Újra a szeme elé emelte a tervrajzot, és oldalra hajtott
fejjel olvasta le a ráírt adatokat, majd végigfuttatta tekintetét a
falakon, és töprengve összevonta a szemöldökét.
- Beckett! - szólt hátra, de mivel a nő nem jelent meg a szólításra, a betört ajtóhoz lépett, és kidugta fejét a folyosóra. - Beckett! Idejönnél?
- Találtál valamit? - vonta össze a szemöldökét érdeklődve a nő, és belépett a szobába.
- Nem tudom ... csak ... furcsa - nézett újra a tervrajzra a férfi.
- Castle! Megosztanád velem is?
- Csak arra gondoltam, ha nem hagyták el az épületet, akkor valami rejtett helyen kell lenniük - fordult körbe az író, mintha valamit keresne.
- Minden helyiséget átnéztünk. Nem utal semmi rejtett helyre - kezdett ellenkezni Beckett, de tudta, hogy valami izgatja a férfi fantáziáját. - Mire gondolsz?
- Tizennyolc gyereket keresünk. Ha mindet itt rejtegették, akkor kellet legalább két-három ember, aki felügyeli őket, és néhány őr, aki az épület biztonságáról gondoskodik, és akkor csak a minimummal számoltam.
- Mire akarsz kilyukadni? - kérdezte türelmetlenül Kate, aki látta, hogy a férfinak van valami ötlete, de bosszantotta, hogy úgy kell belőle kihúzni.
- Ha Edwards arra használta ezt az épületet, hogy fogva tartson gyerekeket, akkor nemcsak az épület őrzőséről kellett gondoskodnia, hanem arról is, hogy egy esetleges rajtaütésnél el tudja rejteni őket - érvelt tovább Castle, de mivel látta, hogy Beckett egyre dühösebben szorítja össze a száját, és már szikrákat szórnak a szemei, az észrevétele közepébe vágott. - Nézd! - állt a nő mellé úgy, hogy az is jól lássa a tervrajzot. - Minden lakás teljesen egyforma. Ha jobban megnézzük, hogy mindegyikben milyen alakú a hálószoba a valóságban ... - mutatott körbe - akkor ...
- ... akkor látjuk, hogy nem egyeznek az alaprajzzal - fejezte be a mondatot Beckett, miközben kivette a férfi kezéből, és közelebb emelte, mintha nem akarna hinni a szemének. Körbefordult, és tekintetével hol a rajzot, hol a szoba alakját méregette. - Ezek mind négyzet alakú helyiségek, de a terv szerint téglalapnak kellene lenniük. A folyosó mindkét felén van három lakás, tehát ha mindegyiknél csak egy-egy méter az eltérés, akkor a folyosó mindegyik oldalán kell lennie egy három méter széles szobának valahol elrejtve a főfalak mentén - vonta le a következtetést döbbenten, Castle pedig hevesen bólogatva helyeselt.
- Titkos szoba! - vigyorodott el kisfiús izgatottsággal, de Kate-től csak egy sóhajtással kísért szemforgatást kapott.
Beckett kilépett a folyosóra, és a fiúkhoz sietett, akik a csoportjukhoz beosztott két ügynökkel beszélgettek. Hallotta, hogy azt taglalják, vajon ki lehetett-e jutni észrevétlenül az épületből, amikor odalépett hozzájuk. Tömören elmondta Castle megfigyelését, és megmutatta a tervrajzon, hogy szerintük hol kell egy rejtett szobát keresniük, miközben kicsit kárörvendő mosollyal nyugtázta az FBI ügynökök eleinte hitetlenkedő, aztán elismerést tükröző tekintetét. Ryan a két ügynökhöz csatlakozott, és a bal oldali első lakás kezdték tüzetesebben átkutatni, míg Espo Beckett-tel és Castle-lel a jobb oldali első lakásba lépett. A két nyomozó előretartott fegyverrel állt meg a főfallal szemben, és kutató tekintettel pásztázták végig a falat, amely előtt csak néhány szobanövény, és egy keskeny, beépített könyvespolc állt. Castle halkan közelebb osont, és nehogy elkerülje a figyelmét akár csak egy apró repedés is, kezét végighúzva a falon, lépkedett előre.
- Semmi - sóhajtott csalódottan, amikor elért a könyvespolcig.
