Nem tudta, hogy mi az, csak azt, hogy olyan dolog, amivel a nő egyedül akar megbirkózni, és ő ezt tiszteletben tartotta.
Kate magabiztosságot sugárzó tartással nyitotta ki a kihallgatószoba ajtaját. Ahogy átlépte a küszöböt, megszűnt Kate Beckett, a nő, akinek gyakran viaskodnak az érzelmei az eszével, a szobába már a kemény, elszánt Beckett nyomozó lépett be szálfa egyenes derékkal, átható, megalkuvást nem tűrő tekintettel.
- Mr. Eckhardt, sok minden történt, amióta találkoztunk - ült le távolságtartóan hátradőlve a széken Beckett. Szemét nem vette le akkor sem a férfiról, amikor fekete mappáját kinyitotta.
Samuel Eckhardt kevés sikerrel tudta palástolni idegességét. Izmai megfeszültek, tekintete ide-oda cikázott a nyomozó, az ajtó és a dosszié között, ökölbe szorított kezét szorosan markolta a másikkal, homloka fénylett az izzadtságtól.
- Ne-nem értem, miért kellett behozniuk, már mindent elmondtam a kollégáinak. Alig ismertem Benjamin Jacobs-ot - kezdett azonnal a védekezésbe.
- Nem gondolja, hogy egy kicsit sok ember esik gyilkosság áldozatául mostanában a templomhoz köthető emberek közül? - kérdezte nyugodtan Beckett, és szenvtelen arccal figyelte az egyre sűrűbben pislogó férfit, aki idegességében beletúrt vékony szálú, zsíros hajába.
- De hát már megtalálták Daniel atya és Mr. Wyatt gyilkosát! Benjamin-t meg alig ismertem - emelte meg támadóan a hangját.
- A templomban élték le a fél életüket, ne mondja, hogy nem ismerték egymást!
- Ismertem, persze, de nem voltunk barátok. Fogalmam sincs, miért ölték meg, de ezt már elmondtam a kollégáinak.
- Hát, ha valóban nem ismeri olyan jól, akkor vajon miért az ő holttestét használták erre? - húzott ki egy fényképet a mappájából, és egy határozott mozdulattal Eckhardt elé tette. A közeli felvételen pontosan látszott a halott templomszolga hátára késsel vésett hangjegysor.
Beckett a férfi minden rezdülését figyelte. Eckhardt elsápadt, pislogás nélkül meredt a képre, remegő kézzel közelebb húzta magához, mint aki nem akar hinni a szemének. Szája elnyílt a felismeréstől, végül rémült tekintetét Beckett-re emelte.
- Ez ... ez mi? Ne-nem értem.
- Azt hiszem, pontosan tudja, hogy mi ez - hajolt közelebb a férfihoz. Kate a zsigereiben érezte, hogy most kell megfogni a kórusvezetőt, addig, amíg a félelem a markában tartja - elvégre egy egyházi kórus vezetője.
- Ez a ... ez egy egyházi ének első két üteme - próbált jellegtelen választ adni a férfi, de Kate ismerte annyira a testbeszédet, a mimikát és a tekinteteket, hogy tudja, Eckhardt tisztában van a dallam jelentőségével.
- Pontosabban a Bűn, bűn, bűn címűé. Mi is a száma? - nézett jelentőségteljesen a férfira, aki a tekintetből már sejtette, hogy nem titkolhatja el, amit gondol.
- 11. 08. - nyögte ki nehezen, aztán remegő kézzel felemelte a képet.
- November 8. Ismerős ez a dátum? - kérdezte, miközben kérdőn felhúzta a szemöldökét.
A kórusvezető elborzadva újra a képre nézett, aztán amikor tudatosult benne, hogy mi a jelentősége a számnak, kiejtette kezéből a képet. - Nekem üzentek - suttogta, aztán a kihallgatás során először, nyíltan Beckett szemébe nézett. - Én leszek a következő - csuklott el a hangja.
Kate árgus szemekkel figyelte a félelemtől egész testében remegő férfit.
- Ha elmondja, kik állnak Benjamin Jacobs megölése mögött, és hogy mit tud az elrabolt gyerekekről, akkor védőőrizetet kap, és megússza élve - mondta Beckett komolyan, de hangjából és vonásaiból eltűnt a keménység. Fontos volt, hogy Eckhardt megbízzon benne, és felfogja, csak úgy mentheti meg az életét, ha elfogadja az alkut. Mivel a férfi láthatóan elbizonytalanodott, és azt fontolgatta, milyen sors vár rá, ha nem beszél, közelebb hajolt hozzá. - Én vagyok az utolsó lehetősége, ha nem akarja így végezni - bökött mutatóujjával a képre.
A férfi megbabonázva követte a nyomozó ujját, és mint aki nem tud szabadulni a látványtól, anélkül, hogy felnézett volna, lassan beszélni kezdett.
- Kamaszkorom óta vonzódtam a kicsi gyerekekhez. Az eszem tudta, hogy bűn, de a vágyaimnak nem tudtam parancsolni. Húsz éves voltam, amikor a szekta magába szippantott, és én kiélhettem bűnös vágyaimat. Ott ismerkedtem meg Benjamin-nal. Amikor a szektát betiltották, ide költöztünk, ahol nem ismert bennünket senki. Aztán Benjamin gyerekkori szenvedélye felülkerekedett rajta. Rengeteget vesztett a játékautomatákon, és pénzre volt szüksége, ezért kereste fel a szekta vezetőjét Ted Edwards-ot. Annak idején jó barátságban voltunk, és tudtuk, hogy neki bejött az üzlet, és hatalmas vagyonra tett szert. Benjamin kapott kölcsönt, de azt is eljátszotta, végül Ted megfenyegette, ha nem dolgozik neki, akkor kicsinálja.
- Mi volt a feladata? - kérdezte Beckett, amikor a férfi elhallgatott.
- Meg kellett szerveznie olyan gyerekek elrablását, akikre Ted pedofil ügyfelei vágynak - mondta szemlesütve Eckhardt.
Kate érezte, hogy szinte bizsereg minden idegsejtje a dühtől és a gyűlölettől. Ritkán, nagyon ritkán érzett gyűlöletet, és mindig szégyellte, mert úgy érezte, ez az érzés olyanná teszi, mint amilyenek azok, akik kiváltják belőle. Hirtelen maga előtt látta a gyerekek mosolygós képeit, aztán végigfutott az agyán, milyen borzalmakat élhettek át a világ legártatlanabb lelkei. Összeszorította a száját, és megpróbált uralkodni az érzésein, de képtelen volt rá. Belenyúlt a mappába, egy köteg fényképet húzott elő, és kiteregette a férfi előtt.
- Ezt tették a gyerekekkel - rakta egymás mellé a képeket, felváltva a gyermeki ártatlanságot tükröző, és a kisminkelt, felnőtt ruhába öltöztetett riadt tekintetű gyerekeket ábrázoló fotókat. Szavaiból sütött a harag és a megvetés. A hatás nem maradt el. Eckhardt hátrahőkölt, és mintha összezsugorodott volna a székben, teljesen összetört.
- Egy nap azt kérdezte, akarok-e könnyen sok pénzhez jutni, és én igent mondtam. Ő leadta a listát, hogy kisfiúra vagy kislányra van szükség, hogy milyen korú és milyen bőrszínű legyen. Nekem kellett kiválasztanom a megfelelő gyereket, mivel ismertem őket a templomból, és azt is tudtam, melyikük származik szegényebb családból. Az elrablást Benjamin szervezte. Megmondtam, melyik gyerek a megfelelő, és megkaptam a pénzt. Akkor kezdődtek a gondok, amikor Daniel atya idekerült, és túlságosan érdekelte az eltűnt gyerekek ügye. Ted két embere akkoriban többször is eljött, hogy figyelmeztessenek, megkeserülöm, ha nem tartom a számat.
- Hogyan kapta meg a pénzt? - kérdezte Beckett, amikor a férfi elhallgatott. Ha az utalásokat vissza tudják vezetni Ted Edwards-ig, akkor egy lépéssel közelebb kerülhetnek a szervezet fejéhez.
- Benjamin adta át, és mindig készpénzzel fizetett. Az első két részletet otthon őrzöm elrejtve. Lelkiismeret furdalásom volt, ezért a többit a templom alapítványának a számlájára utaltam névtelenül.
Beckett-nek beugrott, hogy volt az alapítványnak egy névtelen támogatója, de nem tudták lenyomozni, honnan érkezett a rendszeres adomány.
Még fél óráig faggatta a férfit, aztán amikor úgy érezte, több hasznos információval nem rendelkezik, felállt, de az ajtóból még megvetően visszaszólt.
- Ha hisz Istenben, esedezzen bűnbocsánatért, de nem hiszem, hogy van olyan hatalom, ami megbocsátást adna azért, amit tett - mondta, és kilépett az ajtón.
Castle és Espo még mindig a papírok fölé görnyedt. Elmosolyodott. A nyomozót gyakran látta ebben a testhelyzetben, de Castle-ről ez nem volt elmondható. Ahogy a közelükbe ért, a két férfi kíváncsian felnézett, mire ő elégedetten bólintott, és tömören beszámolt Eckhardt vallomásáról. A kihallgatóban érzett haragot lassan felváltotta az az érzés, amit akkor érzett, amikor egy ügy megoldásában fordulóponthoz értek. Nézte Rick és Javi arcát, és tudta, hogy ugyanazt érzik, amit ő.
- Találtatok valamit? - intett fejével a papírhalomra.
- Jacobs telefonhívásai között van egy nehezen lenyomozható szám, amiket mindig két nappal valamelyik gyerek elrablása előtt hívott, és egy másik, amit péntekenként. A fiúk már dolgoznak rajta.
- A pénzügyei első ránézésre teljesen tiszták - vette át a szót Castle. - Semmi gyanús utalás sem a bevételi, sem a kifizetési oldalon.
Kate elnyomott egy mosolyt. Castle olyan volt, mintha átvette volna Ryan szerepét. Hirtelen eszébe jutott, miért is rohant el a férfi, és önkéntelenül kiszaladt a kérdés a száján.
- Kevin nem telefonált még?
- Nem - nézett rá meghökkenve Espo, aki nem értette, miért jutott Beckett eszébe Ryan.
- Hát, szerintem még néhány órát biztosan várnunk kell - pillantott az órájára Castle, mint aki már tudja, hogy nem megy egy szülés olyan gyorsan, aztán mintha mi sem történt volna, folytatta a templomszolga pénzügyeinek taglalását. - Ha megnézzük, milyen címszó alatt kapott pénzt a számlájára, az már sokkal érdekesebb - húzta fel a szemöldökét sokatmondóan, és Kate kezébe nyomott egy noteszlapot.
A nő szeme végigsiklott a szép formájú, egyenletes betűkön, és kérdőn a férfira nézett. A lapon dátumok sorakoztak egymás alatt, mellettük pedig különböző erotikus magazinok nevei, ahonnan Benjamin Jacobs cikkek megírásáért jelentős összegeket kapott.
- Hát, megnéztünk néhány magazint - kezdte lassan Castle - persze szigorúan a nyomozás érdekében, és egyetlen cikket sem írt Benjamin Jacobs - pislogott ártatlanul.
- Ti pornólapokat nézegettetek a kapitányságon? - képedt el Beckett, és bár megpróbált halkan beszélni, sütött szavaiból a rosszallás.
- De vigyáztunk, hogy Gates kapitány meg ne lássa - állta pajkos mosollyal a száján Castle a nő villámokat szóró tekintetét.
- Aha, betakartuk őket újságpapírba - csatlakozott Espo az író mellé, és kajánul vigyorogva az íróasztal szélén álló napilapnak látszó halomra pillantott.
- Nem tudtátok volna másképp kideríteni?
- De, csak úgy nem lett volna benne semmi izgalom - húzta fel a vállát a nyomozó, aki igencsak élvezte a helyzetet, és csak késve vette észre, hogy Castle fejét rázva figyelmezteti, hogy tovább nem feszítsék a húrt, mert annak ő issza meg a levét.
- Izgalomra vágytok? Akkor reggel kezdhetitek átnézni Ted Edwards összes magazinjának pénzforgalmát! - húzta kárörvendő mosolyra a száját Kate, és elégedetten látta, hogy sikerült lehűtenie a két férfit.
Castle éppen elő akart állni az ötlettel, hogy ezt bízzák az FBI-ra, amikor csengeni kezdett a telefonja.
- Anya? - szólt bele kérdőn a készülékbe.
- Richard, haza tudnátok jönni? Fontos vendégeitek jöttek - mondta titokzatosan Martha, de Castle érezte az izgatottságot és az örömöt is a hangján.
- Milyen fontos vendégeink? - kérdezte, miközben értetlenül Kate-re nézett.
- Legyen meglepetés!
- De Anya ... - kezdett volna az ellenkezésbe, de a nő a szavába vágott.
- Tudom, hogy odavagy a meglepetésekért.
- De Kate utálja őket - mondta, és kétségbeesetten Bcekett-re nézett.
- Tudtok jönni, vagy nem? - adott ultimátumot Martha.
Castle keserves arcot vágva várta a segítséget Kate-től, aki az órájára pillantott, és bólintott. Késő volt, és előző éjjel is csak pár órát aludtak. Pihenésre van szükségük, hogy másnap jelentős eredményt tudjanak letenni a kapitány asztalára, hogy megtarthassák az ügyet. Reménykedett, hogy bárkik is a vendégek, gyorsan megszabadulnak tőlük. Akkor még nem sejtette, hogy nem a vendégekkel töltött idő miatt fog nyugtalanul forgolódni egész éjszaka.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése