassan elvette kezét Kate derekáról, és óvatosan a másik oldalára fordult. Sokáig feküdt nyitott szemmel, összeszorult gyomorral a rá váró eseményeken töprengve, és már lassan hajnalodott, mire nyugtalan, felszínes álomba merült.
Kate olyan mélyen aludt, hogy nem emlékezett az álmaira, ennek következtében kipihenten ébredt. A derengő reggeli fényben figyelte a mellette alvó férfit, aki viszont szinte percenként fordult egyik oldaláról a másikra. Finoman megsimogatta a halántékát, mire Castle azonnal morgott valami olyat, hogy hagyják békén, nem akar a kórházba menni. Kate közelebb húzódott, és lágyan megcsókolta, hogy kizökkentse a férfit a kellemetlen álomból.
- Hmmm ... ez finom - szólalt meg csukott szemmel Castle, átkarolta a nőt, és közelebb húzta magához.
- Kelni kell, mindjárt itt lesz Lanie - suttogta a férfi fülébe, akinek azonnal megfeszült a teste. Kate összehúzott szemmel próbálta megfejteni, mi váltotta ki a férfiból a reakciót, de amikor látta, hogy Castle a füléhez nyúl és megdörzsöli, megnyugodott. - Csiklandós a füled? - mosolyodott el, és egy puszit nyomott rá.
- Neee! - vágott egy grimaszt a férfi, és újra megdörzsölte a fülét. Mire annyi életet lehelt magába, hogy ki tudja nyitni a szemét, Kate már öltözködött. Nehézkesen felkelt, és a fürdőszobába indult.
- Olyan arcot vágsz, mint aki a vesztőhelyre megy - szólt utána a nő incselkedve, nem gondolta, hogy a férfi pont úgy is érzi magát.
Mire Lanie megjött Kate-ért, már Castle is felöltözve, megborotválkozva kortyolta a kávéját.
- Ne lógasd az orrod! Mi egy csajos napot tartunk Lanie-vel, te pedig pasis napot tarthatsz - mosolygott rá Kate, amikor elindultak az orvos lakására. - Csak aztán semmi rosszalkodás! - szólt vissza az ajtóból.
Castle egy mosolyt erőltetett az arcára, de abban a pillanatban, hogy becsukódott az ajtó, elkomorultak a vonásai. Sóhajtott egyet, és a gardróbba sietett. Elővett egy utazótáskát, és gyorsan bepakolta a legszükségesebbeket egy két-három napos kórházi tartózkodásra. Remélte, hogy Lanie ott tudja még egy napot tartani magánál Kate-t, ő pedig ki tudja harcolni, hogy két nap után hazaengedje az orvos, különben nem tudja titokban tartani, hogy mi történt vele. Azt tudta, hogy képtelen lenne hazudni a nőnek, és ha minden kötél szakad, elmondja, hogy mit keres a kórházban, de ha nem muszáj, akkor inkább megtartaná magának a történteket.
Egy óra múlva holtsápadtan ült a kórház egyik vizsgálójában, és arra várt, hogy egy barátságos, középkorú nővér vért vegyen tőle. Ezen a héten már másodszor kell túlélnie a műveletet. Nézte, ahogy elszorított karján megduzzadnak a vénák, aztán becsukta a szemét. Érezte, ahogy a nővér megpaskolja a bőrét, aztán gyengéden, mégis határozottan megfogja a karját. Összeszorította a szemét, beharapta az alsó ajkát, és felkészült arra, hogy elviselje a sejtjeibe hatoló tű okozta fájdalmat. Most gondolt bele igazán, mit kell kibírnia, amikor egy ennél sokszor vastagabb tű fog a csípőcsontjáig hatolni.
Kate látszólag nyugodtan feküdt a vizsgálóágyon, miközben az orvos lassan húzogatta hasán az ultrahangkészülék érzékelőjét, de valójában majd szétvetette az idegesség. Tekintetét az orvosra szegezte, aki feszülten figyelte a monitoron megjelenő képet. Minél tovább hallgatott a férfi, Kate-ben annál nagyobb lett a félelem. Már éppen rá akart kérdezni az eredményre, amikor az orvos végre megszólalt.
- A jobb oldali petefészek rendben van, és a petevezeték is átjárható, szépen átért rajta a kontrasztanyag. Na, nézzük a sérült oldalt! - mondta maga elé, mintha a beteg nem is lenne ott, és a készüléket a has bal oldalára húzta. Sokáig hallgatott. Kate úgy érezte, túl sokáig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése