- Kissé? Ha ezt fogod otthon is
csinálni, akkor jobb, ha azt most elfelejted - szórt villámokat Kate
szeme, aztán egy kis mosoly jelent meg a szája sarkában, és hozzátette: -
Cicus!
Castle vett egy nagy levegőt, hogy visszavágjon, aztán néhány másodpercig benntartotta, végül anélkül, hogy egy szót is szólt volna, sóhajtva kifújta. Utálta, ha Beckett Cicusnak szólította. Meredith, az első felesége szokta így becézni, és amikor Beckett ezt meghallotta, előszeretettel szekálta vele.
- Megígérted, hogy nem szólítasz így - morogta megbántottan az orra alatt.
- Te kérted ezt, de én nem ígértem semmit - emlékeztette Kate a férfit az első életveszélyes helyzetük utáni pillanatra.
- De hát megmentettem az életedet, és azt kértem cserébe, hogy soha többet ne szólíts Cicusnak!
- Erről beszélek Castle, te kérted ...
Kate ellépkedett a magában fortyogó férfi mellett, és megszokásból az autó vezető felőli oldala felé indult, aztán amikor a kilincs felé nyúlt, megállt a mozdulata.
- Most én vezetek! - hallotta meg háta mögött Castle diadalittas hangját. Kate a férfinak háttal állva elmosolyodott és elindult a kocsi másik oldala felé.
Csendesen ültek a hazafelé tartó úton. Castle minden figyelmét lekötötte a forgalom, és az, hogy kikerüljön minden olyan úthibát, amitől rázkódna az autó, Kate pedig lopva figyelte a férfit, és kettőjükről gondolkodott. Még soha senki nem féltette ennyire, talán csak az apja, de az valahogy más volt.
- Min mosolyogsz? - szólalt meg Castle, amikor észrevette, hogy Kate tekintete végigfut rajta.
- Csak azon, hogy annyira koncentrálsz, még a homlokadat is összeráncolod.
- Hm ... Mert eddig nem vettem észre, hogy ennyi gödör van New York útjain.
- Castle, nem lesz semmi bajom egy kis zötyögéstől, és már nem fáj a seb sem. Ráadásul, ha ilyen lassan megyünk, minden autós idegbajt fog kapni miattunk - nézett jelentőségteljesen a sebességmérőre a nő, és mintha az univerzum is egyetértene vele, a mögöttük toporgó autó sofőrje vad dudálásba kezdett.
- Nem tudom, miért rohan mindenki - nézett morcosan a visszapillantó tükörbe Castle, de azért finoman megnyomta a gázpedált.
A lakásba lépve Kate megállapította, hogy még mindig tud neki meglepetést okozni a férfi. Azt gondolta, hogy minden elő lesz készítve, ami az ő kényelmét szolgálja, még az is megfordult a fejében, hogy Castle telerakja lufikkal a lakást, de arra nem számított, ami fogadta. Amellett, hogy terített asztal várta és a hálószobában frissen vetett ágy, a nappali kanapéjára készített takaró, a kis asztalon levő innivaló és könyv arról tanúskodott, hogy a férfi előrelátóan gondoskodott a kényelméről. Az igazi meglepetés a lakás minden helyiségében pompázó, gyönyörű virágcsokrok voltak. Odalépett az egyikhez, és rácsodálkozott az üde tulipánokra, amik mintha tavaszt varázsoltak volna a komor őszi szürkeségbe.
Castle jólesően elmosolyodott, ahogy a virágokban gyönyörködő nőre nézett, és magában köszönetet mondott az anyjának, amiért lebeszélte arról, hogy farsangi díszbe öltöztesse a lakást Kate hazatérésének örömére. Mögé lépett, gyengéden átkarolta, és beszívta a régen érzett finom cseresznyeillatot. Behunyta a szemét, és élvezte, ahogy egymáshoz simul a testük, és Kate haja csiklandozza az arcát.
- Nem is tudod, mennyire hiányoztál - suttogta, mire a nő megfordult a karjaiban, átölelte a nyakát, és megcsókolta.
- Nekem is hiányoztál - lehelte a csókba, miközben finoman felborzolta a férfi tarkóját borító hajszálakat.
Ajkuk puhán találkozott, éppen csak érintve a másikat, ízlelgetve az édes érzést, aztán Castle meglepetésére Kate szorosabban húzta magához, ajkai elnyíltak, és nyelve érzéki játékba kezdett.
- Még ... még nem ... még nem szabad ezt - nyögte suttogva Castle, miközben tudata megpróbálta legyőzni az ösztöneit. A nő közelsége ennyi idő után olyan elementáris erővel hatott rá, ami meglepte, és úgy érezte, ha most nem parancsol megálljt a vágyainak, később már képtelen lesz rá.
- Csak csókolózunk, Castle - mondta ártatlan hangon Kate, és huncutan nézett a férfi ködös tekintetű kék szemébe.
- Tudod, hogy megőrjítesz? - vonta össze könyörgőn a szemöldökét az író, miközben finoman végigsimított a nő hátán, majd kezei megálltak a nőiesen kerek csípőn. - Nem szabad ám gonoszkodni Virgonckával - mosolyodott el, és gyengéden közelebb húzta a nőt, hogy megérezze lüktető vágyát.
- Ó! Nem gondoltam, hogy még mindig ilyen hatással vagyok rád.
Kate kicsit hátrébb húzódott, de ujjai még mindig a férfi hajával játszadoztak. Hiányzott neki Castle közelsége, megnyugtató ölelése, érzéki csókja, és nem is gondolt rá, hogy éppen olyan intenzív izgalmat vált ki a férfiből, mint az első együttlétükkor.
- Csak nem hitted, hogy rád untam? - ütközött meg Castle.
- Arról gondoskodom, hogy ne történjen meg - mosolyodott el Kate, és kacér fények villantak a szemében - de már másfél éve együtt vagyunk, azt hittem, többet kell tennem érte.
- Hát, mostanában ránk jár a rúd - húzta el szomorúan a száját a férfi. - Hol egy tébolyodott nő, hol egy késes gyerekrabló nem engedi, hogy bepótoljunk négy évi lemaradást.
- Már nem kell sokáig várnunk - adott egy leheletnyi csókot Kate a férfi szájára, aztán kibontakozott az ölelésből. - Én átöltözök valami kényelmesebbe, te addig zuhanyozz le hideg vízzel - nézett Castle szemébe mosolyogva, miközben alig érintve a farmer szövetét, végighúzta kezét a férfi sliccén, aztán elindult a hálószobába.
Castle lélegzete egy pillanatra elakadt, kikerekedett szemekkel nézett a nő után, aztán nagyot sóhajtva a konyhába indult, hogy megmelegítse az ebédet.
Néhány óra múlva Castle morogva járkált fel-alá, és azt ecsetelte Beckett-nek, hogy ő ígéretet tett az orvosnak, de képtelen betartani, mert Kate semmiben nem fogad szót neki.
- Nem értem, Espo hogyan mehetett bele abba, hogy a nyomozás jegyzőkönyveit lehozza az őrsről.
- Ezek csak másolatok, Castle - vetette oda nyugodtan Kate a háta mögött toporgó férfinak anélkül, hogy tekintetét levette volna a kezében tartott iratokról.
- Neked pihenned kellene, nem ... ilyeneket olvasni - mutatott a papírokra. - A gyógyuláshoz romantikus lányregények kellenek, ahol minden happy end-del végződik, nem pedig gyerekrablók, szervkereskedők, pedofilok, papokat gyilkoló, és templomszolgák hátára késsel kottát véső gonosztevők vallomásai - próbálta meggyőzni a nőt egyre kilátástalanabbul. Már akkor ellenkezett, amikor Kate felhívta a Javi-t, de lassan belátta, hogy szélmalomharcot vív.
