Változatok egy témára 6/129

- Miért nézel rám ezzel a kihallgatós nézéseddel? - védekezett támadással Castle, és Beckett abban a pillanatban tudta, hogy titkol valamit. 

- Oké Castle! Te tudod! - mondta közömbösséget színlelve Kate, és élvezettel figyelte, ahogy a férfi arcára érzelmek sora ül ki a bosszúságtól a zavarig, végül megpróbál értetlen arckifejezést felvenni, és ártatlan tekintettel a szemébe nézni.

- Nem tudom, miről beszélsz - húzta fel kicsit a vállát.

- Ha abban mesterkedsz, hogy nem engedsz el sehova, akkor ne is próbálkozz!

A szigorú szavak hallatán mintha megnyugodott volna a férfi, mert magabiztosan a nő szemébe nézett.

- Jó, jó! Megígérem, hogy ha veled lehetek, és vigyázhatok rád, akkor elengedlek.

Castle örült, hogy Kate gyanakvását el tudta altatni, mert ha a nő arra gondol, hogy túlságosan félti, és csellel itthon akarja tartani, akkor meghagyja ebben a hitében. Egyre inkább arra az elhatározásra jutott, hogy nem avatja be a kis titkába.

- Castle! Nem kell engedélyt kérnem, hogy elmenjek - nézett az ellenkezésre nem számító férfira lesújtó tekintettel. Szinte látta maga előtt a várható reakciót, ahogy Castle bosszúsan tudomásul veszi, hogy megint alulmaradt, majd könyörgőre fogja a dolgot, ezért meglepte, amikor komoly arccal leült vele szemben, és egyenesen a szemébe nézett.

- Nem tilthatom meg, hogy bemenj az őrsre, vagy bárhová, ahova akarsz, de ne várd el, hogy ne féltselek. Már nemcsak magad iránt tartozol felelősséggel Kate! Én is az életed része vagyok, legalább is ezt remélem. A közös életünk jövője miatt kérlek, hagyd, hogy vigyázzak rád!

Kate nézte az őszintén csillogó kék szemeket, hallgatta a rendkívül komolyan csengő szavakat. Hirtelen eltűnt a viccelődő, csibészes mosolyú, sármos író, átadta helyét az őt végtelenül szerető és féltő, érzékeny férfinak. 

- Rendben, de ígérd meg, hogy nem esel túlzásokba! - kezdte komolyan, aztán elmosolyodva végigsimított a férfi nyúzott arcán. Érezte, ahogy a feszültség feloldódik, aztán látta, hogy Castle elégedetten elmosolyodik.  - Már ha képes vagy rá - tette hozzá sóhajtva.

Kate hagyta, hogy a férfi készítse el a reggelit, addig lezuhanyozott, és megszemlélte a sebet a hasán. Valóban szépen gyógyult. Arra gondolt, ha megmutatná a férfinak, talán nem lenne annyira kétségbeesve. Kilépett a hálószobából, és végignézett a terített asztalon, aztán szeme megállapodott a férfin, aki várakozó tekintettel fürkészte a reakcióját.

- Már ezért megérte megszúratni magamat - pillantott a finomságokra, és jóleső érzéssel figyelte, ahogy a férfi elégedetten elmosolyodik.

A reggeli végére Castle beletörődött, hogy Kate be akar menni a kapitányságra, a nő pedig abba, hogy a férfi vezessen, azzal a feltétellel, hogy felveszi a forgalom ritmusát, és nem kergeti az őrületbe a munkába siető autósokat a csigatempóval.

Beckett szerényen elmosolyodva vette tudomásul rendőrtársai éljenzését és tapsát, amikor kiléptek a liftből a kapitányságon. Nem először élte át az elismerést jelző kedves gesztust, ami most is zavarba hozta, hiszen úgy érezte, nem tett ő semmi különöset, csak a munkáját végezte. Ahogy végigfuttatta szemét mosolygó, csillogó tekintetű kollégáin, újra megállapította, mennyi nagyszerű, lelkiismeretes, de kellően meg nem becsült emberrel dolgozik együtt. A kapitány irodája ajtajának nyílódásakor azonban úgy tűnt el az arcokról a mosoly, mintha egy Harry Potterből eltévedt dementor jelent volna meg. Szinte megfagyott a levegő, és mindenki feltűnően buzgón kezdte tanulmányozni az előtte heverő iratokat, vagy kezdett nagy gesztikulálások közepette beszélni a süket telefonba. Victoria Gates rangjának teljes tudatában, szigorú tekintettel, karba font kézzel nézett végig beosztottjain, de amikor Beckett-re pillantott, lágyabbá váltak kemény vonásai, és mintha egy elégedett mosoly suhant volna át az arcán.

- Beckett nyomozó! - intett fejével az irodája felé, aztán belépve a szobába a válla mögött hátraszólt: - Maga nem, Mr. Castle!

Kate egy pillanatra elmosolyodott azon, hogy mennyire ismeri már a kapitány az írót, hiszen látnia sem kellett, hogy tudja, árnyékként követi. 

- Üljön le! - mutatott az íróasztalával szemben levő székre a Vaslady, aztán amikor látta, hogy Beckett töprengő arccal elfoglalja a helyét, barátságos hangnemre váltott. - Örülök, hogy jól van - csengett őszintén a hangja. - Nem vagyok híve a hősködésnek, de becsülöm a bátorságát. 

Beckett megtanulta értékelni ezeket a ritkán elhangzó dicséreteket, de nem szólt, csak alig észrevehető bólintással nyugtázta az elismerést. Tudta, hogy valami ennél fontosabbról, vagy személyesebbről akar vele beszélni a nő, ha nem akarta, hogy Castle jelen legyen a beszélgetésnél.

Gates előbbre hajolt, és elkezdte forgatni a szemüvegét a kezében, amitől Beckettnek olyan érzése volt, mintha kicsit zavarban lenne.

- Halottam, hogy megsérült a petevezetéke - kezdte a kapitány halkan, miközben figyelte, milyen hatást váltanak ki szavai a nyomozóból. - Mint nő, át tudom érezni, min megy keresztül. 

Beckett-t meglepték az együtt érző szavak, de úgy érezte, nem Gates kapitánnyal akarja megbeszélni legtitkosabb félelmeit, ezért egyenesen a nő szemébe nézett, és gyorsan reagált a ki nem mondott kérdésre.

- Jól vagyok, és minden felmerülő problémát meg tudunk oldani - mondta távolságtartó, kemény hangsúllyal. Észre sem vette, hogy többes számot használt.

- Remélem, Mr. Castle mindenben maga mellett áll!

- Igen, ő mindig mellettem áll - enyhült meg Kate. Érezte, hogy a kapitányt a jó szándék vezérli, ezt pedig nem veheti rossz néven tőle.

- Rendben. Bár nehezen viselem Mr. Castle gyerekességét, el kell ismernem a jó tulajdonságait is, például azt, hogy milyen jó az ízlése a partnerválasztásban.

- Ha ismerné az első két feleségét, nem ezt mondaná - húzta fel a szemöldökét Beckett, és érezte, ahogy feloldódik a feszültsége, amiért elterelődött a szó a sérüléséről.
- Akkor van még egy jó tulajdonsága: tud fejlődni! - mosolyodott el most már nyíltan Gates. - Na, de komolyra fordítva a szót, úgy gondolom, miután teljesen meggyógyult, kijár magának néhány nap szabadság. 
- Azt majd egy bizonyos napra tartogatnám - vágta rá Kate, mivel az futott át az agyán, hogy ha egyszer végre megállapodnak Castle-lel az esküvő és a nászút idejében és helyében, akkor szüksége lesz a szabadságára.
- Néhány plusz napot kap, a hivatalosan járó napokon felül - mondta a kapitány, de mivel Beckett még mindig kérdőn nézett rá, magyarázatot is adott. - Nézze! Az FBI emberei mindig kissé felsőbbrendűnek hiszik magukat, és ezt gyakran éreztetik is velünk. Azt, hogy maguk megmutatták, mire képes a rendőrség, számomra felér egy kisebbfajta győzelemmel.
- Értem, és köszönöm a plusz napokat - bólintott Kate komolyan, magában azonban azon mosolygott, milyen finoman fogalmazott a nő. Felállni készült, mert úgy érezte, a beszélgetés véget ért, de a kapitány hangja megállította.
- Beckett nyomozó! Ha majd gyermekáldáson törik a fejüket, tájékoztasson időben!
Kate egy pillanatra megdermedt. Miért van az, hogy mindenkinek olyan természetes, hogy gyerekük legyen, csak neki nem? Másik oldalról persze érthető, hogy Gates tudni akarja, meddig számíthat rá, és mikor kell gondoskodnia a helyettesítéséről. Nem akarta megosztani senkivel a döntését a gyerekkel kapcsolatban, főleg a kapitánnyal nem, ezért csak bólintott, és folytatva a mozdulatot felállt, és kifelé indult. Még hallotta, ahogy a kapitány maga elé morogja, hogy reméli, nem Castle természetét öröklik a gyerekeik. Nyelt egyet zavarában, és gyorsan kilépett az ajtón. Szíve szerint visszafordult volna, és ráripakodott volna a nőre, hogy meg nagyon is azt reméli, hogy sok tulajdonságot örökölnek az apjuktól. Amikor az íróasztalának támaszkodó, kérdő tekintetű férfira nézett, megdöbbent. Akkor tudatosult benne, hogy egy pillanattal korábban maga elé képzelte a leendő gyerekeiket, és úgy gondolt Castle-re, mint a gyermekei apjára.
- Miért hívatott? - lökte el magát a férfi az asztaltól.
- Semmi, csak adni akar pár plusz nap szabadságot, amiért lealáztuk az FBI-t - válaszolt gyorsan Kate, de nem nézett Castle-re.
- Ezért nem mehettem be?
- A többi nem tartozott rád. - Kate megfordult, és a férfi szemébe nézett. Tudta, hogy nem fogja feladni olyan könnyen a faggatózást, ezért hozzátette: - Női dolgokról beszéltünk.
 Castle megütközve hátrahőkölt, és pislogott néhányat.
- Várj, várj, várj! Jól értettem? Viktoria Vaslady Gates kapitány, női dolgokról beszélt veled? - húzta össze hitetlenkedve a szemét. - De hát neki neme sincs! Nőnek öltözik, de uramnak szólíttatja magát, és úgy viselkedik, mint egy parancsolgatásra beprogramozott robot!
Kate sóhajtva megingatta a fejét, de nem szólt, mert fülig érő mosollyal közeledett feléjük Espo, mögötte pedig gyűrött arccal, álmos tekintettel Ryan. 
- Örülünk, hogy jól vagy! Már vissza is jössz? - kérdezte reménykedve Javi, aztán fejével Ryan felé intett. - Vele nem megyek sokra.
- Ha te is négy órát aludnál félórás szakaszokban, megértőbb lennél - rogyott le fáradtan a férfi a székre. Amióta Jenny hazajött a babával a kórházból, még nem volt egy nyugodt éjszakájuk.
- Meddig tart ez? - nézett Castle-re, mint az egyetlen olyan emberre a társaságban, aki tapasztalattal rendelkezik az újszülöttek szokásaival kapcsolatban.
- Nyugi, egyre hosszabbakat fog aludni! Én például tizennyolc év után már nem is emlékszem rá. Bár az rémlik, hogy amikor Alexis néhány hetes volt, többen megkérdezték, hogy beálltam-e valami zombi szektába, meg arra is, hogy két kávéfőzőt vettem két hónap alatt, mert nem bírták a megpróbáltatásokat.
Ryan nagyokat pislogva, egyre kétségbeesettebb arccal hallgatta az írót, a többiek viszont jót derültek. Miután kellőképpen megrémítetteRyan-t, Castle szigorú tekintettel Espo-ra nézett.
- Csak nem gondoltad, hogy Beckett máris visszajön? 
A nyomozó  a nőre nézett, mintha nem hinné, hogy nem a nő dönt ebben a kérdésben, hanem Castle. 
- Azért jöhettem néhány nappal korábban haza a kórházból, mert Castle megígérte az orvosnak, hogy betartatja velem az utasításait - húzta el kényszeredetten a száját Beckett.
Espo kajánul elvigyorodott, és huncut tekintettel nézett a nőre.
- Na, azt megnézném, ahogy te fogadsz szót Castle-nek!