Változatok egy témára 6/126

Megkönnyebbült szívvel indult az orvosi szoba felé, miközben azon töprengett, hol tudja megvenni a közelben Kate kedvenc jégkémét.

Beckett az ágy szélén üldögélt, és körbenézett a szobán, ahol az elmúlt hetet töltötte. Orvosok és nővérek barátságos arca jelent meg az emlékeiben, akik vigyáztak rá, nagyon kedvesek voltak vele, és mindent megtettek, hogy elviselhetővé tegyék az itt tartózkodását,  mégis minden porcikájával szabadulni szeretett volna a kórházból. Visszagondolt az elmúlt napokra. A fájdalom és a kiszolgáltatottság mellett nagyon sok kellemes érzés jutott eszébe. Ezekben a napokban volt ideje minden apró örömöt átélni, felidézni, és arra is, hogy elgondolkodjon az életéről. Kicsit más szemmel tekintett rá. Ha nem lett volna az édesanyja tragikus halála, talán túl szép is lenne minden. Olyan hivatást választott, ami nap mint nap kihívást jelent, amiben soha semmi nem ismétlődik, és szinte mindig megnyugvással tölti el a tudat egy ügy lezárásakor, hogy a munkájával jobbá teszi a világot. Nagyszerű barátai és munkatársai vannak, akikre nemcsak a hétköznapok szürkeségében számíthat, hanem a bajban is, hiszen nem telt el nap anélkül, hogy két-három kollégája meg ne látogatta volna. Az édesapja féltve szerette, de sosem erőszakolt rá semmit, megértette és mindig elfogadta a döntését. És ott volt Castle. Tekintete elidőzött az ágy végére kötött lufin, ami mintha megtestesítette volna a férfi gyermeki és szeretetteli énjét egyaránt. Ahogy a kiscicát formázó játék lágyan lengedezett, Kate elmosolyodott az emlékre, amikor megszekálta a férfit, hogy biztosan azért választotta ezt a figurát, hogy mindig eszébe jusson, mennyire nem szereti, ha Cicuskának szólítja. Castle duzzogott egy kicsit, és közölte, hogy legközelebb biztosan nem állatfigurát fog venni, mert bármilyen állatkát választ, Kate mindig párhuzamot von a tulajdonságaik között. A férfi minden nap hozott egy új lufit, a régit pedig a látogatás végén felvitte a hatodik emeleten levő gyerekosztályra, így egy napig Kate szívét melengette a kedves ajándék, utána meg a piciknek okoztak örömöt. Hirtelen elkomorult. Két másik emlék lopakodott az elméjébe, amiket jobban szeretett volna kitörölni. Néhány nappal a műtét után egy elejtett mondatból tudta meg, hogy Castle meglátogatta Jenny-t az újszülött osztályon, és minden nap megnézi a kis Aislinn-t. Miután az író rákérdezett, hogy miatta nevezték-e el a kislányt Aislynn-nek, ami ihletet jelent, Ryan kínosan feszengve világosította fel, hogy a nevet nem "y"-nal, hanem "i"-vel, Aislinn-nek írják, és azt jelenti, hogy "álom". Ettől kezdve Espo egyfolytában ugratta az írót, és odavetette, hogy biztosan azért nézi meg minden alkalommal a kórházba jövet és menet, mert ilyen tévedésben élt. Kate megdöbbent, Castle pedig zavarba jött és kerülte a tekintetét, végül kényszeredetten igazat adott Espo-nak. Ahogy a férfi átszellemült tekintetére gondolt, amikor a babáról beszéltek, és a zavarára, amikor kiderült, hogy milyen gyakran megnézi, Kate tudta, hogy sokkal többről van szó, mint a név jelentéséről. Senki sem tudta, hogy akkor este felliftezett a babákhoz. Jenny-vel már találkozott, és gratulált neki, amikor a nő meglátogatta, ezért egyenesen az üvegfalhoz ment, és nézte az egymás mellett fekvő rózsaszínbe és kékbe öltöztetett kicsi életeket. Furcsa vágyakozás és félelem kerítette hatalmába. Azóta sem beszélt erről senkinek. Aztán a másik emlékre gondolt, amikor két nappal korábban, a kórház folyosóján sétálva várta a Castle-t, aki kezében egy pandamacis lufival és egy doboz csokijégkrémmel, sármosan mosolyogva jött a szokásos időben. Amikor észrevette, a mosolyt azonnal felváltotta az aggódó tekintet, és a rosszallóan összehúzott szemöldök. Kate-nek percekbe telt elhitetni vele, hogy jól van, és az orvos engedélyével, sőt, utasítására sétálgat. Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve levette az előző napi Micimackó figurát az ágyáról, és azt javasolta, vigyék fel együtt a beteg gyerekeknek. Az első pillanatban összeszorult a szíve, amikor meglátta a szomorú szemű, ágyban fekvő gyerekeket, aztán mérhetetlen csodálattal nézte, ahogy tekintetükbe öröm költözik, arcukon örömteli mosoly jelenik meg, amikor meglátták Castle-t. A férfi minden gyerekhez odament, és mindegyikkel olyan természetességgel beszélgetett, mintha régi barátok lennének. Két kisfiúval megbeszélték, hogy ma a 612-es szobába viszik a lufit, mert jött oda egy Sarah nevű kislány, aki sokat sírdogál. Castle a kisfiúkkal karöltve vitte a Micimackót a könnytől csillogó szemű, hüppögő kislánynak, aki néhány perc múlva már Castle ölében üldögélt, és megbátorodva mesélte, hogy ki fogják venni a manduláját, mert a gonosz bacik mindig beleköltöznek, miközben tekintetét nem vette le az ide-oda himbálózó Micimackóról. Jobban szerette Castle-t abban a pillanatban, mint bármikor, másrészt élénken élt benne a feszengő, kínos érzés, amit akkor érzett, amiért ő nem érezte magát képesnek arra a gyerekekkel kapcsolatban, mint a férfi.

Merengéséből az ajtó nyílódása szakította ki. A mindig gondterheltnek látszó Dr. Harris lépett be a kedves mosolyú, közvetlen Linda nővérrel.

- Látom, már útra készen - vonta kissé szűkebbre a szemét a férfi, jelezve a betegnek, hogy nem támogatja teljes mértékben a hazamenetelét. - Jobban szerettem volna, ha marad még pár napot, de Mr. Castle biztosított afelől, hogy tud gondoskodni magáról otthon, és mindenben be fogják tartani az utasításaimat.

- Természetesen - mondta Kate határozottan, egyenesen a túlságosan aggodalmaskodó orvos szemébe nézve, miközben arra gondolt, ha Castle valóban komolyan akarja venni azokat az utasításokat, akkor kilátástalan harcot kell vívnia a férfival.

- Itt van a zárójelentése - adta a beteg kezébe a papírokat. - A szúrás szépen gyógyul, a vérveszteséget is jól viselte a szervezete. Két hét múlva várom kontrollra, és akkor megbeszéljük a további vizsgálatokat.

- További vizsgálatokat? - kérdezte meglepetten Kate. 

- A petevezetékek átjárhatóságát egy viszonylag egyszerű vizsgálattal meg tudjuk nézni. Gondolom szeretné tudni, hogy teherbe eshet-e természetes úton - mondta teljes természetességgel az orvos.

- Persze - préselte ki a hangokat nehezen Kate. Hirtelen felgyorsult a szívdobogása, szája kiszáradt, és minden eddig elfojtott érzelem elárasztotta, és úgy érezte, eluralkodik rajta a félelem.  Egy hete érlelődött már benne az érzés. Hosszú vívódás után döntött, hogy nem hoz a világra gyereket, de az, hogy esetleg nem is képes rá, megrémítette. Nem akart meddő lenni, vagy orvosi segítségre szorulni, ha egyszer mégis úgy hozná a sors, hogy változtat a döntésén. Hirtelen eljutottak a tudatáig Dr. Harris szavai. Nem tudta, mennyi ideje beszélt hozzá az orvos.

- A nővér segít összepakolni. Örülök, hogy megismerhettem Beckett nyomozó. Tudom, milyen nagyszerű dolgot vitt véghez - suhant át egy halvány mosoly az orvos arcán, miközben a kezét Kate felé nyújtotta. 

- Köszönöm, de nem egyedül az én érdemem. Egy nagyszerű csapat dolgozik velem - mondta a nő, miközben elfogadta a kézfogást, és csodálkozva állapította meg, milyen barátságossá tette a mosoly a férfi mindig gondterhelt arcát.

Miután az orvos még egyszer a lelkére kötötte, hogy pihenjen sokat, ne emeljen nehéz tárgyakat, tartózkodjon a hirtelen mozdulatoktól, és elbúcsúzott, Kate óvatosan felállt, hogy segítsen a nővérnek összeszedni a holmijait.

- Én majd összepakolok, inkább addig oldozza ki a lufit, mert Mr. Castle olyan csomókat kötött rá, mint a matrózok a kikötött hajókra. A végén még úgy kell levágnunk - pillantott fel a héliumtól a magasban lengedező lufira a nővér, miközben összehajtogatta Kate köntösét. - Én a maguk helyében ezt hazavinném emlékbe - állt meg egy pillanatra a mozdulata, és oldalra billentett fejjel nézegette a vidám kis figurát. - Éppen olyan huncut szeme van ennek az aranyos cicusnak, mint Mr. Castle-nek.

- Hallottam ám! - szólalt meg Castle jókedvű hangja az ajtó felől. - Na de pont a cicus legyen az emlék? - lépett Kate-hez a férfi egy grimaszt vágva, aztán gyengéden megcsókolta, miközben olyan óvatosan ölelte át, mintha attól félne, hogy összeroppan a karjaiban.

- Miért? Több szempontból is jó ötlet a cicus - csillogott huncutan Kate szeme. - Emlékeztet, hogy mivel tudlak kordában tartani, téged pedig arra, hogy mindig tudd, hogyan viselkedj!

Castle hátrahúzva a fejét, megütközve nézett a kissé kárörvendőn mosolygó arcra.

- Hm ... Te ezt komolyan gondolod, ugye? Na, jó! - sóhajtott megadóan. - De csak azért, mert beteg vagy - morogta durcásan.

Tíz perc múlva már lassan sétáltak Castle Mercedese felé. A férfi, kezében az utazótáskával és a cicás lufival, Kate minden lépését árgus szemekkel figyelte, és minden apróságra figyelmeztette, amikor a nő hirtelen megállt.

- Castle ezt most fejezd be! - szólalt meg bosszúsan.

- De hát mit? 

- Tudok menni, és nem fogok elesni egy cigarettacsikkben!

- Oké - tárta szét a karját a férfi - talán kissé túlzásokba estem. 

- Kissé? Ha ezt fogod otthon is csinálni, akkor jobb, ha azt most elfelejted - szórt villámokat Kate szeme, aztán egy kis mosoly jelent meg a szája sarkában, és hozzátette: - Cicus!