- Hm - fújtatott egyet Beckett is, és leengedte pisztolyt tartó kezét. Dühös volt magára, amiért annyira vágyott arra, hogy megtalálják a gyerekeket, hogy utolsó szalmaszálként kapaszkodott Castle ötletébe, ami a tervrajz alapján hihető volt, de mégis csak az író túlfűtött képzeletének eredménye. A tényekre kellett volna hagyatkoznia, miszerint az épület teljesen üres, nem pedig titkos szobák után kutatni!
Castle lopva Beckett-re pillantott. Legalább annyira csalódott volt, mint a nő, ha nem jobban. Most olyan messze vannak az ügy megoldásától, mint napokkal ezelőtt. Sőt! Edwards megneszelte a veszélyt a telefonhívása után, és olyan messzire hurcolja a gyerekeket, és úgy elrejti őket, hogy soha az életben ne juthassanak a nyomukra. Nem akart arra gondolni, hogy esetleg mást is tetethet az embereivel a pornómágnás.
- Nézzük meg, Ryan-ék találtak-e valamit! - intett a fejével Espo, és az ajtó felé indult, Beckett pedig egy pillanatnyi töprengés után követte.
Castle nem akart sem Kate-nek, sem Espo-nak magyarázkodni, hiszen már megszokták, hogy sok hihetetlen ötlete közül csak néha igazolódik be egy-egy. Máskor ezek a kudarcok csak bosszantották, de most bántotta, hogy nem jött rá a trükkre, amivel kijátszották őket azok a mocskos gazemberek. Zavarában a könyvespolcon sorakozó elegáns, bőrkötétes könyveket szemlélte, és végighúzta az egyik soron az ujját. Már éppen meg akart fordulni, hogy a kifelé tartó két nyomozó után menjen, amikor valami furcsára lett figyelmes. Érezte a papír és a bőr tapintását, ahogy érzékeny ujjbegyei alatt váltakoznak, amit egyszer csak felváltott valami más anyag érzete. Visszafordult a polc felé, közelebb hajolt, és oldalra hajtott fejjel szemlélte, hogy mi szakította meg a sort. Először gyanakodva összevonta, aztán csodálkozva felhúzta a szemöldökét, amikor meglátta a műanyagból készült könyvutánzatot, ami észrevétlenül simult a szépirodalmi művel közé. Kíváncsian megfogta, és kihúzta. Nem is gondolta, hogy az egyszerű mozdulattal milyen jelentős események láncolatát indítja el! Halk búgó hangot hallott, mintha egy elektromos motor kapcsolt volna be, aztán egy kattanást. Ijedten ugrott hátra, amikor a könyvespolc megmozdult, és mint egy automatikusan működő ajtó, kinyílt.
- Beckett! - nyögte meglepetésében, még mindig a nyíló polcra szegezve a szemét. Amikor meglátta a sötéten tátongó nyílást a falon, elszorult a torka. Hátrapillantott, és megpróbált az előbbinél erőteljesebb hangot kipréselni magából. - Beckett! - kiáltotta erőtlenül, mire a bejáratnál járó nő végre megfordult, és először csodálkozva nézett az ijedt tekintetű íróra, aztán szeme megakadt a fal síkjából kifordult polcra és a nyílásra. Érzékelte, hogy Espo is megtorpan, és mögötte állva méri fel a helyzetet, ezért nem mérlegelt, fegyverét előre lendítve, néhány lépéssel a titkos szoba bejárata mellett termett. Megállt a nyílás mellett, mellkasa elé fogta a pisztolyt, és megvárta, amíg Espo is mellé ér. A polc mellett toporgó íróra nézet, aki kétségbeesve rázta meg a fejét, jelezve, hogy ne menjenek be erősítés nélkül, de Beckett csak parancsolón intett, hogy menjen fedezékbe a könyvespolc mögé.
- NYPD! - kiáltott a sötétbe Beckett határozott, fenyegető hangon. - Jöjjenek elő feltartott kezekkel!
Kate, a halálos csendben telő másodpercekben érezte, ahogy dübörög mellkasában az adrenalintól fűtött szíve, pupillája kitágulva próbál alkalmazkodni az előtte tátongó sötétséghez, füle megpróbálja kiszűrni a belülről hallatszó halk hangokat. Először nem tudta beazonosítani, hogy mit hall, aztán hirtelen tudatosult benne, hogy visszafojtott sírás és hüppögés töri meg a csendet. Megvannak a gyerekek - gondolta megkönnyebbülten, ugyanakkor félelemmel. Nem kockáztathatja az életüket azzal, hogy fegyverrel behatolnak. Megpróbálta rendezni szaporává váló légzését, és még egyszer bekiáltott a sötét szobába.
- Az épületet körülvettük! Nincs más esélyük! Jöjjenek ki felemelt kézzel!
A szívszaggató sírás felerősödött odabenn, amit egy ismerős, francia akcentussal beszélő férfihang nyomott el.
- Kuss legyen! - kiabált a férfi idegesen a gyerekekre, aztán hallatszott, hogy a nyílás felé fordulva már a nyomozóhoz intézi a szavait. - Ha nem engednek szabadon távozni, akkor megöljük őket.
Villanykapcsoló kattanása hallatszott, és a titkos szoba fénybe borult.
Beckett hunyorogva próbálta a lehető leggyorsabban felmérni a helyzetet, de amit látott, attól meghűlt az ereiben a vér. Előretartott pisztolya képzeletbeli célkeresztjében egy magas, szabályos arcú, jólfésült férfi állt, elegáns, méregdrága ruhája úgy állt a testén, mintha a legújabb párizsi divatmagazinból lépett volna ki. Megnyerő megjelenésével szöges ellentétben állt vad indulatokat tükröző tekintete, verejtéktől csillogó bőre és ziháló tüdeje pedig elárulta idegességét. Egyik karjával egy nyolc-tíz éves forma kislányt szorított pajzsként maga elé, másikkal egy kés pengéjét nyomta a gyerek torkához olyan erővel, hogy ha csak egy centimétert is húz rajta, kiserken a vékony bőrből a vér. A kislány holt sápadt volt, időnként apró levegőket kapkodott, aztán meg mintha elfelejtett volna lélegezni. Hatalmas barna szemét Beckett-re meresztette, aki nem látott benn mást, csak halálfélelmet. Amikor Kate végre el tudta szakítani tekintetét a gyerekétől, a férfi mögé pillantott. A keskeny, hosszú szoba túlsó végében gyerekek álltak szorosan egymás mellett, kisebbek, nagyobbak, kisfiúk és kislányok. Némelyikük hangtalanul sírt, mások rettegve bámultak az ajtó felé. Mögöttük egy férfi állt, aki épp az ellenkezője volt a Beckett-tel szemben állónak, alacsony, köpcös testére lehetetlen volt rá illő ruhát varrni, kopaszságát az egyik oldalról a másikra átfésült pár szál hajával próbálta palástolni, közel ülő apró malacszemei idegesen tapadtak a társára.
- Ha próbálkozni mer valamivel nyomozó, akkor a gyönyörű kis Mary-nek elvágom a nyakát - fenyegetőzött a kislányt szorító férfi. Hangjában az idegesség mellett érződött a lélektelen kegyetlenség.
- Ha megteszi, magának is vége - próbálkozott nyugodt hangon érvelni Kate, de érezte, hogy a férfi pontosan tudja, hogy nem kockáztatná a gyerek életét.
- Burt! Gyere! - kiáltott hátra a köpcösnek anélkül, hogy levette volna a szemét Beckett-ről. - Hozd Timmy-t! Nem bánthatnak, nem sodorhatják veszélybe a gyereket - mondta magabiztosan, és már a gúny is kihallatszott a hangjából.
Kate tehetetlenül nézte, ahogy Burt maga elé fogva egy szőke kisfiút, előrearaszol, és megállt a francia mögött. Társát utánozva nyomta a fiú nyakára a kést.
- Dobják el a fegyvert! - sziszegte az elöl álló férfi, és tekintetét Beckett szemébe fúrta.
A nő mérlegelte a helyzetet. Egy-egy túszt ejtett a két férfi. Lenn várják őket Sorenson emberei. Minimális az esélyük a menekülésre, ezért jobb, ha most nem ingerli a férfit, amivel esetleg veszélybe sodorja a két gyereket. Szerencse, hogy csak késük van - gondolta - egy pisztollyal az összes gyereket túsznak használhatták volna. Beckett bólintott, és lassan leguggolva letette a fegyverét, mögötte pedig Espo követte a példáját.
Castle a félig a könyvespolc jótékony takarásában állva, zakatoló szívvel, elszorult torokkal és összeszűkült gyomorral figyelte a jelenetet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése