- Csak nem akarja azt Kate-be szúrni? -
háborodott fel, amikor végre magához tért, és el tudott szakadni a
számára félelmetes látványtól.
- Castle, nem én félek az injekciótól, hanem te - nézett a férfira elnéző mosollyal Kate, és óvatosan az oldalára fordult.
A nővér a rémült arcú íróra nézett, és megcsóválta a fejét.
- Férfiak! - mondta lekicsinylően. - Jobb lesz ha kimegy, vagy elfordul, még mielőtt rosszul lesz, aztán eggyel több betegem lesz.
- Nem leszek rosszul - morogta sértődötten, aztán hirtelen eszébe jutott, milyen sokszor segített neki Kate túlélni ezt a szörnyűséget azzal, hogy beszélt hozzá, vagy fogta a kezét, ezért bátortalanul megszólalt. - Segítsek? Fogom a kezed, ha akarod.
A két nő egymásra nézett, és sóhajtott. A nővér villámokat szóró tekintettel, csípőre tett kézzel, Kate pedig szelíden mosolyogva fordult felé.
- Fordulj el! - mondta, és megvárta, amíg a férfi némi töprengés után, kelletlenül megfordul, aztán a nővérre nézett, jelezve, hogy kezdheti. Végtelenül jólesett neki Rick figyelmessége. Pontosan tudta, milyen hatást vált ki belőle a tű látványa és a szúrás tudata még akkor is, ha nem ő kapja az injekciót, mégis legyőzte volna a félelmeit a kedvéért.
- Készen is vagyunk - takarta be a nővér a beteget, aztán kifelé tartva a szobából még mosolyogva visszaszólt a zavarában egyik lábáról a másikra álló írónak. - Látom, túlélte.
Castle megbántottan elhúzta a száját. Hiába tudta, hogy nem rossz szándékból élcelődött rajta a nővér, mégis rosszul esett neki. Leült az ágy melletti székre, szomorú szemekkel Kate-re nézett, és megfogta a kezét.
- Ne vágj ilyen fancsali képet! Nem fájt - mondta szeretettel a nő.
- Nem akarom, hogy bármi is fájjon az életben - ejtette ki halkan a szavakat a férfi.
Kate meghatottan nézett az őszintén csillogó kék szemekbe. Ritkán kerültek olyan helyzetbe, hogy kimondják az egymás iránti legmélyebb érzelmeiket. Minden pillantásuk és mozdulatuk tanúskodott a feltétel nélküli szerelemről és féltésről, de csak rendkívül ritkán öntötték szavakba.
A pillanat varázsát halk kopogtatás törte meg. Mindketten meglepetten néztek az ajtón belépő Sorenson-ra.
- Örülök, hogy jobban vagy - lépett az ágy mellé a férfi, egészen közel, miután egy bólintással üdvözölte Castle-t.
Az író kelletlenül felállt, magában dühöngve, amiért az ügynök megzavarta a ritka, kettesben töltött időt. Az meg még jobban bosszantotta, hogy Kate láthatóan örült a váratlan látogatónak. Egész teste megfeszült, kihúzta magát, mintha meg akarná védeni Kate-t valami támadástól.
- Ha az FBI meg tudná oldani az ügyeit, akkor most nem kellene itt feküdnie egy szúrt sebbel - jegyezte meg éllel.
Sorenson összeszorította a száját, nehogy visszavágjon a megjegyzésre.
Kate jellegzetes, szigorú nézésével jelezte, hogy fogja magát vissza az író, mert nem akar versengést és tromfolódást.
- Hogy áll a nyomozás? - kérdezte gyorsan, hogy oldja a feszültséget.
- Minden gyerek megvan Kate, és ez nagyszeű - kezdett bele Sorenson, de közben olyan pillantást vetett az író felé, ami arra engedett következtetni, hogy nem hagyja megtorlatlanul az éles megjegyzést. - Legmerészebb álmainkban sem reménykedtünk abban, hogy mindannyian előkerülnek. Edwards-ot nem lesz könnyű sarokba szorítani. Túl gazdag, és ennek megfelelően befolyásos, ráadásul fel van vértezve a legmenőbb ügyvédekkel, de már szorul a nyaka körül a hurok. A francia és a köpcös társa már kellőképpen berezelt, és az előbb írták alá a vallomásukat, a fotóst is lekapcsolták a kanadai határon. Az már biztos, hogy jó kis ügybe tenyereltünk bele, ugyanis az már biztos, hogy Edwards kuncsaftjai között van néhány ismert közéleti személyiség.
- Mire használták a gyerekeket? - tette fel félve a kérdést a nő.
- Szerencsére nem a legrosszabbat - kezdte halkan a férfi. - Beöltöztették őket különböző felnőtt jelmezekbe, és egy mindig változó díszletekkel berendezett szobában kellett pózolniuk és levetkőzniük. Egy kamera közvetítette a képet az interneten keresztül az aberrált megrendelőnek, aki a fotók alapján választotta ki a gyereket - fejezte be a férfi, aztán sóhajtott egyet. - Na de egyelőre legyen elég ennyi! - mosolyodott el. - Most az a legfontosabb, hogy mielőbb meggyógyulj.
- Talán, ha hagynák pihenni, sikerülne is neki - morogta a bajsza alatt Castle, mire Sorenson odakapta a tekintetét, de mielőtt bármit reagálhatott volna, Kate megszólalt.
- Valóban jól jönne egy kis pihenés. Menj, kapd el Edwards-ot! Bűnhődnie kell azért, amit a picikkel tett - sütött a nő szavaiból a mérhetetlen megvetés és az undor.
Castle két okból is megkönnyebbülten vett egy nagy levegőt. A legrosszabbat tehát nem kellett átélni a gyerekeknek, és Kate nyíltan elküldte Sorenson-t. Kárörvendő mosolyra húzta a száját, és önelégült tekintettel nézett az indulni készülő, meglepett férfira.
- Persze - mosolyodott el az ügynök, hogy úgy tűnjön, emelt fővel viseli a nyilvánvaló vereséget.
Kate Castle-re nézett, és szenvtelen hangon megszólalt.
- Te pedig Castle, amíg pihenek, beszélhetnél az orvossal, hogy mielőbb engedjen haza. Nem szeretnék több időt itt tölteni, mint amennyi feltétlenül szükséges. Aztán hozhatnál valami finomságot.
Castle zavartan nézett a kihívóan csillogó zöldes-barna szemekbe. Olyan gyorsan hervadt le arcáról a mosoly, hogy Kate-nek igyekeznie kellett, el ne nevesse magát a komikus látványra. Castle már számtalanszor belesétált ebbe a csapbába, és tudta, hogy a nő a féltékenységéért akarja így büntetni, de az elmúlt éjszaka után ezt igazságtalannak tartotta. Vágott egy sértett grimaszt, és Sorenson után indult. Az ajtóban előreengedte a férfit, aztán mielőtt becsukta volna maga után az ajtót, még visszapillantott Beckett-re. A nő rámosolygott, de most hiányzott belőle a kárörvendés, vagy a gunyorosság, csak őszinte szeretet volt benne, aztán hirtelen megjelent benne a huncutság, és Castle hitetlenkedve pislantott, amikor meglátta, hogy Kate rákacsint. Megkönnyebbülten sóhajtott, és becsukta az ajtót.
- Nem tudom, miért csinálod ezt Castle - fordult szembe vele Sorenson.
- Mit is? - húzta fel kérdőn a szemöldökét az író, és megpróbálta elővenni legártatlanabb arckifejezését.
- Tudod te azt jól! Kate odavan érted, sőt, valami érthetetlen oknál fogva szeret. Ne kételkedjél benne, csak szeresd! - mondta az ügynök komolyan, egyenesen a féltékeny férfi szemébe nézve, aztán válaszra sem várva megfordult, és elsietett.
Castle dermedtem állt és nézett Sorenson után. Szégyellte magát. Amióta megjelent az ügynök a kapitányságon, azóta folyton piszkálódtak, mint az éretlen kamaszok, és ezeket a szurkálódásokat mindig ő kezdte. A megmagyarázhatatlanul rátörő féltékenység uralta a gondolatait, valahányszor megjelent Kate közelében az ügynök, de érezte, hogy ennek most vége. Sorenson egyértelműen a tudomására hozta, hogy tiszteletben tartja Kate iránta táplált érzéseit, és ha fájó szívvel is, de elfogadja, hogy őt szereti, Kate pedig mindkettejüket elküldte, de a mosoly és a kacsintás azt jelezte, hogy mihamarabb visszavárja. Megkönnyebbült szívvel indult az orvosi szoba felé, miközben azon töprengett, hol tudja megvenni a közelben Kate kedvenc jégkémét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése