Változatok egy témára 6/128.

Meleg tekintetét az összevont szemöldökű, kék szemekre vetette, és miközben végigsimított az aggódó arcon, szeretettel rámosolygott.

- Csak ha te is lefekszel. 

Castle egy pillanatra felhúzta a szemöldökét meglepetésében, szája örömteli mosolyra húzódott, ahogy elképzelte ölelő karjai között Kate-t az ágyban, szinte érezte a hozzásimuló törékeny női testet. A következő pillanatban azonban meglátta, ahogy Kate szája alig észrevehetően megrezdül, és finom mosoly suhan át rajta. Már tudta, hogy a nő csak játszik vele, és ő majdnem belesétált a csapdába. Azért sem fog vágytól izzva elalélni a lehetőségre, ahogy azt Kate várja.

- Hát, én arra gondoltam, amíg meg nem gyógyulsz, átköltözöm a vendégszobába, hogy ne zavarjalak a mocorgásommal - próbálta felvenni legjobb pókerarcát, de sűrű pislantásai jelezték Kate-nek, hogy csak megpróbál ellentámadásba lendülni, és egy kicsit megijeszteni, vagy kicsikarni egy picike könyörgést.

- Á, igaz - fontolta meg komoly arccal a lehetőséget Kate, miközben átható tekintettel figyelte a férfi reakcióját - erre nem is gondoltam. Nagyon figyelmes vagy, köszönöm - mondta komolyan, mintha elfogadná az ajánlatot, aztán látványosan belemerült a jegyzőkönyvek tanulmányozásába. Nagyon is jól tudta, hogy mire megy ki a játék, de esze ágában sem volt kérlelni a férfit. Szerette azokat a pillanatokat, amikor Castle azt hitte, hogy fölénybe kerülhet a kis évődős játékukban, ő pedig meg tudta fordítani a helyzetet. Nem kellett ránéznie a férfira ahhoz, hogy tudja, milyen arcot vág. Meglepetésében először elnyílik a szája és kikerekedik a szeme, aztán a száját összeszorítva, a szemét résnyire szűkítve töpreng a megfelelő válaszon, végül megadva magát vagy nagyot sóhajtva, vagy felháborodva megszólal. Nem kellett sokáig várnia, Castle megszólalt, de a hangsúly meglepte a nőt.          

- Azt akarod, hogy a vendégszobában aludjak? - szólalt meg halkan, de a kérdésben sem magadás, sem felháborodás nem volt, csak szomorú beletörődés.

Kate felnézett, és érezte, hogy most nem játszhat tovább. Tekintete másodpercekig időzött a komolyan csillogó kék szemeken.

- Nem - hagyta el őszintén száját a szó, és egy pillanattal később már tudta, hogy belesétált a csapdába, mert Castle önelégülten elvigyorodott.

- Szóval mégis arra vágysz, hogy melléd bújjak? - kérdezte csibészesen mosolyogva.

Kate látványosan megforgatta a szemét, és úgy tett, mintha bosszantaná, amiért bedőlt a férfi ártatlan, szomorú arcának, valójában azonban csak egy kicsit bosszankodott. boldoggá tette Castle öröme, és úgy érezte, megérdemli a férfi ezt az apró kis győzelmet.

- Nem is tudom ki vágyik jobban - ingatta meg a fejét, miközben mosolyogva magához húzta az írót és gyengéden megcsókolta. 

Castle nyitott szemmel, mozdulatlanul feküdt az oldalán, és figyelte Beckett egyenletes, lassú lélegzését. Élvezte, ahogy hozzákucorodik, és ő átölelheti a karjával. Azon gondolkodott miért rejtegeti előle a nő a hasán keletkezett heget. Amikor Kate mellé feküdt, meg szerette volna nézni a szúrás nyomát azért, hogy megnyugtassa magát, valóban begyógyult a seb, de Kate nem engedte, és ez nyugtalanította. Volt azonban más is, ami nem hagyta aludni. Napok óta a megfelelő alkalomra várt, hogy megossza tervét a nővel, de valahogy sehogy sem akart eljönni az a pillanat. Rossz érzést keltett benne, amiért titkolózik Kate előtt, de amíg a nő a kórházban volt, nem akarta a dologgal idegesíteni. Azt hitte, majd itthon, amikor nyugodtan fekszenek az ágyban, két simogatás között könnyebb lesz előhozakodni vele, de Kate eleinte élvezte, amikor felhúzta a pólóját, és puha, egyre lejjebb vándorolva apró csókokkal borította be a hasát, de amikor lejjebb akarta tolni a pizsamanadrágját, hirtelen idegessé vált, és gyengéden, de határozottan megfogta a fejét. Amikor felnézett, már nem a mosolygós, hanem  kemény tekintettel találta szembe magát.
- Ne, Castle! - csengett utasítón és szomorúan a nő hangja, és ő érezte, hogy nem attól fél a nő, hogy szeretkezni szeretne vele, hiszen azzal mindketten tisztában voltak, hogy azt néhány napig még nem lehet.
- Miért? - szaladt ki a száján önkéntelenül.
- Most ne! - vetette oda Kate, lehúzta a pólóját, és az oldalára fordulva jelezte, hogy nem akar erről többet beszélni.
Castle-t egyedül az vigasztalta, hogy amikor mögé csúszott és átölelte, a nő nem húzódott el, hanem befészkelte magát az ölelésbe úgy, hogy háta a mellkasához, feneke az ágyékához simuljon. Miközben hallgatta az egyenletesen ki-beáramló levegő áramlását, gondolatai vissza-visszatértek az elhatározásához. Sürgette az idő, mert az orvossal már megállapodott az időpontban, és addig már csak két nap volt hátra, de Kate hirtelen hangulatváltozásai elbizonytalanították. Már fogalma sem volt, hogyan fogadná a döntését. Talán az lenne a legjobb, ha egyáltalán el sem mondaná neki, akkor viszont valamit ki kell találnia, hova tűnik két napra.  Sóhajtott, és becsukta a szemét. Azzal nyugtatta megát, hogy talán reggel, tiszta fejjel könnyebb lesz döntenie, csak arra nem számított, hogy a félelmekkel teli rémálom, ami magával ragadta, nem engedi tiszta fejjel gondolkodni. 
Kate csukott szemmel feküdt Castle-höz bújva, de nem jött álom a szemére. Abban reménykedett, hogy el tudja hitetni a férfival, hogy alszik. Dühös volt magára, amiért olyan elutasító volt Castle-lel, holott semmit sem kívánt jobban, mint a férfi finom kezeinek gyengéd simogatását, érzéki ajkának puha érintését. Nem akarta megbántani, és boldog volt, hogy az elutasítás ellenére Castle mellé feküdt, átölelte, és hozzásimulhatott. Úgy érezte, felborult benne valami belső egyensúly, ami eddig jellemezte, nehezen viselte, amiért tele volt félelmekkel, mint a merénylet utáni időben, de most valami egészen másért. Gyűlölte a sebet a hasán! Minden orvos és nővér azt ecsetelte, milyen szépen gyógyul, hogy alig marad nyoma, de őt nem a kis heg érdekelte, hiszen tudta, hogy Castle elfogadja élete nehéz pillanatainak nyomát a bőrén. Arra nem adott választ senki, hogy a belső heg a petevezetékén hogyan gyógyul. Ha minden jól megy, holnapután megcsinálja az orvos a petevezeték átjárhatóságának vizsgálatát, és akkor választ kap a kételyeire. Tudta, hogy akkor is lehet gyereke, ha elzáródott, de azt is érezte, hogy nem érezné magát igazi nőnek, ha nem eshetne teherbe természetes úton. Azt is tudta, hogy ez nevetséges gondolkodás, de képtelen volt az érzései felett uralkodni. Legjobban az ijesztette meg, hogy egyáltalán miért érzi ezt olyan fontosnak, amikor nem is akar gyereket. Castle-lel nem beszéltek a szúrás következményeiről. Mindketten kerülték a kényes témát, ami már egyszer komoly feszültséget okozott köztük. Hallotta, hogy Castle halkan sóhajt. Túl sokat aggódik érte. Nehéz lehetett neki átélni, hogy megint majdnem elveszítette. Talán jobb lenne, ha valamit ki tudna találni, hogy aggodalmában ne követhesse minden lépését a férfi, és egyedül menne a vizsgálatra, és egyáltalán nem is tudna a két nap múlva esedékes vizsgálatról. Érezte, hogy egyre lassabban emelkedik a hátát melegítő mellkas, és hallotta, hogy egyre elnyújtottabbá válik a nyakát csiklandozó szuszogás, ami megnyugvással töltötte el, és ő is elaludt.
Castle elméjébe egy ismerős illat tört utat, és hívogatta az ébredésbe.
- Ümmm - nyögött egyet, majd keze felfedezőútra indult az ágyban. Amikor tudatosult benne, hogy egyedül van, és az illat a frissen főtt kávéé, bármennyire is nehezére esett, kinyitotta a szemét. Hunyorogva bámulta a mellette levő üres ágyat, mintha abban reménykedne, hogy csak az éjszakai rémálmainak a folytatása, hogy Kate felkelt, és valószínűleg a konyhában ténykedik, de miután többszöri pislogás után sem változott az elé táruló kép, megdörzsölte a szemét, nehézkesen felkelt. 
- Úgy látom, jól fog esni egy kávé - mosolygott rá Kate a pult mögött állva, miközben megemelte a kezében levő poharat.
- Miért keltél fel? Megfőztem volna a kávét - morogta  Castle, és elnyomott egy ásítást. Durcás arccal Kate-hez lépett, megcsókolta, az pedig a kezébe adott egy forró, gőzölgő feketével teli poharat.
- Én jól vagyok Castle, de te elég viharvertnek látszol - csipkelődött a nő a férfival, aki alig tudta nyitva tartani a szemét.
- Á, csak egész éjjel rettegtem valamitől álmomban, és most fáradtabb vagyok, mint este - kortyolt a kávéba.
- Talán nem tiszta a lelkiismereted - húzta fel kérdőn a szemöldökét Kate, és közben hálát adott a koffein élénkítő hatásának, ami lehetővé tette, hogy rajta már nyoma se legyen a kialvatlanságnak. Ahogy kiejtette a szavakat, végigfutott a fejében, hogy talán ő is a lelkiismeret-furdalásnak köszönheti a zaklatott éjszakát.
- Ugyan, miért lenne lelkiismeret-furdalásom? - nevette el magát erőltetetten Castle, és kinyitotta a hűtőszekrény ajtaját, mintha sürgős keresnivalója lenn benne. Két dologért utálta azt, hogy Beckett nyomozó, a veszély miatt, és amiért szinte olvasni tud a gondolataiban. Érezte, hogy az is gyanús, ha sokáig a hűtőajtó takarásába bújik, ezért becsukta, és közömbös arccal úgy tett, mintha figyelmét a kávéra fordította volna. Néhány másodperc múlva nem bírta tovább, felpillantott, és szeme találkozott Kate gyanakvó tekintetével.
- Ugye nem készülsz semmire? - fonta karba kezét a nő, és kissé összehúzott szemekkel méregette a férfit.
- Miért nézel rám ezzel a kihallgatós nézéseddel? - védekezett támadással Castle, és Beckett abban a pillanatban tudta, hogy titkol valamit.