- Ez is happy end-del végződik - sóhajtott a nő, és lassan felpillantott. - Ha nem járkálnál, gyorsabban végeznék, mert így sokkal nehezebb figyelni a szövegre. Ja, és túl sokat beszélsz - közölte rosszalló arckifejezéssel, de a tekintetében mosoly bujkált. Annak ellenére, hogy egyre jobban bosszantotta Castle aggódása és atyáskodása, jólesett neki, hogy ennyire félti. Mivel halálos nyugalommal mondott ellent a férfi minden túlzott ápolni akarására, fordult a kocka, és egyre inkább kezdte élvezni, ahogy lassan az őrületbe kergeti az írót az ellenkezéssel. Esze ágában sem volt egész délután az ágyban feküdni, és csöpögős szerelmes történeteket olvasni. A gyerekek ügye sokkal inkább izgatta. Furcsa volt ez az egész felállás, hogy az FBI megbízásából nyomoztak, és mire értékelhető eredményt értek el, az ügynökök mindig átvették tőlük az ügyet, így kimaradtak a szokásos kihallgatások és tanúvallomások, ami miatt Kate-nek hiányérzete volt. Nem élte át az izgalmat, ahogy lépésről lépésre szorította sarokba a gyanúsítottakat, és nem élte át az elégedett megkönnyebbülést, amikor látta megtört tekintetükben a felismerést, hogy végük van. Máskor megnyugvást adott neki, amikor sercent a toll a papíron, amikor a gyanúsított aláírta a beismerő vallomást, és ezzel lezárhatta magának, és a hozzátartozóknak is az ügyet. Most mindez elmaradt. A gyerekeket épségben megtalálták, legalábbis testileg épségben, mert hogy milyen lelki sérüléseket szenvedtek el, azt senki nem tudta, de neki ez nem volt elég. Tudni akarta, hogyan zajlottak a kihallgatások. Amikor a jegyzőkönyveket olvasta, képzeletben ott volt a kihallgatószobában, érezte a kín szülte izzadság szagát, a feszültségtől vibráló levegőt, látta a magabiztosan csillogó, végül megtörve elhomályosuló tekinteteket.
- De ... - roskadt le a kanapé karfájára Castle, és kétségbeesett tekintettel, erőtlenül sóhajtott, aztán szomorúan a nő élénken ragyogó szemébe nézett. - Ez fontos neked, ugye? - kérdezte, és hangjában már a megértés csengett.
- Igen Castle, fontos.
- Rendben - szólalt meg sokára a férfi komolyan - csendben leszek, de ígérd meg, hogy utána lefekszel.
Beckett összeszorította a száját, mintha erősen gondolkodna az ajánlaton, aztán amikor érezte, hogy fogy a férfi türelme, ránézett. Meleg tekintetét az összevont szemöldökű, kék szemekre vetette, és miközben végigsimított az aggódó arcon, szeretettel rámosolygott.
- Csak ha te is lefekszel.
- Nem is tudod, mennyire hiányoztál - suttogta, mire a nő megfordult a karjaiban, átölelte a nyakát, és megcsókolta.
- Nekem is hiányoztál - lehelte a csókba, miközben finoman felborzolta a férfi tarkóját borító hajszálakat.
Ajkuk puhán találkozott, éppen csak érintve a másikat, ízlelgetve az édes érzést, aztán Castle meglepetésére Kate szorosabban húzta magához, ajkai elnyíltak, és nyelve érzéki játékba kezdett.
- Még ... még nem ... még nem szabad ezt - nyögte suttogva Castle, miközben tudata megpróbálta legyőzni az ösztöneit. A nő közelsége ennyi idő után olyan elementáris erővel hatott rá, ami meglepte, és úgy érezte, ha most nem parancsol megálljt a vágyainak, később már képtelen lesz rá.
- Csak csókolózunk, Castle - mondta ártatlan hangon Kate, és huncutan nézett a férfi ködös tekintetű kék szemébe.
- Tudod, hogy megőrjítesz? - vonta össze könyörgőn a szemöldökét az író, miközben finoman végigsimított a nő hátán, majd kezei megálltak a nőiesen kerek csípőn. - Nem szabad ám gonoszkodni Virgonckával - mosolyodott el, és gyengéden közelebb húzta a nőt, hogy megérezze lüktető vágyát.
- Ó! Nem gondoltam, hogy még mindig ilyen hatással vagyok rád.
Kate kicsit hátrébb húzódott, de ujjai még mindig a férfi hajával játszadoztak. Hiányzott neki Castle közelsége, megnyugtató ölelése, érzéki csókja, és nem is gondolt rá, hogy éppen olyan intenzív izgalmat vált ki a férfiből, mint az első együttlétükkor.
- Csak nem hitted, hogy rád untam? - ütközött meg Castle.
- Arról gondoskodom, hogy ne történjen meg - mosolyodott el Kate, és kacér fények villantak a szemében - de már másfél éve együtt vagyunk, azt hittem, többet kell tennem érte.
- Hát, mostanában ránk jár a rúd - húzta el szomorúan a száját a férfi. - Hol egy tébolyodott nő, hol egy késes gyerekrabló nem engedi, hogy bepótoljunk négy évi lemaradást.
- Már nem kell sokáig várnunk - adott egy leheletnyi csókot Kate a férfi szájára, aztán kibontakozott az ölelésből. - Én átöltözök valami kényelmesebbe, te addig zuhanyozz le hideg vízzel - nézett Castle szemébe mosolyogva, miközben alig érintve a farmer szövetét, végighúzta kezét a férfi sliccén, aztán elindult a hálószobába.
Castle lélegzete egy pillanatra elakadt, kikerekedett szemekkel nézett a nő után, aztán nagyot sóhajtva a konyhába indult, hogy megmelegítse az ebédet.
Néhány óra múlva Castle morogva járkált fel-alá, és azt ecsetelte Beckett-nek, hogy ő ígéretet tett az orvosnak, de képtelen betartani, mert Kate semmiben nem fogad szót neki.
- Nem értem, Espo hogyan mehetett bele abba, hogy a nyomozás jegyzőkönyveit lehozza az őrsről.
- Ezek csak másolatok, Castle - vetette oda nyugodtan Kate a háta mögött toporgó férfinak anélkül, hogy tekintetét levette volna a kezében tartott iratokról.
- Neked pihenned kellene, nem ... ilyeneket olvasni - mutatott a papírokra. - A gyógyuláshoz romantikus lányregények kellenek, ahol minden happy end-del végződik, nem pedig gyerekrablók, szervkereskedők, pedofilok, papokat gyilkoló, és templomszolgák hátára késsel kottát véső gonosztevők vallomásai - próbálta meggyőzni a nőt egyre kilátástalanabbul. Már akkor ellenkezett, amikor Kate felhívta a Javi-t, de lassan belátta, hogy szélmalomharcot vív.
- Ez is happy end-del végződik - sóhajtott a nő, és lassan felpillantott. - Ha nem járkálnál, gyorsabban végeznék, mert így sokkal nehezebb figyelni a szövegre. Ja, és túl sokat beszélsz - közölte rosszalló arckifejezéssel, de a tekintetében mosoly bujkált. Annak ellenére, hogy egyre jobban bosszantotta Castle aggódása és atyáskodása, jólesett neki, hogy ennyire félti. Mivel halálos nyugalommal mondott ellent a férfi minden túlzott ápolni akarására, fordult a kocka, és egyre inkább kezdte élvezni, ahogy lassan az őrületbe kergeti az írót az ellenkezéssel. Esze ágában sem volt egész délután az ágyban feküdni, és csöpögős szerelmes történeteket olvasni. A gyerekek ügye sokkal inkább izgatta. Furcsa volt ez az egész felállás, hogy az FBI megbízásából nyomoztak, és mire értékelhető eredményt értek el, az ügynökök mindig átvették tőlük az ügyet, így kimaradtak a szokásos kihallgatások és tanúvallomások, ami miatt Kate-nek hiányérzete volt. Nem élte át az izgalmat, ahogy lépésről lépésre szorította sarokba a gyanúsítottakat, és nem élte át az elégedett megkönnyebbülést, amikor látta megtört tekintetükben a felismerést, hogy végük van. Máskor megnyugvást adott neki, amikor sercent a toll a papíron, amikor a gyanúsított aláírta a beismerő vallomást, és ezzel lezárhatta magának, és a hozzátartozóknak is az ügyet. Most mindez elmaradt. A gyerekeket épségben megtalálták, legalábbis testileg épségben, mert hogy milyen lelki sérüléseket szenvedtek el, azt senki nem tudta, de neki ez nem volt elég. Tudni akarta, hogyan zajlottak a kihallgatások. Amikor a jegyzőkönyveket olvasta, képzeletben ott volt a kihallgatószobában, érezte a kín szülte izzadság szagát, a feszültségtől vibráló levegőt, látta a magabiztosan csillogó, végül megtörve elhomályosuló tekinteteket.
- De ... - roskadt le a kanapé karfájára Castle, és kétségbeesett tekintettel, erőtlenül sóhajtott, aztán szomorúan a nő élénken ragyogó szemébe nézett. - Ez fontos neked, ugye? - kérdezte, és hangjában már a megértés csengett.
- Igen Castle, fontos.
- Rendben - szólalt meg sokára a férfi komolyan - csendben leszek, de ígérd meg, hogy utána lefekszel.
Beckett összeszorította a száját, mintha erősen gondolkodna az ajánlaton, aztán amikor érezte, hogy fogy a férfi türelme, ránézett. Meleg tekintetét az összevont szemöldökű, kék szemekre vetette, és miközben végigsimított az aggódó arcon, szeretettel rámosolygott.
- Csak ha te is lefekszel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése