Castle a félig a könyvespolc jótékony
takarásában állva, zakatoló szívvel, elszorult torokkal és összeszűkült
gyomorral figyelte a jelenetet.
Beckett maga elé tartott, széttárt kezekkel lassan lépett hátrébb, hogy kiengedje a két férfit és a túszul ejtett gyerekeket. Látta, hogy míg a magas francia meg van győződve róla, hogy a terve sikerülhet, ideges, de megpróbál magabiztosnak és fölényesnek látszani, addig a köpcös szinte pánikban van. Ő a gyenge pont kettejük közül, de a rettegése miatt kiszámíthatatlanabb is. Kate Espo-ra nézett, és csak egy alig látható rezdüléssel intett, hogy egyelőre ne tegyen semmit. A francia maga mögé parancsolta társát, és egymásnak háttal, a két kisgyereket maguk elé kényszerítve lassan araszoltak előre. Castle mereven állt, de agya zakatolva keresett valami megoldást a gyerekek kiszabadítására, de magában igazat adott Beckett-nek, és tudomásul vatta, hogy ebben a pillanatban biztonságosabb a gyerekekre nézve, ha nem mozdul. A rejtett szobából egyre hangosabban hallatszott az egyedül maradt gyerekek visszafojtott sírása, félelem fűtötte zokogása. Figyelme a szívszorító hangokra irányult, ezért a következő másodpercek eseményei olyan meglepetésként érték, hogy egy darabig nem is tudott rájuk reagálni.
Hirtelen éles kiáltás hasított a levegőbe, és a széttört ajtónyíláson, mint két kamikaze pilóta, rontott be a Rayn csapatába beosztott két FBI ügynök, mögöttük a nyomozóval. Egy pillanat alatt őrült hangzavar keletkezett. A magas francia ordítozni kezdett, hogy elvágja a gyerek torkát, ha közelebb jönnek, Beckett megpróbált megállj parancsolni az ügynököknek és a túszejtőnek, aki úgy ráncigálta maga előtt a kislányt, mint egy rongybabát. A köpcös Burt, mivel háttal állt az ajtónak, rémülten kapkodta a fejét, remegő teste és gyöngyöző homloka, egész reakciója a helyzetre arról tanúskodott, hogy pánikba esett. Úgy forgolódott, mintha elfelejtette volna, hogy kést szorít a kis Timmy torkához, így nem is vette észre, hogy a gyerek kétségbeesetten próbálja lefejteni a férfi kezét a nyakáról. A páni félelem irreális cselekedetre kényszerítette a férfit, ösztönei azt súgták, meneküljön a legkisebb ellenállás felé, ezért hirtelen ellökte magától a gyereket, és fejvesztve rohanni kezdett vissza a titkos szoba felé.
Castle ösztönösen a földre zuhanó kisfiú felé kapott, de mivel nem érte el, a földre zuhanó gyerekhez lépett, Beckett viszont rendőrként reagált a helyzetre, és Burt-re vetette magát. Az egyébként puhány, elhízott férfi nem jelentett volna kihívást a nőnek, de a félelem adrenalint szül, az pedig olyan energiákat szabadít fel egy menekülő emberből, amire maga sem hinné, hogy képes. Kate a földre döntötte a férfit, aki olyan erővel kezdett hadonászni a késsel, hogy a nő érezte, nem tudja megfékezni a csapkodó kezeket, ezért megpróbált elhúzódni, hogy elkerülje a kiszámíthatatlan pályán száguldó fegyvert.
Burt menekülési próbálkozása zavart szült. A francia túszejtő hátrapillantott, amit az ügynökök azonnal kihasználtak, és amíg az egyik elkapta a kést tartó kezét, nehogy meg tudja vágni a kislányt, a másik halántékon ütötte a fegyverével, amitől a férfi eszméletlenül rogyott össze, Ryan pedig kitépte az erőtlen kezek közül a kislányt.
Castle a földön fekvő Timmy-re pillantott, és amikor látta, hogy a gyereken nem látszik sérülés, felnézett. Sosem fogja elfelejteni a szeme előtt pergő képsorokat, és a félelmetes hangokat: az ügynökök, ahogy Kate ráveti magát Burt-re, akinek teste hangosan puffan a padlón, a fém csapódását a francia homlokán, amitől úgy csuklott össze, mint egy marionett bábú, aminek elvágták a zsinórjait, Timmy ziháló lélegzését és rémült tekintetét, a szobából kiszűrődő gyereksírást. Ami azonban szinte beleégett az idegsejtjeibe, az a mozdulat volt, amikor a földön fekvő Burt teljes erővel hadonászik a késsel, Kate pedig a férfi fölött térdelve hátrarántja a mellkasát. Lehetett hallani a penge suhogását, aztán egy halk koppanást, ahogy a fém a golyóálló mellénynek ütközött, majd a roszogást, amikor irányt változtatva lefelé siklott a mellényen. Miközben közelebb lépett, látta Espo felkapja a földről a pisztolyát, és hallotta, ahogy torkaszakadtából a késes férfire ordít, és először a fejére szegezi a pisztolyát, mivel azonban a férfi erre nem reagált, a kést tartó kezére célzott, és lőtt. A pisztoly dörrenése és Burt fájdalmas kiáltása betöltötte a lakást. Castle egy szempillantás alatt a nő mellé térdelt, átölelte, aztán kicsit eltávolodva a szemébe nézett.
- Jól vagy? - kutatta aggódva a nő arcát. Látta, hogy Kate szeme kitágul, tekintetében hitetlenkedő csodálkozással néz rá, aztán megfogja a hasát, közvetlenül a golyóálló mellény alatt. Castle szeme követte a mozdulatot. A félelem úgy hasított bele, mint a villám, amikor meglátta, ahogy Kate vékony, kecses ujjai közül szivárog a vér. Egy másodpercig csak bámulta a farmeron terjedő sötétvörös foltot, mintha nem akarna hinni a szemének. Agyában cikáztak a gondolatok. Olyan emlékek tolultak fel tudatalattijának legeldugottabb zugából, amiket sosem akart még egyszer átélni. Az emlékek rettegést szültek. Zihálva kapkodta a levegőt, ajkai elnyíltak, és összehúzott szemmel, kétségbeesett tekintettel bámulta a foltot, aztán Kate-re nézett. A sötétté váló szivárványhártyából eltűnt a ragyogás. Ez volt az, ami kizökkentette Castle-t a pánikból.
- Mentőt! Hívjanak egy mentőt! - ordította felnézve, aztán újra átölelte Kate-et, gyengéden lefektette és mellétérdelt. Tenyerét a nő hasán levő szúrt sebre tette, de tekintetével fogva tartotta Kate-ét. Úgy érezte, újraéli a pillanatot, amikor a temető füvén fekvő, meglőtt nőhöz beszélt, miközben látta, hogyan csukódik le élettelenül a szeme. Nem akarta, hogy megismétlődjön a jelenet, nem akarta, hogy Kate becsukja a szemét. Rettegett.
- Kate! Kate maradj velem! Szeretlek - ismételte az először a temetőben kimondott szavakat kétségbeesve, és reménnyel töltötte el, hogy a gyönyörű szemek erőtlenül pislantanak, de nem csukódnak le, hanem reménykedve rászegeződnek.
- Megszúrt, Castle - suttogta Kate, miközben fájdalom suhant át az arcán.
- Mindjárt itt a mentő - próbált bizakodó hangon megszólalni a férfi, de nehezére esett, hogy elrejtse hangja remegését. - Nem lesz semmi baj - tette hozzá magát is győzködve.
Ryan és Espo odaguggolt Beckett mellé, és aggódva pillantottak a szúrás helyére.
- Mindjárt itt a mentő. Tarts ki! Nem súlyos - fogta meg egy pillanatra a nő kezét Javi biztatón. - Castle vigyáz rád! - mondta, aztán intett Ryan-nek. Amíg az ügynökök a két fogvatartóval foglalkoztak, a két nyomozó a titkos szobába indult.
Castle-t valamelyest átragadt Espo nyugodtsága. Vértől ragacsos kezére nézett. Úgy tűnt, mintha a vérzés csillapodott volna. Remélte, hogy nem csak a képzelete játszik vele, és azt is, hogy nem a hasüregbe vérzik a seb.
- Ne ... ne nézz ... ilyen ... kétségbeesve! - nyögte szakadozva Kate a férfi rémült szemébe nézve.
Castle megütközve nyelt egyet.
- Nem ... nem vagyok kétségbeesve - próbált egy halvány mosolyt kényszeríteni magára.
- Nem szabadulsz meg ... ilyen könnyen ... tőlem.
- Ssss ... ne beszélj! - simogatta folyamatosan, gyengéd mozdulatokkal a nő arcát.
Kate lehunyta a szemét, és megpróbált a semmivel össze nem hasonlítható, finom, meleg érintésekre koncentrálni. Amikor megérezte a bőrén és az izmain áthatoló éles pengét, először a döbbenet, aztán a félelem lett úrrá rajta, és csak később érzékelte a fájdalmat. Tudta, hogy a hasat ért szúrás nem olyan veszélyes, mint a mellkas lövése volt, de az emlék élénken élt az emlékezetében, ezért erőt kellett magán vennie, hogy ne hagyja eluralkodni a félelmet. Bármennyire is titkolta a férfi, látta tekintetében a rettegést, amiből tudta, hogy a temetőben történtekre gondol. Összeszedte magát, vett egy nagy levegőt, és kinyitotta a szemét. Sírást hallott és mozgást észlelt a jobb oldalán, ezért arra fordította a fejét. Castle követte a tekintetével a mozdulatot. A titkos szobából vezette ki Ryan és Espo a gyerekeket, miközben próbálták megnyugtatni őket. A picik sírtak, és rémülten néztek a földön fekvő, vérző nyomozóra, miközben a folyosó felé terelgette őket a két nyomozó.
- Kate. Megtaláltuk őket - suhant át egy mosoly az arcán, amikor meglátta, hogy Kate szemébe egy pillanatra visszatért a ragyogás.
- Igen ... megtaláltuk - suttogta erőtlenül a nő, és lehunyta a szemét.
Castle nézte az egyre sápadtabb arcot és a lecsukódó szemhéjat, és várta, hogy újra kinyíljon, de az nem mozdult.
- Kate, maradj velem! Kérlek, maradj velem! - ismételgette egyre jobban kétségbeesve, miközben úgy érezte, egy jeges kéz szorítja össze a szívét. Hallotta a mentő szirénájának visítását, aztán a rohanó léptek dübörgését, a berohanó Sorenson-t, majd az egyenruhás mentősöket, de nem tudott másra gondolni, mint hogy nem akarja elveszíteni a nőt, akit addig soha nem érzett szerelemmel szeretett. Szemét nem vette le a mozdulatlan szempillákról, egyik kezével simogatta a gyönyörű arcot, a másikat szorosan tapasztotta a sebre, miközben egyre csak hajtogatta a két mondatot.
Castle ösztönösen a földre zuhanó kisfiú felé kapott, de mivel nem érte el, a földre zuhanó gyerekhez lépett, Beckett viszont rendőrként reagált a helyzetre, és Burt-re vetette magát. Az egyébként puhány, elhízott férfi nem jelentett volna kihívást a nőnek, de a félelem adrenalint szül, az pedig olyan energiákat szabadít fel egy menekülő emberből, amire maga sem hinné, hogy képes. Kate a földre döntötte a férfit, aki olyan erővel kezdett hadonászni a késsel, hogy a nő érezte, nem tudja megfékezni a csapkodó kezeket, ezért megpróbált elhúzódni, hogy elkerülje a kiszámíthatatlan pályán száguldó fegyvert.
Burt menekülési próbálkozása zavart szült. A francia túszejtő hátrapillantott, amit az ügynökök azonnal kihasználtak, és amíg az egyik elkapta a kést tartó kezét, nehogy meg tudja vágni a kislányt, a másik halántékon ütötte a fegyverével, amitől a férfi eszméletlenül rogyott össze, Ryan pedig kitépte az erőtlen kezek közül a kislányt.
Castle a földön fekvő Timmy-re pillantott, és amikor látta, hogy a gyereken nem látszik sérülés, felnézett. Sosem fogja elfelejteni a szeme előtt pergő képsorokat, és a félelmetes hangokat: az ügynökök, ahogy Kate ráveti magát Burt-re, akinek teste hangosan puffan a padlón, a fém csapódását a francia homlokán, amitől úgy csuklott össze, mint egy marionett bábú, aminek elvágták a zsinórjait, Timmy ziháló lélegzését és rémült tekintetét, a szobából kiszűrődő gyereksírást. Ami azonban szinte beleégett az idegsejtjeibe, az a mozdulat volt, amikor a földön fekvő Burt teljes erővel hadonászik a késsel, Kate pedig a férfi fölött térdelve hátrarántja a mellkasát. Lehetett hallani a penge suhogását, aztán egy halk koppanást, ahogy a fém a golyóálló mellénynek ütközött, majd a roszogást, amikor irányt változtatva lefelé siklott a mellényen. Miközben közelebb lépett, látta Espo felkapja a földről a pisztolyát, és hallotta, ahogy torkaszakadtából a késes férfire ordít, és először a fejére szegezi a pisztolyát, mivel azonban a férfi erre nem reagált, a kést tartó kezére célzott, és lőtt. A pisztoly dörrenése és Burt fájdalmas kiáltása betöltötte a lakást. Castle egy szempillantás alatt a nő mellé térdelt, átölelte, aztán kicsit eltávolodva a szemébe nézett.
- Jól vagy? - kutatta aggódva a nő arcát. Látta, hogy Kate szeme kitágul, tekintetében hitetlenkedő csodálkozással néz rá, aztán megfogja a hasát, közvetlenül a golyóálló mellény alatt. Castle szeme követte a mozdulatot. A félelem úgy hasított bele, mint a villám, amikor meglátta, ahogy Kate vékony, kecses ujjai közül szivárog a vér. Egy másodpercig csak bámulta a farmeron terjedő sötétvörös foltot, mintha nem akarna hinni a szemének. Agyában cikáztak a gondolatok. Olyan emlékek tolultak fel tudatalattijának legeldugottabb zugából, amiket sosem akart még egyszer átélni. Az emlékek rettegést szültek. Zihálva kapkodta a levegőt, ajkai elnyíltak, és összehúzott szemmel, kétségbeesett tekintettel bámulta a foltot, aztán Kate-re nézett. A sötétté váló szivárványhártyából eltűnt a ragyogás. Ez volt az, ami kizökkentette Castle-t a pánikból.
- Mentőt! Hívjanak egy mentőt! - ordította felnézve, aztán újra átölelte Kate-et, gyengéden lefektette és mellétérdelt. Tenyerét a nő hasán levő szúrt sebre tette, de tekintetével fogva tartotta Kate-ét. Úgy érezte, újraéli a pillanatot, amikor a temető füvén fekvő, meglőtt nőhöz beszélt, miközben látta, hogyan csukódik le élettelenül a szeme. Nem akarta, hogy megismétlődjön a jelenet, nem akarta, hogy Kate becsukja a szemét. Rettegett.
- Kate! Kate maradj velem! Szeretlek - ismételte az először a temetőben kimondott szavakat kétségbeesve, és reménnyel töltötte el, hogy a gyönyörű szemek erőtlenül pislantanak, de nem csukódnak le, hanem reménykedve rászegeződnek.
- Megszúrt, Castle - suttogta Kate, miközben fájdalom suhant át az arcán.
- Mindjárt itt a mentő - próbált bizakodó hangon megszólalni a férfi, de nehezére esett, hogy elrejtse hangja remegését. - Nem lesz semmi baj - tette hozzá magát is győzködve.
Ryan és Espo odaguggolt Beckett mellé, és aggódva pillantottak a szúrás helyére.
- Mindjárt itt a mentő. Tarts ki! Nem súlyos - fogta meg egy pillanatra a nő kezét Javi biztatón. - Castle vigyáz rád! - mondta, aztán intett Ryan-nek. Amíg az ügynökök a két fogvatartóval foglalkoztak, a két nyomozó a titkos szobába indult.
Castle-t valamelyest átragadt Espo nyugodtsága. Vértől ragacsos kezére nézett. Úgy tűnt, mintha a vérzés csillapodott volna. Remélte, hogy nem csak a képzelete játszik vele, és azt is, hogy nem a hasüregbe vérzik a seb.
- Ne ... ne nézz ... ilyen ... kétségbeesve! - nyögte szakadozva Kate a férfi rémült szemébe nézve.
Castle megütközve nyelt egyet.
- Nem ... nem vagyok kétségbeesve - próbált egy halvány mosolyt kényszeríteni magára.
- Nem szabadulsz meg ... ilyen könnyen ... tőlem.
- Ssss ... ne beszélj! - simogatta folyamatosan, gyengéd mozdulatokkal a nő arcát.
Kate lehunyta a szemét, és megpróbált a semmivel össze nem hasonlítható, finom, meleg érintésekre koncentrálni. Amikor megérezte a bőrén és az izmain áthatoló éles pengét, először a döbbenet, aztán a félelem lett úrrá rajta, és csak később érzékelte a fájdalmat. Tudta, hogy a hasat ért szúrás nem olyan veszélyes, mint a mellkas lövése volt, de az emlék élénken élt az emlékezetében, ezért erőt kellett magán vennie, hogy ne hagyja eluralkodni a félelmet. Bármennyire is titkolta a férfi, látta tekintetében a rettegést, amiből tudta, hogy a temetőben történtekre gondol. Összeszedte magát, vett egy nagy levegőt, és kinyitotta a szemét. Sírást hallott és mozgást észlelt a jobb oldalán, ezért arra fordította a fejét. Castle követte a tekintetével a mozdulatot. A titkos szobából vezette ki Ryan és Espo a gyerekeket, miközben próbálták megnyugtatni őket. A picik sírtak, és rémülten néztek a földön fekvő, vérző nyomozóra, miközben a folyosó felé terelgette őket a két nyomozó.
- Kate. Megtaláltuk őket - suhant át egy mosoly az arcán, amikor meglátta, hogy Kate szemébe egy pillanatra visszatért a ragyogás.
- Igen ... megtaláltuk - suttogta erőtlenül a nő, és lehunyta a szemét.
Castle nézte az egyre sápadtabb arcot és a lecsukódó szemhéjat, és várta, hogy újra kinyíljon, de az nem mozdult.
- Kate, maradj velem! Kérlek, maradj velem! - ismételgette egyre jobban kétségbeesve, miközben úgy érezte, egy jeges kéz szorítja össze a szívét. Hallotta a mentő szirénájának visítását, aztán a rohanó léptek dübörgését, a berohanó Sorenson-t, majd az egyenruhás mentősöket, de nem tudott másra gondolni, mint hogy nem akarja elveszíteni a nőt, akit addig soha nem érzett szerelemmel szeretett. Szemét nem vette le a mozdulatlan szempillákról, egyik kezével simogatta a gyönyörű arcot, a másikat szorosan tapasztotta a sebre, miközben egyre csak hajtogatta a két mondatot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése